Regénynevelde írócsoport

Romantikus történetszál tedd/ne tedd

Ebben a cikkben nem kimondottan a romantikus zsánerről fogok beszélni, hanem a romantikus szálról általában, ami jelen lehet akármilyen zsánerben. Hogy egy írás romantikus kategória alá esik-e, vagy nem, attól függ, hogy a romantikus történetszál mennyire van előtérben, főszál-e vagy csak egy mellékszál egy nagyobb konfliktus mellett. Annyit érdemes megjegyezni, hogy attól még, hogy romantikus regényt írunk, az nem azt jelenti, hogy az egész történetet ennek kell kitöltenie, és a főszereplőnek a szerelmi életén kívül semmilyen más problémája nem lehet. Általában a romantikus szál mellett felbukkannak még más történetszálak is (pl. gondok a főszereplő családjában, munkahelyén, lelki bajok), és sokszor a két szereplő úgy találkozik egymással, hogy a főhős(nő) éppen egy konfliktus megoldásán dolgozik.
Ha romantikus regényt írsz, lehetőleg dolgozd ki a mellékszálakat is, és ne csak a párkapcsolat alakítgatásával legyél elfoglalva. Ha más zsánerben alkotsz, de van romantikus szál is a történetedben, azt szintén fel kell építeni, ne csak azért szerepeljen az írásodban, hogy elmondhasd, van benne. Pusztán attól, hogy egy regény rendelkezik romantikus szállal, még nem lesz jobb, ahogy amiatt sem lesz érdekesebb a történet vagy a szereplőgárda, ha belerakunk egy barát- vagy barátnőjelöltet.
A következőkben adok pár tippet a karakterábrázolással és a történetvezetéssel kapcsolatban, emellett érintek pár klisét, amit érdemes hanyagolni.

– a főszereplő szerelmének is legyen személyisége

Amit az antagonistákkal foglalkozó cikk bevezetésében írtam, ugyanúgy igaz a főhős szerelmére is: ne csak a funkciót lássuk benne, hogy ő hordozza a szerelmi szálat, hanem adjunk neki önálló személyiséget. Legyenek külön céljai, problémái, kapcsolatai, érdeklődési köre, olyan dolgok, amelyeket a főhőstől függetlenül csinál. Ne csak egy üres bábu legyen, amit előrángatunk, ha éppen a romantikus jeleneten van a sor.

– a tökéletesség unalmas

Lehet, hogy jó ötletnek tűnik a lehető legideálisabb párt megalkotni a főszereplőnek, aki gyönyörű, okos, kedves, sikeres, de ez inkább aláássa a történetet. A hiteltelen jellemzés (mivel hibátlan ember nem létezik) éppoly kevéssé működik, mint a hiányos. Tökéletes szereplőkre nem lehet konfliktust alapozni, statikusak, mert nem tudnak fejlődni, hisz nincsen hova. Akármennyire szimpatikusnak ábrázoljuk a karaktert, adjunk neki hibákat is. Valamint a csinos/helyes, okos, kedves nem jellemábrázolás, ennél sokkal mélyebbre kell ásnia egy írónak, ha azt akarja, hogy az olvasót egy minimálisan érdekelje a szereplő. Egy karakter nem attól lesz vonzó az olvasó számára, mert ő a legcsodálatosabb lény, akit csak el lehet képzelni, hanem mert izgalmas egyéniség jó és rossz tulajdonságokkal.

– miért jók ők együtt?

Néhány történet esetében az embernek az az érzése, hogy két szereplő csak azért van együtt, mert az író egyszerűen eldöntötte, hogy nekik össze kell jönniük. Az, hogy az egész szereplőgárdában csak egyetlen olyan személy van, aki nem foglalt, és nemben és korban passzol a főszereplőhöz, még nem teszi az ő párosukat meggyőzővé. Attól függetlenül, hogy vannak-e még más jelentkezők, az írónak meg kell mutatnia, hogy ők együtt jól működnek, kiegészítik egymást, jó hatással vannak egymásra. Legyenek logikus érvek arra nézve, hogy miért legyenek ők egy pár.

– a kulcs a személyes fejlődés

Az antagonistával kapcsolatban már említettem, hogy ő az a szereplő, aki a főhőst változásra kényszeríti azáltal, hogy megcélozza a gyenge pontját. Érdekes módon ezt ugyanúgy elmondhatjuk a főhős szerelme esetében is, a különbség csak annyi, hogy az antagonista ezt nyilván nem azért teszi, mert segíteni akarna a főhősnek. Egy korábbi cikkben szó volt róla, hogy a főhős (a külső akadályok mellett) azért nem éri el a célját, mert van egy nagy hibája, gyenge pontja, ami megakadályozza az előrejutásban, és megkeseríti az életét, de ennek a hős a történet elején még nincsen tudatában. Itt jön képbe a főhős szerelme, ugyanis ha ők valóban közel állnak egymáshoz, előfordulhat, hogy ő sokkal inkább felismeri ezt a hibát a hősben, és tudatosan afelé akarja terelni, hogy a gyenge pontjával szembenézzen.
Vegyük a Büszkeség és balítéletet. Miért annyira tökéletes egymás számára Elizabeth és Darcy? Mindkettőjük gyenge pontja benne van a címben: Darcy gőgös és érzéketlen, Elizabeth meggondolatlanul hoz ítéletet mások felől, és tévedhetetlennek hiszi magát. Mindketten körül vannak véve rokonokkal, barátokkal, szomszédokkal, de az összes ember közül ők az egyedüliek, akik kérdőre vonják egymás viselkedését. Kényszerítik egymást, hogy szembenézzenek a gyenge pontjukkal, ezáltal pedig lehetővé teszik, hogy a másik fejlődjön, vagyis jobb életet éljen.
Nem az számít, hogy a szereplő hányszor, és mekkora lelkesedéssel mondogatja, hogy ő a másikat mennyire szereti, és nélküle élni sem tud. Az olvasó akkor tart hitelesnek egy párt, akkor fog nekik szurkolni, ha mindkettő külön-külön is fejlődik azáltal, hogy ők együtt vannak.

– építsd fel a vonzalmat

Nagyon sokan olcsó megoldásnak tartják a „szerelem első látásra” klisé bevetését. Ha fantasy, misztikus romantikus vagy sci-fi regényt írunk, akkor el tudok képzelni logikus indokot arra, hogy a két szereplő miért esik szerelembe rögtön az első találkozáskor (pl. lélekvándorlás), de egyébként ezt a klisét inkább mellőzük. Nagyon sok olvasónak nem is az eredmény számít, hogy két karakter együtt legyen, hanem az út, amit addig megtesznek: hogyan ismerik meg egymást, hogyan fejlődik a kapcsolatuk. Épp ezért kár ezt a folyamatot átugorni, és az a regény elején kijelenteni, hogy ők már szerelembe is estek. Ide tartoznak azok a történetek is, amikben ugyan nincsenek oda egymásért már rögtön az első találkozáskor a szereplők, de néhány napi ismeretség, pár mondatos beszélgetések után, már készek akár meghalni is a másikért. Nem mindig van idő heteket vagy hónapokat adni egy kapcsolat kialakulásának, mert lehet, hogy a regényed csak egy hetes időszakot ölel fel, és azalatt kell felépíteni a romantikus szálat (erre a kézenfekvő megoldás, ha a két szereplő már ismeri egymást). Lehet, hogy kicsit fel kell gyorsítani a folyamatot, de minimálisan próbáljunk a realitások talaján maradni, és kétnapi ismeretség után lehetőleg ne fogadjanak örök szerelmet a szereplők. Adj lehetőséget a karaktereidnek, hogy együtt töltsenek némi időt, beszélgessenek egymással, együtt oldjanak meg dolgokat, így a kapcsolatuk nem tűnik majd erőltetettnek.

– szerelmi háromszögek

Általában nem vagyok nagy támogatója a szerelmi háromszögek szerepeltetésének, mert írók sokszor csak mesterségesen próbálnak konfliktust gerjeszteni vele, holott nyilvánvaló, hogy a két lány vagy fiú közül, melyik a „jó” választás. Viszont Michael Hauge-nak van ezzel kapcsolatban egy jó tippje, ami hasznos lehet. A két személy közül, akik között a főszereplőnek választania kell, az egyik megfelel az ő elvárásainak, illik ahhoz a felvett személyiséghez (álarchoz vagy personahoz), amit ő a világ felé mutat. A másik pedig ahhoz a személyiséghez illik, amilyen a karakter valójában, amikor éppen nem a külső elvárásoknak akar megfelelni.

– az akadályok legyenek valódiak

A romantikus szállal kapcsolatban az író egyik feladata lehet kitalálni, hogyan késleltesse a főhős és a főhősnő egymásra találását. Ez általában a könyv végén történik meg, de trilógia estében az olvasónak lehet, hogy a harmadik kötet végéig kell várnia arra, hogy a két karakter összejöjjön. Addig is pedig a szerzőnek hihető okokat kell kiötölnie, miért is nem lehetnek ők együtt. Ezek lehetnek külső okok (család, társadalom ellenzi a kapcsolatukat), belső okok (pl. az egyikük a múltbeli rossz tapasztalatai vagy bizalmatlanság miatt nem mer belevágni a kapcsolatba) vagy ezek kombinációja. Bármelyikről legyen is szó, ezek ne mondvacsinált indokok legyenek, hanem alapozzuk meg őket. Például ha a főhősnő találkozik a számára tökéletes férfival, de ennek ellenére elutasítja, akkor az írónak be kell mutatnia, milyen negatív tapasztalatok vezettek oda, hogy a nőnél ilyen gátlások alakultak ki. Lehet, hogy nem értünk vele egyet, de meg kell értenünk, miért döntött így.
Lehetőleg ne alapozzunk konfliktusokat, olyan triviális félreértésekre, amiket az emberek normális körülmények között fél perc alatt tisztáznak.

– egyik főszereplő se legyen passzív

Ez éppúgy vonatkozhat a főszereplőre, mint a szerelmére. Néhány évvel ezelőtt volt elterjedt (főleg a misztikus-romantikus zsánerben), hogy a főhős egy hétköznapi lány, a szerelme valamilyen vámpír, vérfarkas, démon, angyal stb., és az egész történet abból áll, hogy a gyámoltalan lány veszélyes helyzetekbe keveri magát, amiből rendszeresen a fiúnak kell kimentenie. Itt nyilvánvalóan az a probléma, hogy általában a természetfeletti lény erősebb, gyorsabb, esetleg még különleges képességei is vannak, így egy egyszerű halandó nem tudja felvenni vele a versenyt, ha például a rosszfiúkkal kell harcolni. Mostanára már megjelentek az olyan hősnők, akik kisebb testi erejük ellenére is kiveszik a részüket a harcból, mert jól bánnak valamilyen fegyverrel, értenek a harcművészethez, vagy önvédelmet tanultak. Ez is egy lehetőség, de alapvetően itt nem az a lényeg, hogy a nő fizikailag erős legyen, vagy ő is a férfiak mellett küzdjön, hanem hogy legyen proaktív, kezdeményező, és ne álljon a partvonalon, mint egy rakás szerencsétlenség, amíg a férfiak mindent megoldanak helyette (ez persze vonatkozik a kortárs romantikus történetekre is). Nem kell tudnia harcolni, de akkor legalább legyen okos, találékony, ha fantasyről van szó, akkor legyen valamihez tehetsége (varázslás, gyógyítás, varázsfőzetek), értsen a számítógéphez, az üzlethez, a geológiához. Ha a családja anyagi nehézségekkel küzd, és kitalálja, hogy ő tortasütéssel egészíti ki a bevételüket, az már egy proaktív karakter.Az erős karakter nem azon múlik, hogy padlóra tudja-e kényszeríteni a férfiakat, vagy nem, hanem hogy dolgozik a problémán, és valamilyen módon hozzájárul annak megoldásához.

– fontossági sorrend

Attól még, hogy egy romantikus történetet írunk, nem kell a főszereplőnek a párkapcsolatát mindennél előbbre helyeznie. Egy olyan karakter, akinek egy családtagja vagy barátja bajban van, de ő ehelyett a párjával van elfoglalva, rettentően érzéketlen és önző benyomást kelt. Nem biztos, hogy egy adott helyzetben a párja lesz a legfontosabb, és ez így normális.
Például, ha az ember életveszélybe kerül, meg kell oldania egy súlyos problémát stb. akkor valószínűleg azzal lesz elfoglalva, nem a szerelmi életével. Ha éppen egy órája szakított is a lelki társával, valószínűleg akkor sem azzal törődik majd, amikor egy bérgyilkos elől menekül, vagy egy nukleáris töltetet hatástalanít.

– minimális ész és túlélési ösztön

Tipikus példa erre például az Alkonyat vagy a Csitt, csitt, melyekben a főhősnő még azután is a fiú körül sündörög, hogy az kijelenti, meg akarja őt ölni. Egy épeszű ember ilyenkor elmenekül, és nem megvárja, ezek után még elhívja-e randira. Az ifjúsági regények nem oktatókönyvek, nem feladatuk, hogy a tinédzsereket a felelősségteljes viselkedésre tanítsák, de legalább ne sulykoljuk beléjük, hogy ha valaki gyanúsan, fenyegetően lép fel velük szemben az rendben van, mert kiderülhet róla, hogy ő az életük szerelme. Ez azonban nem csak az ifjúsági könyvekre jellemző. Bizonyos zsánerekben elterjedt az, hogy a férfi nyugodtan követheti, megfenyegetheti, zaklathatja, elrabolhatja a főhősnőt, amíg vonzó. A főhősnő elfogadja a vadidegentől az italt, elmondja neki, hol lakik, beszáll a kocsijába, ha az illető jóképű. Sokszor még meg is jegyzi magában, tudja, ostobaság egy idegen autójába beszállni, de a férfi kedves, melegbarna szeméből látja, hogy nem fogja bántani.
Másik tipikus történettípus, amikor a férfi fogva tartja a főhősnőt, de végül románc alakul ki közöttük. Természetesen csak akkor, ha az illető vonzó. Ha a férfi külseje visszataszító, akkor ő szemét emberrabló, ha nem, akkor potenciális pasijelölt, akinek biztos van valami nagyon jó indoka az egészre. Ha valakit akarata ellenére fogva tartanak, és ő elkezd érzéseket táplálni az elrablója iránt, azt nem szerelemnek hívják, hanem Stockholm-szindrómának.

– ne söpörd a szőnyeg alá a problémákat

A legtöbb ember felismeri egy jó kapcsolat és egy rossz kapcsolat közötti különbséget, de egy alapvetően jó(nak látszó) kapcsolatban is előfordulhat, hogy az egyik fél méltatlanul bánik a másikkal. Tipikus példa (ismét) az Alkonyatból, amikor a főhősnőnek a barátja megtiltja, hogy elmenjen otthonról, és amikor a lány nem enged, egyszerűen elrontja a kocsiját. Vagy a romantikus regényben a férj ráveszi az asszonyt, hogy mondjon le a hivatásáról, ami egyébként addig fontos része volt az életének, és ezt a történet úgy állítja be, mintha nő ezáltal végre megtalálta volna a helyes utat.
Előfordulhat persze, hogy az egyik szereplő megbántja a másikat, vagy rosszul kezel egy helyzetet, de ha ez rendszeresen megtörténik, akkor a szerző legalább ismerje el, hogy gond van, és ne ideális párként akarja a kettősüket lenyomni az olvasó torkán.  Nem azzal van a baj, ha valaki egy olyan kapcsolatot akar bemutatni, amiben problémák vannak, amiben esetleg az egyik fél nem úgy kezeli a másikat, ahogy az megérdemelné. A baj azzal van, ha valaki egy ilyen kapcsolatot úgy próbál tálalni, mintha az tökéletes és irigylésre méltó lenne.
Másik példa erre Jojo Moyesnek a Mielőtt megismertelek című regénye, amiben a főhős elhatározza, hogy ő képezni fogja a főhősnőt (aki számára a kultúra annyi, hogy a moziban néha megnézi a legújabb akciófilmet), ezért könyveket rendel neki, feliratos filmeket nézet vele, hangversenyekre cipeli, és beküldi egy labirintusba, míg ő kint méri az időt, mondván, az fejleszti a gondolkodását. Ha egy felnőtt nőnek kötelező olvasmányokat adnak fel, mint egy tízévesnek, és akadálypályára küldik, mint egy kutyát, az megalázó. Alapvetően nem is a férfi ötleteivel volt probléma, hanem hogy a regény egyetlen pontján sem merült az fel, hogy ezzel a leereszkedő magatartással valami gond lenne, sőt, a konklúzió az volt, hogy ezáltal a főhősnő micsoda személyiségfejlődésen ment keresztül (a könyv szerint pedig a személyiségfejlődés az, hogy valaki megszereti a klasszikus zenét, nem az önálló gondolkodás és döntési képesség).

– a tökéletes kapcsolatok unalmasak 

Ahogy a tökéletes karakterek, a tökéletes kapcsolatok is unalmasak. Attól még be lehet mutatni egy nagyon jó kapcsolatot, hogy a párnak problémáik vannak, amelyeken dolgozniuk kell. Ha van külön romantikus szál a történetben, akkor ott is fontos a változás, hogy legyen egy íve annak szálnak is, és a karakterek ne minden jelenetben a naplementét nézzék, vagy a tengerparton sétáljanak, hanem konfliktusokat oldjanak meg. Arra a könyvre senki sem lesz kíváncsi, amiben a két szereplő már 50. oldalon egymásra talál, aztán a többi 300 oldalon pedig romantikázik.
Lehet például egy problémamentes házasságot ábrázolni, de akkor az nem lesz önálló történetszál. Például ha a könyvben egy detektív nyomoz a gyilkos után, és otthon van egy bájos felesége, akit közben megismerünk, akkor az ő házasságuk nem lesz mellékszál, csak háttér. Ha a feleség el akar válni, a férfi pedig ezt megpróbálja megakadályozni, az lehet egy romantikus mellékszál, mert konfliktust hordoz.

– a romantika mindenki számára mást jelent

Lépj túl a rózsa, csoki, gyémánt fülbevaló, gyertyafényes vacsora négyesen, és találj ki személyre szabott dolgokat, amiket a szereplőid romantikusnak találhatnak. Valakinek nem a gyémánt fülbevaló a legszebb ajándék a világon, hanem jobban örül egy ritka képregénynek, ha felújítják a konyháját, vagy megtanítják a kishúgát, aki eddig félt a víztől, úszni. Ha kidolgoztad a szereplőidet, valamint érdekes hátteret és személyiséget adtál nekik, akkor bizonyosan jobbat is ki tudsz találni ezeknél az agyonhasznált romantikus kliséknél.
Attól pedig, hogy a szereplők minden második oldalon szerelmet vallanak egymásnak, az olvasó még nem fogja jobban átérezni az érzelmeik komolyságát. Olvastam már olyan könyvet, amiben nagyon erős volt a romantikus szál (mondhatni az volt a főszál), de a karakterek egyszer sem mondták egymásnak, hogy „szeretlek” – a szerelem szó nem is szerepelt a regényben –, ennek ellenére nyilvánvaló volt, hogyan éreznek egymás iránt. A „mutasd, ne mondd” szabály itt is érvényes: a szereplők ne úgy próbálják meggyőzni az olvasókat a szerelmükről, hogy hosszú monológokban taglalják az érzelmeiket, hanem a viselkedésükön, a tetteiken keresztül érzékeltessék.


Innen letölthető egy magyar nyelvű beat sheet kimondottan romantikus regényekhez. Ez amellett, hogy jelzi a külső konfliktusokat, melyekkel a a két főszereplő megküzd, ezzel párhuzamosan foglalkozik a karakterek belső küzdelmeivel is. A kapcsolat belső alakulása tulajdonképpen az a folyamat, minek során a karakter szembe néz a gyenge pontjával, és végül legyőzi, annak érdekében, hogy egy teljesebb életet éljen, és a választottjával együtt lehessen.

Kapcsolódó cikk: - Romantikus történetek káros kövületei 1. Romantizált erőszak

Réka

Kozma Réka szerkesztő

25 Megjegyzések

  1. +1 hogy esetleg érdemes kicsit kritikusan nézni magára a párkapcsolat, szerelem fogalmára is (vagyis ami így ránézésre eszünkbe jut erről), körülnézni, hogy történelmileg, szubkultúrákban, magunk körül inkognitóban milyen más alternatívák, lehetséges felállások vannak az unalomig ismert „pontosan kettő darab különböző nemű Szingli (vagy legfeljebb Önhibáján Kívül Elvált) ember halálosan szerelmes lesz egymásba aztán Párkapcsolatba lépnek”-típusú élethelyzet mellett, mert jelenleg kb alig látunk rá még a „magasirodalomban” sem (legalábbis Mo.n annyira nem divat erről írni az utóbbi ötven évben amennyire látom, legfeljebb a nagyon diszfunkcionális formáiról).

    szal hogy próbáljunk meg nem csak annyi variációt belevinni a sztoriba, hogy mennyi idősek a felek, mit dolgoznak és hol ismerkedtek össze.

    +2 meg pl. tök máshogy fog kinézni egy kapcsolat egy (bámelyik irányba) poligám társadalomban vagy egy hippikomunában, ahol az összes ex ott él mellettük, más egy nyitott kapcsolat, egy mozaikcsalád, egy meleg pár egy heteronormatív társadalomban (vagy ha az egyik nem cisznemű) stbstb.

    a szerelmi háromszög is amúgy tipikusan az (keresztény kultúrkörben nagyon erős) monogám házasság-fetisizmus által létrehozott hamis dilemma, és mondjuk egy kellő tudatossággal rendelkező karakter simán megkérdőjelezheti ezt és választhatja mindkettőt (vagy legalábbis megpróbálhatják).

    +3 meg eleve kicsit megúszós nekem, hogy az átlagos romatikus szál kb addig tart, amíg a két fél „hivatalosan össze nem jön” (esetleg az első és a második, végleges összejövés között van némi akadályoztatódás meg szerencsétlenkedés).


    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy felhoztad ezeket a szempontokat is. Külföldön az olvasók és a könyves bloggerek kiállnak amellett, hogy legyen több LMBT regény, diverzitás a főszereplők terén, különböző származású emberek szerelmének bemutatása stb. Nyilván itthon is lenne erre igény, de nem igazán hallani róla. Ez hasonló kérdés, mint amit említettem az Alkonyat vagy a Csitt, csitt kapcsán, mivel azokról tucatjával jelentek meg angol cikkek, hogy a bennük ábrázolt kapcsolat abuzív és káros. A magyar olvasók ezekkel a szempontokkal kevésbé foglalkoznak. Nyilván a szórakoztató irodalom esetében a legtöbbeknek nem ez lesz a legfőbb szempontja, de néha nem ártana az írók és az olvasók részéről is egy pici társadalmi érzékenységet is belevinni a dologba, megnézni, hogy egy-egy regény milyen üzenetet közvetít.
    Igen, a fiatal, csinos, fehér, hetero embereken kívül még mások is vannak a világon.
    Lehet, hogy külön cikkben foglalkozom majd ezekkel a témákkal, most azért nem tértem ki rájuk, mert ezek tartalmi kérdések, nem technikaiak. Ha valaki egy problémamentes vattacukor kapcsolatot akar írni tökéletes főszereplőkkel, azzal nem az lesz a probléma, hogy sablonos a téma, hanem unalmas lesz, mert nem tartalmaz konfliktust, a cselekménynek nem lesz íve, a karakterek nem fejlődnek. Ha én arról írnék egy cikkben, hogy a szerzők mutassanak be ilyen és ilyen párokat is, már tartalmi kérdésekbe mennék bele, és én nem akarom senkinek se megmondani, hogy miről szóljon a műve. Egyébként meg hiába a korszakalkotó téma, ha a kivitelezése rossz. Ez a helyzet a fent emlegetett Mielőtt megismertelekkel. Nagyon fontos témákkal foglalkozik, de az elhibázott karakterábrázolás tönkreteszi az egészet.

    VálaszTörlés
  3. > Ha én arról írnék egy cikkben, hogy a szerzők mutassanak be ilyen és ilyen párokat is, már tartalmi kérdésekbe mennék bele, és én nem akarom senkinek se megmondani, hogy miről szóljon a műve. Egyébként meg hiába a korszakalkotó téma, ha a kivitelezése rossz.

    jaja, alapvetően nem is arra gondolok, hogy ezzel és ezzel mindenképpen legyen foglalkozva, hanem csak annyit akartam még hozzátenni, hogy minden technikai megfontolás előtt érdemes egy kicsit kinézni a dobozból meg végiggondolni, hogy kikből is lehet romantikus helyzet valójában.

    VálaszTörlés
  4. mert hogy a valóság többnyire érdekesebb, mint elsőre gondolnánk

    VálaszTörlés
  5. Igen, ez egy jó tanács. Ott lehet a probléma, hogy sokan nem a való életből merítenek, valódi szituációkból, hanem vesznek egy történetsablont, ami éppen népszerű a könyvpiacon, és annak megírják egy variációját. Nem bűn az, ha valami életszerű, és nem egy újabb "rút kiskacsába beleszeret a jóképű milliárdos" vagy a "halhatatlan angyal leszáll a mennyből, és rögtön örök szerelmet fogad egy tinédzserlánynak" történetet írunk meg. Persze ettől még egy angyalos történetet is meg lehet írni újszerűen és hihetően (mármint hiteles kapcsolatokkal és karakterekkel).

    VálaszTörlés
  6. Szerintem azzal, hogy a Twilight és a Csitt, csitt káros, addig nincs gond, amíg az ember ezeket a helyén tudja kezelni. És ez igaz minden rosszul megírt regényre vagy annak egyes elemeire. Én pl. mindkét sorozatot felnőtt fejjel olvastam, és nem vártam tőle többet annál, mint amit tudtam, hogy adni képes. Ezek irodalmi értékeket nélkülöző szórakoztató olvasmányok mély értékek nélkül. Persze nem mindenki látja így, és a baj ott kezdődik, ha egy fiatal lány, vagy egy idősebb, de befolyásolható/érzelmileg instabil nő maga elé példaként vagy a párjával/párkapcsolatával szemben elvárásként állítja ezeket a regényeket. Persze nem korfüggő ez, hallottam én már 40 éves nőt arról csacsorászni, hogy az igazi férfi olyan, mint Edward Cullen, és mennyire elégedetlen a saját férjével és bár hasonlítana rá. Szóval amíg valaki ésszel olvassa ezeket, addig nem fognak ezek a dolgok kárt tenni az önértékelésében illetve a férfiakhoz és a párkapcsolatokhoz való hozzáállásában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, csak azt is figyelembe kell venni ezekben az esetekben, hogy mind a Csitt, csitt, mind az Alkonyat ifjúsági könyv. Más kérdés az, hogy valami képvisel-e értéket, vagy pusztán szórakoztat, és más kérdés, hogy milyen üzenetet közvetít. A kettő nem feltétlenül függ össze, egy könyvnek lehet pozitív üzenete, miközben meg irodalmi értéke nincs.
      Ha az Alkonyat egy mesterien megírt regény lenne, még ugyanúgy fennállna a probléma, hogy idealizál egy problémás párkapcsolatot. Ha ez egy felnőtt regény lenne, mondhatnánk azt, hogy "csak szórakoztatni akar, nem kell tőle többet várni", de ifjúsági regények esetében, amit esetleg 14 évesek is olvashatnak, nem csak, hogy lehet, de igenis számon kell kérni, ha az üzenetük káros. És itt megint csak nem arról van szó, hogy ifjúsági regény ne foglalkozzon olyan komolyabb témákkal, mint például az abuzív párkapcsolat, viszont ezeket kezelje megfelelően, és ne idealizálja.
      Azt az író nem tudja kontrollálni, hogy az egyes olvasók hogyan értelmezik a művét, de azt igen, hogy ő hogyan gondolkozik róla. :)

      Törlés
    2. Ebben igazad van, viszont az, hogy az író hogyan gondolkodik róla, lehet, hogy akkor sem egyezik az olvasó értelmezésével, ha alapvetően nem közvetít a története rossz üzenetet, csak az író nem fogalmaz elég egyértelműen, vagy máshogy gondolkodik egy adott témáról, mint az olvasó, aki olvassa. Plusz azt is figyelembe kell venni (az Alknyattól most elvonatkoztatva), hogy sok író nem is szeret túl szájbarágósan fogalmazni. Egyébként eszembe ötlött a Szépség és a szörnyeteg is. Gyermekek milliói nőttek fel rajta, pedig ott ugye a Stockholm szindróma van jelen. És az sem egy pozitív üzenet, hogy a szülő hagyja, hogy a gyereke feláldozza magát helyette. Tudom, hogy ez mese, csak az üzenetekről ez jutott az eszembe. Én amúgy még azt a jelenséget utálom, hogy az Alkonyat fél YA sztorikban a szülőknek abszolút nincs szülő szerepük, csak dísznek vannak ott, és az író nem ír nekik normális szerepet. Lazák, nem veszik észre mi történik a gyerekkel, kiszökdösnek, halott vámpírok miatt kockáztatják az életüket, gonosz erők ellen harcolnak, anyu ez idő alatt meg békésen alszik vagy a hapsijával kufircol. Na, mindegy, elkanyarodtam, de ez is megérne egy misét.

      Törlés
  7. Bocsi, azt akartam írni, hogy megérne egy cikket, csak közben eszembe jutott az a kifejezés, hogy megér egy misét. :D Az agyam nem volt szinkronban a kezemmel. :D Az elírásokért is elnézést kérek, telefonról írok és a fél képernyő pókhálós, mert leejtettem.

    VálaszTörlés
  8. Ez egy érdekes kérdés, hogy ilyenkor mennyire kell egyáltalán figyelembe venni az írói szándékot, lehet-e azzal mentegetni a művet, hogy lehet, az olvasók ezt olvassák ki belőle, de a szerző egyáltalán nem ilyen üzenetet akart közvetíteni. Tényleg lehetséges, hogy a szerző egyszerűen nem veszi észre, hogy az olvasók negatívan is értelmezhetnek bizonyos dolgokat, de ha egy béta vagy egy szerkesztő megemlíti neki, akkor a homlokára csap, hogy "tényleg, ebbe bele sem gondoltam", és rögtön ki is javítja. Tehát nem feltétlenül az író gondolkodásával van baj ilyenkor, de konkrétan tudok olyan esetről, amikor valaki egy abuzív kapcsolatról írt, és mikor mások rámutattak, hogy talán ennek a párnak mégse kéne együtt maradnia, az író őszintén nem értette, hogy mi a probléma.
    A szájbarágósággal kapcsolatban én se gondolom, hogy az írónak prédikálnia kéne, de még ha nagyon kivonja is a saját véleményét a szövegből, akkor is kiérződik belőle. Ezért nehéz úgy megírni valamit, hogy teljesen más világnézetet tükrözzön, mint a szerzőé.
    A hiányzó szülők a YA-kban tényleg elég életszerűtlenek, az írónak viszont megkönnyíti a dolgát, mert ha a tiniket normálisan felügyelnék, akkor negyedannyi hülyeséget nem csinálhatnának, így nem lenne történet. :)
    Arra még nem gondoltam, hogy a Szépség és a szörny a Stockholm-szindrómáról szó, de most, hogy mondod, tényleg. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alapvetően ez szerintem inkább akkor probléma, ha nem ilyen egyértelmű egy negatív üzenet. A Twilight és Csitt, csitt kapcsán nyilvánvaló, hogy hülyeség, amit beleplántálnak az írók a tinik agyába, de vannak történetek, amik a határon egyensúlyoznak (nem feltétlenül párkapcsolati kérdésben).
      Egyébként szerintem kevés annál borzasztóbb érzés lehet egy írónak, mint amikor nem értik meg, mit akar mondani. A félreértelmezéstől szerintem még az is jobb, ha nem szeretik a művét, mert hát miért ír valaki? Mert el akar mesélni valamit, mert van egy üzenete az olvasóinak, de ha az olvasók ezt nem értik meg, vagy nem úgy látják, ahogy ő (és itt nem arról beszélek, hogy nem tetszik mindenkinek, vagy egyesek nem értenek vele egyet, mert ilyen mindig lesz, hanem ha általánosságban széles körben esik ez meg), az cudar érzés lehet. De nem vagyok író, csak ezt gondoltam ki a kis agyamban. :)

      A szülő dolog valóban így van, ezzel tisztában vagyok én is, de azért mennem ott bujkál a rosszindulatú kisördög is egy kicsit, hogy lehet nem is tudnának hiteles szülő-gyerek kapcsolatot megjeleníteni ezek az írók, mert hát nem a fantasztikus karakter és kapcsolatábrázolásaikról híresek. Se Meyer, se Fitzpatrick, se sok más YA író. Suzanne Collins még jó példa erre, nem tudom, Az éhezők viadalát olvastad-e, de arra van egy tök jó példám.

      A Szépség és a Szörnyeteg esetén ugyebár kicsit furi a helyzet, mert ott a Szépség önként "vonult" rabságba, de akkor is: beleszeretett a fogvatartójába. Ettől függetlenül ez a kedvenc mesém, és ez nem ábrándít ki. :D Csak nekem mindig rögtön ez ugrik be róla.

      Azt soha nem fogom tudni elfogadni, hogy a pasinak erősnek, okosnak, jóképűnek, izmosnak kell lennie. A nők lehetnek csúnyák, kövérek, szemüvegesek, őket akkor is szeretni kell, mert hát a belső értékek, és milyen fasza a hapsi, hogy nem a cicababát választja, de a hímnek mindig tökéletesnek kell lennie. Akkor erőszakolhat, életére törhet bárkinek, elrabolhat, uralkodhat, stb. Fura ez. Úristen, mennyit locsogok. :D Nyugodtan állíts le, ha sok vagyok, csak olyan érdekes dolgokat hozol fel, hogy mindegyikről órákat lehetne beszélni. Amúgy tök jó a blogod, úgy gondolom a legjobb a témában. Mentségemre szolgáljon, hogy ilyen régi cikkhez kommentelek, hogy csak nemrég fedeztem fel.

      Törlés
    2. Az Alkonyatnál és a többi hasonló ifjúsági könyvnél se egyértelmű a negatív üzenet. Akkor nem lett volna ennyire népszerű. :) Viszont annál már elfogadjuk, hogy problémás a történet, mert azóta ezren leírták, mi vele a gond. Egyébként úgy általában azokban a regényeknél, amik vagy romantikusak, vagy témájukban pozitívak, sokkal nehezebb kiszúrni a rossz üzenetet. A cikkben is emlegettem egy könyvet, aminél érezni a jó szándékot, a pozitív szemléletet, viszont nem megfelelően lettek ábrázolva benne bizonyos problémák. De ez csak nagyon keveseknek tűnik fel, éppen a kedves tónus miatt.
      Igen, de minden művésszel így van, ahogy mondod, hogy könnyebb feldolgozni, ha valaki egyszerűen elutasítja a művét, mintha teljesen félreértelmezi. Ez sajnos "benne van a pakliban", de nem is feltétlenül rossz dolog. Hasznos lehet egy írónak, ha az olvasói új rétegeket fedeznek fel a könyvében. És az a mű, ami nem kínál fel különböző értelmezési lehetőségeket, nem is annyira izgalmas.

      Nem tudom, hogy ilyenkor a az írók mennyiben nem akarnak, és mennyiben nem tudnának szülő-gyerek kapcsolatot ábrázolni. Szerintem nem minden esetben baj, ha nem ezen van a fókusz, viszont úgy általában a romantikus kapcsolatokon kívül a többi el van hanyagolva. Például a testvérek vagy a barátok közötti viszony is. Nagyon gyakran a főszereplőnek nemhogy szülei, de még barátai sincsenek.
      Amúgy igen, Az éhezők viadalát olvastam.

      A tökéletes pasik másik oldalán azért az is ott van, hogy a férfiaknak szánt könyvekben pedig kizárólag gyönyörű nők vannak. :) Tehát a másik nem objektivizálása mindkét részről jelen van. Az ilyen tökéletes szereplőkkel amúgy főként az a bajom, hogy unalmasak. Egyébként a Szépség és a szörnyről jutott eszembe, hogy régebben olvastam ennek a mesének egy feldogozását, ebben a "szörny" egy olyan fiú volt, akinek a teste egyik oldala félig le volt bénulva, és én annyira örültem, hogy végre valaki nem egy idealizált főhőssel dolgozik.

      Örülök, ha egy cikk hatására valakiben gondolatok merülnek fel egy témáról, úgyhogy "locsogj" nyugodtan. :) (amúgy nem locsogsz egyáltalán)

      Törlés
  9. Nyilván van olyan, akinek rögtön átjött a negatív üzenet, különben nem születtek volna ilyen cikkek. A negatív-pozitív üzenet kapcsán: lehet, hogy amit mi negatívnak gondolunk, az vagy nem az az írónak, vagy nem gondol bele a következményekbe. Ha az első eset áll fenn, hogy nyilván értékbeli, világnézeti és kulturális különbségek játszanak fő szerepet, a másodiknál meg hát egyszerűen csak nem számol a könyve hatásaival. Szerintem Meyer is úgy lehetett ezzel, hogy ez csak egy fantasy sztori, és nem kell a valóságra vetíteni, hiába egy tini nem feltétlenül fogja így látni.

    Az éhezők viadalának első kötetét nagyon szerettem, utána már hanyatlott a lelkesedésem, a harmadikat néha szívem szerint kihajítottam volna az ablakon. Ott volt ugyanis az, hogy Katniss folyton azt hangoztatta, mennyire fontos neki az anyja és a húga, de ez nem jött át. Tehát az író egy erős szülő-gyerek, testvér-testvér kapcsolatot akart bemutatni, de nem tett érte semmit, hogy ezt el is higgyük. Kb. kétszer beszélt velük az egész könyv alatt, és nem volt ténylegesen érezhető a ragaszkodása. Suzanne Collins ott tipikusan beleesett abba a hibába, hogy leírta, nem pedig megmutatta. Nem mutatta meg a kapcsolatukat, csak leírta, hogy az milyen fantasztikus és csodálatos, szeretik egymást és közel állnak egymáshoz és miegymás. De ez nem volt igaz, mert olyan jelenetek, ahol igazán közel kerültek volna egymáshoz, nem nagyon voltak, és nekem az sem volt hihető, amikor volt egy-két ilyen rész.

    A tökéletes férfi-női karakterekkel nem csak az a baj, hogy unalmasak, hanem az is, hogy valószerűtlenek, mert mindenkinek van testi/jellembeli hibája, képtelenség, hogy tökéletesek legyünk. És nem tudom, miért érzik úgy, hogy egy kövér nő vagy egy alacsony pasi miért ne lehetne érdekes (ezeket most csak példának hoztam fel). Amit egyébként megfigyeltem, hogy a nőben ha van is hiba, soha nem kövér. Erre nagyon figyelnek. Ha nem is tökéletes a külseje, nagydarab nem lehet. A legjobb barátnő már lehet, de a főhős nem. A Csitt, csittben is Vee lehetett kövér, de Nora már nem, ő vékony volt és szép.

    Arra a feldolgozásra kíváncsi lennék, ha tudsz címet mondani, szeretem az ilyen újragondolásokat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyilván Meyer se akart egy negatív képet közvetíteni a párkapcsolatról, csak hát mégis sikerült. :) Ilyenkor jönnek jól a béták meg a szerkesztő, mert rámutathatnak ezekre a dolgokra. Egyébként a fantasy sztori ugyanúgy hat az olvasóra, mint a valóságban játszódó, ahogy a sárkányos-lovagos mesék is hatnak a gyerekek világnézetére. Attól függetlenül, hogy vámpírok nem léteznek, mégis sok lány szeretné, ha ő a saját életében is hasonló kapcsolatot élne meg, mint a kedvenc szereplői.

      Az éhezők viadalából csak az első könyvet olvastam, ott például elég jól fel voltak vezetve a családtagok közti kapcsolatok. Kár, hogy ezek szerint a szerzőnek ezeket nem sikerült később jobban kibontania.

      Nem biztos, hogy azt hiszik, a tökéletlen szereplők nem érdekesek, hanem talán úgy gondolják, az olvasók jobban értékelik őket. Ez persze azért nem mindig működik így, szépirodalomban is vannak ugyan vonzóbb szereplők, de nem általános elvárás. Ezzel szemben a romantikus regényekben meg általában az.
      Nagyon aranyosak a YA-k hősnőinél a "hibák", mert ugye nem mondhatják azt magukra, hogy ők szépek (de rondák meg nem lehetnek), ezért olyan szörnyű testi hiányosságokat hoznak fel maguk ellen, mint a porcelánfehér bőr, hosszú, vörös haj és a túl karcsú derék.
      A feldolgozás, amit emlegettem Marilliertől a Heart's blood, szerintem magyarul még nem jött ki.

      Törlés
    2. Catherine Anderson egyik szereplője, Molly molett volt. Nem kövér, de molett. Mondjuk a pasi meg egy Adonisz...
      Szerintem ilyen szörnyű testi hiányosságok, mint amit említettetek, hogy vörös haj stb... - annak a szimbolikája, hogy a társadalom vagy az egyén nem fogadja el, pedig rendben van. Erre sokkal könnyebb ráhúzni a saját hibáinkat, elfogadni. Nekem legalábbis ezt jelentik.

      Egyébként a romantikus sztorik hiányossága még, legalábbis amiket olvastam, hogy amelyikben van ágyjelenet, az csapnivaló. Minden tökéletes, minden fantasztikus.

      A Twilight (a film alapján) számomra azt szimbolizálja, hogy ha van valakinek egy életcélja (a vámpírfiú), az tűzön-vízen át kitart mellette, még a nehézségek sem tántoríthatják el. Romantikus szálként csapnivaló, úgy értelmezni nem is tudom.

      Bocs az összevisszaságért. Romantikus történet rajongó vagyok. A cikkben írtak úgy igazak, ahogy vannak! Most olvasom a honlapot, és nagyon hasznosnak találom!

      Törlés
    3. A szereplő szemszögéből lehet, hogy például vörös haja miatt ő kevésbé érzi vonzónak magát. Elképzelhetőek ilyen komplexusok is. Viszont néha azért adnak ilyen álhibákat a szereplőknek, mert ha a karakter tudja magáról, hogy szép, az kevésbé szimpatikus (nem tudom egyébként, hogy miért), viszont az író meg nem mer egy olyan karaktert írni, aki nem gyönyörű.
      A belső tulajdonságok kapcsán is fennáll ugyanez a probléma. Például a főhősnő okos, kedves, rendes... egyetlen rossz tulajdonsága, hogy ügyetlen. Ugyancsak egy álhiba, mert nem mert az író valódi jellemhibákat adni neki.

      Az ágyjelenetekkel mindenki szenved, az írók, a szerkesztők, a fordítók. :) Nincs meg hozzá a szókincs, így vagy steril, vagy nevetséges.

      Köszönöm! Olvastál egyébként olyan romantikus történetet, ami ezeket a hibákat mind elkerüli, és mellette még emberi és életszerű is?

      Törlés
  10. Én szívesen olvasnék ilyet, de tökéleteset még nem találtam. Neked van ötleted, merre érdemes keresni ilyet? Van-e olyan könyv, ami megfelel a fent olvasott "kritériumoknak"?

    Az ágyjelenetek szerintem azért nem igaziak, mert kevésbé jártasak az emberek ebben a témában, és olyanokat írnak le, amelyek távol állnak a valóságtól. Például egy traumatizált nő (akit sokszor megerőszakoltak) a következő kapcsolatában az első együttlétkor szexistennővé válik. Vagy a nők az első alkalomkor olyan multiorgazmust élnek át a pasival egyszerre, hogy még a könyv is beleremeg. :D Nekem ezek tartalmi hibák, és nem volt olyan könyv a kezemben, ami ne ment volna bele ebbe a klisébe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért vannak regények, amikben a romantikus szál jól van felépítve, de még én sem találkoztam nagyon olyannal, ami minden lehetséges szempontnak megfelelne. Persze az se lenne jó, ha valaki úgy írna regényt, hogy közben azon aggódik, hogy mindenki elvárásainak eleget tegyen.

      Ezekkel én is találkoztam. Szerintem is probléma, ha valaki csak azért talál ki traumákat a karakternek, hogy szimpátiát ébresszen iránta, vagy ezzel tegye tragikusabbá a történetet. Írtam is erről egy másik cikkben: "Bizonyos zsánerekben (romantikus, ifjúsági) divat, hogy a főszereplőknek mindenféle traumákat adnak a szerzők. Ilyesmikre gondolok, hogy drogfüggőség, evészavarok, nemi erőszak stb. Ha csak felületes információid vannak ezekről, akkor vagy nézz/kérdezz utána, vagy pedig ne írj róluk."
      És sajnos bizony előfordul, hogy a nemi erőszakról úgy ír valaki, hogy egyáltalán nem néz utána a lelki hátterének, és amint a nő legközelebb meglát egy helyes pasit, rögtön a karjaiba omlik.

      Törlés
  11. Igen, tényleg vannak jól felépített romantikus szálak, és én szerintem azokat szeretem. :)

    Igen, igen, pontosan! Azt a cikkedet is olvastam, és tényleg fontos a kutatómunka ilyen esetekben. Főleg a tini blogregényekben fordul elő az ilyen óriási trauma. És tényleg nincs funkciója, csak a sajnáltatás, ahogy fogalmaztál: szimpibb legyen. (De nemcsak náluk! A Stockholm szindrómát nagyon sokszor kihasználják a felnőttek is.) Leginkább szembetűnő a szembesítés, amikor a főhős felfedi a titkát egy monológban. A másik pedig elalél tőle, happy and. (Áh, így már értem, miért vagy ilyen bunkó. És úgy sajnálom a veled történteket. Szörnyű lehetett átélni. Csókolj meg!)

    A leírt támpontjaid - szerintem - azért jók, mert életszerűvé teszik a történetet, megelevenítik azt.

    VálaszTörlés
  12. Érdekes számomra, hogy több helyen lehúzzák a Mielőtt megismertelek című regényt. Adott egy lány, akiben több van, mint amennyit anyagilag megengedhet magának. Adott egy fiú, akitől az élet elvett valamit, pedig anyagilag mindene megvan. Jön egy élettel teli lány, aki bearanyozza az utolsó félévét. Meglátja benne a tisztaságot, az őszinteséget és próbál valamit adni neki a saját világából. Megpróbálja kinyitni számára az ajtókat. Nem megalázni akarja, hanem utat mutatni neki. Ami pedig a legszebb benne, hogy az önző, addig egy érzelmi kalitkában élő férfi valami olyat kap, amit addig soha: feltétel nélküli szeretetet. A végén ezért is kell meghalnia. Ez a kapcsolat életképtelen lenne hosszú távon, de abban a féléven olyat tudnak adni egymásnak, amit senki mástól nem kapnának meg. A mindenétől (főként emberi méltóságától) megfosztott Will újra férfinek érezheti magát, a lány pedig megtapasztal olyan élményeket, amiről nem is álmodott. Két magányos ember egymásra talál és a lelkük hiányzó darabja előkerül.

    Nem értem, ezek után miért olvasom több helyen, hogy ez egy a főszereplő hölgyet sorozatosan megalázó regény?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a regényt még azelőtt olvastam, hogy bármilyen negatív kritikával találkoztam volna, sőt, csak pozitív értékeléseket láttam róla. Tehát olvasás közben semmilyen más vélemény nem befolyásolt, mégis zavart vele kapcsolatban számos dolog. Az alapötlet nagyon szuper, örültem neki, hogy egy mozgássérült férfi a főszereplő, és hogy vele esik szerelembe a hősnő. Azt is értem, hogy mások miért szeretik, és tényleg vannak benne szép gondolatok. Emellett vannak dolgok, amiket rosszul kezelt a szerző.
      Hogy mi volt a probléma a fogyatékosság ábrázolásával, arról nagyon sok cikk van. Több fogyatékkal élő ember is felszólalt azzal kapcsolatban, hogy nekik mi volt a gondjuk a történettel, innentől vitán felül áll az, hogy az író ezt nem gondolta át kellőképpen.
      Ha csak a párkapcsolatot nézzük, abban is voltak kedves részek, de emellett nagyon sokszor lekezelte a férfi a nőt, és ez úgy volt beállítva, mintha szükséges lenne a lány fejlődéséhez. Az más dolog, hogy a férfi piszkálja, hogy valósítsa meg az álmait, de elhitetni vele, hogy ő kevesebb lesz attól, mert nem néz művészfilmeket vagy nem olvasott bizonyos könyveket, az degradáló. A férfinek volt egy elképzelése arról, hogy ő milyen életstílust tart elfogadhatónak, ezt rátukmálta a nőre, az pedig igyekezett neki megfelelni. A nő nem ért el semmit saját erejéből, ugyanolyan önállótlan maradt, mint amilyen a történet elején volt. (A férfi hagy rá egy csomó pénzt, de kijelöli neki, hova utazzon belőle?)

      Törlés
  13. "Ne csak álljon a partvonalon, mint egy rakás szerencsétlenség" :DDDDDDDDDDD
    Ezen nagyot röhögtem :DDDDDD

    Ám ha ennyire otthon vagy romantikus témákban, esetleg átolvasnád az én művemet, ha szépen megkérlek? Sokat segítenél vele!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel egy könyvkiadónál dolgozom szerkesztőként, nem elemzek külsős kéziratokat, de ha szerkesztői segítségre van szükséged, létezik egy kéziratszerviz nevű szolgáltatás: http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/iroiskola/keziratszerviz

      Törlés
  14. Értem. Hát sajnálom. Akkor viszont azt kérném, legyen egy cikk kimondottan a pararománc témáról (vagyis amikor egy természetfeletti lény és egy ember közt jön létre viszony), a fogalmakról, a hogyan/hogyan ne csináld-okról, és úgy általában, miért jobb a pararománc a hagyományosnál. Hiányt pótolna, ugyanis erről sehol egy betűt nem olvasni.

    VálaszTörlés
Megjegyzés küldése
Újabb Régebbi