Regénynevelde írócsoport

A romantikus regények káros kövületei 3. Lelki bántalmazás

A cikksorozat előző részeiben a szexuális zaklatás és a bántalmazás különböző előfordulási formáiról volt szó az irodalomban. Ezeken kívül van az abuzív viselkedésnek egy másik formája is, ami ugyan gyakran együtt jár a korábbiakkal, de érdemes róla külön is beszélni, ez pedig a lelki vagy érzelmi bántalmazás.
Azért is lényeges ezt kiemelni, mert ha a karakterrel a párja fizikailag erőszakos, azt hamarabb elítéljük, felismerjük annak helytelenségét, de ha nem tettekkel, hanem szóban bántja, afölött könnyebben elsiklunk.

A valóságban az érzelmi bántalmazást nehezebb tetten érni, és olykor még a bántalmazott sem ismeri fel, hogy ő a párja mérgező viselkedésének áldozata. Főleg akkor, ha nem nyíltan agresszív, hanem manipulációval, a másik szeretetének, félelmeinek, bűntudatának felszításával és kihasználásával éri el azt, hogy a másik azt tegye, amit ő akar. Ha pedig a bántalmazott megpróbál kiállni magáért, a bántalmazó elhitetheti vele, hogy a panaszai irracionálisak, a bántalmazás az ő hibája, mert ő provokálta ki, vagy bűntudatot kelt benne, hogy egyáltalán felszólalt, és önmagát állítja be áldozatnak.
A lelki bántalmazásnak is nagyon komoly következményei lehetnek: a bántalmazó elszakíthatja az áldozatát a családjától és a barátaitól, tönkreteheti a karrierjét, lerombolhatja az önbecsülését és az énképét, belekényszerítheti olyan dolgokba, amiket valójában nem akar és egyébként soha nem is tenne meg.

Ha megnézzük a ma legnépszerűbb romantikus könyveket, beleszámítva a New Adult és Young Adult regényeket is, elég jelentős százalékukban a férfi érzelmileg abuzív a főszereplővel szemben (meg kell jegyezni, hogy a valóságban sokszor a nő az érzelmileg abuzív a családtagjaival, gyerekeivel, párjával szemben, tehát az ilyen viselkedés nem csak a férfiakra jellemző, de a romantikus regényekben általában ők az elkövetők).
Az olyan történetekben, amikben „rosszfiú” karakter van, az gyakran azt jelenti, hogy a főhősnőt megalázza, sértegeti, kritizálja, fenyegeti (akár fizikai, akár szexuális erőszakkal, lásd „ha ezt vagy azt csinálsz, nem állok jót magamért”), hibáztatja, megpróbálja kontrollálni, a véleményét és aggodalmait bagatellizálja, a szóbeli bántalmazást viccnek állítja be (a viccbe csomagolt sértés, akkor is sértés!) stb.
Tehát azt, hogy valaki „rosszfiú” vagy macsó, azonosítják azzal, hogy a főhősnővel úgy bánik, mint egy ronggyal. És nem is ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy sok esetben a főhősnő ezt „szexi”-nek találja, illetve az, hogy a másik fizikailag vonzó, felülírja azt, hogy embertelenül bánik vele.

Fel lehetne tenni a kérdést, hogy ha valaki egy „rosszfiú” karaktert szeretne írni, akkor annak miért kell abban kimerülnie, hogy erőszakosan és tiszteletlenül bánik a nőkkel (vagy úgy általánosságban mindenkivel)?
Pár ötlet, hogy ehelyett mitől lehet egy hős „rosszfiú”, macsó, alfahím: magabiztos, vakmerő, vezető személyiség, kockázatkereső, nehezen köti le magát, hedonista, önpusztító magatartásra hajlamos, szarkasztikus, szókimondó, veszélyes foglalkozást űz, veszélyes a hobbija, része valamilyen különösnek tartott szubkultúrának, trauma vagy „sötét múlt” (anélkül, hogy ezt kifogásnak használná az embertelen viselkedésére) stb.
Ez csak egy pár lehetőség, de valaki úgy is lehet „kemény és domináns” vagy „sötét és vonzó”, hogy a frusztrációját nem a körülötte lévő emberek vegzálásában éli ki.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a férfi főszereplő egyetlen rossz szót nem mondhat a főhősnőre, vagy nem viselkedhet vele gonoszul. Elég népszerűek az „ellenségekből szeretők” történetek, amikben a szereplők lehet, hogy eleinte még utálják is egymást.
Vannak például olyan ifjúsági történetek, amiben az egyik karakter eleinte gúnyolja és lenézi a másikat, de ahogy több időt tölt el vele, úgy változik meg a véleménye. A fiktív szereplőknél is előfordulhat, hogy első látásra ítélnek, félreismerik a másikat, de ebből egy nagyon kedves és pozitív történetet is ki lehet hozni, amiben két utálkozó karakter elkezdi jobban megismerni és megérteni egymást, majd vonzalom alakul ki köztük.
Ezekben a történetekben a vonzalom nem az ellenségeskedésből és egymás sértegetéséből fakad, hanem abból, hogy kezdik felfedezni egymás jó tulajdonságait.
Erre egy ismertebb példa a Ne érints című disztópia sorozat, amiben ugyan le van írva többször, hogy a (kezdeti) főgonosz mennyire jóképű, de amíg a főhősnő ki van szolgáltatva neki, eszébe sem jut romantikus érzelmeket táplálni iránta. Csakis miután megszökik tőle, és már nem alávetettként, hanem egyenlő partnerként találkozik vele újra, akkor merül fel benne, hogy talán félreismerte. (Nem, sajnos gyilkosokhoz vonzódni akkor sem normális, ha őrülten vonzó, meghalt az anyukája, az apja verte gyerekkorában, egyébként nagyon szereti a kutyákat, és egyszer megölhetett volna valakit, de kivételesen nem tette.)

Az ehhez hasonló, tulajdonképpen a Büszkeség és balítéletre hajazó romantikus kapcsolatok rengeteg szerző művében előfordulnak, csak néhányan azt felejtik el, hogy Elizabeth gyűlölte Darcyt, amíg az arrogánsan és lekezelően bánt vele és a környezetével. Onnantól kezdett más szemmel nézni rá, amikor rájött, hogy a férfi igyekszik jó lenni, és a sértő viselkedése is főként az önértékelési zavaraiból ered.
Az a probléma, hogy számos szerző a sértegetést és a másik megalázását flörtölésnek és előjátéknak állítja be. Számos olyan regényt olvastam, amiben a férfi a hősnőt kritizálja, sértegeti, fenyegeti, fizikailag visszatartja vagy bántalmazza (például megragadja a karját), és a nő ezt izgatónak találja. Olykor a vonzalmat főként az táplálja, hogy a férfi szörnyen bánik a nővel, és az ilyenkor találja a férfit a legellenálhatatlanabbnak.

Sok ilyen történetben a nő jellemzően nem egy szende, csendes alkat, hanem rámenős és határozott. Ezzel azt állítja a szerző, hogy az erős nők vagy férfiak verbális bántalmazása nem gond, mert ők „bírják”. Vagy olyat lehet sértegetni, aki visszaszól.
Ez kicsit hasonlít arra a korábbi példára, amiben az író az emberrablás súlyosságát azzal akarta csökkenteni, hogy fogadkozott, a lány milyen érett és önálló. Az érzelmi bántalmazás esetében is sokszor az írók azzal próbálják azt mentegetni, hogy rendszeresen elmondják, a főhősnőjük milyen erős, vagány, szabadszájú, önálló stb.
A valóságban viszont a bántalmazás áldozatai nemcsak az éretlen, naiv, gyenge, csendes emberek, hanem sok elkövető éppen az erős, független nőket szemeli ki. Vannak olyan bántalmazók, akik tényleg a leggyámoltalanabb embereket célozzák meg, de ha valaki olvas különböző beszámolókat olyanoktól, akik egy bántalmazó kapcsolatban éltek, kiderül, hogy az áldozatok gyakran kimondottan erős, független nők sikeres karrierrel és stabil családi háttérrel.
Úgyhogy ahelyett, hogy arra koncentrálunk, milyen az áldozat magatartása és személyisége, és ennek alapján ítéljük meg, hogy az elkövető viselkedése mennyire súlyos, arra kéne koncentrálni, hogy az vajon elfogadható viselkedés-e önmagában.
Pár tipp, mi nem verbális bántalmazás: a másik hibáira való rámutatás, a konstruktív kritika, az ugratás, viccelődés, évődés.

Az utóbbi időben több olyan cikkel is találkoztam, ami azt kérdezi, hogy hová lettek a szórakoztató irodalomból az olyan romantikus főhősök, akik rendesek. Akik ugyan nem tökéletesek, de van egy stabil morális értékrendjük, nem szorulnak pszichiátriai kezelésre, mielőtt emberek közé lehetne engedni őket, és esetleg az ember még a kishúgát vagy a kutyáját is rájuk merné bízni pár órára.
Volt egy időszak, amikor elolvastam egymás után 6-7 romantikus vagy hangsúlyos romantikus szállal rendelkező könyvet, és ezek többségében a férfi főszereplő kimondottan abuzív volt (nyilván ez nem egy reprezentatív felmérés, de jelez valamit).

Van egy olyan elmélet, miszerint sok történetben a romantikus partner az antagonista olyan értelemben, hogy a boldog végkifejlet tőle függ. Ezt az elgondolást egyes szerzők olyan szintre fejlesztették, hogy a férfi szereplőjüket valóban főgonosszá teszik, ugyanis ez a karakter az, aki a legtöbb szenvedést okozza a főhősnőnek. Így a happy end lényegében azt jelenti, hogy az érzelmileg és mentálisan instabil karakter felfüggeszti a főszereplő kínzását.
Gyakran az olvasóban ezzel a szerzők egy irodalmi Stockholm-szindrómát idéznek elő, ami abban áll, hogy a férfi szereplőt olyannyira durvává és otrombává teszik, hogy amikor már némi kis kedvességet kezd tanúsítani a hősnő iránt, az már romantikus és megható. Ezeknél a karaktereknél már a normális emberi viselkedés is akkora jellemfejlődésnek számít, hogy ezzel érdemlik ki a hősnő és az olvasó szeretetét. Részemről nem tartom romantikusnak, ha valaki csak onnantól bánik jobban a másikkal, hogy elkezdi látni benne a potenciális partnert.

Ha valaki azzal érvelne, mindez csak fikció, és a közönség is tudja, hogy ezek csak komolytalan fantáziák, így nincsenek is hatással rájuk, az elég naiv.
Rengeteg tanulmány készült arról, hogy általában a média és a szórakoztató ipar miképpen befolyásolja azt, ahogy az emberek a kapcsolatokról és a nemi szerepekről gondolkoznak. Több ízben egyértelműen kimutatták, hogy még ha a kutatásban részt vevők úgy is hitték, hogy mindez nem befolyásolja őket, valójában komoly hatással van a gondolkodásukra.
Egy kutatás konkrétan a Szürke-sorozatot vizsgálta abból a szempontból, hogy azok az olvasók, akik szerették a regényeket, mennyire szexisták. Azt állapították meg, hogy akik a könyveket kimondottan a romantikusnak és erotikusnak találták, azok hajlamosabbak a szexista nézetekre.
Rengeteg Alkonyat-rajongó a saját bevallása szerint úgy olvasta a sorozatot, hogy ő is éppen ilyen kapcsolatot akar, éppen ilyen párt, mint Edward. Más leírta, hogy kamaszkorában egy hasonlóan kontrolláló párja volt, és amikor az Alkonyatot olvasta, rájött, hogy az abban ábrázolt kapcsolat sok szempontból hasonlít a sajátjához. De mivel szerette a regényt, és romantikusnak találta a két főszereplő viszonyát, úgy gondolta, a párja viselkedését is biztos a szerelem vezérli, emiatt később ismerte csak fel, hogy beleragadt egy abuzív kapcsolatba.

Egy korábbi tanulmány konkrétan azt vizsgálta, hogy a különböző romantika narratívák hogyan hatnak azokra a nőkre, akik bántalmazó kapcsolatban élnek. Azt találták, hogy a nők romantikus történetek segítségével próbálnak kiigazodni a saját abuzív párkapcsolatukon. Az áldozatok belehelyezkednek a tradicionális nemi szerepekbe, miszerint a férfiaknál a dominancia, agresszió és felsőbbségesség normális, míg a nőknél a függőség, behódolás és megbocsátás. És sok esetben a romantikus regények is ezt a tradicionális felfogást közvetítik.
Amikor az eleinte még tökéletesnek tűnő férfiról kiderül, hogy bántalmazó, a nők külső referenciapontokat keresnek, és ha kapcsolatokról van szó, akkor persze a fő vonatkoztatási pont a romantikus történetek ideálisnak ábrázolt szerelmei. Vajon hogy fogja értékelni az illető a saját párja erőszakosságát, ha a romantikus hősök, akikről olvas (még ha nem is ütik meg főhősnőt) ugyanazt a kontrolláló, agresszív, fenyegető és lekicsinylő viselkedést mutatják?

A tanulmány egyébként két domináns romantika narratívát említ, az egyik a "mesebeli szerelem" a másik a "sötét romantika". Akik az előbbit követik, azok hajlamosak szemet hunyni a bántalmazás felett, mert az igaz szerelem szerintük minden nehézséget legyőz. Akik ebben hisznek, jellemzően kicsinyítik a bántalmazás súlyosságát, vagy azzal mentegetik párjukat, hogy "rossz passzban" volt, hajlamosak úgy tenni, mintha a párjuk erőszakos és normális énje elválasztható lenne egymástól.
A másik jellemző narratíva a "sötét romantika", amiben az erőszak már a párkapcsolat normális részeként van elfogadva, amivel a nőnek együtt kell élnie, ahogy tud.
A tanulmány vége arra hívja fel a figyelmet, hogy új narratívákra lenne szükség, amikben a bántalmazás nem elfogadott vagy felmenthető, amikben a nő értéke nem annak függvénye, hogy párkapcsolatban él-e, amikben a valakinek a lelki és fizikai jóléténél nem fontosabb a "szerelem", amikben az emberek felelősek a saját tetteikért.

***

Az utóbbi években azért javult a helyzet, nemcsak ezekkel a témákkal kapcsolatban, hanem általánosságban a szerzők szociálisan érzékenyebbek, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt, és tudatosabban állnak ezekhez a kérdésekhez.
A magyar írók is egyre inkább odafigyelnek arra, hogy az általuk ábrázolt romantikus szál problematikus-e. Úgy általában akik manapság a legjobban ügyelnek erre, azok éppen az ifjúsági regények szerzői. Ez nem véletlen, hisz a fiatalok esetében még lényegesebb, hogy a nekik szóló regények véletlenül se propagáljanak káros viselkedésmintákat.
Ezzel együtt azoknál az íróknál, akiknek a meghatározó olvasmányélményei az első korai YA könyvsikerekhez kapcsolódnak (lásd Alkonyat, de az NA regényekkel is hasonló problémák vannak), azok hatása akár évekkel későbbi szövegeikben is tetten érhető, olykor tudat alatt is beleraknak egy azokra jellemző egészségtelen kapcsolati dinamikát a regényeikbe.

Ez általában igaz a romantikus szerzőkre: ha főként olyan regények kerültek elé, amiben a férfi abuzív (fizikailag vagy érzelmileg) és erőszakos, akkor nagy valószínűséggel ő is ilyen karaktereket fog alkotni.
Ez gyakran nem tudatos, mint ahogy az sem tudatos, valaki milyen szülő-gyerek kapcsolatot ábrázol. A szerzők nem feltétlenül egy párkapcsolati mintát vesznek át, hanem egy bizonyos karaktertípust vagy történetelemet, amiről úgy gondolják, hogy más könyvekben sikeres volt.
Ezért nem kell a szerzőt rögtön letámadni, hogy miért szerepeltet bántalmazó kapcsolatokat, mert nagy eséllyel az írónak fogalma sincs arról, hogy az bántalmazó, és ő van a legjobban megdöbbenve, ha valaki ezt közli vele. A korábbi cikkben emlegetett Hoover esetében is egyértelmű volt, hogy kiadás előtt ő nem észlelte a problémát a történetével. Viszont ő volt annyira felelősségteljes, hogy hallgasson a külső véleményekre, ezért is javíttatta ki az adott szövegrészt.

Lehet erre úgy is tekinteni, mint egy írástechnikai problémára, amit olykor a szerző rendszeresen elkövet, amíg valaki nem jelzi neki, hogy ez így nem jó. Viszont az író felelőssége is, hogy tudatosítsa magában, mások és főként a saját művei mit közvetítenek az olvasók felé.
Íróként érdemes ilyen szempontból is megvizsgálni a történeteket. Attól még, hogy esetleg valami népszerű, vannak a történetnek jól működő elemei, nem biztos, hogy érdemes kritika nélkül átvenni belőle mindent.


Kapcsolódó cikkek: - A romantikus regények káros kövületei 1. Romantizált erőszak
- A romantikus regények káros kövületei 2. Bántalmazó kapcsolatok
- Romantikus történetszál tedd/ne tedd


Hasznos linkek: - http://nane.hu/erintetteknek/tudnivalok-a-nok-elleni-eroszakrol/
https://asszertivakademia.hu/a-szeretet-mitosza-a-szobeli-bantalmazas-15-tipusa/
https://wmn.hu/wmn-life/47304-eros-nok-a-lelki-bantalmazok-fo-celpontjai--allitjak-a-pszichologusok
http://anemaznem.blog.hu/2016/04/20/a_verbalis_bantalmazas_hosszutavu_kovetkezmenyei#more8646770
- http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/UsefulNotes/Abuse

Réka

Kozma Réka szerkesztő

9 Megjegyzések

  1. A szürkét hagyjuk, azt szoktam mondani, hogy az unalmas sablonszexet űzők tarthatják csak jónak (könyvileg is, szexileg is pocsék), de az Alkonyat! Hogy lehet valakinek romantikus érzete egy pasitól, aki éjjel beszökik tudtán kívül a szobájába, és meglesi, amitől fura álmai vannak, nem engedi, hogy meglátogassa a barátját, meg hasonlók. Furcsa lény furcsa szerelme. Persze aki romantikusnak nézi, hogy széttéphette volna... Akkor viszont az aliennek is romantikus kapcsolata van a későbbiekben Ripleyvel, hiszen nem tépi darabokra, amikor megtehetné. Milyen megható. Nem véletlenül írtam ezt, első alkonyat-reakcióm Edwardra az Alien volt.
    Sajnos a lelkileg mérgező kapcsolatokon nem csak nehezebb túljutni, nehezebb őket észre is venni, és bárki beleeshet a mézesmadzag csapdájába. Amikor a kapcsolat elején minden oké, és lassan, nagyon lassan szakítanak el családtól barátoktól és zárnak be. Nem érted, miért nem kapsz levegőt, hiszen nem bánt senki. Ha azt olvassa az illető, hogy ez normális is, csak nehezíti az életét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez is az irodalmi Stockholm-szindróma egy formája, hogy a főszereplő lényegében azt mondja, "megölhetnélek, de nem teszem, ugye, milyen jófej vagyok?" Felnőtteknél meg tudom érteni bizonyos fokig, hogy összekapcsolják a vonzalmat és a veszélyt, de kamaszoknak szóló könyvben ne fenyegetőzzenek gyilkossággal.
      Igen, és a lelkileg bántalmazó kapcsolatokat ugyanúgy az irodalomban sem ismerik fel, mert hát nem üti meg a nőt, akkor az nem bántalmazás. A probléma másik része, hogy konkrétan a bántalmazás jeleit romantikusnak állítják be, például ha a férfi azt akarja, hogy a párja csak vele legyen, és ne tartsa a kapcsolatot a barátaival. A szóbeli bántalmazás szintén rengetegszer van romantikusnak ábrázolva. Megdöbbentő, amikor romantikus regényben a férfi szexuális erőszakkal fenyegeti a nőt, és az ezt szexinek találja. Vagy a férfi éppen minden ribancnak, aranyásónak, szemétnek, ostobának elmondja a nőt, de az csak annyit vesz észre, hogy milyen szexi gödröcskéi vannak. És tényleg nemcsak a Szürkéről van szó, tavalyi év egyik legsikeresebb könyvében, amit főleg kamaszok olvastak, a főhős leribancozza hősnőt (elterjeszti, hogy nemi betegsége van!), szexuális erőszakkal fenyegeti, utasítgatja, rendszeresen bántalmazza szóban. Ha több szó esne arról, hogy mi az udvarlás normális része, és mi nem az, talán az olvasók is elgondolkoznának, mielőtt felcsillagoznak egy ilyen regényt.

      Törlés
    2. Én nem olvastam az Alkonyatot, meg igazából más vámpíros könyvet se, de annak idején állítólag a Drakula is ezért váltott ki tömeghisztériát: a nők bele akartak kerülni a szituációba.

      Törlés
  2. Fúúú! Réka, ez borzalmasan hangzik! Az ilyesmit előbb venném ki egy kamasz kezéből, mint a durva horrort/thrillert, attól max rosszat álmodik. Szerintem a leginkább dínómán gyerek se szeretné, ha egy t-rex megegye ebédre, de ezek a hibás példák... Volt aki mesélésre leunalmasozta, hogy nálam a pasinak esze ágában sincs ilyesmiket müvelni, majd kedvenc jelenetének nevezte, hogy a vita közepén a pasi ott hagyja a csajt gondolkodni, körberohanja a környéket, néhányat belerug egy fába, majd lehiggadva visszatér észérvekkel vitázni. Más kérdés, hogy nagy szükség arra már nincs, a csaj rájött, mekkora marhaságot müvelt. A romantika tök jó lenne normál párkapcsolatot bemutatni. Csak mellé kell egy érdekes foglalkozás, helyzet, bármi, és ne attól legyen izgalmas, hogy megkorbácsolják a csajt, vagy fenyegetik. Kétségtelenül nehezebb érdekes foglalkozást vagy élethelyzetet bemutatni, mint mint bántalmazó kapcsolatot, utóbbiból jóval többet látunk magunk körül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az olvasók szeretik a drámát, amit meg is lehet érteni. Meg egyébként a teljes mértékben normális emberek nem túl jó regényhősök, és a maximálisan egészséges és kiegyensúlyozott kapcsolatokban jó élni, de írós szemszögből nem túl izgalmasak. Részemről akár korbácsolhatják is egymást, de nem olyan kontextusban, hogy a férfi belekényszeríti a nőt, aki utálja az egészet, de úgy érzi, muszáj ennek alávetnie magát, hogy ne hagyják el. Mindent lehet, csak nem mindegy, az író hogyan tálalja.

      Törlés
  3. Persze, én se véletlenül irtam, hogy nehéz összepakolni a normális embereket a normális kapcsolatban egy helyzettel, foglalkozással bármivel, hogy az legyen az érdekes. Ami azt illeti, szex téren szerintem minden normális, ami mindkét félnek csodás. A bántalmazásnem itt kezdődik.

    VálaszTörlés
  4. Érdekes dolog ez, mert már a Bovaryné is arról (is) szólt, hogy a főszereplő (Emma, ha jól emlékszem) világgal szembeni elvárásait, házasságát befolyásolta az, hogy milyen kevés ismerete volt a világról, és hogy regényekből próbált ismereteket szerezni. Egyébként épp ma osztottam meg a blogom Facebook-oldalán (Sorokba szedve Blog) a HVG cikkét, amiben egy hasonló vizsgálatot végeztek. Azért hozzá kell tennem, hogy pontosabb kutatást javasoltam a fölötte írt szövegben.

    VálaszTörlés
  5. Hogy van az embernek gyomruk akárcsak végigolvasni ilyen szenny könyveket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy, hogy valószínűleg még nem volt részük igazi párkapcsolati erőszakban. :) Könnyű izgalomról álmodozni addig, ameddig nem történik az emberrel valami igazán szörnyű, köszönhetően az áhított "naagy szerelem"-nek...

      Törlés
Megjegyzés küldése
Újabb Régebbi