A romantikus regények káros kövületei 2. Bántalmazó kapcsolatok

, , 9 comments
A cikk első részében azzal foglalkoztam, hogy a romantizált erőszak mennyire van még jelen napjaink romantikus történeteiben. Ehhez kapcsolódóan most pedig a romantikus regényekben megjelenő abuzív kapcsolatokra térnék ki, különösképpen arra az esetre, amikor ezek az egészségtelen párkapcsolatok vannak romantizálva.
Nyilván problémás kapcsolatokat nemcsak romantikus regényekben találunk, hanem ugyanúgy a szépirodalomban, a krimi, horror, fantasy stb. történetekben is. Viszont egész máshogy viszonyulunk egy horrorban megjelenő párkapcsolatra, mint egy romantikus regényben megjelenőre.

Az utóbbi esetében az olvasó éppen azért veszi kezébe a könyvet, mert romantikus érzelmeket vár tőle. Ezeknek a történeteknek van egy erős vágybeteljesítő jellege (mint ahogy más zsánereknek is, csak azokat más vágyakat elégítenek ki), és olyan ígéreteket tesznek le az olvasó felé, mint hogy a hősnő megtalálja az ideális párját, a szerelem végül győzedelmeskedik, a két karakter végül egymásra talál.
Tehát ha egy romantikus regényt írunk, és a hősnőt végül összeboronáljuk valakivel, akkor az olvasó úgy fogja értékelni, még ha tökéletlen is az illető, a nő számára ő az ideális pár, akivel a legboldogabb lesz.
Egy romantikus regénynek az a célja, hogy azt az érzést keltse fel az olvasóban, „én is erre vágyom, én is egy ilyen nagy szerelmet akarok átélni, mint a szereplők”. Éppen ezért ha az egyik karakter abuzív a másikkal szemben, és az romantikusnak van beállítva, azt az olvasó hajlamosabb elfogadni a normális párkapcsolat részének. Esetleg később a mindennapi életben is elnézhetőnek gondolja.

Mondok pár példát arra, hogy mit jelent az, hogy az író romantizál egy problémás kapcsolatot.
Az ifjúsági regények között is előfordulnak olyanok, amik tanár-diák romantikus kapcsolatokat ábrázolnak. Rengeteg kamasznak volt legalább egy olyan tanára, akiért rajongott, úgyhogy érthető, a tiniknek miért lehet érdekes egy ilyen regény, és a szerzők miért írnak róla. Lehet, hogy a tinik fejében az nem számít hatalommal való visszaélésnek, ha a fiatal, helyes matektanárral csókolóznak óra után, de egy felnőtt pontosan tudja, hogy ezt miért elfogadhatatlan.
Nem is a témával van probléma, hanem azzal, hogy ha a regény nem hajlandó elismerni, hogy még ha nincs is óriási korkülönbség a két fél között, van egy hatalmi egyenlőtlenség, amivel egy felnőtt embernek (férfinak és nőnek) akkor sem szabadna visszaélnie, ha egyébként a diákja nincs ennek tudatában.
Bizonyos regények viszont feltétlenül valami szirupos romantikus történetet akarnak kihozni a helyzetből, és megpróbálják ezeket aggályokat elkendőzni. Igen, lehet, hogy a tanár-diák kapcsolatok nem helyesek, de ez a kivétel – legalábbis erről akarnak meggyőzni a szerzők. De sajnos a felnőtt részéről ez akkor is etikátlan, ha tudatosan nem akar rosszat a diáknak, és amelyik mű ezt nem ismeri el, az romantizál egy helytelen kapcsolatot.

Nem olyan nehéz ezt a dolgot a helyén kezelni. Léteznek olyan ifjúsági regények, amikben ez a téma megfelelően van ábrázolva. Lehet, hogy a diáklány, akinek a szemszögéből el van mesélve a történet, valóban szerelmes a tanárába, és nem érzékeli, hogy őt potenciálisan kihasználják, de az íróknak mégis megvannak az eszközeik arra, hogy egyértelművé tegyék, hogy egy ilyen kapcsolat miért lehet káros egy kamaszra nézve.
Én is olvastam több olyan regényt is, ahol ugyan nincs kimondottan negatív előjellel ábrázolva az ilyen romantikus viszony, de a szerző végig egyértelművé teszi, hogy ez nem helyes, egy tinédzsernek nem így kellene megtapasztalnia a szerelmet, és egy pillanatra sem próbálja azt szuggerálni az olvasónak, hogy ez olyasmi, amire irigykednie kéne, nem próbálja azt elhitetni, hogy ez normális. Ez jelenti azt, hogy nem romantizáljuk a problémás kapcsolatot.

Sok esetben fontos az, hogy kinek a nézőpontjából van bemutatva a kapcsolat, mert egész más, ha a felnőtt szemszögén keresztül látjuk azt, hogy titkolózásra és bujkálásra kényszeríti a fiatalt, és más, ha a naiv, szerelmes fiatal szemszögén keresztül látjuk ugyanezt, aki valószínűleg még izgalmasnak is találja a dolgot.
Némely esetben a fiatal szemszögét tudatosan arra használják a szerzők, hogy így emészthetőbbé tegyék a történetben szereplő, egyébként nyilvánvalóan elfogadhatatlan kapcsolatot.
Erre egy példa az a (khm) romantikus regény, amiben egy huszonéves férfi rabol egy 15 éves lányt, hogy az vele éljen. Bár az elején a lány persze tiltakozik, de mégis az lesz a vége a dolognak, hogy a lány végül önszántából a férfivel marad.

Kezdettől egyértelmű, hogy a férfi saját maga számára, (nagyon szépen mondva) „barátnőnek” rabolta el a lányt, és a lány pontosan tudja, hogy az előbb-utóbb közeledni fog hozzá. Innentől pedig eldöntheti, hogy küzdeni fog ellene (amivel feldühítheti az elrablóját, magának pedig talán még nagyobb fájdalmat, sérüléseket, esetleg még halált is okoz), vagy pedig nem küzd ellene.
Ezeknek a lehetőségeknek a felismerése vezethet arra valakit, hogy meggyőzze magát arról, hogy szereti az elrablóját, mert ezzel saját maga számára elviselhetőbbé teszi a helyzetét. Ezt nevezik Stockholm-szindrómának, ami az áldozat részéről egy védekezési mechanizmus egy olyan szituációban, ami felett semmi kontrollja nincsen.
Mivel a lány számára nem volt adott az a lehetőség, hogy visszautasítsa a férfit, ez akkor is nemi erőszak, ha nem ellenkezik, ha ő maga végül nem értékeli nemi erőszaknak.

Egy kis kiegészítés a Stockholm-szindrómához: az nem valami jolly jocker, amit gondolkodás nélkül bármire rá lehet sütni. Ha főszereplőt elrabolják, és amikor először meglátja az elrablóját, az az első gondolata, hogy milyen izmos karja és szép kék szeme van, az nem Stockholm-szindróma. Ha valakit elrabolnak, és nem ejti kétségbe a helyzete, csak mert az elrablója helyes, és néha még kedvesnek is tűnik, az sem Stockholm-szindróma.
Nincs olyan épelméjű ember, akinek enyhítő körülmény lenne, ha az elrablója vonzó, nincs olyan ember, akit ebben a helyzetben ez érdekelne. Az ilyen karakterábrázolás még egy romantikus könyvben is hiteltelen.
Ettől függetlenül még lehet egy emberrabló vonzó, és áldozatok beleszerethetnek az elrablójukba, de nem egyik percről a másikra, és ez nem a vonzalomról szól, hanem egy pszichés védekezési mechanizmus, ami bizonyos körülmények között alakulhat ki. (Most nem számolom ide az olyan eseteket, amikor az emberrabló maga is kényszerítve van a bűntényre egy harmadik fél által, és nő végül azért szeret bele, mert végül az saját magát veszélybe sodorva segít neki.) Mindenesetre ha egy ilyen kapcsolatról akarsz írni, nézz utána.

Egyébként ettől még az előbbi regény egy érdekes történet lehetett volna a Stockholm-szindrómáról, és arról, hogy a lány hogyan próbál túlélni a rabsága alatt. Viszont az író elképzelése szerint ő egy „sötét” romantikus történetet írt. Így azzal a dilemmával szembesült, hogy valamiképpen mégis elfogadhatóbbá kellene tenni a kettejük viszonyát, viszont az olvasók nem szokták romantikusnak találni azt, ha egy felnőtt férfi molesztál egy kiskorút.
Ezért a szerző azt a stratégiát alkalmazta, hogy megpróbálta a lányt érettebbnek feltüntetni azáltal, hogy az igyekezett bebizonyítani, igaz, eddig a szüleivel élt és ugyanúgy iskolába járt, mint a többi korabeli, de ő érett, határozott, ura a döntéseinek. És igaz, hogy eddig még komolyabb barátja nem volt, de amúgy elég sokat tud a szexről. Az író pedig nem veszi észre, éppen hogy mennyire gyerekesen hangzik az, ha valaki szexuális téren már tapasztaltnak érzi magát, csak mert hallott dolgokról, vagy felelősségteljes felnőttnek érzi magát, mert ő jár bevásárolni meg csekkeket befizetni a szülei helyett.

A szerző próbálja úgy beállítani, mintha a főszereplője képes lenne megbirkózni a helyzettel, mintha képes lenne irányítani (mikor egy fogságba ejtett tizenéves nyilvánvalóan erre nem képes), ezzel viszont közel kerül az áldozathibáztatáshoz és az elkövető mentegetéséhez.
Gyakori, hogy amikor ehhez hasonló kapcsolatokat ábrázolnak, amiben a felek között van egy egyenlőtlenség, vagy az egyik félnek hatalma van a másik fölött, az egyik fél bántja vagy manipulálja a másikat, annak érdekében, hogy az író ebből ki tudjon hozni egy olyan kapcsolatot, ami romantikusnak tűnik, a felelősséget áttolja a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyre.
Ez alá tartozhat az, amikor a 30 éves férfi/nő viszonyt kezd a 15 éves lánnyal/fiúval, és ezt azzal mentegeti, hogy az a kamasz milyen okos/érett/felnőttes; amikor a tanár viszonyt kezd a diákjával, de az rendben van, mert a diák kezdett ki vele; amikor a bántalmazást a szeretet jeleként vagy a bántalmazott provokációjának eredményeként állítják be.

Emellett persze el lehet olyan történeteket is mesélni, amikor a bántalmazott tényleg nem ismeri vagy nem fogadja el, hogy egy egészségtelen kapcsolatban él. Jó esetben az író viszont ábrázolja ezt a kettősséget, megmutatja, milyen ez a kapcsolat valójában, és a bántalmazott miért nem képes felismerni a probléma mélységét.
Teljesen más az, ha a szereplő saját magát győzködi arról, hogy az ő élete így rendben van, miközben az olvasó látja, hogy nincs, és teljesen más, ha az író a szereplőn keresztül próbálja győzködni az olvasót, hogy ez a karakter nem áldozat, ilyen a szerelem (még ha egy kicsit durvább is a szokásosnál).

Az előbbire jó példa a Hatalmas kis hazugságok (regény és sorozat), amiben az egyik karaktert bántalmazza a férje. Teljesen egyértelmű számunkra, hogy ez egy bántalmazó kapcsolat, hisz látjuk, viszont a feleség, Celeste ezt maga előtt is tagadja. Például amikor a férjével elmennek végül terápiára, a pszichológusnak azt mondja, hogy az agresszió mindkettőjük részéről jelen van, hogy a hatalom megoszlik kettőjük között, amikor ez nyilvánvalóan nincs így.
Celeste annyira nem akar áldozat lenni, annyira nem akarja elfogadni, hogy egy olyan házasságban él, amiben a férje bántja és manipulálja, hogy bebeszéli magának, hogy nekik csak tipikus házastársi összezördüléseik vannak.
De egy szereplő nem attól válik nem-áldozattá, hogy azt mondogatja, hogy ő nem áldozat, hogy nem tud/akar kilépni egy nyilvánvalóan egészségtelen kapcsolatból, és hogy elhiteti magával, hogy a párja viselkedése normális. Celeste mindaddig áldozat volt, amíg letagadta maga előtt a probléma súlyosságát, és akkor vált nem-áldozattá, amikor elismerte, hogy bántalmazták, és kilépett a kapcsolatból.
Ezért az írónak az ilyen témáknál nagyon oda kell figyelnie, hogy mit akar sugallni, mert teljesen más kérdés, hogy a nézőpontkarakter hogyan fogja fel a kapcsolatát, és teljesen más lehet az, amit ő szerzőként közvetíteni akar.

Tehát újra, nem az a probléma, ha valaki abuzív vagy diszfunkcionális kapcsolatokat ábrázol. A világirodalom tele van ilyen viszonyokkal, az író pedig képes arra, hogy érzékeltesse, még ha a szereplői számára normálisnak vagy ideálisnak tűnik ez a viszony, miért nem az.
Például a Lolitával kapcsolatban mindenki számára egyértelmű, hogy a főszereplő beteg, és hosszú időn keresztül molesztált egy kiskorút. A főszereplő persze nem így gondolkodik magáról, számára ez egy kölcsönös kapcsolat volt, és mentegeti magát. Az író emellett egyértelművé teszi, hogy már maga a karakterének az elbeszélése sem megbízható, így eleve érvénytelenné tesz mindent, amit karakter a védelmére felhozhat.
Pár évvel ezelőtt kezembe került egy olyan kézirat, ami szintén egy hasonló szituációra épít, hogy egy harmincas férfi vonzódni kezd egy 15 éves lányhoz. Bár ebben a történetben nem történik olyasmi, ami büntethető lenne, míg a Lolitában igen, a kapcsolat ábrázolása itt ezerszer problematikusabb, mivel a szerző ezt kimondottan egy romantikus történetnek írta meg.
Nem az a gond, hogy a szerző egy pedofil karaktert ábrázol, az sem gond, hogy a szereplők nem ismerik el, hogy ez pedofília, az viszont óriási gond, hogy a szerző sem ismeri fel, és próbál kifogásokat és enyhítő körülményeket felsorakoztatni, a kapcsolatot mentegetni, normalizálni, romantizálni.

A romantikus történetek szerzőinek is felelőssége elgondolkozni azon, hogy milyen kapcsolatokat mutatnak be kívánatosnak és irigylésre méltónak. Egy fiktív regény lapjain esetleg még a bántalmazó karakter mellett is megkaphatja a főszereplő a happy endjét, elvégre ez csak az író döntésén múlik. A valóságban viszont ezek a kapcsolatok sokkal szomorúbb véget érnek. Ne mutassunk fel ideálként olyan párkapcsolatokat, amiket saját magunknak se kívánnánk.

Kapcsolódó cikk: - A romantikus regények káros kövületei 1. Romantizált erőszak
- 3. Lelki bántalmazás

Hasznos cikkek:
http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/UsefulNotes/Abuse
https://divany.hu/eletem/2017/05/01/parkapcsolat_jel_narcizmus/
- https://nokjoga.hu/erintetteknek/korai-figyelmezteto-jelek
https://empatika.24.hu/2015/09/27/milyen-egy-bantalmazo-kapcsolat-es-miert-ilyen-nehez-belole-kilepni/
http://sfmag.hu/2012/11/08/szivhez-szolo-abuzorok-18/

Lista az abuzív kapcsolat jeleiről:
http://www.familyshelterservice.org/pdf/abusive_behavior_checklist.pdf
Még egy magyarul: - https://nokjoga.hu/erintetteknek/bantalmazott-no-vagyok

9 megjegyzés:

  1. Érdekes és jó cikk. :) Csak annyit tennék hozzá, hogy ha egy felnőtt egy 15 éves kamasszal létesít kapcsolatot, az nem pedofília. Természetesen egy abszolút nem normális kapcsolat, de nem pedofília, mert ez azokat a felnőtteket definiálja, akik erdülőkor előtti, külső nemi jellegeiket teikintve fejletlen gyerekekkel akarnak szexuális kapcsolatot létesíteni. Aki felnőttként kamaszkorúakra izgul, azt efebofíliának nevezzük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. elnézést a hibákért: * serdülőkor *Aki felnőttként kamaszkorúakra izgul, arra az efebofília kifejezést használják.

      Törlés
    2. Köszi a kiegészítést! :) A kettőt valóban máshogy hívják, és tudom, a beleegyezési korhatár is 14 év fölött van, tehát a 30 éves, akinek egy 15 évessel van szexuális kapcsolata, nem büntethető. Etikailag viszont kifogásolható, és épelméjű felnőtt emberek nem is kezdenek 15 éves tinikkel.

      Törlés
  2. Ez egy nagyon jó cikk volt. :)
    Nem értem, hogy még ha a könyvekben normális kapcsolatnak is állítja be a szerző például azt, ami az áldozat és az elrablója között alakul ki, az olvasó miért hiszi el? Egy 14 évesnél megértem, hogy nem tudhatja, de az idősebb korosztály? Ennyire erősen hat a romantikus szál az olvasóra? Vagy a köztudatban sok olyan kapcsolat számít normálisnak, ami valójában nem az? Mondjuk már ott leragadtam, hogy egyes szerzők ilyen kapcsolatokat normálisnak ábrázolnak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínűleg az író és az olvasó is tudja, hogy ezek nem normális kapcsolatok, és éppen ez számukra bennük az érdekes. Aki megvesz egy ilyen könyvet, az tisztában van vele, hogy nem egy tipikus romantikus történetet kap. A normális elég relatív fogalom, és nem is hiszem, hogy az irodalomban csak a "normális" kapcsolatokat lehet ábrázolni. Viszont ezekben a történetekben, olyasmit csinálnak a szereplők, ami büntethető (emberrablás, bántalmazás), vagy minimum morálisan elítélhető. Mindezt amúgy az író és az olvasó is tudja, de amit ezek a regények tesznek, hogy olyan kontextust adnak a történéseknek, amitől azok nem tűnnek olyan rossznak, vagy egyenesen romantikusnak látszanak. A szerzőknek megvan az a hatalma, hogy az olvasók érzelmeit (akár a látásmódját is) irányítsák. A kérdés az, valóban ilyen irányba akarják-e irányítani.

      Törlés
  3. Kedves Réka!
    Érdekes dolog ez a romantizálás dolog. Csak kerdezem, hogy akkor szinte barmit lehetne romantizálni? Például a pornográfiát, vagy a képregények iránti rajongást is? Csupán az írón múlik, hogy meg tudja e technikailag oldani? Mert abba a kategóriába, hogy "nem akarnám magamnak" sokminden beletartozik.
    Mit gondolsz, ilyen tág kiterjedésű is lehet a "romantizálás"? Ami azért elég beteg dolog lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A romantizálás azt jelenti, hogy általánosságban valamiről nem realisztikusan beszélnek, jobbnak, szebbnek állítják be, mint amilyen valójában. Így tényleg sok mindent lehet romantizálni, például amit még szoktak, az a háború (milyen hősies gyilkolni az ellent), letűnt korok (milyen romantikus lehetett a középkorban, csak a pestis ne lett volna), művészlét, mentális problémák (autista zseni), gyermekkor, és a geek kultúrát is lehet. Ha egy író nagyon egyoldalúan mutat be valamit, csak a szépet közvetíti belőle, és szándékosan szemet huny a negatívumai felett, akkor olyan lesz a története, mint egy felfújt rózsaszín lufi. De technikailag meg tudja oldani.

      Törlés
  4. Egyébként már az előző bejegyzésnél is eszembe jutott, hogy milyen jó lenne ilyesmit megosztani pl. Moly.hun a kezdő íróknak (és a nem annyira kezdőknek is). Nem tudom, ott hány ember tud a blogról, de gyakran gondolok erre. Kirakhatom egy-egy bejegyzés linkjét az oldalra néha? Vagy nem tudom, te szoktál-e arra járni, van-e profilod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, nyugodtan kirakhatod. :) Egyszer talán ráveszem magam, hogy csináljak az oldalnak egy molyos profilt.

      Törlés