Olvass úgy, mint egy író

Már közhelynek számít az a tanács, hogy ha valaki író szeretne lenni, akkor írjon sokat, és olvasson sokat. Az igazság viszont az, hogy a legtöbben nem úgy olvasunk, hogy azáltal bármi használhatót megtudnánk az írásról. Azt persze nem tudom megmondani, hogy ez mennyire általános tapasztalat, vagy mennyire nem, de szerintem nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, hogy régebben rosszul olvastam. A „rosszul” itt azt jelenti, hogy felületesen. A gyerekek olvasás közben elsősorban a történetre koncentrálnak, végigolvassák a könyvet, mert tudni akarják, mi történik a következő lapon. Ez sok felnőttnél is megmarad: elsősorban a történet köti le őket, és maga a mű megformáltságára kevésbé figyelnek. Semmi baj nincsen azzal, ha valaki így olvas, viszont egy író számára ez, a csupán az élvezet kedvéért való olvasás kevésbé hasznos.
Mikor így olvasunk, a nyelvet szinte úgy kezeljük, mint egy tökéletesen átlátszó médiumot, mint egy fényképet, aminek segítségével az író egyszerűen átadja a történetet, ami fejében van, mindenféle trükközés vagy torzítás nélkül. Ha csak magának a könyvnek a tartalmát nézzük, hogy miről szól, a formáját pedig nem, az olyan, mintha a festményeket aszerint osztályoznák, hogy mit ábrázolnak. Picasso Síró nője és Leonardo Mona Lisája is egy nőt ábrázol, tehát lényegében hasonlóak. Ahogy egy leendő festő sem megy azzal sokra, ha a műveknek csak a témáját tanulmányozza, úgy az íróknak is fontos, hogy a technikai kérdésekre is odafigyeljenek, és olvasás közben eltöprengjenek rajtuk.

Kreatív írással kapcsolatos könyveket vagy cikkeket nem csak azért érdemes nézegetni, mert esetleg a javaslataikat közvetlenül alkalmazhatjuk írás közben, hanem mert megmutatják, hogy egyáltalán mik azok a szempontok, amikre olvasás közben érdemes odafigyelni. Aki már sok emberrel bétáztatott, tudja, hogy az egyes bétaolvasók nagyon különbözőképpen véleményezik az adott írást. Míg az egyikük inkább arról beszél, hogy mennyire tetszett neki a történet, megkedvelte-e a karaktereket, addig egy tapasztaltabb béta konkrét írástechnikai tanácsokat is adhat. Minden vélemény értékes, és már az is rengeteget segíthet, ha egy olvasó jelzi, hol kezdett el unatkozni, de az nyilván még jobb, ha valaki azt is meg tudja mondani, hogy az a rész azért nem működik, mert rossz az információ adagolása.
Ha mi magunk olvasunk egy könyvet, sokkal többet tanulhatunk belőle, ha nem csak azt figyeljük, hogy milyen ösztönös, zsigeri reakciót vált ki belőlünk a történet, érdekel-e a főszereplő sorsa, tetszik-e amerre a cselekmény halad, hanem azt is, hogy ezt a pozitív vagy negatív hatást mi által váltotta ki a szerző. Ehhez viszont nem elég egyszerűen elolvasni a szöveget, hanem elemeire kell szedni, meg kell vizsgálni, hogy azt a hatást milyen egyéni eszközökkel éri el. Tehát amit minden írónak gyakorolni kell, az a mondatról mondatra, szóról szóra történő olvasás, amit úgy is neveznek, hogy close reading.

A probléma az, hogy ez nem olyasmi, amit az ember ösztönösen csinál. Persze ha valaki sokat ír, sokat szerkeszti a saját vagy a mások írásait, akkor valamennyire átszokhat erre, de inkább tudatos elhatározás kérdése. Átlagosan az emberek egy-két perc alatt elolvasnak egy oldalt, miközben az író lehet, hogy akár egy órát is töltött afölött az egy oldal fölött, hogy az tökéletes legyen. Nem mondom, hogy akkor nekünk is egy óráig kell vizsgálgatni minden lapot, de biztos, hogy az alatt az egy perc alatt nem fogjuk tudni feltérképezni mindazokat az eszközöket, amiket ott a szerző használt. A close reading célja tulajdonképpen az, hogy az olvasási sebességet közelítse a megírás sebességéhez, pontosabban, hogy rávegye az olvasót, hogy gondolkodjon el azokon a döntéseken, amiken a szerző maga is elgondolkodott írás közben. Ami ilyen szempontból nekem sokat segített Francine Prose Reading Like a Writer című könyve, ami külön fejezetet szentel a szavaknak, a mondatoknak és a bekezdéseknek.

Prose behatóan elemez egy-egy regényrészletet, és rávilágít, hogy az írók nagyon is meggondolják, milyen szavakat használnak, hisz azok gondos megválasztásával egy mélyebb értelmet adhatnak a szövegnek. Flannery O’Connor Alig akad már jó ember című novellájában, már azzal is rengeteget elmond az író, hogy a főszereplőt egyszerűen „a nagymama”-ként emlegeti, a középkorú fiát pedig „kisfia”-ként. Vagy Katherine Mansfield novellájában a nyitómondat „Az a hét utána életük legsűrűbb hete volt.” már rögtön egy rejtélyt tartalmaz: mi után? Az „után”-nal író csupán utal a főszereplő testvérpár apjának halálára, és ezzel nemcsak felkelti az olvasó érdeklődését, hanem azt is érzékelteti, hogy a gyerekei még maguk sem fogták fel azt, hogy az apjuk meghalt.
Richard Yates A szabadság útjai című regényében pedig a szóválasztással éri el, hogy az olvasó más jelentést vonjon ki a szövegből, mint ami elsőre kézenfekvő lenne: „Miután a ruhapróba utolsó hangjai is elhaltak, a Babér Színtársulat számára nem maradt más hátra, mint hogy ott álljanak, némán és gyámoltalanul, az üres előadóterem reflektorfényébe pislogva. Még levegőt venni se mertek, mikor a rendezőjük alacsony, komor alakja előtűnt a csupasz székek közül, hogy csatlakozzon hozzájuk a színpadon, és miután a szélről csikorogva odavonszolt eléjük egy alacsony létrát, fellépet rá, és bejelentette, megannyi torokköszörülés után, hogy ők átkozottul tehetséges egy csapat, egy olyan csapat, akikkel öröm együttdolgozni.”
Színleg megdicsérte a rendező a társulatot, de közben érezzük, hogy valószínűleg az előadás kudarc lesz, mégpedig a szóválasztás miatt: elhal, némán és gyámoltalanul, csikorog. Az olyan apróságok, mint a torokköszörülés, vagy az „átkozottul” (nyilvánvalóan túlzó) hamis lelkesedése jelzi nekünk, hogy a rendező valójában csak udvariaskodik.

Ha csak átsiklunk ezek fölött a részletek fölött, lehet, hogy érzékeljük (legalábbis tudat alatt) a hatást, amit a szerző ki akart váltani, de azt nem fogjuk tudni megmondani, hogyan csinálta. Ehhez le kell lassítani, és akár szavanként elemezni a szöveget. A mondatok szintjén is ezernyi választás áll az író előtt: rövid vagy hosszú, hiányos vagy teljes, milyen legyen a szerkezete, milyen legyen a dallama (kemény vagy lágy), milyen alakzatokat használjon, legyen-e benne szójáték, előreutalás vagy mögöttes jelentés stb. És ugyanez igaz a bekezdésekre is. Például csak másodszori olvasásra vettem észre, hogy egy bizonyos regény bekezdései sokszor úgy épülnek fel, hogy az utolsó mondat tőmondat, és egy cselekvést jelöl. Ettől az egész szövegnek lett egy sajátos ritmusa. Néhány jelenetnél pedig az író átváltott a múlt időről jelen időre. Ez egy elég lényeges változás, de csak úgy olvasás közben lehet, hogy ezt sem vesszük észre.

Ez a módszer a szépirodalom esetében működik jobban. Nem hiszem, hogy egy író sokat tanulna abból, ha egy pörgős thrillert mondatról mondatra olvas, mert ott a szerző valószínűleg nem a stílusbeli finomságokkal volt elfoglalva írás közben. De a szórakoztató irodalom esetében is sokat lehet tanulni abból, ha például megnézzük, hogy egy harcjelenetet hogyan valósított meg a szerző, vagy hogyan kelt hátborzongató hangulatot egy horror regényben. Ezeknél a zsánereknél is meg lehet nézni, hogy milyen hosszúak a mondatok, milyen a bekezdés felépítése, milyen a rész tempója, milyen igéket használ, milyen képeket stb. Egy horror jelenet esetében is számos technikai fogást alkalmazhatott az író. Senki se higgye azt, hogy a zsánerírók csak leülnek a gép elé, és vakon, mindenféle megfontolás nélkül végigsüvítenek a történeten, aztán hétvégén már küldik is tovább a kiadónak (Az írásrólban meg lehet nézni, hogy Stephen King mennyit javít a szerkesztési fázisban egyetlen oldalon). Egy szórakoztató regény lehet annyira érdekes stilisztikailag is, hogy érdemes közelebbről is megvizsgálni egyes részeit, de ha ebből a szempontból középszerű is, attól még például dramaturgiában nagyon erős lehet, akkor viszont el lehet tanulni tőle azt.

Tehát, bármily furcsán hangzik is, ahhoz, hogy egy író tanuljon mások műveiből, újra kell "tanulnia" olvasni. Ez azt is jelentheti, hogy meg kell változtatnia az eddigi olvasási szokásait, és fel kell vennie egy olyan tempót, szemléletet, ami elsőre természetellenesnek hathat. Szerintem ehhez sokkal jobbak azok a regények, amiket már egyszer olvastunk. Nem izgulunk azon, hogy a főhős eléri-e célját, a figyelmünket nem köti le a történet. Valószínűleg az első olvasásnál nem fogjuk lerakni a könyvet legizgalmasabb fejezet közepén, hogy elgondolkodjunk azon, vajon miért is van ez a rész ránk ilyen hatással. Nagyon nehéz élvezni egy szöveget és közben analizálni magunkat, hogy miért is élvezzük. Azért is, mert a jól megkonstruált szöveg működési mechanizmusára éppen az a jellemző, hogy észrevétlen.
Ha beülünk egy jól megépített autóba, szinte el is feledkezünk, hogy abban egy bonyolult szerkezet van, ami mozgásra bírja, mert érzésre a kocsi mintha csak siklana az aszfalt fölött. Akkor tudatosul bennünk, hogy nem varázslat tartja az úton, hanem egy komplex mechanika, ha valami elromlik benne, köhög a motor, rángat a fék. Éppen ezért nagyon hasznos rossz regényeket is olvasni, amiben valami nem működik, mert az sokkal inkább felhívja a saját eszközeire a figyelmet. Általában nem szoktam azon elgondolkozni, hogy egy író hogyan éri azt el, hogy női szereplők valóban nőként szólaljanak meg, a férfiak pedig férfiként, de mikor találkoztam egy olyan történettel, ahol ez a férfi főszereplőnél nagyon el volt rontva, akkor kezdtem végiggondolni, hogy mi volt az, ami abban a szövegben félrement, mit kellett volna kijavítani, hogy jobb legyen.

Mikor egy olyan regényt olvasol, ami valamiért nem tetszik, ahelyett, hogy a falhoz csapkodnád, gondolkodj el rajta, hogy mi az, ami zavar téged, mit rontott el az író, hogyan lehetett volna azt jobban csinálni. Képzeld azt, hogy te vagy a könyv szerkesztője, és tanácsot kell adnod a szerzőnek. Ha pedig egy könyvet nagyon szerettél, érdemes legalább néhány fejezetet kiválasztani belőle, és azokat nagyon tüzetesen átbogarászni stilisztikailag, dramaturgiailag, a karakterábrázolás szempontjából stb.
Mások szövegeinek kritizálása az egyik a leghasznosabb gyakorlat (ide értem a bétázást is), mert sok esetben más művében jobban észreveszünk bizonyos hibákat, mint a sajátunkban. Lehet, hogy éppen mikor az egyik írótársadnak magyarázod, hogy a főszereplője túl passzív, és ez akadályozza a történetet, aközben jössz rá, hogy igazából a te hősöddel is ugyanez a probléma. Tehát bétázz, elemezz szövegeket, vezess olvasónaplót, írjál blogot az olvasmányélményeidről. Hosszútávon mindegyiknek érezhető lesz a hatása. Mindenekelőtt pedig olvass figyelmesen, nézz a szöveg mögé.


Ellenőrző lista a szövegek elemzéséhez