Regénynevelde írócsoport

A nevedet sem tudom... – Az episztoláris regények típusai és kreatív lehetőségei

Episztoláris regényeknek az olyan műveket nevezzük, amik levelekből, naplóbejegyzésekből, emailekből, cikkekből, posztokból és egyéb dokumentumokból állnak.

Aki sokat olvas, valószínűleg nem ismeretlen számára a fogalom, vagy legalábbis biztosan találkozott már olyan regénnyel, ami leveleket, üzeneteket, feljegyzéseket stb. tartalmazott.

Bár léteznek népszerű episztoláris regények, és bizonyos történetekhez nagyon jól illeszkedik ez a forma, de a hagyományos levél- vagy naplóregényeken túl itthon nem sok kreatív próbálkozást láttam ebben a műfajban, szórakoztató irodalomban.

Ennek valószínűleg az is az oka, hogy az írók nem tudják, hogy milyen sokféle szöveget és formátumot használhatnak egy regényben. Vagy nem találkoztak olyan pozitív példával, ami szemléltetné, egy zsánerregényt is mennyire izgalmassá tudja tenni az érdekes formátum.

Ebben a cikkben áttekintem, hogy milyen típusú episztoláris művek léteznek, hátha több magyar zsánerszerző is kedvet kap a kísérletezéshez. 


A levélregények

Az első kategória, amit elsősorban episztoláris művekként emlegetünk, ha egy regény konkrétan levelekből áll. Sok klasszikus példát ismerünk, mint például a Veszedelmes viszonyokat vagy Az ifjú Werther szenvedéseit, de modern irodalomban is megjelenik a műfaj. Itt gondolhatunk a Beszélnünk kell Kevinről című könyvre, amiben a főszereplő a férjének ír leveleket, vagy az Egy különc srác feljegyzéseire. Levélregények megtalálhatók a romantikus zsánerben, lásd Krumplihéjpite Irodalmi Társaság, vagy az ifjúsági irodalomban, lásd Kedves halottak.

Szintén egy érdekes levélregény a This Is How You Lose the Time War sci-fi, amiben két ellenséges időutazó ügynök hagy üzeneteket egymásnak az időháború közepette. 


Az is meghatározhatja a történetet, hogy a főszereplő kit szólít meg a leveleiben. Valamikor nem kölcsönös levelezést látunk, hanem például a Kedves halottak!-ban a főszereplő fiatalon elhunyt hírességeknek ír, hogy ezáltal dolgozza fel egy szerette halálát.

A traumafeldolgozás vagy egy esemény utólagos megértése gyakori motiváció, például a Beszélnünk kell Kevinről történetének is egy tragédia áll a középpontjában.

A Bocsáss meg, Leonard Peacock ifjúsági regény nem teljes egészében episztoláris, de abban egy főszereplő által kitalált jövőbeli figura leveleit olvashatjuk a főszereplőhöz, amikben arról próbálja meggyőzni (magát), hogy ne dobja el az életét.

Lucy Christopher Stolen című ifjúsági regénye (aminek az alcíme is az, hogy A Letter to My Captor) egy hosszú levél, amit a főszereplő annak a férfinek ír, aki 16 évesen elrabolta és fogva tartotta.


Érdemes ezt is átgondolni, hogy ha eszedbe jut egy levélregény ötlete, hogy ki milyen célból írja a leveleket.

Akár megbízhatatlan narrátor is lehet a főszereplő, ha valamiért nem mondhatja el az igazat, titkol valamit, vagy egyszerűen az olvasónak a sorok között kell megtalálnia azokat az információkat, amikből kibontakozik a valódi történet.

 

A levélregények egy változata az email-regények. Gyakoriak az olyan történetek, amikben két karakter először emailben kommunikál, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Erre példa a Kedves Aaron!. Szintén emailregény Rainbow Rowelltől a Szív küldi.

Akár rejtélyt is lehet arra alapozni, hogy az egyik vagy mindkét karakter nem sejti, kivel levelezik. Például a Simon és a Homo Sapiens lobbiban a főhős annyit tud, hogy a jófej srác, akivel üzengetnek, az iskolájába jár, de nem tudja, ki az.

 

Általános tanács, hogy ha hosszabb üzenetes szakaszok vannak a regényben, azoknak legyen funkciója.

Olvastam olyan regényt, amiben sokat üzengettek egymásnak a szereplők, de egyrészt nem voltak korlátozva az ilyen típusú kommunikációra, mivel közel laktak egymáshoz, másrészt az üzeneteknek semmi dramaturgiai szerepük nem volt azon túl, hogy viccesen ugratták egymást bennük a szereplők.

Ha a regényed jó részét üzenetek teszik ki, érdemes olyan szituációt kitalálni, amiben a szereplők lényegi kommunikációja azon keresztül zajlik.

Például a Vörös, fehér és királykék nem kimondottan episztoláris regény, de elég sok üzenetváltás van benne, mivel a karakterek távol élnek egymástól, és az ellenségeskedés után tényleg nagyrészt úgy kedvelik meg egymást, hogy üzengetnek. Amikor már elmélyül a kapcsolatuk, emaileket váltanak egymással, ami azért jó ötlet az író részéről, mert egyrészt a viszony komolyodását is jelzi, hogy az SMS-ekről áttértek a hosszabb levelekre, másrészt dramaturgiai funkciója is lesz ezeknek az emaileknek.

 

SMS, chat-üzenetek és közösségi média

 

Mindezek mellett persze be lehet építeni egy regénybe a közösségi médiát is, Facebookot, Twittert, Discordot stb.

Például Ali Hazelwood Love on the Brain regényében a főszereplő összebarátkozik valakivel Twitteren, és sokáig nem tudja, hogy az életben is ismeri az illetőt.

A Tweet Cute ifjúsági regény szereplői a Twitteren csatároznak egymással, és nem sejtik, hogy közben összebarátkoztak egy anonim chat-alkalmazáson.

Manapság rengetegen az interneten és a közösségi oldalakon keresztül szereznek barátokat, akár még párt is, így gyakori az a szituáció, hogy az emberek úgy kedvelnek meg valakit, hogy élőben sokáig nem találkoznak, és talán még azt se tudják, mi az igazi neve. Több kortárs regény is egy hasonló helyzetre épít.

 


Naplóregények

Általában az episztoláris regények alá sorolják a naplóregényeket is, mint például A sárga tapéta, A neveletlen hercegnő naplója, Bridget Jones naplója. Klasszikusok között is található olyan mű, amiben a szereplők naplóbejegyzései keverednek levelekkel és feljegyzések is, például a Drakulában.

A kortárs thrillerekben népszerű elem az, hogy egy bűntényt naplóbejegyzések által is próbálnak felderíteni, és persze ezek a bejegyzések részei a könyvnek. Ezt láthatjuk a Holtodiglan című sikeres thrillerben, de naplórészletek vannak a Néma tanú és a Verity című regényekben (olykor az is a rejtély része, hogy vajon a naplóknak lehet-e hinni).

Manapság a naplóregények mellett megjelenek a blogregények is, például az Amikor ezt olvasod című műben az egyik karakter blogbejegyzései keverednek más szereplők levelezésével, akik a posztokból igyekszenek kideríteni, mi történt.

Olykor a blog posztok kisebb mértékben, inkább jópofa érdekességként jelennek meg. Például az Elidegenítve ifjúsági regényben a főszereplő azt a feladatot kapja az iskolában, hogy írjon posztokat az idegen fajról, akik látogatóba jöttek a földre, és a fejezetek elején ezekbe beleolvashatunk.

 


Episztoláris mű: szinte bármilyen formátumú szöveg

 Lényegében bármilyen írott dokumentumra lehet történetet alapozni. Például létezik egy regény (Hotels of North America Rick Moodytól), ami szálloda értékelésekből épül fel.

Olvastam olyan történetet is, ami peer reviewkből állt, ami az a folyamat, ami során független szakértők értékelnek egy tudományos dolgozatot. A történetben két tudós kritizálta egymás irodalomesztétikai dolgozatait, és közben jobban megismerték egymást.

Egy másik szöveg főszereplője pszichológus, és felváltva olvashatjuk a hivatalos orvosi diagnózisát, a szakmai jegyzeteit az esetről, és a személyes naplóját. Ebben az az érdekes, hogy nyilván az orvosi dokumentumok és a napló más formátumban vannak megírva, más stílusban, de más információkat is tartalmaznak, mert van, amit az orvos egy hivatalos iratban nem oszt meg. Így előfordul, hogy a hivatalos jegyzetet felülírja később a napló.

A. S. Byatt Mindenem című regénye egy irodalomtörténeti detektívtörténet, amiben két kutató egy fiktív viktoriánus költő élete után nyomoz, és a könyvben elolvashatjuk a költő verseit, a levelezését, és naplóbejegyzéseket is – az olvasó is részt vesz a nyomozásban.

 

Egy említésre méltó kísérlet az Illuminae sci-fi ifjúsági regény, amiben különböző dokumentumok, például interjúk, üzenetváltások, naplóbejegyzések technikai leírások és „Wikipédia-cikkek” alapján áll össze a történet.

Hasonló ehhez az S. J. J.  Abramstól, ami két történetet is tartalmaz, egyrészt a Thészeusz hajója című regényt, másrészt a két olvasó történetét, akik a regény margóin beszélgetnek egymással. Emellett a könyv tartalmaz képeslapokat, újságcikkeket és egyéb dokumentumokat.


Az episztoláris regények határai

 

Felmerülhet a probléma ezekkel a szövegekkel kapcsolatban, hogy ötletesek, narratív szempontból érdekesek, de olykor történetként nem igazán állnak össze.

A hasonló könyvek értékeléseiben visszatérően megjelenik, hogy az olvasók megvették őket kíváncsiságból, de az izgalmas alapkoncepción túl nem találták őket élvezhetőnek. Ez ugyanúgy előfordul a főleg emailekből vagy üzenetekből felépülő könyveknél is.

Nem kizárt, hogy valaki megírjon egy csak hotel értékelésekből álló regényt úgy, hogy az történetként is működjön, de nagyon nehéz. Főleg, hogy ebben az esetben, ha valaki eltávolodik a hotel értékelés „műfajától”, és regényesebben ír meg egy bejegyzést, az értékelésként nem lesz hihető, és az olvasó számonkérheti a szerzőt, hogy miért nem tartja magát a saját koncepciójához.

 

Nem feltétlenül kell abban gondolkozni, hogy egy teljes regényt dokumentumokból, levelekből, blogposztokból építs fel (azt bizonyos olvasók egy idő után fárasztónak találhatják).

Sokszor gondot okoz az is, hogy ilyen esetekben az írói eszközkészletet egy részét nem használhatod, például üzenetváltásoknál leírásokat, belső narrációt stb.

Ha valaki jó dialógusokat tud írni, szórakoztatóak lehet a karakterek emailjei, de nehéz ezeket annyira hatásosan megírni, mint egy regényjelenet, amibe a szerző közvetlenül belerakhatja a karakter gondolatait, érzékelését, ahogy a környezet meg a többi szereplő hat rá stb.


Ezért sok történet keveri az episztoláris részeket a hagyományos narrációval. Ám ezt sem kell a megszokott módon alkalmazni, csak olyan korlátozott formában, hogy a regényedben megjelenik pár SMS. Ennél lehetsz kreatívabb is.

Találkoztam olyan online történettel, ami fiktív sportolókról szólt, és a hagyományos elbeszélés mellett sok interjút, újságcikket, üzenetváltást, Twitter-posztokat, Reddit-beszélgetéseket, és forgatóköny-részleteket is tartalmazott egy készülő Netflix-dokumentumfilmből. Szerző kicsit imitálni próbálta azt a módot, ahogy egy sportág rajongói információkat szereznek különböző forrásokból, ettől valószerűbb lett a történet. Valamint így kétféle narratíva is futott párhuzamosan: a két főszereplő nézőpontja és az ő életük, meg amit a média felé közvetítenek az életükről, illetve amit a rajongók gondolnak róluk.

Egyik szövegben egy fiktív fórum-beszélgetésben az is felvetődött, hogy mennyire etikus közszereplők életéről pletykálni online, vagy sporttársakat shippelni, amitől egy plusz meta réteget kapott az episztoláris rész.

Lehet alkalmazni a dramatikus iróniát is, amikor az olvasó többet tud, mint a szereplő. Például a karakter el akarja titkolni a magánéletét, de nem tudja, hogy a Twitteren viszont a rajongók találgatnak a párkapcsolatáról, és nem sikerül olyan jól színlelnie, mint hiszi.

 

Hasonlóan fel lehet építeni romantikus regényt, krimit, horrort, fantasyt.

Egy thriller példa a Night Film Marisha Pessltől, amiben a főszereplő egy titokzatos horrorfilm rendező után nyomoz, és a hagyományos narrációjú részek között előfordulnak fotók, újságcikkek, interjúk, rendőrségi dokumentumok stb. Ez még inkább megadja annak az illúzióját, hogy az olvasó együtt nyomoz a főszereplővel.

Ha a szerző átgondolja a plusz episztoláris részeket, és hogy milyen szerepet töltenek be a történetben, egy hétköznapi regényötletet is új szintre tudnak emelni úgy, hogy a történetmesélés sem sínyli meg.

 

Kitekintés: történet a történetben

 Ezek ugyan nem esnek az episztoláris kategória alá, de lehetőségként megemlíteném a „történet a történetben” regényeket, mint A vak bérgyilkos, a Csillagtalan tenger, A tizenharmadik történet, Szólít a szörny.

Általában az egy könyvön belüli különböző történetek kiegészítik egymást. Például az éjszakai ragadozókban a főszereplő volt férje írt egy regényt, és miközben a nő azt olvassa, azon keresztül feltárul a kapcsolata az exével. Vagy a Szólít a szörnyben a történetek arra szolgálnak, hogy a főszereplő fel tudja dolgozni az anyja betegségét. Colleen Hoover Verity regényében a főszereplő egy híres szerző jegyzeteiből próbál megírni egy könyvet, és közben rátalál a szerző önéletrajzára, amiről nem tudja eldönteni, hogy igaz, vagy ez is fiktív.

Kisebb mértékben, de ide tartozik a Fangirl című ifjúsági regény is, amiben a főszereplő fanfictiont ír, és abból és a ficjeit ihlető eredeti regénysorozatból is olvashatunk apró részleteket (erről és a metafikcióról bővebben itt írtam).

Azért is említem ezt a regényt, mert létezik egy felnőtt változata is (Olivia Dade: Spoiler Alert), amiben főszereplő egy Trónok harca-szerű sikeres sorozathoz ír fanficeket, és nem tudja, hogy az online barátja, akivel együtt írnak a fandomba, egy színész, aki a sorozatban játszik. Ebben a könyvben szintén vannak rövid részletek a szereplők ficjeiből, de annyiban episztoláris is, hogy olvashatjuk a karakterek online üzenetváltását is.

 

 

Általános tanácsok episztoláris történetek írásához

1. Gondolkozz el azon, hogy miben ad hozzá a történethez, ha episztoláris részek vannak benne. Mivel lesz gazdagabb ezáltal a regény.

Azt nem feltétlenül szeretik az olvasók, ha az író csak azért teszi tele a regényt SMS-ekkel, Insta-üzenetekkel meg hasonlókkal, hogy a könyv „modern”-nek vagy „fiatalos”-nak érződjön. Jobb, ha van oka ezek beépítésének.

 

2. Ha már ezt a műfajt választod, és a történeted részben vagy egészben emailekből, blogbejegyzésekből, orvosi látleletekből vagy bármi hasonlóból áll, próbálj az adott szövegtípus formátumához alkalmazkodni.

Azt nem is említem, hogy furcsán hat a levél- vagy naplóregényben a párbeszéd (hisz egy levélbe nem teszünk komplett dialógusokat), mert ezeket szinte minden szerző használja, viszont az gond, ha valaki úgy ír naplóregényt, mintha sima regényt írna, csak az az első mondatban kijelenti, hogy ez egy napló, és dátumot tesz minden fejezet elejére.

Nem kell teljes mértékben úgy megírni a leveleket vagy a naplóbejegyzéseket, mint ahogy a valóságban ezek fel szoktak épülni (az unalmas részeket ki lehet hagyni), de azért tartsd fenn az illúziót, hogy az olvasó elhiggye, hogy ezek valóban valakinek a levelei vagy naplója.

Olyan korlátokra is gondolj, hogy például egy csatát nem fog tudni a karakter pontról pontra, közvetlenül leírni egy levélben úgy, ahogy egy jelenetben leírnád. Egy haldokló karakter nem fogja tudni leírni az utolsó napjait.

 

 3. Gondolkozz el azon, hogy milyen jellegű történetet akarsz elmesélni, és neked milyen erősségeid vannak íróként.

Például egy kimondott naplóregény valószínűleg inkább karakterközpontú, mint cselekményközpontú művet fog eredményezni.

Ha olyan típusú író vagy, aki szeret leásni a karakter lelkének mélyére, feltárni a gondolatait meg ahogy látja a világot, akkor a naplóregény hozzád jobban fog passzolni, mint egy cselekményközpontú íróhoz, akit inkább a történet meg a fordulatok érdekelnek.

 

4. Naplóregénynél, levélregénynél különösen fontos, hogy jól tudd használni az E/1 narrációt (bővebben erről ebben és ebben a cikkben írtam). Általában ha a karakternek nincs megragadó hangja és személyisége, ami bevonzaná az olvasót, az episztoláris történet kevésbé fog működni.

Ha több főszereplő van, mondjuk egy fiú meg egy lány leveleznek egymással, fontos, hogy a hangjuk elkülöníthető legyen egymástól.

Ha olyan regényt írsz, amiben a karakterek sokat üzengetnek egymásnak, és hosszabb szakaszok szinte úgy épülnek fel, mint egy forgatókönyv, lényeges, hogy jól tudj párbeszédeket írni.

 

***

 

Ha egy nagyon egyedi formai újítást találtál ki, az olvasó elnézheti, ha a történet nem annyira remek, de egyébként a formai trükkökért ne áldozd be a történetmesélést.

Viszont érdemes kreatívnak lenni, mert a zsánerirodalmon belül is van potenciál az episztoláris szövegekben. A kiadott regények közül is több létezik, amiben megjelenik egy érdekes formátum, de látszik, hogy a szerző nem nagyon tudott mit kezdeni vele, és egy ügyesebb író sokkal többet ki tudna hozni a koncepcióból.

 

Réka

Kozma Réka szerkesztő

4 Megjegyzések

  1. Rékus! Ha szépen megkérlek, kifejtenéd a véleményed egy olyan műről - jelen esetben egy novelláskötetről - amiben MINDEN mű szomorúan, negatívan végződik? Ez NEM jelent feltétlenül rossz befejezést, de a fő premisszája ez lenne a kötetnek, hogy egyetlen benne szereplő írás se végződik happy end-del. Érdemes belefogni egy ilyen kísérletbe vagy sem? Mennyire lenne népszerű?

    VálaszTörlés
  2. Szia, nagyon tetszik a blogod, próbáltam csatlakozni a facebook csoporthoz is, állítólag valami szabályt nem fogadtam el, azt el lett utasítva, pedig annyira szerettem volna, és nem is emlékszem, hogy mit nem fogadtam el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már megoldódott, köszönöm szépen.

      Törlés
    2. Szia! A Regénynevelde csoport úgy van beállítva, hogy ha a jelentkezésnél nem fogadod el a szabályzatot és nem válaszolsz egy kérdésre sem, automatikusan elutasít. De később lehet újra jelentkezni.

      Törlés
Megjegyzés küldése
Újabb Régebbi