Az egyik olvasóm írt nekem annak kapcsán, hogy az írós Pinterest oldalamon látott egy táblázatot benne az upmarket fiction meghatározásával, és úgy érezte, hogy ez jobban ráillik, mint ha egy zsánerbe próbálná beszorítani magát.
Az upmarket fictiont általában arra használják külföldön, ha egy mű sem nem egyértelműen szépirodalom, sem nem egyértelműen szórakoztató irodalom, hanem mindkettő jellemzőit magán hordozhatja.
Itthon nem nagyon ismerik ezt a kifejezést, biztosan nem lehet zsánermeghatározásként használni (nem is az, ahogy a „szórakoztató mű” sem zsáner). Tehát nem tanácsos azzal odamenni egy kiadóhoz, hogy „én upmarket fictiont írok”, mert csak nézni fognak rád tágra nyílt szemmel.
Ami az itthon ismert fogalmak közül közel állhat hozzá, az az igényes lektűr, de az upmarket annál egy kicsit specifikusabb.
Külföldön az upmarket jelzővel illetik azokat a műveket, amelyek egyszerre szépirodalmiak és szórakoztatóak, a két kategória között állnak.
A külföldi könyvesboltokban szintén nincs upmarket fiction polc, az átlag olvasó sem nagyon tudja, hogy a fogalom mit takar, viszont irodalmi ügynököknél és szerkesztőknél lehet találkozni a kifejezéssel.
Ide sorolhatjuk a tipikus „könyvklubbos” regényeket, ezekre pedig az jellemző, hogy általában egy olyan fontos és elgondolkoztató, gyakran aktuálisan népszerű témával foglalkoznak, amely eszmecserét generálhat.
Ezen művek narrációja inkább hagyományos, igényes stílus jellemző rájuk, de emellett könnyen olvashatóak, vagyis az olvasó számára az esztétikai érték mellett szórakoztató értékkel is rendelkeznek, van történetük.
Az upmarket fictiont általánosságban is úgy lehet jellemezni, hogy ezek igényesen megírt történetek, nyelvileg erősek, kortárs problémákat érzékenyen és mélyen jelenítenek meg, általában a karakterre fókuszálnak, de irodalmi szempontból nem igazán újítók, nem jellemzők rájuk annyira a narrációval, a nyelvvel való kísérletezés.
Egyszerűen szólva míg a szépirodalom megdolgoztatja az olvasóját, az upmarket fiction könnyebben befogadható, érthető, nem igényel előzetes irodalmi tájékozottságot az élvezete. Nem csak elgondolkodtató, könnyen élvezhető is, még mindig megmarad a fókuszban a pozitív olvasói élmény kiváltása és a történetmesélés.
Pár példa, hogy mit sorolnak ebbe a kategóriába. : Audrey Niffeneger: Az időutazó felesége, Sara Gruen: Vizet az elefántnak, Alice Sebold: Komfortos mennyország, Erin Morgensten: Éjszakai cirkusz, Nick Hornby könyvei, Jodi Picoult könyvei,
Annak ellenére, hogy azt gondolnánk, az upmarket fiction nem zsánerspecifikus (ahogy a szórakoztató irodalom kategória sem az), a gyakorlatban az upmarket jelzőt főként a realista művekre használják. Gyakran egyébként a ’women’s fiction’ művekkel szokták társítani, mely kategória szintén nem létezik itthon, de amúgy ezek a művek női sorsokról szólnak, de nem a romantika a fő fókuszuk, így nem tekinthetők románcnak. Ezek általában valóban magasabb nyelvi szinten megírt történetek, amelyek mélyebben boncolgatnak egy-egy nőket (is) érintő problémát.
Amire esetleg még használják az upmarket jelzőt, a történelmi regények, krimik és thrillerek (pl. Holtodiglan, Hatalmas kis hazugságok), és a fantasztikumon belül azok a regények, amelyek nem tartják be annyira szigorúan a zsánerszabályokat.
Például egy N. K. Jemisin vagy Naomi Novik simán lehetne upmarket azon az alapon, hogy ők is a szórakoztató és szépirodalom határán vannak, de egy epikus fantasyt vagy egy hard sci-fit nem szoktak upmarketként jellemezni, azonban mágikus realista regényeket igen (lásd Audrey Niffeneger). (Talán mert a mágikus realizmus eleve nem tartja be annyira a zsánerszabályokat. De ez persze nem azt jelenti, hogy ez az alzsáner minőségibb lenne, egyszerűen itt is az az elv érvényesül, hogy az általános irodalomkritika nem igazán tud mit kezdeni a zsánerirodalommal.)
Itthon is hiába nem létezik az upmarket fiction fogalom, attól még a regények jelen vannak. Általában ezeket a műveket a könyvesboltok a szépirodalmi kategóriába teszik be, mert ott jobban megtalálja a célcsoport.
Vannak kiadók, akik specifikusan szépirodalmat adnak ki, például a Magvető, Kalligram stb. Ám a nagy, vegyes profilú kiadóknál általában találhatók upmarket regények, például a Libri Kiadónál, Alexandra Kiadónál, Park Kiadónál, Európa Kiadónál, és egyes kiadóknak van önálló sorozata is, például a Maxim Mont Blanc sorozatában vannak upmarket regények, valamint a Könyvmolyképző Arany pöttyös sorozatában. Amelyik kiadó itthon kiemelten foglalkozik az upmarket regényekkel, az például jelenleg az Athenaeum.
Nézzük meg, hogy általában melyek a minőségi lektűrök és az upmarket fiction jellemzői:
– magas nyelvi szint, igényes stílus: egy korábbi cikkemben volt szó arról, hogy gyakran amit az olvasók „szép” stílusnak tartanak, az valójában nem jelent magas nyelvi szintet. Itt viszont valóban egyedi, igényes nyelvezet az elvárás, ami emellett gördülékeny és könnyen olvasható.
– erős hangulat, erős atmoszféra, jellegzetes, egyedi szerzői hang: nem várják az írótól, hogy korszakalkotó géniusz legyem, akinek a stílusát már pár mondat alapján be lehet azonosítani, de előny, ha a szerző stílusában van valami egyediség, nem érződik közhelyesnek, és képes egy erős hangulatot átadni. (Vagyis mondjuk egy átlag krimi vagy romantikus szerzőnél jobban írjon, karakteresebben.)
– karakterközpontú: általában a szépirodalom jellemzőjének tartják a karakterközpontúságot, a zsánerirodalom pedig cselekményközpontú. Ez nem teljesen igaz, vannak karakterközpontú zsánerregények is, de ha az upmarket fictiont nézzük, arra valóban igaz, hogy a karakter sokszor nagyobb hangsúlyt kap, mint a cselekmény, a mély karakterábrázolás az elvárt (de a jól felépített cselekmény is lényeges).
– aktuális, fontos, gyakran éppen népszerű téma intelligensen és mélyen feldolgozva: a szórakoztató irodalomban is megjelennek fontos témák, de előfordul, hogy ott ezeket felületesen vagy egyoldalúan ábrázolják (például konfliktus gerjesztésére használják, de nem bontják ki). De egy minőségi regény esetében, ha a szerző egy ilyen témát akar feldolgozni, akkor tényleg mélyére kell mennie a kérdésnek, több oldalról kell megvilágítania a problémát. Általában egy nagyobb társadalmi kontextus is megjelenik, és gyakran nem kapunk a végén egyértelmű válaszokat, az író az olvasóra hagyja az állásfoglalást (nem didaktikus vagy szájbarágós, nem feltétlenül akar egy adott „üzenetet” átadni).
– életszerű szereplők: szórakoztató regényekben előfordulnak típusok, például a szende, hétköznapi lány, vagy a szívtipró motoros, akinek titokban arany szíve van, a nagyszájú kalandor stb., de itt nem lehet sablonokra támaszkodni. A főbb szereplőknek valóságosnak kell érződniük, az olvasónak el kell hinnie, hogy egy ilyen karakter létezhet, és összefuthat vele az utcán (lásd mély karakterábrázolás).
– történetmesélés: egy jelentős különbség, hogy míg a szépirodalomban cselekmény néha nincs vagy mellékes, az upmarket regények egy történetet mesélnek el, így esetükben fontos a dramaturgia, hogy legyen a regénynek eleje-közepe-vége, ne unatkozzon az olvasó. Az írók ugyanúgy használják azokat a szórakoztató regények által is használt technikákat, mint a horog vagy a függővég.
– ráérősebb tempó: az, hogy a szórakoztató irodalom gyakran cselekményközpontú, azzal is jár, hogy sokszor a feszes történetvezetés rá a jellemző – az író ügyel arra, hogy minden jelenet előrevigye a cselekményt, és ne vesszen el a részletekben. Az upmarket regényekben lehet a mesélés ennél komótosabb, ami nem üresjáratokat, naplemente nézést és az élet értelmén való elmélkedést jelent, hanem hogy rá lehet szánni egy jelenetet arra, hogy az ember karaktert épít, be lehet mutatni például jobban egy várost, mert mert mondjuk a leírás átadja az atmoszférát. Ezek olyan részletek, amelyek nem feltétlenül szükségesek a cselekményhez, de nem is öncélúak, hozzájárulnak a karakterek és a történet jobb megértéséhez.
– pozitív olvasói élmény: ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül egy pozitív történetet kell elmesélni, ami happy enddel ért véget, csupán annyit, hogy úgy rakja le az olvasó a könyvet, hogy egy erős érzelmi élményt kapott általa. Ha a történet szomorú, és a főszereplő meg is hal a végére, az is lehet az olvasónak egy jó érzelmi élmény, mivel meghatódik, és katarzist él át. Nem minden szépirodalmi regény olvasása felemelő, valami kellemetlen, kínos, fájdalmas, és a történet végén az szerző nem is ad feloldást, de ezt a hatást is szeretné kiváltani. Ezzel szemben az upmarket regények a végén feloldják a negatív érzelmeket, feloldják a konfliktust.
Elvileg nem lennének érdekesek nekünk az upmarket regények jellemzői, mert amint mondtam, itthon a könyvpiac nem használja a fogalmat. Olyan szempontból viszont ez egy hasznos kitekintő, hogy aki például „minőségi” szórakoztató irodalmat akar írni, az kap pár támpontot, hogy azt külföldön hogyan határozzák meg.
Egy korábbi cikkben már kifejtettem, hogy a minőségi lektűrnek van ugyan pár előképe, de nincs meghatározása, ezért az írók nehezen ragadják meg, hogy akkor mi lehet az irodalomban az a köztes terület, ami a szórakoztató és szépirodalom között van, ami úgy minőségi, hogy közben megmarad szélesebb olvasói rétegek számára is élvezhetőnek.
Ennek az útja pedig nem az, hogy író felülemelkedik minden irodalmi kategórián, hanem ez a törekvés éppen, hogy ezen kategóriák mélyebb megértését igényli, mert itt már nem hagyatkozhat a szerző a populáris irodalom megszokott paneleire, azokon túl kell haladnia, de közben tisztában kell lennie azzal is, hogy a szórakoztató regényeket és az egyes zsánereket mi teszi működőképessé.
Aki minőségi szórakoztató irodalmat szeretne írni, annak ugyanúgy ismernie kell az elbeszélési technikákat, mint a szépirodalom eszközkészletét, mert ennek a kategóriának változatlanul az lesz a mércéje, hogy a szerző képes-e érdekesen elmesélni egy történetet.
Update: Azóta felhívták a figyelmem Tóth Judit cikkére, aki arról ír, hogy gyakran az irodalmi elitizmus következménye az, hogy olyan műveket is szépirodalomként tárgyalnak, amelyek nem tartoznának ebbe a kategóriába. A kiadók kénytelenek hamis címkét ragasztani művekre, csak, hogy a komolynak tartott kritika is foglalkozzon velük, mivel szórakoztató vagy zsánerirodalomként ignorálnák őket, a minőségüktől függetlenül.
"...nem minden tekinthető szépirodalomnak, amit eddig annak könyveltünk el. Az állítás abból a téves irodalomfogyasztási attitűdből ered, amit a rendszerváltás, és az azt követő piaci változások hoztak létre, nagy számban jelentek meg ugyanis a szórakoztató művek, amelyeket azonban tévesen szépirodalomnak aposztrofáltak. Ez az irodalom elitista felfogásának következménye, amely szerint csak a szépirodalomnak lehet presztízse, amellyel azonban a kiadók sem vitatkoztak, éppen ezért kezdtek szórakoztató irodalmi műveket szépirodalomként eladni. Azonban, ha megfordítjuk a kiinduló állítást, amely szerint nem minden szépirodalom, amelyet eddig annak könyveltünk el, és kivetítjük a magyar komplett magyar irodalomra, megfigyelhetjük, hogy nem minden tartozik az ún. lowbrow, vagyis alacsonyrendű (szórakoztató) irodalomhoz."
(Teljes cikk itt)
Kapcsolódó cikkek: - Létezhet-e minőségi szórakoztató irodalom? 1. Elméleti problémák
- Szórakoztató vagy szépirodalom – az előítéleteken túl
Az upmarket fictiont általában arra használják külföldön, ha egy mű sem nem egyértelműen szépirodalom, sem nem egyértelműen szórakoztató irodalom, hanem mindkettő jellemzőit magán hordozhatja.
Itthon nem nagyon ismerik ezt a kifejezést, biztosan nem lehet zsánermeghatározásként használni (nem is az, ahogy a „szórakoztató mű” sem zsáner). Tehát nem tanácsos azzal odamenni egy kiadóhoz, hogy „én upmarket fictiont írok”, mert csak nézni fognak rád tágra nyílt szemmel.
Ami az itthon ismert fogalmak közül közel állhat hozzá, az az igényes lektűr, de az upmarket annál egy kicsit specifikusabb.
Külföldön az upmarket jelzővel illetik azokat a műveket, amelyek egyszerre szépirodalmiak és szórakoztatóak, a két kategória között állnak.
A külföldi könyvesboltokban szintén nincs upmarket fiction polc, az átlag olvasó sem nagyon tudja, hogy a fogalom mit takar, viszont irodalmi ügynököknél és szerkesztőknél lehet találkozni a kifejezéssel.
Ide sorolhatjuk a tipikus „könyvklubbos” regényeket, ezekre pedig az jellemző, hogy általában egy olyan fontos és elgondolkoztató, gyakran aktuálisan népszerű témával foglalkoznak, amely eszmecserét generálhat.
Ezen művek narrációja inkább hagyományos, igényes stílus jellemző rájuk, de emellett könnyen olvashatóak, vagyis az olvasó számára az esztétikai érték mellett szórakoztató értékkel is rendelkeznek, van történetük.
Az upmarket fictiont általánosságban is úgy lehet jellemezni, hogy ezek igényesen megírt történetek, nyelvileg erősek, kortárs problémákat érzékenyen és mélyen jelenítenek meg, általában a karakterre fókuszálnak, de irodalmi szempontból nem igazán újítók, nem jellemzők rájuk annyira a narrációval, a nyelvvel való kísérletezés.
Egyszerűen szólva míg a szépirodalom megdolgoztatja az olvasóját, az upmarket fiction könnyebben befogadható, érthető, nem igényel előzetes irodalmi tájékozottságot az élvezete. Nem csak elgondolkodtató, könnyen élvezhető is, még mindig megmarad a fókuszban a pozitív olvasói élmény kiváltása és a történetmesélés.
Annak ellenére, hogy azt gondolnánk, az upmarket fiction nem zsánerspecifikus (ahogy a szórakoztató irodalom kategória sem az), a gyakorlatban az upmarket jelzőt főként a realista művekre használják. Gyakran egyébként a ’women’s fiction’ művekkel szokták társítani, mely kategória szintén nem létezik itthon, de amúgy ezek a művek női sorsokról szólnak, de nem a romantika a fő fókuszuk, így nem tekinthetők románcnak. Ezek általában valóban magasabb nyelvi szinten megírt történetek, amelyek mélyebben boncolgatnak egy-egy nőket (is) érintő problémát.
Amire esetleg még használják az upmarket jelzőt, a történelmi regények, krimik és thrillerek (pl. Holtodiglan, Hatalmas kis hazugságok), és a fantasztikumon belül azok a regények, amelyek nem tartják be annyira szigorúan a zsánerszabályokat.
Például egy N. K. Jemisin vagy Naomi Novik simán lehetne upmarket azon az alapon, hogy ők is a szórakoztató és szépirodalom határán vannak, de egy epikus fantasyt vagy egy hard sci-fit nem szoktak upmarketként jellemezni, azonban mágikus realista regényeket igen (lásd Audrey Niffeneger). (Talán mert a mágikus realizmus eleve nem tartja be annyira a zsánerszabályokat. De ez persze nem azt jelenti, hogy ez az alzsáner minőségibb lenne, egyszerűen itt is az az elv érvényesül, hogy az általános irodalomkritika nem igazán tud mit kezdeni a zsánerirodalommal.)
Itthon is hiába nem létezik az upmarket fiction fogalom, attól még a regények jelen vannak. Általában ezeket a műveket a könyvesboltok a szépirodalmi kategóriába teszik be, mert ott jobban megtalálja a célcsoport.
Vannak kiadók, akik specifikusan szépirodalmat adnak ki, például a Magvető, Kalligram stb. Ám a nagy, vegyes profilú kiadóknál általában találhatók upmarket regények, például a Libri Kiadónál, Alexandra Kiadónál, Park Kiadónál, Európa Kiadónál, és egyes kiadóknak van önálló sorozata is, például a Maxim Mont Blanc sorozatában vannak upmarket regények, valamint a Könyvmolyképző Arany pöttyös sorozatában. Amelyik kiadó itthon kiemelten foglalkozik az upmarket regényekkel, az például jelenleg az Athenaeum.
Nézzük meg, hogy általában melyek a minőségi lektűrök és az upmarket fiction jellemzői:
– magas nyelvi szint, igényes stílus: egy korábbi cikkemben volt szó arról, hogy gyakran amit az olvasók „szép” stílusnak tartanak, az valójában nem jelent magas nyelvi szintet. Itt viszont valóban egyedi, igényes nyelvezet az elvárás, ami emellett gördülékeny és könnyen olvasható.
– erős hangulat, erős atmoszféra, jellegzetes, egyedi szerzői hang: nem várják az írótól, hogy korszakalkotó géniusz legyem, akinek a stílusát már pár mondat alapján be lehet azonosítani, de előny, ha a szerző stílusában van valami egyediség, nem érződik közhelyesnek, és képes egy erős hangulatot átadni. (Vagyis mondjuk egy átlag krimi vagy romantikus szerzőnél jobban írjon, karakteresebben.)
– karakterközpontú: általában a szépirodalom jellemzőjének tartják a karakterközpontúságot, a zsánerirodalom pedig cselekményközpontú. Ez nem teljesen igaz, vannak karakterközpontú zsánerregények is, de ha az upmarket fictiont nézzük, arra valóban igaz, hogy a karakter sokszor nagyobb hangsúlyt kap, mint a cselekmény, a mély karakterábrázolás az elvárt (de a jól felépített cselekmény is lényeges).
– aktuális, fontos, gyakran éppen népszerű téma intelligensen és mélyen feldolgozva: a szórakoztató irodalomban is megjelennek fontos témák, de előfordul, hogy ott ezeket felületesen vagy egyoldalúan ábrázolják (például konfliktus gerjesztésére használják, de nem bontják ki). De egy minőségi regény esetében, ha a szerző egy ilyen témát akar feldolgozni, akkor tényleg mélyére kell mennie a kérdésnek, több oldalról kell megvilágítania a problémát. Általában egy nagyobb társadalmi kontextus is megjelenik, és gyakran nem kapunk a végén egyértelmű válaszokat, az író az olvasóra hagyja az állásfoglalást (nem didaktikus vagy szájbarágós, nem feltétlenül akar egy adott „üzenetet” átadni).
– életszerű szereplők: szórakoztató regényekben előfordulnak típusok, például a szende, hétköznapi lány, vagy a szívtipró motoros, akinek titokban arany szíve van, a nagyszájú kalandor stb., de itt nem lehet sablonokra támaszkodni. A főbb szereplőknek valóságosnak kell érződniük, az olvasónak el kell hinnie, hogy egy ilyen karakter létezhet, és összefuthat vele az utcán (lásd mély karakterábrázolás).
– történetmesélés: egy jelentős különbség, hogy míg a szépirodalomban cselekmény néha nincs vagy mellékes, az upmarket regények egy történetet mesélnek el, így esetükben fontos a dramaturgia, hogy legyen a regénynek eleje-közepe-vége, ne unatkozzon az olvasó. Az írók ugyanúgy használják azokat a szórakoztató regények által is használt technikákat, mint a horog vagy a függővég.
– ráérősebb tempó: az, hogy a szórakoztató irodalom gyakran cselekményközpontú, azzal is jár, hogy sokszor a feszes történetvezetés rá a jellemző – az író ügyel arra, hogy minden jelenet előrevigye a cselekményt, és ne vesszen el a részletekben. Az upmarket regényekben lehet a mesélés ennél komótosabb, ami nem üresjáratokat, naplemente nézést és az élet értelmén való elmélkedést jelent, hanem hogy rá lehet szánni egy jelenetet arra, hogy az ember karaktert épít, be lehet mutatni például jobban egy várost, mert mert mondjuk a leírás átadja az atmoszférát. Ezek olyan részletek, amelyek nem feltétlenül szükségesek a cselekményhez, de nem is öncélúak, hozzájárulnak a karakterek és a történet jobb megértéséhez.
– pozitív olvasói élmény: ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül egy pozitív történetet kell elmesélni, ami happy enddel ért véget, csupán annyit, hogy úgy rakja le az olvasó a könyvet, hogy egy erős érzelmi élményt kapott általa. Ha a történet szomorú, és a főszereplő meg is hal a végére, az is lehet az olvasónak egy jó érzelmi élmény, mivel meghatódik, és katarzist él át. Nem minden szépirodalmi regény olvasása felemelő, valami kellemetlen, kínos, fájdalmas, és a történet végén az szerző nem is ad feloldást, de ezt a hatást is szeretné kiváltani. Ezzel szemben az upmarket regények a végén feloldják a negatív érzelmeket, feloldják a konfliktust.
***
Elvileg nem lennének érdekesek nekünk az upmarket regények jellemzői, mert amint mondtam, itthon a könyvpiac nem használja a fogalmat. Olyan szempontból viszont ez egy hasznos kitekintő, hogy aki például „minőségi” szórakoztató irodalmat akar írni, az kap pár támpontot, hogy azt külföldön hogyan határozzák meg.
Egy korábbi cikkben már kifejtettem, hogy a minőségi lektűrnek van ugyan pár előképe, de nincs meghatározása, ezért az írók nehezen ragadják meg, hogy akkor mi lehet az irodalomban az a köztes terület, ami a szórakoztató és szépirodalom között van, ami úgy minőségi, hogy közben megmarad szélesebb olvasói rétegek számára is élvezhetőnek.
Ennek az útja pedig nem az, hogy író felülemelkedik minden irodalmi kategórián, hanem ez a törekvés éppen, hogy ezen kategóriák mélyebb megértését igényli, mert itt már nem hagyatkozhat a szerző a populáris irodalom megszokott paneleire, azokon túl kell haladnia, de közben tisztában kell lennie azzal is, hogy a szórakoztató regényeket és az egyes zsánereket mi teszi működőképessé.
Aki minőségi szórakoztató irodalmat szeretne írni, annak ugyanúgy ismernie kell az elbeszélési technikákat, mint a szépirodalom eszközkészletét, mert ennek a kategóriának változatlanul az lesz a mércéje, hogy a szerző képes-e érdekesen elmesélni egy történetet.
Update: Azóta felhívták a figyelmem Tóth Judit cikkére, aki arról ír, hogy gyakran az irodalmi elitizmus következménye az, hogy olyan műveket is szépirodalomként tárgyalnak, amelyek nem tartoznának ebbe a kategóriába. A kiadók kénytelenek hamis címkét ragasztani művekre, csak, hogy a komolynak tartott kritika is foglalkozzon velük, mivel szórakoztató vagy zsánerirodalomként ignorálnák őket, a minőségüktől függetlenül.
"...nem minden tekinthető szépirodalomnak, amit eddig annak könyveltünk el. Az állítás abból a téves irodalomfogyasztási attitűdből ered, amit a rendszerváltás, és az azt követő piaci változások hoztak létre, nagy számban jelentek meg ugyanis a szórakoztató művek, amelyeket azonban tévesen szépirodalomnak aposztrofáltak. Ez az irodalom elitista felfogásának következménye, amely szerint csak a szépirodalomnak lehet presztízse, amellyel azonban a kiadók sem vitatkoztak, éppen ezért kezdtek szórakoztató irodalmi műveket szépirodalomként eladni. Azonban, ha megfordítjuk a kiinduló állítást, amely szerint nem minden szépirodalom, amelyet eddig annak könyveltünk el, és kivetítjük a magyar komplett magyar irodalomra, megfigyelhetjük, hogy nem minden tartozik az ún. lowbrow, vagyis alacsonyrendű (szórakoztató) irodalomhoz."
(Teljes cikk itt)
Kapcsolódó cikkek: - Létezhet-e minőségi szórakoztató irodalom? 1. Elméleti problémák
- Szórakoztató vagy szépirodalom – az előítéleteken túl