3. Tipikus írókörös történetek

– Ádám és Éva sztori
Egy szörnyű apokalipszis, űrhajó lezuhanása stb. után csak két túlélő marad, akikről kiderül, hogy ők Ádám és Éva, az emberi faj ősnemzői.

– Kényelmes katasztrófa
Az emberiség nagy részét szörnyű katasztrófák sújtják, de a történet egy kicsi középosztálybeli, fehér szereplőkből álló csoportra koncentrál. Fő jellemzője, hogy a főhős elég jól elboldogul (koszt, kvártély, kocsik), miközben mindenki más elpusztul.

– Dennis Hopper szindróma
A történetben értelmetlen események történnek egymás után, mígnem egy fura (Dennis Hopperre emlékeztető) figura megjelenik, és egy hosszú monológban felfedi a rejtélyt.

– Deus ex machina
Egy olcsó, csodás megoldás a történet konfliktusára, ami a semmiből tűnik fel, és a szereplők összes addigi küszködését jelentéktelenné silányítja. H. G. Wells már figyelmeztetett a fantasztikus irodalom kapcsán, hogy „ha minden lehetséges, semmi nem érdekes többé”.

1. Szavak és mondatok

– Brenda Starr dialógus
Hosszú párbeszédek, melyekben sem a szereplők, sem azok környezete nincs leírva. Az ilyen dialógusok, melyek nincsenek beleágyazva egy helyszínbe, olyanok, mintha a semmiben lebegnének.


– A „nagydarab detektív” szindróma
Egy ismert krimisorozatból ered az elnevezés, ahol az író valamiért nem szerette a főszereplője rendes nevét használni, ehelyett például úgy hivatkozott rá, hogy „a nagydarab detektív” vagy „a véreskezű kopó”. Abból a hamis elképzelésből ered, hogy a szóismétlés minden körülmények között elkerülendő, de ez leginkább a feltűnő, bonyolult szavakra vonatkozik, melyeknél szembetűnő az ismétlés. Inkább ismételjünk meg egy nevet vagy egyszerűbb szót, mint hogy ügyetlenül megpróbáljuk körülírni.


– Márkanév láz
Csak a márkanév használata vizuális részletek nélkül. Attól még, hogy a jövőben játszódó történeted tele van zsúfolva Honda, Sony és IBM termékekkel, az olvasó még nem tudja, hogy ezek hogyan néznek ki.


– Hívd a nyulat szmírpnek
Olcsó technika, hogy hamis egzotikumot csempésszünk a kitalált világunkba azáltal, hogy a való világ egy ismert elemét egyszerűen átnevezzük, de anélkül, hogy a tulajdonságait, természetét vagy viselkedését bármilyen érdemi módon megváltoztatnánk. A „szmírpek” elég elterjedtek a fantasykben, ahol a szereplők olyan egzotikus nevű állatokon közlekednek, amik pont úgy néznek ki és viselkednek, mint a lovak.

Már sok cikk jelent meg itt a blogon arról, hogyan lehet a karakter érzelmeit hatásosan megjeleníteni, hogyan kelthetjük fel az olvasóban a kívánt érzelmet. Ezek közül amit minden írónak célszerű tudnia az, hogyan tudja megjeleníteni a szereplő lelki állapotát különböző módokon, például párbeszéd, testbeszéd és leírás útján. Az szintén hasznos, ha valaki azzal is tisztában van, hogyan tudja a narratív távolságot ennek a hatásnak a szolgálatába állítani. Ebben a cikkben olyan témákról lesz szó, amik további segítséget nyújthatnak ezeknek az eszközöknek a finomításában. Ezek nem feltétlenül minden szerző számára elengedhetetlen tanácsok, de hasznára válhatnak annak, aki nagy hangsúlyt fektet a szereplői lelki életének ábrázolására.

A cselekményív mellett a karaktereknek is van belső fejlődési íve, amit végigjárnak. Fontos, hogy ilyen személyes fejlődési ívet kitaláljunk a főbb karaktereinknek, de ez nem azt jelenti, hogy ennek kell meghatároznia a karakter minden egyes megmozdulását. Például egy fantasy regényben egy fiatal lány otthonában egy nap katonák jelennek meg, és elhurcolják a bátyját, akiről kiderül, hogy az elnyomó hatalom ellen szervezkedett. A lány elmenekül, de rögtön szörnyű bűntudata támad, mert nem próbálta megakadályozni, hogy a testvérét foglyul ejtsék. Ezért elmegy az ellenállókhoz, és elvállal egy életveszélyes küldetést, annak reményében, hogy cserébe kiszabadítják a bátyját.
Itt a főszereplő célja és motivációja teljesen egyértelmű, és látjuk nála kezdődő fejlődési ívet is (félelemből bátorság).