Sokak szemében a főszereplővel szembeni első számú elvárás az, hogy legyen kedvelhető. Ha az olvasó nem kedveli a főszereplőmet, akkor nem érdekli, hogy mi történik vele, és mivel az egész cselekmény a főhős és az ő kalandjai köré összpontosul, végül a történet, úgy ahogy van, nem fogja érdekelni. Ilyenkor a nyilvánvaló megoldás az, hogy szimpatikusabbá kell tenni a karaktert, és ezután, remélhetőleg, az olvasó törődni fog vele annyira, hogy egy egész regényen keresztül lekötik a figyelmét az ő kalandjai.
Mindez nagyon jól hangzik, de akkor ez azt jelenti, hogy minél szerethetőbb egy szereplő, annál jobb lesz a történetünk? Mi helyzet az antihősökkel és az olyan főszereplőkkel, akik nem éppen a makulátlan jellemükről nevezetesek?
Nem feltétel egy főhősnél, hogy kedvelhető legyen, viszont nem is hátrány. Önmagában az, hogy van egy kedves, jószívű, szép, okos karakterünk, még igencsak kevés, és a cikk második részében rátérek arra, mi a kedvelhetőségnél fontosabb szempont, ha azt akarjuk, hogy az olvasó kötődjön a főhősünkhöz. Viszont van jó pár módszer, amivel manipulálhatjuk azt, hogy a közönség hogyan viszonyuljon a szereplőnkhöz, és segítségükkel akár még egy negatív karaktert is képesek vagyunk megszerettetni anélkül, hogy kedvesebbé tennénk.