Regénynevelde írócsoport

Retorikai, verstani alakzatok prózaíróknak 2. (B-G)

Ebben a részben további költői alakzatokat mutatok be, melyek a nevük ellenére prózai szövegekben is ugyanúgy alkalmazhatók. Mint ahogy azt a bevezető részben is leírtam, a cél nem az alakzatok bemagolása, a nevüket nem is kell feltétlenül megjegyezni, hanem az, hogy általuk bővítsd az írói eszköztáradat, és színesítsd a prózádat.


Barbarizmus: a nyelvi normától eltérés, illetve idegenszerűség érzékeltetése, idegenszerű kiejtés, mondatszerkesztés (anglicizmus, germanizmus), olykor a beszélt nyelvi pongyolaság érzékeltetésére. Bár hibának észleljük, az irodalomban stilisztikai eszköz lehet (például tájnyelv használata).

Én pedig mátul fogva nem gondolkodom semmin, híreszteljétek ki, hogy meghaltam. Meglehet ugyan, hogy élek, hála a komáromi kapitulációnál kezembe nyomott geleitscheinnak, s dacára annak a muszka lándzsának, amely Szebennél az oldalamba törött.
(Jókai Mór: Az új földesúr)

Bégyüttem – húzta meg Mózsi a vállát.
– Aztán miért? – csudálkozott a prefektus.
 Hát a medve dógában.
– Miféle medve dolgában?
– Hát instállom, amit lőttünk vót együtt a nyáron.
(Wass Albert: Tizenhárom almafa)
Deviza: szövegben történő előreutalás; a szövegalkotó egyértelműen, vagy célzás, vagy implicit előkészítés formájában előreutal egy később bekövetkező fontos eseményre.
Az író képekkel előreutal a tragikus végre:
„Utolért az eső, mint a bánat, és az elsötétedett éjszakából könnyeket vert a részvétlen ablakra.”
„Már csak duruzsolt, amint egy macska törleszkedik a gazdaasszonyához, amint a tűz beszélget, mielőtt elalszik

Előreutalás, hogy a főszereplő végül a folyóba öli magát:
"Hát mit akarsz, Eszténa? Elment az eszed, hogy be akarsz állni bukott nőnek? … Nem áll meg a szíved verése, hogy a hídon kell járnod, s odalent kígyók sziszegve hívnak a
hullámokba?
(Krúdy Gyula: Az útitárs)



Diafora: szójáték – a látszólag változatlanul visszatérő elem jelentése módosul, az alapjelentésben megjelenő szó más jelentésárnyalattal tér vissza.

Feletted ég az ég, alattad messze nyílva
a pokol, ingatag jársz ingatag helyen
(Babits Mihály: O Lyric love)

Engedj zászlórúd! Mért markolsz vissza a széltől?
Rongy lennél egyedül. Így lobogó, lobogó.
(Nemes Nagy Ágnes: Párbeszéd)



Diakópa: az egy szerkezeti ill. gondolategységbe tartozó szavakat a mondat más elemeinek közbeiktatásával megbontanak. Szavak, mondatrészek, mondatok ismétlésével ad nyomatékot.

Nietzsche: Emberi – túlságosan is emberi

Nyugodj, felháborult szellem, nyugodj!
Lenni vagy nem lenni
(Hamlet)

...óriási amphorákba, alabastrom amphorákba ötven asszony, bűnös asszony karcsú vázát megmerítve, majd merítve, majd ürítve kárhozott bús ötven asszony mindörökre töltöget,
(Babits Mihály: A Danaidák)



Ellipszis: szó vagy mondatrész kihagyása; olyan hiány, amely a nyelvi kontextusból vagy a beszédszituáció alapján rekonstruálható (a kevésbé fontos szó kihagyása a mondatszerkezetből).

A gyilkosság körülményeinek elhallgatása:
„Fiam, Ágnes, mit miveltél?
Szörnyü a bűn, terhes a vád;
Ki a tettet végrehajtá
Szeretőd ím maga vall rád.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Ő bitón fog veszni holnap,
Ő, ki férjedet megölte;
Holtig vízen és kenyéren
Raboskodva bünhödöl te.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
(Arany János: Ágnes asszony)

Augusztus. Alkonyat. Körül
Ájultan piheg a világ.
(Tóth Árpád: Illatlavinák alatt)



Epanalépszisz: ismétlésen alapuló alakzat, megjelenhet mondaton belül vagy szöveg, illetve szövegrész elején és végén. Az epanalépszis egyik fajtája a mondat eleji szónak a mondat végi megismétlése.

Szerelmedért
Fa lennék bérc fején,
Felölteném zöld lombozatját,
Eltűrném villám s vész haragját,
S meghalnék minden év telén
Szerelmedért.
(Vörösmarty Mihály: Ábránd)

Midőn először láttam őt,
Kinn hó borítá a tetőt,
De bennem akkor nyílt vala
Legszebb tavasznak hajnala,
Midőn először láttam őt.
(Bajza József: Tél és tavasz)



Epanodosz: gondolatalakzat, amelyben két (vagy több) szó, kifejezés – kitérés után
– fordított sorrendben megismétlődik.

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
(…)
Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
(Vörösmarty Mihály: Szózat)

Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok,
A szegény legénynek utat mutassatok!
Mutassatok utat a szegény legénynek,
Nem találja házát a szeretőjének.
(népdal)



Epifora: egy vagy több szó ismétlődése egymást követő tagmondatok,
mondatok, illetőleg verssorok vagy versszakok végén.

A kis harang a régi,
Mely belezúg a csöndbe,
A szürkeség a régi,
Fölévirít a tavasz.
Minden, minden a régi,
De én hol élek, járok?
(Ady Endre: El a faluból)

Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, 
Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. 
De mikor férfivá nőttem, elhagytam a gyermek szokásait. 
(Pál apostol első levele a korintusiakhoz)

Szórd szét kincseid  a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd el díszeid  a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid  a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid  a bölcsesség legyél te magad.
(Weöres Sándor: Tíz lépcső)



Epizeuxis: szavak közvetlenül egymás melletti ismétlődése (mondatbeli helyüktől függetlenül).

csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
(Babits Mihály: Fekete ország)


Egyedűl, egyedűl voltam, egyedűl
a magányos tengeren
és nem volt szent, ki megkönyörűlt
magányos lelkemen.
(Samuel Taylor Coleridge: Ének a vén tengerészről)



Eufemizmus: enyhítő, szépítő szó, kifejezés. A meghalt ige helyett például azt mondjuk, hogy elhunyt, eltávozott az élők sorából. Eszközei lehetnek az általánosítás, idegen szavak használata (pl. toilette), körülírás, szóképek (pl. áll a bál), humor, kicsinyítés (pl. iszogat), középfok (pl. idősebb hölgy), feltételes mód, kettős tagadás (pl. nem  kedves ember), elhallgatás.

Például Adynál a meghal szó helyett az „elmegy” szerepel:
Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy

Azt mondják, hogy méltóságod értelmi tehetség dolgában nem egészen áll azon a magaslaton, mely egy ilyen megye kormányzásához kívánatos volna…
(Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival)



Eufónia (jólhangzás): olyan szóalakzat, ami a szöveg kellemes hangzását, zeneiségét biztosítja, illetve hangulatfestő funkciója lehet. Ehhez hozzájárul a ritmus, a harmonikus hangkapcsolás, a hangok szimmetrikus, arányos elrendezése. Az odaillő szóalakok összeillesztése folytán gördülékeny lesz a szöveg. Kellemesebb lesz a hangzás a kemény mássalhangzók kerülésével, lágy hangokkal, hullámzó hanglejtéssel, hosszú magánhangzókkal és az 'l' hanggal.
A jó hangzás feltételei a magán- és mássalhangzók arányos elosztása, zöngés és zöngétlen hangok változatossága, a rövid és hosszú szavak, valamint a rövid és hosszú hangzók ritmikus váltakozása, az arányos mondatszerkezet

Holott náddal ringat,
holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.
Lehet, hogy szerelme
földerül majd mással,
de az is ringassa
ilyen ringatással.
(József Attila: Ringató)

Lenn a csöndes alvilágban, szellőtlen, bús alvilágban,
asphodelosok között,
(Babits Mihály: A Danaidák)

Aztán megeredtek a hajtások, a vetemények, a rügyek tokjából egyetlen éjszakán kibomlottak a lombok, összegöngyölt zöld selyem zsebkendők módjára, melyeket hirtelen kinyitnak és meglobogtatnak a szélben.
(Kosztolányi Dezső: Aranysárkány)



Felkiáltás: érzelmi-indulati alakzat, az indulatkeltésre alkalmas kifejezés, érzelmi feszültséget jelez. A nyelvi eszközök közül gyakran használ indulatszavakat, jellemzője a felkiáltójel, az inverzió és a hiányos mondat.

A világosi gyásznap után elkövetkezett a korlátlan hatalommal
dühöngő bosszúállás időszaka. Irgalomnak Istene! mennyi vér!
mennyi szenvedés!
(Kossuth Lajos: Osztrák császár és magyar király)

Végre szabadok! Végre szabadok! Hála a magasságos Istennek, végre szabadok vagyunk!
(Martin Luther King: Van egy álmom)



Felsorolás: eltérően a halmozástól, nem rokon jelentésű szavakat sorol egymás mellé, hanem gyakran egy egész összehangolt részeit ismerhetjük fel a felsorolt elemekben. Funkciója lehet a tartalmi erősítés, tükröztetés, adott dolog több oldalról történő bemutatása, az impresszionista stílusnál a benyomások rögzítése.

És az erdő, mint egyetlen lény megrendült, összecsapott, fölzengett,
zizzent, reccsent, megindult, lengett, rázta fejét, váró arcot öltött,
fölegyenesedett, összeolvadt egyetlen nagy elhatározásban.
(Babits Mihály: Az erdő megváltása)

Elmúlt a hangjuk és a mozgásuk, elmúlt a rosszaság és elmúlt a kegyetlenség. Minden békés lett, átalakult, másfajta valamivé az egész élet. A nyelvekből üszök lett, s a sértegetésekből füst és pára.
(Móricz Zsigmond: Árvácska)



Fictio personae: nem emberi dolognak (élettelen tárgynak, állatnak, természeti jelenségnek, elvont fogalomnak), illetve elhunyt személynek, mitikus lénynek vagy közösségnek (Város, Haza, Nép) megszemélyesítő megszólaltatása.

Siet az óra, késik az óra,
Szidja a másik, a toronyóra:
 Éjfél van már, mit csinálsz?
Mindig összevissza jársz!
(Nemes Nagy Ágnes: A toronyóra és a rossz óra)

Elmentem a kősziklához,
Hogy elrejtsem képemet.
Szólt a szikla:
soha el nem rejtelek!
(Weöres Sándor: A kő és az ember)



Figura etymologica: ismétlésen alapuló retorikai, stilisztikai alakzat, tőismétlés; azonos
tövű, de eltérő raggal, jellel, képzővel ellátott szavak összefűzése.

ősöm ősödnél
ősebb
hősöm hősödnél
hősebb
törzsem törzsednél
törzsebb
földem földednél
földebb
csontom csontodnál
csontabb
sorsom sorsodnál
sorsabb
vérem vérednél
vérebb
népem népednél
népebb
vétked vétkemnél
vétkebb
(Kányádi Sándor: Dunamenti mondóka)



Fokozás: az ismétlés sajátos esete, melyben a rokon értelmű szavak, gondolatok egyre növekvő sorrendben követik egymást. A növekedés lehet mennyiségi vagy minőségi, egyúttal növekszik általa az érzelmi, szemantikai intenzitás.

...a földnek lakossa
Lót-fut, könyökli egymást, és tapossa
Ad-vesz, civódik, káromol, kacag;

Por, sár megöl, megfojt a hagyma-szag;
(Arany János: Vojtina ars poeticája)

Lehet, hogy többé már vissza sem jövök – ha nem talállak, ha nem beszélhetek veled, ha nem mondod, hogy éljek tovább a kedvedért, a szívedért, a gyönyörűségedért, a szerelmedért.
(Krúdy Gyula: Szindbád ifjúsága)

Ellentéte az antiklimax, a negatív fokozás, ahol az érzelmi mondanivaló, a feszültség a felsorolásban fokozatosan csökken (irónia eszköze lehet), vagy pedig az érvelés ereje gyengül.

Pápai, a társulat súgója egykor titkárom, barátom, kutyám, régi rossz csizmám.
(Krúdy Gyula: Szindbád ifjúsága)

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
(Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse…)



Ismétlésen alapuló alakzatok összefoglalása:
– anadiplózis: a mondat, tagmondat utolsó szava ismétlődik.
– anafora: szavak ismétlődése két vagy több egymást követő tagmondat, mondat elején.
– diakópa: az ismétlődő részek közé más szavak ékelődnek.
– epanalépszisz: a mondat eleji szónak a mondat végi megismétlése.
– epanodosz: amelyben két (vagy több) szó, kifejezés  (kitérés után) fordított sorrendben megismétlődik.
– epifora: egy vagy több szó ismétlődése egymást követő tagmondatok, mondatok, illetőleg verssorok vagy versszakok végén.
– epizeuxis: szavak közvetlenül egymás melletti ismétlődése.
– figura etymologica: azonos tövű, de eltérő raggal, jellel, képzővel ellátott szavak összefűzése.




Forrás: - Szathmári László (főszerk.): Alakzatlexikon
- Mark Forsyth: The Elements of Eloquence
http://enciklopedia.fazekas.hu/retorika/


Réka

Kozma Réka szerkesztő

Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi