Sok a félreértés akörül, hogy mi számít szépirodalomnak, és mi számít szórakoztató irodalomnak.
Az írók is sokszor nehezen helyezik el magukat: vagy alulértékelik a műveiket, mert azt hiszik, hogy a szépirodalmi paletta csak múlhatatlan remekművekből áll, vagy pedig túlértékelik az alkotásaikat, mert a szórakoztató irodalmat azonosítják az alacsony színvonalú ponyvákkal, és az írói tehetséget és igényességet csak a szépírók sajátjának gondolják.
Amellett is lehet érvelni, hogy szépirodalom amúgy sem az, amit a szerző vagy a kritikus annak nevez ki, hanem ami átmegy egy kanonizációs folyamaton, ami tarthat évekig, évtizedekig is. Elvégre Dickens is ponyvaíróból lett mára az angol irodalom egyik legnagyobb alakja.
Viszont a piac nem várhat évekig az utókor jóváhagyására.