6 dolog, amit egy regényíró eltanulhat a fanficíróktól

 Az Aranymosás oldalon nemrég megjelent egy cikk szerkesztő kollégámtól, Róbert Katalintól, amiben arról beszélt, hogy mire kell figyelnie egy fanfictionírónak, ha regényírásra szeretne váltani. Ennek apropójából pár szempontot hozok, hogy szerintem a regényírók mit tanulhatnak a gyakorlott fanfictioníróktól.

Volt egy időszak, amikor párhuzamos olvastam magyar és külföldi hagyományos és szerzői kiadásos romantikus regényeket, valamint fanfictionöket, és arra megállapításra kellett jutnom, hogy a fanfic történetek pár szempontból jobbak voltak.

Bizonyos esetekben a fanficekben frissebb és eredetibb ötletek voltak, a karakterábrázolás érdekesebb volt, a románc felépítése izgalmasabbra sikerült, és valamikor jobban is volt megírva a szöveg, mint némelyik könyv. 

Azt persze hozzá kell tenni, hogy a fanficíróknak van egy nagy előnye, hogy sokszor az alapanyag, az eredeti történet, amivel dolgoznak, eleve nagyon jó – színes a világ, érdekesek és kidolgozottak a karakterek, és többnyire a szerzőnek nem is kell azon erőlködnie, hogy érdeklődést keltsen a történet meg a karakterek iránt az olvasóban, hisz az eleve azért kattint egy ficre, mert szereti azt a világot meg szereplőket. 

Viszont egy remek történethez is születnek rémes fanficek, amik nem csupán rosszul vannak megírva, hanem a szereplők is teljesen hiteltelenül (out-of-character) viselkednek benne. 

A szerző valamikor pedig csak inspirációként használja az eredeti történetet, továbbgondol olyan dolgokat, amikről az eredeti történetben nagyon keveset hallunk, továbbgondolja a karakterek életét, esetleg behoz teljesen új világépítési elemeket, új szereplőket. Emellett léteznek AU (alternative universe) írások, amik teljesen más háttér elé helyezik az eredeti történetet, pl. a Harry Pottert a mi mágia nélküli világunkba, a Star Warsot meg egy mai maffiaháborúként mesélik el. Ezekben az esetekben az író kevésbé támaszkodik az eredeti mű jól működő elemeire, hanem saját „világot” és karaktereket teremt, amiknek önmagukban is működniük kell.

Azt le kell szögeznem, hogy persze a fanfictionök és az egyéb amatőr írások nagyobb része nem remekmű. A neten található írások jó része olvashatatlan, tele van helyesírási hibával, látszik, hogy az író maga se tudja, hogy hova tart a történettel, így a szöveg leginkább csak egy túlnyújtott romantikus álmodozás az illető kedvenc karakteréről.

Amikor ebben a cikkben a fanfictionökről beszélek, akkor nem az átlag ügyetlen szövegekre célzok, hanem tapasztaltabb, írói gyakorlattal és készségekkel rendelkező igényes ficírók szövegeire. Természetesen egyáltalán nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy a fanficek általánosságban jobbak, mint a piacon lévő regények, nem is akarom ezt sugallni. Viszont ha összehasonlítjuk a jobban megírt fanficeket az átlag romantikus regényekkel, főleg a kezdők műveivel, a fanficek bizonyos tekintetben jobbak tudnak lenni. 

A fanficíróknak vannak általános hiányosságai (ezeket Róbert Katalin is említi a cikkében), például a karakter bemutatása, a világépítés és információadagolás tekintetében, a leírások tekintetében, és a dramaturgiánál (ezek a hiányosságok sokszor a fanfiction műfajából erednek, hiszen ott szerzőnek nem kell bemutatni és leírni a világot és a szereplőket, így persze ezeket a készségeket a ficírók nem is tanulják meg).

Egy nagyon fontos dolog, amiben még a gyengébb kiadott regények jobbak szoktak lenni a fanficeknél, az a dramaturgia. Még az igényesebb fanficek között is elvétve találni olyat, aminek jó a dramaturgiája, a cselekmény mögött legtöbbször semmiféle szerkezeti tudatosságot nem lehet felfedezni. Ezt látni online amatőr íróknál is (most azokra is célzok, akik saját történeteket, mondjuk blogregényt írnak), hogy bizonyos dolgokban nagyon jók (ezért tudtak online egy széles olvasóközönséget kiépíteni), de regényíróként nem tudnak kitörni, mert a saját történeteik nem állnak össze. Nem kerek a cselekmény, az író nem jól kezeli a konfliktusokat (vagy nincsenek is), epizodikus a történet, ad hoc hoz be problémákat, ahelyett, hogy a fő konfliktust végigvezetné, gyakran nincs se rendesen kidolgozott mellékszál, se kidolgozott mellékszereplők.

Akármilyen ügyes ficíró valaki, ha regényeket akar írni, át kell képeznie magát, mert az egy másik műfaj, és az olvasóknak másfajta (magasabb) elvárásai vannak egy regénnyel szemben.

Viszont a fanfic műfaj írói hátrányai mellett vannak előnyei is, mert a fanficekkel szemben is vannak a közönségnek bizonyos elvárásai, és ebből kifolyólag a rendszeresebb ficírók bizonyos készségeket nagyon jól elsajátíthatnak.

Játék és szórakozás

A kreatív írás oldalak és könyvek mind azt sugározzák feléd, hogy az írás komoly dolog, amit nem lehet félvállról venni. Egy magára valamit is adó író megtervezi a cselekményét, megtervezi a világát, kitalálja a történelmét, térképet rajzol, kitalálja a szereplőit, az ő élettörténetüket is kigondolja, eltöpreng azon, hogy az ő személyes fejlődésük hogy függ össze a központi konfliktussal stb. Az egész nagyon precíz és tudatos, mintha legalábbis űrsiklót tervezne az ember. 

A világért sem akarok a tervezés és a tudatosság ellen szólni, de előfordul, hogy a szerző olyannyira rágörcsöl arra, hogy a szövege minden szempontnak megfeleljen, tökéletesen komponált legyen, hogy elfelejti, hogy a  története egyik elsődleges célja, hogy szórakoztasson, nem az, hogy átmenjen egy tesztsorozaton.

Egy mű pedig akkor lesz szórakoztató, ha kiérződik belőle, hogy a szerző is élvezte az írás folyamatát. Vannak olyan történetek, amikkel kapcsolatban érezni, hogy az író kedveli a karaktereit, szívesen írja a szócsatáikat, őt is elragadják a romantikus jelenetek, és mikor valami tragikus történik, ő is a szereplőkkel gyászol. 

A fanfiction szerzőket a szeretet vezérli, no meg saját maguk és olvasóik szórakoztatása. Ez nem feltétlenül vezet mindig tökéletes eredményhez, de a történet iránti lelkesedés és a játékosság olyan összetevők, amiket nem hangsúlyoznak eléggé az alkotás kapcsán, pedig gyakran az eredeti történeteket is ezek emelik ki a középszerből, ezért lesznek népszerűek.

Hogy megtartsd az egyensúlyt, azt javaslom, hogy tervezési, alkotási szakaszban engedd el magad, szórakozz, próbálj ki többféle ötletet, egyelőre ne foglalkozz a végeredménnyel. Aztán szerkesztési szakaszban, amikor már nagyjából összeállt a történet, előjöhet belőled  a professzionális, komoly író, és átgondolhatod logikusan, mi működik.

Nem létezik ostoba ötlet

Ha valaki rátéved egy fanfiction oldalra, biztos talál rajta rengeteg történetet, ami a leírás alapján őrülten hangzik, sőt, az újonc olvasónak talán a legtöbb történet őrülten hangzik. Ezek a szövegek valamikor valóban rosszak, nevetségesek, de vannak olyan ficírók, akik vesznek egy furcsa ötletet, és komolyan, profin állnak hozzá, nem csinálnak belőle viccet (létezik külön „crack treated seriously” kategória is). Érezhető, hogy átgondolják az ötletüket, mélyebben kidolgozzák, töprengenek rajta, hogy azt a fordulatot hogy lehetne hitelesen történetbe ágyazni.

Ha egy ficíró szokatlan romantikus párosításokkal dolgozik, azt is meg lehet írni úgy, hogy a kapcsolat teljesen hiteltelen legyen, a karakterek az ismert jellemükkel ellentétesen cselekedjenek. Egy másik író viszont veszi ugyanazt a párosítást, és olyan jól átgondolja, olyan hitelesen adja azt elő, hogy x karakter miért kezd el vonzódni y karakterhez, és ők miért jó páros, hogy képes hihetővé tenni. 

Mondhatnám azt, hogy nincs olyan, hogy rossz ötlet, csak rossz megvalósítás.

Viszont azért a könyvkiadás világában van olyan, hogy a sztori annyira furcsán hangzik (nem a jó értelemben), hogy nem lehet kiadni, mert nem venné meg szinte senki. Az ingyenes amatőr írások világában egy őrültnek tűnő történetre is rákattinthatnak olvasók, legföljebb kellemesen meglepődnek, de egy könyvre az ember nem ad ki 4000 forintot, mert viccesen hangzik.

Nem azt mondom, hogy írj meg bármilyen extrém történetet, ami csak az eszedbe jut, hanem  ha van egy olyan ötleted, ami egyedi és kreatív, de félsz, hogy túl szokatlan, ne dobd rögtön félre. Ha jól van kidolgozva, meggyőzheted az olvasót.

Egyedi történetek

A szerzői kiadástól főleg külföldön sokan azt várták, hogy a hagyományos kiadók kikerülésével majd eljön a kánaán, és sokkal színesebb lesz választék, mivel lesz egy alternatív lehetősége azoknak az alkotóknak is, akik (szerintük) azért nem jelentek meg eddig, mert nem illeszkednek egy „trendbe” (bár a piaci trendek nem úgy működnek, ahogy általában azt az írók elképzelik). Rengeteg megjelent szerzői kiadásos könyv után már ki lehet jelenteni, hogy a szerzői kiadásos művek többsége nem zsánermegújító, tabudöntögető gyöngyszem, a piac azon része is tele van elcsépelt ötletekkel, trendkövetéssel, sikeres művek koppintásaival. Sőt, a szerzői kiadásos írók többsége szeretne keresni a történetével – főleg, hogy a saját pénzét fektette bele a kiadásba –, és bizonyos területeken (pl. a romantika, de akcióregények is) a szerzők jó része egymás után írja a kaptafa történeteket az általánosan népszerű témákra, mert tudják, hogy az eladható.

Erre csak azért tértem ki, mert persze jelennek meg egyedi és igényes szerzői kiadásos történetek is, de ha valaki hiányol bizonyos témákat vagy bizonyos típusú történeteket a választékból, azt a szerzői kiadásos kiadványok között valószínűleg szintén nem fogja megtalálni, de esetleg megtalálhatja az amatőr írások között.

A fanficek többségében van párkapcsolati szál, így kézenfekvő összevetni őket az „eredeti” romantikus regényekkel, és sokszínűség tekintetében az eredeti történetek jobbára alulmaradnak. Főként a magánkiadásos művekben a sablon, hogy a vonzó, kigyúrt, gazdag férfi összejön a vonzó fiatal nővel, és a közönség sokszor ugyanolyan a típusú szereplőket és ugyanazt a típusú kapcsolati dinamikát kapja meg több tucat könyvön keresztül (ez hagyományos kiadású könyveknél is előfordul).

A fanfictionök esetében az eredeti mű sokszor nem volt romantikus, nem ilyen céllal alkották meg a szereplőket, nem kellett illeszkedniük a „sablonba”, így párosok egyedibbek és színesebbek tudnak lenni. Ugyan a fanfickek világában is a szép, fiatal szereplőket preferálják, de azért a népszerű fandomokban is akadnak középkorú, nem modell szépségű, testi hibás stb. karakterek, és persze mindenféle LMBTQ karakter. A regényírók egy részének a logikája az, hogy vegyél két fizikailag vonzó szereplőt, tereld össze őket, és kész az elragadó romantikus történet, sok ficírót viszont inkább az érdekli, hogy az eredeti műben milyen szereplőknek volt erős kémiája egymással (ez lehet nem romantikus kémia, hanem barátok vagy ellenségek közti). Az eredeti romantikus történetek jó részében nincs érdekes dinamika a karakterek között, a sablon vonzó páros között a sablon interakciókat látjuk, amiben az arrogáns férfi évődve provokálja a nőt, aki hevesen visszavág – semmiségekről szóló szócsata váltja ki a valódi személyiséget. 

Ebből a tanulság regényíróknak, hogy az olvasók értékelik a nem konvencionális párosításokat is, ha a két karakter izgalmas és meggyőző együtt.

Feszültségépítés

Aki olvasott néhány fanficket, valószínűleg találkozott azzal az érzéssel, hogy belekezdett egy hosszabb történetbe, és a felénél rádöbben, hogy lassan már elolvasott egy regénnyi szöveget úgy, hogy addig jóformán alig történt valami, mégsem akarja abbahagyni. Vannak sok tízezer vagy akár százezer szavas ficek, amikben a főszál romantikus, mellette lehet, hogy nincs is jelentősebb mellékszál, de az író ledarált úgy 100.000 szót, hogy a páros még nem is csókolózott, a párkapcsolat még mindig csak ígéretként lebeg az olvasók előtt. Ennek ellenére rengetegen várják a folytatást.

Egyértelmű, hogy egy regényíró ilyet nem csinálhat, és az olvasói sem fogják elnézni, hogy sok száz oldalon keresztül csak a mézesmadzagot húzogatja előttük mindenféle értelmes cselekmény nélkül. Viszont amit érdemes lehet ezeknél a történeteknél megnézni, hogy bármilyen rosszak is cselekményben, általában erősek szoktak lenni karakterekben, és nagyon jól fenn tudják tartani a közöttük lévő feszültséget.

Bár lehet, hogy egy külső konfliktus, egy jelentős megoldandó probléma nincs a cselekményben, de a belső konfliktusokra képes annyira építeni a szerző, hogy arra fel tud húzni egy történetet. Az olvasóréteget (a népszerű tévhittel ellentétben) nem elégíti ki a több ezer szón kereszt húzódó romantikus áradozás, igénylik a konfliktust, és az ügyesebb fanfic írók tudják, hogy mennyi érzelmet csöpögtessenek a jelenetbe, és mennyit tartsanak vissza. Olykor a jelenetek kisebb érzelmi rezdülésekre alapoznak, és a fordulópont lehet csak annyi, hogy az egyik karakter megszorítja a másik vállát, vagy elejt egy sokatmondó megjegyzést.

Ha az író viszont nem jó a karakterábrázolásban, a párbeszédekben, az érzelmi feszültség fenntartásában, akkor a története simán csak unalmas és túlnyújtott lesz, és a közönsége félbehagyja. Egy fanficírónak ezeket a készségeket meg kell tanulnia, ha olvasókat szeretne, és ezért van az, ha megnézzük a tapasztalt fanficírókat és a kezdő romantikus regényírókat, az előbbiek ebben jobbak tudnak lenni.

(Amúgy nagyon lassan haladó, „slow burn” románccal a regényíró is próbálkozhat, ha nem ez a főszál, hanem mondjuk több kötetes fantasyt vagy krimit ír, aminek van egy fő konfliktusa, és háttérben van egy romantikus szál, ami nem teljesedik be, csak mondjuk a 3. kötetben.)

Személyesség

Ahogy korábban említettem, a romantikus történetekben gyakran találkozunk sablon szereplőkkel, aminek egyik hátránya, hogy az olvasók nehezebben azonosulnak velük. Valójában a szerzők is nehezebben azonosulnak velük, olykor pedig elbújnak mögéjük, mert így nem kell olyan főszereplőkkel dolgozniuk, akik legalább egy kicsit őket is tükrözik.

Mivel a fanfiction teljesen anonim, ezért talán a szerzők könnyebben nyúlnak olyan témákhoz, amihez valamilyen személyes kötődésük van.

Például aszexuális karakterről szóló ficnél a szerző odaírta, hogy amúgy ő is aszexuális, és neki is hasonló tapasztalatai voltak, mint a szereplőjének. Vagy láttam olyan ficet, amiben a szerző szorongásos karakterről írt, és megjegyezte, hogy neki is ilyen problémája van, és látszott is a történeten, hogy az illető jár terápiára, és az ott tanult gyakorlatokat is beleépítette a történetébe. Vagy egy történetben baleset utáni fizikoterápia volt, és látszott, hogy az írónak is volt ezzel valamilyen valós tapasztalata.

A piacot látva az írók egy része azt hiszi, hogy az olvasók csak a hétköznapinak nem mondható karaktereket értékelik, mint a milliomos, rocksztár, híres sportoló, na meg mellettük a tűzrőlpattant, vagány nőket, akkor is, ha ezt a felállást ezer könyvben látták már. Persze egy rocksztárral és egy sportolóval is lehet nagyon jó regényt írni, ha a szerző továbbgondolja a sablont, de regényíróként ne hidd azt, hogy az olvasó nem kíváncsi hétköznapi problémákra és olyan emberekre, mint te vagy ő. Részemről inkább a fizikoterápia nehézségeiről olvasok, mint egy újabb milliomos playboy sötét fiatalkoráról (vagy legalább a playboy menjen fizikoterápiára).

Egyébként a hagyományos könyvkiadásban is már azt látni, hogy egyre színesebbek a szereplők és témák, például vannak nem modellszépségű szereplők, túlsúlyos szereplők, különböző bőrszínű és származású szereplők, testi hibával vagy mentális problémával rendelkező szereplők, meleg romantikus regények eddig is voltak azért, de mellettük megjelentek a leszbikusokról és biszexuális szereplőkről szóló történetek is.

Szóval ha érdekel egy karakter, egy téma, ne tartson vissza az, hogy szerinted a tipikus romantikus történetekbe nem illene bele, és bátran írj a téged izgató kérdésekről is.

Kreatív kockázatok

Aki profi romantikus regényíró az épp azért lett profi, mert lehet, hogy (még) nem minden területen kitűnő, de fel tud építeni egy romantikus szálat és érzelmi ívet, képes bizsergető romantikus jeleneteket írni. Sok kezdővel dolgozom, akik még nem publikáló írók, de (egyik) fő zsánerük a romantika, és sokan egyszerűen nem tudnak romantikus jeleneteket írni. Ez a társadalom és az irodalmi élet felől jövő nyomásnak is köszönhető: egyesek kínosnak tartják, ha egy nő romantikus vagy erotikus regényt ír, és emellett sokan a romantikát egy alacsonyabbrendű zsánernek tartják. A női írók egy része ezért még attól is zavarba jön, ha egy csókjelenetet kell írniuk, és úgy hiszik, ha egy kevéske érzékiséget is belecsempésznek a szövegbe, azzal leminősítik az egészet. Ez egy buta tévhit, és ha megnézzük a kortárs szépirodalmat, rengeteg elismert szépirodalmi regényben van erotika (bár olykor más eszközkészlettel megírva), és ott fel se merül, hogy valami ezért egy rosszabb írás lenne, sőt.

Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden romantikus történetbe érzékiség kell (épp az előbb panaszkodtam az aszexuális szereplők hiányára), ha valaki finomabb vagy plátói történetet akar írni, nyugodtan. Most nem ezekről a szerzőkről beszélek, hanem akik írnának a szereplők közti testi kapcsolatról is, de nem tudják jól kivitelezni, mert ott a fejükben egy sereg mentális blokk.

Ezen segíthet, ha a szerző elolvas pár fanfictiont, és főleg, ha ír pár fanfictiont gyakorlásnak. Egyrészt azért jó gyakorlásra, mert nem kell rengeteg időt beleölnie, írhat egy pár ezer szavas romantikus szösszenetet is, másrészt kaphat is rá visszajelzést az olvasóktól. Így nem csak bizonyos technikákat tud fejleszteni, hanem túl tud lépni azon a félelmen, hogy egy érzékibb jelenet miatt lenézik, megszólják, mert egy fanfic oldalon ilyen biztos nem lesz, az egy nagyon támogató közeg ilyen szempontból.

Egy másik terület, ahol a fanficírók kísérletezőbbek tudnak lenni, az a zsánerek keverése. Még az egyszerű fanficek is többnyire igényelnek zsánerkeverést, hisz sokszor egy olyan történetből csinálnak romantikus sztorit, ami eredetileg nem volt az, lehet, hogy még párkapcsolati szál sem volt benne egyáltalán.

Vannak olyan művek, amikbe ennek ellenére is viszonylag könnyen beilleszthető romantikus szál, de olykor a fanok olyan történeteket választanak (például a horrort, krimit vagy thrillert), amik távolabb esnek a romantikától. A regényírók ezt érzékelik, és némelykor azt látni, ha mondjuk romantikus szállal kevert horrorról, thrillerről vagy akár sci-firől van szó, akkor az írók ezeket a zsánerelemeket „felhígítják”, mert azt hiszik, különben ezt a kombinációt nem fogadná be az olvasó. Az eredmény így nagyrészt egy románc lesz, pár krimi elemmel. A fanfic esetén viszont thriller vagy horror volt az alap, így aki hű akar maradni az eredeti mű jellegéhez, ezeket az elemeket nem tompíthatja teljesen le.

Emellett a különböző AU történeteknek és crossovereknek köszönhetően egyéb meglepő zsánerkombinációkat is látunk, pl. fantasy és sci-fi keveredése (Harry Potter szereplők az űrben – van ilyen tényleg).

Egy korábbi cikkben írtam arról, hogy az írók ha antihősökkel dolgoznak, nehezen nyugodnak bele, hogy a karakterük ténylegesen egy megvetendő, ambivalens figura lesz az olvasók szemében. A fanfic íróknak ez kevésbé probléma, ők kevésbé igyekeznek, hogy minden esetben csökkentsék az olvasó ellenérzését, mentegessék a karaktert. Ők jobban mernek tabudöntögetők és vitathatók lenni.

Egy harmadik dolog, amit kiemelnék, hogy a fanfictionökben sokan szívesen kísérleteznek különböző szövegfajtákkal. Például láttam olyan írásokat, amik nagyrészt e-mailekből és blogbejegyzésekből álltak össze. Volt olyan fic, amiben a főszereplők sportolók voltak, és a történetükbe a szerző beillesztett részleteket rajongói fórumokból (érdekes módon azokban reflektáltak a fanfic jelenségre). Egy másik ficben a főszereplő pszichológus volt, és a történet hivatalos levelekből, orvosi feljegyzésekből és a naplójából állt össze.

***

Azt tudni kell, hogy a fanficíróknak sokkal könnyebb dolguk van sok szempontból, sokkal kevesebb kötöttséggel kell megbirkózniuk, mint az eredeti történeteket író szerzőknek. A könyvkiadók konzervatívabbak, mint egy fanfiction vagy amatőr oldal. Egy fanficírótól rengeteg olyan dolgot elnéz a közönség, amit a regényírótól nem. Ezért valahol nem fair azt mondani a hagyományos íróknak, hogy látjátok, ezt vagy azt a dolgot a ficírók jobban csinálják, mert sok esetben emögött az rejlik, hogy a ficíróknak sok mindenben nagyobb szabadságuk van. 

Nem azt akarom tanácsolni, hogy keverd sci-fit a fantasyvel, vagy írj visszataszító antihősökről, mert ezek kockázatos vállalkozások. Nem állítom azt, hogy amatőr oldalakról fogod megtanulni, hogy milyen történeteket és hogyan írj meg (hangsúlyozom, a fanfiction egy a regénytől eltérő műfaj más szabályokkal).

Mindebből amit egy regényíró eltanulhat egyrészt az, hogy írj azt, amit szeretsz, amit élvezel. Ha szerkesztőként nem látnám rendszeresen, nem hinném el, hogy hány meg hány író próbálkozik olyan témákkal, amik annyira nem érdeklik, olyan zsánerekkel, amiket nem szeret, igazából olvasóként sem. Úgy gondolják, hogy a siker kulcsa az, ha választanak egy felkapott témát vagy zsánert, pedig nem az.

A szórakoztató irodalom első számú ökölszabályának kellene lennie, „ha te sem élvezed, ne írd”.

Most nem arra gondolok, ha a szerző elakadt a történetben, belecsúszott egy írós válságba, a szereplők keresztülhúzták a számításait, és legszívesebben törölné az egészet. Az alkotásban mindig vannak nehezebb szakaszok, és mindenkinél (a fanficíróknál is) van olyan időszak, amikor az írás inkább munka, mint szórakozás. De ha a nehézségek mellett az íróban nem lobog az őszinte lelkesedés a történet és a karakterek iránt, akkor nincs értelme. Aki megrendelésre ír, még az is talál a regényben elemeket, amikért lelkesedni tud, különben nem lesz sikeres a regénye (az ügyes „bértollnok” minden projektet személyessé tesz, és néha több lélek van ezekben a regényekben, mint a saját történetekben).

A másik általános tanácsom, hogy időnként megéri merésznek lenni és kísérletezgetni. 

Vannak sokszor hallott írós tanácsok, de valójában aki ügyes, és megvan a kellő technikai felkészültsége, bármit csinálhat.

Több mára világhíressé vált szerző fanfictionírással kezdte (néhányuk azóta is ír ficeket), és most nem Jamesre célzok, hanem például Naomi Novikra, aki az Archive of Our Own oldal egyik alapítója, és a Temeraire-sorozatának alapja egy Kapitány és Katona fanfic volt. Vagy ott van Merisa Meyer, akinek első regénye, a Cinder csírája egy Sailor Moon fanfic volt. Ismerek olyan írót is, aki nem konkrét történetből inspirálódott, hanem fandomok népszerű elemeit használta fel.

A fandomokat ismerő szerzőknek van egy olyan előnye, hogy közvetlenül rálátnak arra, hogy egy sikeres mű mitől lehet népszerű, és az olvasók mire reagálnak pozitívan.

Kapcsolódó cikk:

- Fanfiction, metafikció és az eredetiség kérdése a Carry On-sorozatban