A Kishōtenketsu távol-keleten a történetmesélésnek egy hagyományos módja, amely népszerű Japánban, Kínában és Koreában is. Eredetileg a kínai költészetben volt egy kompozíciós struktúra, de később ezekben a kultúrákban egy olyan keretté vált, ami meghatározza, ahogy az emberek a történetekről gondolkoznak, és ahogy felépítik őket.
Ez a struktúra nemcsak a költészetben használatos, hanem például az érveléstechnikában is. Nyugaton egy érvelő esszé hagyományosan úgy épül fel, hogy a tételmondattal kezdünk, utána felsoroljuk az ezt alátámasztó érveket, végül pedig mindezt összegezve levonjuk a konklúziót.
A japán érvelés egészen máshogy működik, nem tételmondattal kezdenek, nem összegzik előre, hogy mit próbálnak bizonyítani, hanem inkább körbejárják több nézőpontból a témát (olykor a hallgató számára nem is egyértelmű, mi a magyarázat célja), és végül hagyják, hogy a hallgató vonja le ezekből a megfelelő következtetést.
A Kishōtenketsu gyakori előfordulási formái még a négy részből álló yonkoma mangák, de emellett ezt a struktúrát alkalmazzák regényekben, filmekben, animékben, sorozatokban, számítógépes játékokban stb.