Regénynevelde írócsoport

Hogyan ne írj sci-fi történetet 1.

1. Szavak és mondatok


– Brenda Starr dialógus
Hosszú párbeszédek, melyekben sem a szereplők, sem azok környezete nincs leírva. Az ilyen dialógusok, melyek nincsenek beleágyazva egy helyszínbe, olyanok, mintha a semmiben lebegnének.


– A „nagydarab detektív” szindróma
Egy ismert krimisorozatból ered az elnevezés, ahol az író valamiért nem szerette a főszereplője rendes nevét használni, ehelyett például úgy hivatkozott rá, hogy „a nagydarab detektív” vagy „a véreskezű kopó”. Abból a hamis elképzelésből ered, hogy a szóismétlés minden körülmények között elkerülendő, de ez leginkább a feltűnő, bonyolult szavakra vonatkozik, melyeknél szembetűnő az ismétlés. Inkább ismételjünk meg egy nevet vagy egyszerűbb szót, mint hogy ügyetlenül megpróbáljuk körülírni.


– Márkanév láz
Csak a márkanév használata vizuális részletek nélkül. Attól még, hogy a jövőben játszódó történeted tele van zsúfolva Honda, Sony és IBM termékekkel, az olvasó még nem tudja, hogy ezek hogyan néznek ki.


– Hívd a nyulat szmírpnek
Olcsó technika, hogy hamis egzotikumot csempésszünk a kitalált világunkba azáltal, hogy a való világ egy ismert elemét egyszerűen átnevezzük, de anélkül, hogy a tulajdonságait, természetét vagy viselkedését bármilyen érdemi módon megváltoztatnánk. A „szmírpek” elég elterjedtek a fantasykben, ahol a szereplők olyan egzotikus nevű állatokon közlekednek, amik pont úgy néznek ki és viselkednek, mint a lovak.
– Mézeskalács
Haszontalan cicomázása a szövegnek hosszú, idegen eredetű szavakkal, miközben egy hétköznapi magyar kifejezés megfelelne. Néhány kezdő ilyen „mézeskalács” szavakat használ, hogy elkendőzze a hibákat, vagy ezzel próbálnának kifinomultabb hatást elérni.


– Egyszerre nem megy
Az író egy mondaton belül olyan cselekvéseket ír le, melyek nem történhettek egyszerre. Például: „Elfordítva a zárban a kulcsot, felvágtatott a lépcsőn, és megszerezte a revolvert az irodájából.”


– Pavlov-szavak
Szavak, melyek automatikus érzelmi reakciót váltanak ki, így sokszor az olcsó hatáskeltés eszközei, de az olvasó elméjét nem mozgatják meg. Ilyen szavakat a címekben is sokszor találunk: csillag, tánc, álom, dal, könnyek, költő stb.


– A Szinonima szótár-kór
Cikornyás melléknevek kacagtató felhalmozása egy burjánzó, indázó, rothadó, bűzölgő, fertőző halomba.


– Tom Swiftizmus
A „mondta” szó megtoldása valamilyen határozószóval. Például: „Jobb lesz, ha sietünk – mondta Tom gyorsan.” Ige + határozószó kombináció helyett használjunk erős igéket (például hadarta).


2. A bekezdések és a szöveg struktúrája


– Kamupátosz
Stílustörés, hirtelen váltás a szöveg stílusában. Például „Eljő a vérgőzös lázadások és felbőszült zendülések hajnala, hacsak a kormány nem kezeli ügyibben a dolgait.”


– Visszhang
Redundáns magyarázat, amikor a párbeszédben már világosan jelezve van a cselekvés, de az író biztonságképpen elmondja még egyszer. Példa: „Tűnjünk innen – ösztökélte indulásra a nőt.”


– Dichizmus
 A szerző környezetének vagy mentális állapotának betolakodása a szövegben. Például ha a szerző írás közben dohányzik és iszik, a szereplői is elmerülnek a füstben és a whiskyben. Másik változata, amikor a karakter a zavarodottságára és döntésképtelenségére panaszkodik, ami valójában az író jelenlegi problémájának kivetülés.


– Hamis humanizmus
Tessék-lássék módon szappanoperákra jellemző elemeket pakolnak a szövegbe, melyekről úgy hiszik, megérintik az olvasókat, de ezek gyakran nem illeszkednek a történetbe, nem viszik előre, mivel nincsenek rendesen felvezetve. Az ilyen események lényegtelennek érződnek, mert az író a semmiből húzta elő őket csak azért, hogy érzelmi viharokat rakjon a történetbe.


– Hamis vakság
Az író lusta leírni a környezetet, ezért szemkötőt ad a nézőpontkarakterére, hirtelen űrbetegséget küld rá stb.


– Szöszmösz
A szerző lusta megadni a motivációt a karaktere egy cselekedetéhez. Ehelyett maszatol (ismertető jele a „valahogy”), például „valahogy elfelejtette magával hozni a fegyverét”.


– Kalimpálás
A szerző sziporkázó prózával próbálja elterelni a figyelmet a logikai hibákról.


– Alánevetés
A karakterek produkálják magukat, a viselkedésükkel jelzik az olvasónak, hogyan is kéne reagálnia. Hisztérikusan nevetnek a saját vicceiken, bőgnek a saját fájdalmuk miatt, ezzel megfosztják az olvasókat annak a lehetőségétől, hogy maguk bármit is érezzenek.

– Mutasd, ne mondd
A hatásos írás egyik alapköve. Az írónak engednie kell, hogy az olvasó önállóan, természetes módon reagáljon a dolgokra, nem neki kell azt megmondania neki. A konkrét események és sokatmondó részletek fölöslegessé teszik a szerzői magyarázatot. Például ne mondd, hogy a karakternek szörnyű gyermekkora volt, hanem idézz fel egy konkrét emléket.
Emellett viszont nem szabad mereven ragaszkodni ehhez a szabályhoz. Kisebb jelentőségű dolgoknál a leghatékonyabb egyszerűen elmondani őket.


– Üzenet Fredtől
A szerző nem bízik a saját művében, ezért szándékolatlanul olyan megjegyzéseket rak a szövegbe, mint „Ennek semmi értelme.”, „Ez baromi unalmas.”, „Ez úgy hangzik, mint egy rossz film.”


– Polip a szájban
A szerző képtelen felismerni, hogy az ő személyes hiedelmeit és privát vicceit a világ többi része nem érti. Így ahelyett, hogy az olvasók megdicsérnék az írót a szellemességéért, csak bámulnak rá zavartan, mintha polip lenne a szájában.


– Fehér szoba szindróma
A szerző gyenge képzelőerejét jelzi, ha (többnyire a történet elején) nem ad meg semmilyen részletet a környezetről, vagy a főhős egyszerűen „egy fehér szobában” ébred. Az ilyenfajta nyitás általában azzal folytatódik, hogy a szereplő a körülményein elmélkedik, és/vagy elmerül a háttér-információ, expozíció mocsarába.


– Kapcsolási rajz próza
A szereplők semmilyen hiteles érzelmi reakciót nem produkálnak, mivel alá vannak vetve a szerző megszállottságának a technikai szerkezetek vagy a didaktikus magyarázatok iránt.


– Nem rúghatsz ki, felmondok
A szerző úgy próbálja megelőzni az olvasó kifogásait, hogy megkísérli előre kimagyarázni őket. Például: „sosem hittem volna, ha nem a saját szememmel látom”, „ez egyike az olyan hihetetlen véletleneknek, amit csak a való élet szülhet”, „erre egy a millióhoz az esély, de akkora őrültség, hogy akár még működhet is”. Meglepően gyakori a zsánerben.




Réka

Kozma Réka szerkesztő

4 Megjegyzések

  1. A polip a szájban pont itt pont illusztráció vagy öngól? De tetszik! :-)

    VálaszTörlés
  2. Itt is kötekednék egy kicsit, ha nem gond, több ponton nem egyezik a véleményünk.

    Brenda Starr-dialóg: Ha az adott kommunikáció telefonon (galaktofon, videofon, akármi) vagy telepatikusan történik, elvégre szájenszfiksönről van szó, akkor ez nem probléma.

    Nagydarab detektív: A 2. részben ugyanez ki lett tárgyalva, ugyanaz itt is a véleményem. A szóismétlés pedig ezerszer súlyosabb szarvashiba, mint valakit a testi jellemzői alapján felcímkézni ahelyett hogy állandóan a nevét használgatjuk újra meg újra. Adott esetben ez még komikus megkönnyebbülésként is szolgálhat szituációkban, arról nem is beszélve, hogy így pl. el lehet kerülni a szereplő bemutatását igénylő ötven soros információs blokkokat is.
    Szóval, inkább 1000 nagydarab detektív/fura sapkás fazon mint 1 szóismétlés.

    Hívd a nyulat szmirpnek: Oké, ez végülis korrekt, bár az ellenkezője sokkal durvább hiba lehet (pl. franciaperje nő egy olyan világ mezőjén, ahol soha nem volt Franciaország).

    Pavlov-szavak: Kb. minden sikeres író használja ezeket rendszeresen, Stephen King különösen szereti.

    Visszhang: Ilyen is van minden második sikeres könyvben, sz'tem kiváló feszültség-keltésre, nem hiba.

    Dichizmus: Ez kb. minden Stephen King-kötetben benne van, de ő még vastagon meg is fejeli azzal, hogy a főszereplő egy író, és Maine államban lakik.

    Fehér szoba szindróma: Ez gyakorlatilag az "in medias res" más köntösben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márpedig a szóismétlések üldözése egy felszínes dolog, és sokak vesszőparipája. A falat kaparom az alpesi országtól, a cupertinói óriásvállalattól, amikor a királyos mesében minden második mondatban uralkodót írnak; meg mindentől, amihez az olvasónak fenn kell tartania egy mentális szótárat, hogy dekódolja a szöveget, mielőtt megpróbálja megérteni. A szerkesztés célja az, hogy a zavaró dolgokat lecseréljük nem zavaró dolgokra, és nem fordítva.

      Törlés
  3. A listára bőven felkerülhettek volna még sokkal triviálisabb hibák is, amik sokkal súlyosabbak és gyakoribbak, mint a fent felsoroltak, amiket - ha a szerző ésszel használja - meg lehet bocsájtani. Úgyhogy kiegészíteném a listát pár dologgal:

    Technóblabla: Ez gyakorlatilag a "mézeskalács" minősített esete. A szerző sci-fin nevelkedett, ismeri ötszáz különböző univerzum félmillió találmányát, és rutinszerűen használgatja is ezeket a művében anélkül, hogy leírná az olvasónak, mégis mi a fene az. Biodezintegrátor, ikozaéder-rendszerű téridőugró, CPA-26 Rail Driver, Dirac-vető, Moho-detektor, Bullshit-rifle...napestig lehetne sorolni. Az ilyennel teletűzdelt műveket maximum egy másik sci-fi fanatikus fogja érteni, az átlag olvasó csak néz ki bambán a fejéből majd, hogy "mi vaaaa...?"
    Persze ha egy adott univerzumhoz készült fanfiction-ról van szó, az más, de legtöbbször nem ez a helyzet.

    Alulinformálás: A szemkápráztatásnál sokkal durvább hiányosság. A szerző közli a művében, hogy egy hadosztálynyi Siege Tank és Missile Launcher támad a bázisra. Oké...milyen Siege Tank és milyen Launcher? Másképp néz ki mondjuk a Dűne univerzumában egy ilyen, és megint másképp a Starcraft-ban. Az lópikula, hogy két mondatban leírja, miszerint lánctalpas, űrméret ennyi meg annyi, és ilyen meg olyan rakétákat tud lőni. Kisebb kaliberben ugyanez van a lőfegyverekkel. Van egy pisztoly vagy sörétes puska a történetben. És? Mi a márkája? Milyen színű? Milyen lőszert használ? Fatusás vagy deszantos? Ha az adott fegyver középpontba kerül, az legyen is úgy megírva!

    Szlengigénytelenség: A kezdő írók leggyakoribb hibája. Irodalmi nyelv helyett köznapi nyelven írják a szövegblokkokat. Szoli, hambi, üccsi, kari, bari, nari, örihari, bocsika, király előlap a telcsire, szal, h, vok. Ez RÉMES. De idetartozik még, amikor az író tájszólásban ír prózát. Igen,errefelé is "szkener"-nek mondják a szkennert, "glecser"-nek a gleccsert, "csanál"-nak a csalánt, "ellem"-nek az elemet, "susnyásnak" a sűrű bozótot, de ennek csak párbeszédekben van helye! Leírásoknál, jellemzéseknél, elbeszélő blokkokban stb. az ilyeneket jó volna mellőzni, de minimum idézőjelek közé rakni. Párbeszédben persze kell a szleng, nem is kevés, ha olyan szereplőkről van szó, de az aposztrófokat ilyenkor is ki kell tenni, ez már 100+ éve a népdalok szövegeiben is elvárt volt. Kivétel ezek alól a szándékosan régiesre torzított (p. Indul a bakterház) művek.

    Túllexikális szereplők: Ha van Stephen King-nek ordas nagy hibája, akkor ez az. Függetlenül a származástól, iskolázottságtól, társadalmi helyzettől stb. minden szereplő úgy beszél, mint egy könyv. Hibátlan, kilúgozott, stilárisan és más szempontból is feddhetetlen választékossággal, mintha mindegyik szereplő valami Balassi-verset akarna lekörözni. Ez a túlműveltség baromi életszerűtlen, hogy finom és nőies legyek.

    Csak ennyit szerettem volna hozzászólni :)

    VálaszTörlés
Megjegyzés küldése
Újabb Régebbi