Regénynevelde írócsoport

Tényleg minden történetben változnia kell a főhősnek? – A Lapos és a Próbatétel történettípus

Korábban már többször is volt szó a főhősről és az ő karakterfejlődési ívéről, ez alapján pedig a cselekmény szervesen összekapcsolódik a karakter belső fejlődésével: a hősnek a történet elején van egy gyenge pontja, személyiségbeli hibája (más megközelítésben téves előfeltevése), és a történet során szembe kell néznie ezzel a hibával, és le kell számolnia vele, mert csak így érheti el azt a (külső) célt, ami felé a történet során törekszik. Rengetegen hangsúlyozzák – köztük Egri Lajos is –, hogy a főhősnek változnia, fejlődnie kell. Ez a jó történetek alapja. De tényleg muszáj, hogy a karakter személyiségfejlődésen essen át? E nélkül tényleg rossz lesz a történetünk? Nem feltétlenül.
Az az oka annak, hogy a legtöbben erre a mintára alapozva taglalják a történetvezetést, hogy a jó művek nagy része valóban ezt a mintát követi. Ha a főszereplő egyáltalán nem változik a történet során, az sokszor valamilyen írói mulasztásnak a következménye, és nem annak, hogy a szerző tudatosan úgy döntött, hogy ez a típusú cselekmény egy ilyen főszereplővel működne jobban. Viszont vannak olyan művek, amik annak ellenére is szépen működnek, hogy a főszereplőjük nemigen változik az események során. A premissza kapcsán már emlegettem, hogy a leggyakrabban előforduló modell mellett, amiben a hős előnyére változik, még létezik a lapos fejlődési ív, ahol ugyanaz marad, és a negatív, ahol hátrányára változik. A Változás modellről már írtam korábban is, így most kimondottan az olyan típusú történetekről lesz szó, ahol a hős nem változik számottevő módon.

Nem sok cikk foglalkozik ezzel a témával, de amelyik igen, ott én kétfajta felosztással találkoztam. Az egyiknél a „lapos” fejlődési ív van szembeállítva azzal, aminél a karakter személyiségfejlődése egy ívet jár be. A másiknál pedig azt a típusú történetet, amiben a karakter megváltozik, állítják szembe azzal, ahol „csak” fejlődik (azt is mondhatnánk, hogy kibontakozik a személyisége).
Minthogy külön-külön nem fedik le a lehetséges történetfajtákat, ezért én kombináltam a kettőt, így a három típus, amiről beszélni fogok, az olyan történet, ahol a hős változik, ez a Változás történettípus. Ahol „csak” fejlődik, ezt nevezem majd Próbatétel típusnak. És ahol a fejlődési ív teljesen lapos, ami egyszerűen a Lapos típus.
A negyedik típus itt a negatív fejlődési ív lenne, de arról most nem fogok beszélni, viszont fontos megjegyezni, hogy az előbb említett három típus egyikében sem negatív fejlődéstörténetről van szó. Ezek nem tragikus történetek, ahol a hősnek meg kéne javulnia, de végül nem lesz képes rá. A negatív fejlődési ívnél a karakternek rossz az értékrendje, és változnia kellene (ahogy a Változás típusnál is, de ugye ott megtörténik a pozitív változás), a továbbiakban tárgyalt Próbatétel vagy Lapos típusnál viszont nincs olyan hibája, amit feltétlenül le kellene küzdenie.

A három pozitív karakterfejlődési ív: Változás, Próbatétel, Lapos

A Változás egy korábbi posztban már tárgyalt típus, ahol a karakter gyökeresen megváltozik. Eszerint a modell szerint a főhősnek van egy súlyos hibája, amivel le kell számolnia a cselekmény folyamán. Itt tényleg más ember lesz a hős történet végére. Például a zsugori öregember, akinek csak a pénze számít, szétosztja a vagyonát a környékbeli szegények közt; a félénk kislány, aki az iskolában meg se mer szólalni, jelentkezik egy előadás főszerepére; egy férfi, aki a fiatalkori traumái miatt nem enged közel magához senkit, szerelmes lesz valakibe. Tehát itt egy rossz tulajdonságot felváltottunk egy jóval: fösvénységet nagylelkűséggel, félénkséget bátorsággal, elzárkózást odaadással. Itt nem csak a főszereplő környezete, élete változott meg, hanem történt egy alapvető változás a viselkedésében, életszemléletében, személyiségében.

A második típus a Próbatétel, ahol a karakter „csak” fejlődik. A kulcs itt az, hogy a főszereplőnek nincs egy ilyen mélyreható, életét megmérgező gyenge pontja, személyiségbeli hibája. Ez nem azt jelenti, hogy a főhős tökéletes, csak annyit, hogy a hibái nem állnak a felvezetésben meghatározott küldetése útjába. Vagyis lehet ő mondjuk fösvény, de a történet felépítésénél nem tesszük meg ezt egy meghatározó elemnek, akadálynak, amit le kell győznie, hogy elérhesse a célját. Az előző típusnál a karakternek van egy külső célja (pl. játszani akarok a darabban), és van egy belső célja vagy szükséglete (pl. le kell győznöm a félénkségemet). A Próbatétel típusnál a belső cél nem egy rossz tulajdonságának a legyőzése, hanem az értékrendjének a megtartása. Ennél a típusnál a karakter már a történet elején rendelkezik a helyes értékrenddel, nincsenek téves előfeltevései (mint az előző példáknál „a pénz boldogít” vagy „az emberek csak ki fognak nevetni”), tehát nem kell olyan személyiségbeli változáson átesnie, mint az első típusnál.

A harmadik típus pedig a teljesen Lapos fejlődési ív. Erre jellemző mindaz, ami a Próbatétel típusra, tehát a főszereplőnek van egy külső célja, egy probléma, amit meg kell oldania, de ehhez nem kell átmennie egy belső változáson, nincs olyan  hibája, amivel a kalandok során le kell számolnia.
Az ok, amiért ezt a két típust külön tárgyalom, hogy a hasonlóságuk mellet van köztük néhány lényegi különbség. A Próbatétel típusnál a főhős már az elejétől fogva ismeri az igazságot, van egy stabil értékrendszere, és a történet során neki nem a változás, hanem az lesz a belső küldetése, hogy ezt a helyes értékrendszert megtartsa a nehézségek közepette. Ezért még ha nem is változik, akkor is fejlődik, és megerősödik az elveiben.
A Lapos típusnál azonban a karakter elvei, értékrendszere egyáltalán nem kerülnek játékba a történet során, nem kerül morális döntések elé, nem is változik, és nem is fejlődik. Nem dúl benne belső konfliktus. A hős pontosan ugyanazon személyként fejezi be a történetet, ahogy elkezdte.


A Lapos karakterfejlődési ív

Néhány példa olyan karakterekre, akik ebbe a típusba tartoznak: James Bond, Indiana Jones, Sherlock Holmes, Hercule Poirot, Robert Langdon.
Ennél a típusnál a történet felépítésére az lesz a jellemző, hogy az író itt minden energiáját a kalandokra, a cselekmény ívére fordítja. Tehát csak a külső fejlődési ívre koncentrál (cselekmény), a belső, a karakter fejlődési ívére nem. Minthogy itt a főhős sehogy se változik, ezért egyszerűen a szerző nem dolgoz ki egy karakterfejlődési ívet. De ettől még szerepeltethet egy érdekes, részletesen kidolgozott karaktert.

Milyen történeteknél lehet a lapos fejlődési ívet használni? Elsősorban azoknál, ahol nem a karakter van a központban, hanem a cselekmény, például az olyan alcióregényeknél, mint Ian Fleming könyvei, amiket az olvasó azért vesz kézbe, hogy megtudja, abban a részben éppen milyen kalandokba keveredik Bond. A klasszikusabb szuperhőstörténetek és krimik is ide tartoznak: az az érdekes, hogy Superman hogyan menti meg a világot, a nyomozó megtalálja-e a gyilkost, és nem a kettőjük lelki élete.
A másik alternatíva, aminél logikusabb a lapos ív, amikor nem néhány könyv van egy sorozatban, hanem annál több. Több mint egy tucat James Bond-regény létezik, és ilyen sok rész esetében nagyon nehéz egy történeteken átívelő fejlődést meghatározni a főhősnek. Tehát az epizodikus jellegű sorozatoknál jól alkalmazható a lapos karakterfejlődési ív.

Viszont érdemes megjegyezni, hogy manapság a lapos fejlődési ívet néhányan hajlamosak összefüggésbe hozni a lapos karakterekkel vagy a rosszul felépített történettel. Figyeljük csak meg, hogy a mostani filmfeldolgozások mennyire bőszen próbálnak felmutatni valamiféle fejlődési ívet olyan tradicionálisan „lapos” karaktereknél is, mint James Bond vagy Sherlock Holmes. Nagyon sokáig a James Bond-filmekben pontosan előre lehetett tudni, hogy a főszereplő tekintetében mit várhatunk: megkapja a feladatát, leszámol a gonosszal, elhajózik a nővel, a világ megmenekült. Ugyanaz a fellépés, ugyanaz a hozzáállás, ugyanaz a felkészültség – Bond mindig tökéletesen ugyanolyan, és sosem kérdőjelez meg semmit a munkájával kapcsolatban. Ehhez képest mit kapunk az újabb Bond-filmekben, konkrétan a Skyfallban? Bond egzisztenciális válságban van: kiábrándult a titkosszolgálatból, nem bízik a főnökeiben, de egyébként is alkalmatlannak találják. Amellett, hogy persze megint meg kell mentenie a világot, megalapoztak neki egy fejlődési ívet.
Ugyanez történt Sherlock Holmesszal is: az eredeti történetekben Holmes magánélete a kutyát sem érdekelt (nem is volt neki), de például a Sherlock sorozatban a nyomozás mellett azon van a fókusz, hogy egy szociopata tendenciákkal rendelkező mizantróp hogyan tud beilleszkedni egy közösségbe, ez lett a karakter fejlődési íve. Belső konfliktusokat adtak olyan karaktereknek, akiknek hagyományosan nem volt.
Tehát nem hiba, ha valaki tudatosan úgy dönt, hogy lapos karakterfejlődési ívet fog alkalmazni, de akkor legyen rá indoka: írjon olyan zsánerben vagy olyan típusú történetet, ahol ez jól is működhet.  


A Próbatétel típus

Erre a típusra ugye azt mondtuk, hogy ugyanúgy, mint a lapos ívnél, a karakter itt lényegében nem változik. Ám ha megnézzük azokat a példákat, amit ide fogok sorolni, például Jane Eyre, Frodo, Harry Potter, nem sokan fogadnák azt el, ha azt mondanám, ezek a szereplők nem változnak semmit. Viszont azt se mondhatjuk rájuk, hogy ők valami hatalmas személyiségfejlődésen mentek keresztül a történet során. Tehát ez egy köztes kategória, ahol a főhős tanul a kalandokból, fejlődik, de a személyisége nem megy át igazi változáson.

Ugye a Változás karakterívnél a főhősnek van egy gyenge pontja, nem ismeri fel az igazságot magával kapcsolatban, és a történet legnagyobb részében ehhez a hazugsághoz ragaszkodik. Próbálja megoldani a cselekmény központi problémáját, de mivel még mindig hisz a hazugságban, folyamatosan elbukik. Aztán elér egy mélypontot, ami rákényszeríti, hogy szembenézzen a hibájával, ennek köszönhetően pedig felismeri az igazságot, és végül eléri a célját.
A Próbatétel típusnál a főhős már a történet elején ismeri az Igazságot, tehát itt neki nem az a feladata, hogy leszámoljon a Hazugsággal, hanem hogy a nehézségek ellenére is hű maradjon az elveihez, az Igazsághoz. Ám a lapos karakterfejlődéssel ellentétben itt a főhős értékrendszere folyamatosan támadás alatt áll, a környezete és az események folyamatosan arra kényszerítik, hogy újra és újra vizsgálja felül az elveit. Például a főhős az egyetlen tisztességes rendőr, miközben minden más kollégája korrupt. Sok hasonló történet van, és ilyenkor persze a tisztességes rendőrt a környezete megpróbálja rávenni, hogy ő is legyen korrupt, esetleg még támadások is érik amiatt, hogy nem áll be a sorba. Másik példa, amikor a főhős már átment egy személyiségfejlődésen korábban, és most rajta kell tudni maradnia a jó úton. Például korábban bűnöző volt, de feladta ezt az életet, minden jól megy, de amikor a családjának pénzre van szüksége, újra felvetődik benne a bűnözés gondolata.
Tehát vagy a hős az egyedüli, aki tudatában van az Igazságnak, miközben körülötte a világ a Hazugságnak van elköteleződve, vagy a világban jelenlévő Igazságot (rendet) kell megvédenie egy külső erőtől (Hazugság), ami azt fenyegeti. Amint azt említettem, ez a negatív erő, amivel a hős szemben áll, folyamatosan támadás alá vonja az ő értékrendszerét, így az ő kapcsolata az elveivel nem statikus, mint a Lapos karakterfejlődésnél, hanem dinamikus. Az ő értékrendszere nem adott, hanem a történet során a hős újra és újra választás elé kerül, amikor is döntenie kell a helyes és a helytelen út között. Tehát az Igazság és a Hazugság (egyszerűbben a Jó és a Rossz) ugyanúgy konfliktusban áll a karakteren belül is.

Ennek megfelelően a történet struktúrája úgy fog itt kinézni, hogy a cselekmény elején adott egy cél, amit a főszereplő el szeretne érni, ami ugye a külső akadályok miatt sokáig nem sikerül neki. Ugyan rendelkezik a helyes értékrendszerrel (Igazság), de ez csak még tovább nehezíti a dolgát (például az ügyvéd, aki tisztességesen akar pert nyerni szemben az erkölcstelennel), gyakran pedig el kell viselnie, hogy a környezete még meg is bünteti érte (magyarul megtapasztalja, hogy a helyes út sokkal nehezebb). Nála a mélypont az lesz, amikor a legközelebb kerül ahhoz, hogy feladja a helyes utat. Történik egy traumatikus esemény, aminek hatására megkérdőjelezi az elveit, de végül újra elkötelezi magát az Igazságnak (sokszor egy mellékszereplő hatására), legyőzi a gonoszt, eléri a célját. A tetőpont után pedig látjuk, hogy a hős nem változott, de a kalandok hatására megerősödött az elveiben, és sikerült a saját és a környezete életében, illetve a világban egy pozitív változást elérnie. Tehát a változás nem benne zajlik le, hanem körülötte.

Példák

Nézzünk meg ehhez az első példát, Charlotte Brontë Jane Eyre-ét. A könyv fejlődésregény (Bildungsroman) tipikus példája, tehát a főhős biztos változik benne, nem? Nem, lényegében Jane az egész történet során ugyanaz a személy marad. Már gyerekkorában is látjuk, hogy egy nagyon határozott értékrendje van, már akkor kioktatja a kegyetlen nénikéjét, és figyelmezteti, hogy megbűnhődik majd a viselkedése miatt. Jane-t sok atrocitás éri fiatalkorában, a nénikéjénél éppúgy, mint az intézetben, éppen a szókimondása és az igazságérzete miatt. Amint korábban már szó volt erről, jellemzően előkerül ennél a típusú karakterfejlődésnél, hogy bár a hősnek van igaza a (gonosz) környezete megbünteti az elvhűségéért.
Jane-nek akkor változik meg az élete, amikor Thornfieldbe megy nevelőnőnek, először találja magát egy olyan környezetben, ahol nem megvetik, hanem értékelik az őszinteségét és a morális tartását. Viszont ottléte alatt nyilvánvalóvá válik, hogy munkaadója, Rochester (a lány perspektívájából) eddig bűnben élt, és a beszélgetéseik során rendszeresen előkerül az a kérdés, hogy mit szólna Jane, ha Rochesterről kiderülne, hogy a múltban valami megvetendőt tett, meddig fogná a pártját. Ugye ezzel a férfi egyrészt teszteli Jane-t, megpróbálja kipuhatolni mennyire hajlandó engedni az elveiből, másrészt pedig az írónő előkészíti a regény fő konfliktusát, ami az elvek, az erkölcs és a szerelem szembenállása.
Amikor pedig kiderül, hogy Rochester úgy akarta elvenni Jane-t, hogy már házas, ott jön el főhős számára az abszolút mélypont. A regényben ez a mélypont lesz az, amikor a főszereplő legközelebb kerül ahhoz, hogy lelépjen a helyes útról, megtagadja az elveit. Eddig Jane minden nehézség ellenére kitartott az erkölcsei mellett, de mikor arról van szó, hogy elveszítheti a szerelmét, meginog, és még azt is megfontolja, hogy házasság nélkül, „bűnben” éljen tovább Rochesterrel, ami nála mindannak megtagadása lenne, amiben hisz. Ha ő akkor engedett volna, az egy bukás, negatív fejlődési ív lett volna a karakter szempontjából. Később, amikor visszamegy Thornfieldbe, az nem egy új felismerés hatására történik, vagy mert megváltoztatta volna a véleményét (ahogy az a Változás ívnél történik), hanem megérezte, hogy a férfinek szüksége van rá. És abban a szerencsés helyzetben találta, hogy a felesége halott, a gondviselés kellőképpen meg is büntette, így már mindenféle erkölcsi aggály nélkül hozzámehet. A főhős körülményei drámaian megváltoztak a történet végére, de ő maga nem, hisz nem adta fel kezdeti elveit.
Tehát mi az, amit hasznosíthatunk a Jane Eyre-ből: a Próbatétel típusnál a főhős fejlődik, bölcsebb lesz, de a személyisége, értékrendszere nem változik; több nehézséggel néz szembe, ha hű akar maradni az elveihez; kell lennie a történetben egy mély krízisnek, amikor a hős megkérdőjelez mindent, amiben hitt, ehhez pedig egy komoly dilemma elé kell állítanunk; a körülötte lévő embereket, világot a hős megváltoztatja (megmutatja az igazságot), miközben ő ugyanaz marad.


Vegyünk még pár példát. Egy másik történet, ami még ehhez a típushoz tartozik, az a Harry Potter, egy újabb fejlődésregény. Megint csak nehezen hisszük el, hogy Harry a hét kötet alatt nem változott, de ha belegondolunk, lényegében nem. Harry egy tipikus hőskarakter: bátor, önzetlen, nagylelkű stb., és persze az újabb kihívások miatt egyre erősebbé kell válnia, de mindazok a tulajdonságok, amik alkalmassá teszik a hős szerepre, már az első kötettől fogva ott vannak benne. Végül is már a legelső könyvben visszamegy Hermione-ért, hogy megmentse a trolltól. Harry sosem volt egy gyáva, többiek árnyékában élő, a veszély elől menekülő szereplő. De ez nem azt jelenti, hogy nála nincsenek belső konfliktusok. Már az elejétől fogva tudja, hogy ő a kiválasztott, akinek majd le kell győznie a gonoszt, de időnként hátat akar fordítani ennek a szerepnek. Maga a karakter azért nem lesz lapos, mert Rowling rendszeresen olyan válsághelyzetekbe helyezi (Sirius halála, Dumbledore eltitkolt múltja), amikor a főhős megkérdőjelezi az elveit, és hogy érdemes-e értük harcolni.
Ám mellette van olyan szereplő a sorozatban, akire viszont a Változás ív a jellemző, ő pedig Neville. Neville-hez képest Harry már az első könyvben is egy szuperhős: találékony, tehetséges, bátor stb. Neville hozzá képest egy szerencsétlenség, aki nem népszerű, nem tehetséges semmiben, és mindent elfelejt. Körülbelül ő az utolsó ember, akitől azt várnánk, hogy itt tesz valamit, de mikor Harry elmegy az iskolából, ő szervezi meg a földalatti ellenállást. Tehát az igazi karakterfejlődés, változás Neville-nél történik, és nem Harrynél, a főhősnél. Ezért állítólag a közönségnek katarktikusabb is volt az, amikor Neville megölte Naginit, mint amikor Harry végzett Voldemorttal, mert ez nála beteljesített egy gyökeres változást (szürke kisemberből hős), Harry ellenben erre született.

 Egy másik példa ehhez a típushoz Frodo A Gyűrűk Urából. Neki is sok nehézségen kell átmennie a történet során, de megváltozik lényegesen a személyisége? Nem igazán. Rá is igaz az, hogy már a történet elején jellemzőek rá bizonyos értékek, és elkötelezte magát egy küldetésnek (elviszi a gyűrűt Mordorba), és a cselekmény során megtapasztal egy válságot (amikor a gyűrű kezdi átvenni az irányítást az elméje fölött), ami ettől el akarja téríteni. Ám ebben a műben is találunk olyan karaktert, aki a Változás ívet képviseli, ő pedig Aragorn. Peter Jacksonnak egyik legnagyobb változtatása a könyvekhez képest nála történik, ugyanis Tolkiennél Aragorn elég „lapos” karakter volt olyan értelemben, hogy már a történet elején tudta, hogy egy nap ő lesz Gondor uralkodója. Ehhez képest a filmekben nem igazán akarja elfogadni ezt a szerepet, kételkedik magában, nem hiszi, hogy ő lenne az alkalmas személy. Vándor szeretne maradni, és csak a harmadik filmre jut el odáig, hogy elfogadja a király szerepet. Tehát Jackson adott neki egy karakterfejlődési ívet (újabb bizonyíték, hogy mostani feldolgozások nem szeretik a lapos karakterívet).

Tehát mindhárom példában van a főhősünk, aki a Próbatétel típusba tartozik, és van mellette egy mellékszereplő, aki viszont a Változás típusba. Ez volt ugye Harry és Neville, Frodo és Aragorn, és az első példában Jane és Rochester, ugyanis a lány hatására Rochester az, aki megváltozik, felhagy a bűnös élettel. Attól még, hogy egyetlen főhősünk van, az nem azt jelenti, hogy más szereplőknek nem adhatunk (más) fejlődési ívet. Ezen kívül, ha például egy trilógián dolgozunk, akkor ugyanaz a (fő)szereplő az első részben átmehet egy gyökeres karakterfejlődésen, és a második részben (mivel akkor már tudatában van az igazságnak) pedig alkalmazhatjuk nála a Próbatétel ívet.


Választhatunk a különböző karakterfejlődési ívek között, nincs az kőbe vésve, hogy minden történet esetében a Változás típust kell használnunk, de azért érdemes tudni, hogy ez talán a leghatásosabb (mondhatni leglátványosabb). Tehát még ha nem is a főhős esetében, de egy mellékkarakternél jó ötlet lehet ezt az ívet követni. Ha pedig például egy krimisorozatot tervezünk, ahol a nyomozáson van a hangsúly, a Lapos karakterív is jól működhet.
Viszont olyan történeteknél, amelyek karaktercentrikusak, ne nagyon használjuk a Lapos típust. Például a romantikus regényekben általában a karakter van a középpontban, így ha ott a szereplőkön belül nincsen semmilyen konfliktus, nem változnak és nem is fejlődnek, akkor az eredmény olyan lapos, papírmasé főhős lehet, mint Bella az Alkonyatban. Nem hiába terjedt el az a Stephen Kingnek tulajdonított vélemény (sajnos valószínűleg nem ő mondta), hogy „A Harry Potter a félelmekkel való szembenézésről, a belső erő megtalálásáról szól, és arról, hogy nehézségek közepette is helyesen kell cselekedni. Az Alkonyat arról szól, hogy milyen fontos is az, hogy legyen pasid." A karakterközpontú történeteknél lényeges, hogy megalapozzunk a külső mellett a belső konfliktust is.


Kapcsolódó cikkek: - A főhős titkos élete: a karakter mint a cselekmény és a mondanivaló hordozója


Forrás: - http://www.helpingwritersbecomeauthors.com/flat-character-arc-1/
http://www.veronicasicoe.com/blog/2013/04/the-3-types-of-character-arc-change-growth-and-fall/
http://renaeswritespot.blogspot.hu/2014/07/the-flat-character-arc.html


Réka

Kozma Réka szerkesztő

4 Megjegyzések

  1. Kedves Réka! Szeretném megkérdezni, hogy a közeljövőben írsz-e a negatív fejlődési ívről? Engem ez nagyon érdekelne.
    Horrorban szereplő karakterek kapcsán az jutott eszembe, hogy abban ilyen típusúak szerepelnek, de nem biztos, így erre is szeretnék rákérdezni. Egyelőre arra tippelek, hogy a horrora inkább a Változás típus jellemző, a Lapos és a Próbatétel nem annyira.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Igen, a negatív fejlődési ív tényleg hiányzik a teljes képhez. Valószínű, hogy fogok írni arról is.
      A horror kapcsán attól függ, hogy melyik szereplőre gondolsz, vagy milyen típusú történetről van szó. Ha főszereplő alapvetően pozitív, és túléli a dolgot, akkor lehet nála személyiségfejlődés. Ha csak rohangál a gonosz elől, aki meg akarja ölni, ott valószínűbb a lapos ív.

      Törlés
  2. Sziasztok! Tudom, régebbi cikk, és nem is a lényeghez kapcsolódom, de anno sok vita volt a Sherlock sorozat kapcsán, hogy maguk a készítők is "félrediagnosztizálták" a főszereplőt. Sherlock sokkal inkább asperger-szindrómás, mint szociopata. De ez inkább csak érdekesség, zárójelben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Ezt ők is váltogatják a sorozatban, mert Sherlock szociopatának mondja magát, de máskor Watson szerint aspergere van. Mostanra szerintem már a készítők se tudják, micsoda, mert egyikből se lehet csak úgy "kigyógyulni", ahogy azt ők képzelik. :)

      Törlés
Megjegyzés küldése
Újabb Régebbi