Regénynevelde írócsoport

7 + 3 tanács, hogy az olvasó soha ne unja a regényedet

 Az „izgalom” vagy az „unalom” elég megfoghatatlan kategória, ha az irodalomról van szó, hisz lehetséges, hogy valaki szörnyen érdekesnek tart egy olyan könyvet, amit más pár fejezet után lerak.

Az író nem tudja befolyásolni az olvasó ízlését vagy érdeklődési körét, de így is sokféle eszköz áll a rendelkezésére, hogy megtartsa és felkeltse a közönség érdeklődését. Akár azokat is képes lehet egy ügyesen megírt történet meggyőzni, akik a fülszöveg alapján nem vártak sokat tőle, eredetileg nem fogta meg őket a téma.

Mitől válik a történet unalmassá? A laikus válasz az, hogy attól, ha nem történik benne semmi. A valódi probléma viszont általában nem ebben gyökeredzik, mert lehet, hogy az egyik regényben pörögnek az események, a karakterek az életükért küzdenek, az olvasót mégis teljesen hidegen hagyja a cselekmény, egy másik regényben a szereplők meg csupa hétköznapi dolgot csinálnak, az olvasó mégis alig tudja letenni a könyvet.

 


Vannak általános, sokat hallott szabályok, mint például ne tegyél a történeten belül fölösleges kitérőket, ne alkalmazz végtelen leírásokat, az információt ne tömbökben közöld, hanem oszd el, a fontosabb dolgokat inkább mutasd stb., és ezekre valóban érdemes odafigyelni.

A szerzők viszont manapság egyre tájékozottabbak és tudatosabbak, és aki egy kicsit gyakorlottabb, annál már ritkán merülnek fel az előbb említett technikai gondok, ám így is előfordulhat, hogy a regényük nem köti le végig az olvasót.

Ebben a cikkben inkább olyan tanácsokat szedtem össze, amelyekre a szerzők kevésbé gondolnak, amikor felmerül az a probléma, hogy egyes pontokon leül, unalmassá válik egy szöveg, vagy egyszerűen csak nem annyira érdekfeszítő, mint lehetne. Hasonló dilemmák pedig nagyon könnyen előfordulhatnak profi alkotóknál is.

 

 

1. Világos tétek és motiváció

 

Aki már olvasott a dramaturgia alapszabályairól, biztos hallotta már, hogy a cselekmény alapja az, hogy a főszereplő a történet elején akar valamit. Nemcsak az számít, hogy legyen egy célja, hanem az is, hogy egyértelmű legyen, mit nyer azzal, ha eléri, mit veszít, ha nem.

Nagyon fontos, hogy a főszereplő számára személyes jelentősége legyen a küldetésének. Hiába nyerhetne végül 10 milliót, ha annyira nincs szüksége a pénzre, vagy csak azon az alapon vállalkozik a kalandra, hogy végül is nem jön rosszul.

A főhőst egy olyan helyzetből kell indítani, amiben a 10 millió megszerzése neki alapvető fontosságú. Pl. anélkül be kell zárniuk a szeretett családi éttermüket, nem tudja megvenni a kishúga gyógyszerét, nem tud elmenni egyetemre, hogy emberjogi ügyvéd legyen, és segítse az elesetteket.

Nem elég kimondani, hogy a karakternek az étterem, a kishúga vagy a világmegmentés miatt kell elérnie a célt. Érzékeltetni is kell, mutatni, hogy ezek miért fontosak neki.

Olvastam olyan kalandregényt, amiben a főszereplőnek egy közösséget kellett megmentenie, de mivel őt személyesen nem érdekelte a közösség sorsa sokáig, csak mások rángatták bele a kalandba, hiába volt érthető és nemes a küldetése, őt nem érdekelte, így engem sem.

Az írónak magától értetődőnek tűnik, hogy valaki egy szerettén miért akar segíteni, de az olvasó nem így működik. Volt, hogy a hősnek egy barátján kellett segítenie, mert különben megölték volna, de mivel nem volt közös jelenet a baráttal, az író nem beszélt a közös múltjukról, nem mutatta be, miért állnak közel egymáshoz, nem nagyon érdekelt, hogy a hős megmenti-e, így a történeten sem izgultam.

Bármi is a cél, be kell mutatni az olvasónak, hogy az a karakter szempontjából miért fontos, még akkor is, ha magától értetődőnek tűnik.

 

2. Ha az olvasót nem érdekli a főszereplő, nem fogja érdekelni a történet

 

Ha a főszereplő lapos, érdektelen, visszataszító, vagy épp ellenkezőleg, túlzottan tökéletes, egydimenziós, vagy egyenesen egy Mary Sue, bármilyen érdekes lehet a kaland, amibe az író belehelyezi, jó eséllyel az olvasó számára az is érdektelenné válik.

A jó főszereplő nem az, aki tökéletesen jó, csodálatos, hanem aki érdekes, egyedi, vannak rejtett rétegei, árnyalatai, élőnek és dinamikusnak tűnik.

Biztos sok író hallotta már azt a tippet, hogy legyen a főszereplő szerethető, de ez nem azt jelenti, hogy hibátlannak kell ábrázolni. Az írók egy része pánikba esik, ha azt mondják neki, a karakter valahol nem szimpatikusan viselkedik, de akár ez egy érdekes jellemhiba is lehet, ami árnyalja a szereplőt, csak tudatosítani kell.

Nagyon sokan szeretnek gonosz főszereplőkről olvasni, akkor is, ha a céljuk gonosz, pl. le akarják igázni a világot. Az olvasó egyrészt ilyenkor azért nem fordul el a történettől, mert ha a karakter izgalmas, egyedi akkor is kíváncsi lesz, hogy eléri-e a célját, ha nem szurkol neki.

A gonosz vagy szürke karaktert az olvasó akkor is szívesen követi, ha a célja önző és megvetendő ugyan, de a motivációja emberi, amit meg lehet érteni. Pl. a karakter le akar igázni egy országot, de megtudjuk, hogy fiatalabb korában nyomorgott, és még ha nem is értünk vele egyet, értjük, hogy azért akar hatalmat, hogy ne érezze magát többé gyengének.

Tehát egy érdekes főszereplő ugyanolyan alapvető az izgalmas regényhez, mint az érdekes cselekmény. Mérd fel, hogy a zsáneredben mi számít klisés karakternek, és azokat kerüld.

 

3. Az akadályok legalább annyira fontosak (ha nem fontosabbak), mint a célok

 

Előfordul, hogy az író remekül kitalálja a történetet, a világot, rengeteg kutatómunkát végez, igényesen, odafigyeléssel megírja a regényt, de ha valaki megkérdezi tőle, mi is tulajdonképpen a központi konfliktus, mi akadályozza a karaktereket, nem tudja pontosan megmondani.

Például akár az ismert romantikus regényekben is meg lehet figyelni, hogy néha nincs egy értelmes indok, hogy a páros miért nem lehet együtt. Az író ráfogja valamire, de ez olykor csak egy kifogásnak tűnik, amit nem támaszt alá a karakterábrázolás. Vagy szimplán az egyik karakter csinál valami ostobaságot, eltitkol valamit fölöslegesen, vagy a kapcsolat akadálya az, hogy az egyik (vagy mindkét) karakter arrogáns, piszkálódik, és ki kell várni, míg leszokik róla.

Akár külső, akár belső konfliktusról van szó, fontos, hogy jól kidolgozottak legyenek az akadályok, amik valóban kihívást jelentenek a főszereplő számára, ne érezze azt az olvasó, hogy a szerző csak tessék-lássék módon rakott be valamit a konfliktus kedvéért.

 

4. Mutasd, hogy a karakter küszködik

 

Ez is egy gyakori tanács, hogy szenvedjen a főszereplőd, de ezt nem úgy kell érteni, hogy feltétlenül rá kell küldened az összes emberi és természeti csapást, amit ki tudsz találni. Ha a karakter csak azért szenved, hogy szenvedjen, az hatásvadászat, nem történetmesélés.

Azért használom a küszködés szót, és nem a szenvedést, mert előbbiben benne van, hogy valami érdekében szenved, harcol valamivel, el akar érni valamit, de ez nem megy könnyen.

Sokan félreértik, hogy mitől lesz egy könyv mozgalmas, mivel köti le az olvasókat. Az olvasók jelentős részét le lehet kötni egy hétköznapi történettel is, amiben semmi meghökkentő nem történik.

Olvastam olyan romantikus történetet, amiben a főszereplő kényszerbeteg volt, és hiába kedvelt nagyon egy másik karaktert, nem nagyon mert közeledni hozzá. A románc volt a főszál, de a két szereplő a 280. oldalon jutott el odáig, hogy elmenjenek egy randevúra. Addig nem sok mindent „történt”, találkoztak, beszélgettek, megismertük őket és a környezetüket stb. De annak ellenére, hogy a romantikus szál csak lassan bontakozott ki, végig lekötött a történet, mert érzékelni lehetett minden egyes jelenetben, hogy a főszereplő mekkora erőfeszítést tesz, hogy közelebb engedje ezt a másik karaktert. Vagyis az olvasó érzékelte, hogy a főhős megküzd azért, amit szeretne, és mivel tudta, hogy a karakternek mindez milyen nehéz, ezért nagy előrelépésnek érzett olyan apróságokat is, mint például, hogy a főszereplő személyes dolgokat oszt meg magáról, vagy bókol, vagy megfogja a másik kezét.

Tehát nem feltétlenül kell a főhősnek világot megmentenie vagy bombát hatástalanítania, hogy a történet izgalmas legyen. Vannak regények, melyeknek a cselekménye elmesélve unalmasnak tűnhet, de olvasva észrevehető, hogy az író nagyon tudatosan építette benne a konfliktust és a feszültséget.

 

5. Lehetőleg legyen világos, az egyes jelenetek mivel járulnak hozzá a történethez

 Másképpen megfogalmazza minden fejezetnél érezze azt az olvasó, hogy haladt előre a történet.

Persze egy történetnek lehet több szála, van karakterfejlődési íve is, tehát nem csak egy szempontból haladhat a történet, a lényeg az, hogy bármilyen formában, csak haladjon.

Ha az olvasó érzi azt, hogy a főhős karakterfejlődéséhez hozzájárul, hogy a háború közepén felkeresi az öreg mesterét, és sakkoznak egyet, akkor hiába nem mozgalmas a fejezet, nem érzi majd fölöslegesnek.

Ám ha tényleg nincs jelentősége a jelenetnek, csak azért küldi oda a karaktert a szerző, mert kedveli a mestert, vagy szeretné megmutatni a város azon részét is, és valójában ha teljesen kivágná azt a részt, nem is tűnne fel, akkor az a fejezet fölösleges.

  

6. Ügyelj az írói ígéretekre

 

Itt azokra az ígéretekre is célzok, amelyeket a fülszöveg tesz, meg azokra is, amelyeket az író tesz a regény elején.

Minden történetben vannak kulcselemek, amelyekért az olvasó egyáltalán a kezébe veszi a könyvet. Jó, ha az író fel tudja mérni, hogy mi fogja meg a regényében az olvasókat, és ezekre az elemekre épít.

Például, ha a fülszöveg vagy a regény eleje azt lengeti be, hogy a főszereplőnek el kell csábítania a családja ádáz ellenségét, lehet, hogy sok olvasó pont erre lesz a legjobban kíváncsi. Vagy ha egy másik történet kapcsán várost megbénító ősi átkot emlegetnek, ez biztos érdekelni fogja az olvasót.

Lehet, hogy te nem ezeket tartod a legérdekesebb elemeknek, de ha az olvasóknak ezek mozgatják meg legjobban a fantáziáját, akkor ha ezek sokáig nem jelennek meg, háttérbe vannak tolva, nincsenek kidolgozva, egy idő után unatkozni kezd.

Volt olyan regény, amelynél a fülszövegben és a felvezetésben az lett beígérve, hogy a főszereplőnek álruhában kell kémkednie a gonosz császár után, de 200 oldal után még az udvar közelébe se jutott el. Ha az író több fejezet után se kezdi el behozni vagy legalább felvezetni azokat az elemeket, amelyekre az olvasók kíváncsiak, lerakják a könyvet.

Hogy konkrét példát mondjak, Az éhezők viadalában ugye a főhőst nem küldi el rögtön az író az arénába harcolni, előtte még több fejezet van. De ennek ellenére a viadalig sem volt unalmas a regény, mert érzékelni lehetett, hogy a gyakorlatokkal, az interjúkkal, az egész felkészüléssel a karakter egyre közelebb kerül a harchoz (ezért a regény az előző ponthoz is példa).

 

7. Használd a narratív eszközöket

 

Eddig inkább dramaturgiai kérdésekről volt szó, de meg kell említeni, hogy ha az érzelmi ív, a narráció nem működik egy regényben, attól is unalmassá válhat az olvasó szemében.

Eddig gyakran fogalmaztam úgy, hogy „éreztetni kell”, hogy a főszereplőnek miért fontos a cél, „mutatni kell”, hogy megküzd az akadályokkal.

Erre valószínűleg sokan nem gondolnak, mivel itthon eleve kevesen foglalkoznak a narratív távolság kérdésével, de ha valaki folyamatosan távolról narrál, nem helyezkedik bele a karakter szemszögébe, nem használja a hatáskeltő eszközöket, akkor akármilyen izgalmas dolgok történhetnek a jelenetben, az olvasót jó eséllyel hidegen fogja hagyni.

Vannak írók, akik pontosan azért képesek bármilyen témát izgalmasan feldolgozni, mert különböző eszközök által el tudják érni, hogy az olvasó számára is épp olyan fontossá váljon a küldetés, amilyen fontos a főszereplőnek. A hősnek eltűnik a legjobb barátja, és szinte mi is érezzük a félelmét, a mi szívünk is összeszorul, amikor azon aggódik, talán sosem látja többé.

Aki jól használja a narratív távolságokat, és ehhez kapcsolódóan a „mutasd, ne mondd” szabályt, a leírásokat, a karakter hangját, a hatáskeltő (költői) eszközöket, a horgokat, annak komoly előnye lesz.

 

 

Technikai trükkök

 

Ezeket nem kell mindenkinek követnie, nem szabályok, nem minden történethez ideálisak, csak általános tippek arra, milyen eszközökkel lehet még az olvasó figyelmét fenntartani.

 

– Variáld a mondatok és a bekezdések hosszát

Már ránézve is monotonnak tűnik a szöveg, ha egységes, 5-6, 8-10 soros bekezdésekből áll. Mintha szabvány tömbökből építené fel a szerző a szöveget, ami elég biztos jele annak, hogy nem igazán tudja a bekezdéseket használni.

A bekezdéseknek értelmező funkciójuk van, másrészt jól lehet velük szabályozni az olvasási sebességet. A szabvány tömbös tagolást mindenki felejtse el. Ha valaki lassabb, több narrációt igénylő szöveget ír, pl. történelmi regényt vagy epikus fantasyt, az használhat időnként hosszabb bekezdéseket, de a pergőbb szövegeknél (pl. romantikus, thriller, ifjúsági) a bekezdések általánosságban legyenek inkább rövidebbek.

 

– Legyen „szellős” a szöveg

Ez is főleg a pergőbb történetekre vonatkozik, pl. romantikus, ifjúsági, thriller, kalandregény (de persze máshol is lehet használni). Hallottam olyan külföldi szerkesztőről, akinél az első szűrő az volt, hogy átpörgette a kéziratot, és megnézte, hogy mennyi az üres hely a lapokon. Ennek is az az oka, hogy ha az író több párbeszédet alkalmaz, rövidebbek a bekezdései, „szellősnek” tűnik a szöveg, az olvasó gyorsabban fog haladni vele, és úgy fogja érezni, hogy „falja a lapokat”.

 

– Figyelj az ütemre és az ívekre

Azt mindenki tudja, hogy minden történetnek van egy íve, és a három legnagyobb egység, amiből áll, az a bevezetés, bonyodalom, befejezés.

Mások rámutattak, hogy a történeteknek fraktál szerkezete van, vagyis a kisebb egységek ugyanazt az alakzatot veszik fel, mint az egész. Lefordítva nemcsak a regény egészére jellemző a hármas szerkezet, hanem a szálakra, a fejezetekre, a jelenetekre, akár még a bekezdésekre és mondatokra is.

Ezt azért hasznos tudni, mert érdemes például a fejezeteket is nem találomra elvágni valahol, hanem strukturálni: az elején jelenjen meg egy kérdés, amint a megoldásán a karakterek dolgoznak, és végül jön egy lezárás, ami jó esetben ismét felvet egy új kérdést vagy bonyodalmat.

Magukat a jeleneteket is fel lehet így építeni, plusz ajánlom még a „igen, de…” „nem, és…” kérdéseket.

Egyes bekezdéseket is lehet a hármas egység szerint strukturálni. Van olyan író, akinél észre lehet venni, hogy egy mozgalmas bekezdést hosszabb mondatokkal kezd, és egy rövid, általában cselekvést mutató mondattal zár.

Pl. „Mikor láttam a vár körüli védelmet meggyengülni, leugrottam a lovamról, és futva indultam meg az ellenség felé. Lihegve ugrottam át az elesett bajtársaim felett, félrevetődtem a vágtató lovasság elől, míg végre elég közel kerültem a csatázókhoz. Megvettettem a lábam, előhúztam a nyilat a tegezből, és a tekintetemmel megkerestem az ellenség tábornokát. Kifújtam a levegőt. Lőttem.”

Vagy ez a regénykezdés csak 3 mondat, mégis érzékeljük, hogy van szerkezete: felütés, magyarázat, csattanó. „Ha hinnék a rossz ómenekben, ez biztos annak számítana. Csak egyetlen bőrönd maradt a csomagszalagon. Élenkrózsaszín, tele van Hello Kitty matricákkal, és biztosan nem az enyém.”

Ha a szövegnek, a fejezeteknek van dinamikája és ritmusa, az lendületet ad az olvasónak.

 

***

 

Általánosságban az egy tévhit, hogy főként attól lesz unalmas a szöveg, ha kevés dolog történik benne, vagy az események nem haladnak elég gyorsan (akkor számos karakterközpontú regény unalmas lenne). Természetesen az előbbiek is lehetséges problémák, de a zsánerírók általában odafigyelnek, hogy a történetük ne üljön le, eltervezik, hogy az egyes fejezetek hogyan épülnek egymásra, így ritkábban gond, hogy egyszerűen kimerül a cselekmény.

A gyakorlottabb íróknál a problémák inkább arra vezethetők vissza, hogy a történet dramaturgiai alapjai nem szilárdak (cél, motiváció, akadályok), nem érzékelhető a haladás, nem erősek a konfliktusok…


Ha az ember nem notórius túlíró, akkor kisebb az esély arra, hogy a kézirata tele lesz fölösleges jelenetekkel, és valószínűleg logikus indokai vannak arra, hogy az egyes fejezetekben milyen fontos információ meg esemény van, ami miatt belerakta a regénybe.

De ami nem hangzik el elégszer, hogy nem az a probléma, hogy az olvasó nem látja, miért lényeges a fejezet, csak nem érdekli.

Ez valójában a figyelem fenntartásának kulcsa, mert a szerző hiába gondolja meg építi fel nagyon gondosan a történetet és a világot, ha az olvasó érzelmileg nem vonódik be. Ha a regényben remek, egyedi ötletek vannak, intellektuálisan élvezheti, de amúgy hidegen fogja hagyni (vannak olyan szövegek, amiket az intellektuális élvezetért írtak, ez nem mindig hiba).

Ha a befogadó bevonódik, és izgatja a történet, meg a karakterek sorsa, akkor akár még a hibákat is elnézi, például ha kisebb törés van az ívben. Viszont egy érdektelen olvasót a leggondosabban megtervezett cselekmény sem fogja lenyűgözni.

Réka

Kozma Réka szerkesztő

Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi