Itthon talán még nem annyira elterjedt fogalom a beat sheet, de biztosra veszem, hogy a tengerentúlon már minden forgatókönyvíró hallott már róla. Nem véletlenül, hisz alapvetően forgatókönyvíráshoz való segédletként találták ki ezeket, majd később a regényírók is elkezdték használni. Azóta rengeteg különböző beat sheet született különböző forgatókönyíró-guruktól, akik hol a cselekményre, hol a karakterívre fókuszálva próbálnak segítséget nyújtani a történetvezetéshez, valamint már alkottak külön beat sheetet a regényekhez is. De mi is az a beat sheet? Ez egy olyan vázlat, ami tartalmazza a történet főbb pontjait, a fordulópontokat. A kifejezésben a beat szintén forgatókönyvírásban használatos szóra utal, amely olyan plot pontot (akciót) jelöl, ami előremozdítja a történetet (nem keverendő össze a jelenettel, a beat a történet legkisebb eleme). Tehát a beat sheet vázlatosan megadja a történet legfontosabb fordulópontjait és azok sorrendjét.
A neten többféle beat sheet is megtalálható, de én ezek közül most a – talán a legismertebb és legnépszerűbb – Blake Snyder-féle „Save the Cat” beat sheetet mutatom be.
A Save the Cat! Blake Snyder forgatókönyvíró 2005-ben megjelent könyve, amit azóta az egyik legkeresettebb forgatókönyvírás tankönyvként tartanak számon. Egyébként a „save the cat” cím onnan ered, hogy a szerző megfigyelte, hogy az egyik legjobb eszköz a nézői szimpátia felkeltésére, ha a főhős a film közben megment valakit (kutyát, gyereket, öreg nénit). Konkrétan az ő inspirációja az a jelenet volt, amiben Ripley, A nyolcadik utas a halál főhősnője megmenekíti a legénység macskáját. Ebben a könyvben található meg a híres beat sheet, ami írós körökben annyira népszerűvé vált, hogy több filmes szakember erre fogja a mai hollywoodi filmek ötlettelenségét, mondván, ma az összes forgatókönyvíró e sablon alapján dolgozik. De erről egy kicsit később.
1. Nyitókép: megismerkedünk a főhőssel és világával; mi van azelőtt, mielőtt a történet elkezdődne, megadja a mű alaphangulatát és stílusát (a regényekben ez az írói ígéret helye).
2. Téma meghatározása: az egyik mellékszereplő kimondja a történet alapvető kérdésfeltevését, de ekkor még a főhős nem tudja erre a választ; itt hangzik el a premissza (például „a család fontosabb, mint a pénz”), a kérdés, amit a mű majd körül fog járni.
3. Alapfelállás: bemutatja a főhőst, a történet tétjét és célját; megismertet a főbb karakterekkel és legfontosabb személyiségjegyeikkel; bemutatja (nem elmondja) a főbb problémákat, melyeket a történet során meg kell majd oldani; nyugalmi állapot a nagy változás előtt (a regényekben a narratív horog helye).
4. Katalizátor: az esemény, ami elindítja a főhőst a változás útján, valamint beindítja a cselekményt; az ismert valóság vége.
5. Dilemma: a főhős azon tanakodik, hogy vállalja-e a kalandot, végül meghozza a döntést (a konfliktus kezdete).
6. Második felvonás kezdete: belépés az új világba, ami az előzőleg megismert világ antitézise; megkezdődik a kaland.
7. Mellékszál: kis kitérő a főszáltól, gyakran ez hordozza a történet premisszáját; ekkor megjelennek új mellékszereplők, illetve kibontakozik a szerelmi szál.
8. A téma ígérete (móka és játék): itt a lényeg nem a cselekmény előremozdítása, hanem a „szórakozás”, vagyis ebbe a részbe kerül mindaz, ami a témában bevonzotta a nézőket (például a szuperhős próbálgatja az erejét).
9. Középpont: az a pont a történetben, amikor a főhős számára minden tökéletes (de ez csak látszólagos győzelem) vagy minden szörnyű; emelkednek a tétek.
10. Közelednek a rosszfiúk: az antagonista előkészíti a támadást a főhős ellen, az ellenfél csatarendbe állítja a csapatát, miközben a főhős csapata széthullik; a főhős egyedül marad, a vereség elkerülhetetlennek tűnik.
11. Minden odavan: a főhős élete romokban hever, látszólag mindent elvesztett, amiért eddig küzdött (a kulcsszó a látszólag, ez valójában még nem totális vereség, de annak tűnik), minden remény szertefoszlott; gyakran ekkor érinti meg a szereplőt a halál szele (például az egyik mellékszereplő meghal).
12. „A lélek sötét éjszakája”: a főhős a mélyponton van, és számot vet a veszteségekkel; ennek hatására döbben rá a történet tanulságára; a teljes bukás elismerésével jön rá, mit kell tennie ahhoz, hogy végül megmeneküljön.
13. Harmadik felvonás kezdete: egy új ötlet, esemény vagy tanács hatására a főhős talál egy új módszert a probléma megoldására; ebben gyakran a mellékszálban megismert karakter(ek) segíti (általában a szerelme).
14. Finálé: a főszál és a mellékszál összeér, és a történet lezárul; az eddig tanultak segítségével a főhős győzelmet arat, nehézségi sorrendben számol le az ellenfelekkel (a legnehezebbel utoljára); a régi világ vége és egy új világ kezdete.
15. Zárókép: a nyitókép ellentéte, ebben mutatkozik meg, hogy mennyit változott a világ (és a főhős) a történet kezdete óta.
Snyder a cselekmény korábbi hármas (vagy máshol négyes) felosztását gondolta tovább ezzel a vázlattal, és amellett érvel, hogy ezeknek a pontoknak nemcsak, hogy ebben a sorrendben kell követniük egymást, de meghatározott percekre kell esniük. Tehát ha egy film 90 perces, akkor a negyedik plot pontnak a 10. percre kell esnie, a hatodiknak a 20. percre stb. (érdekességnek itt található egy forgatókönyves kalkulátor). Ugyanezt a regényekre alkalmazva kiszámíthatjuk, hogy a 400 oldalas regényünkben a 4. plot pontnak a 44. oldalra kell esnie.
Sok híve van Snyder történetfelépítési módszerének, de mások (például Robert McKee, egy másik híres forgatókönyvíró-guru) kimondottan károsnak tartja az ilyen sablonok alapján történő írást. Nyilván senki sem akarja, hogy a művét végül sablonosnak bélyegezzék, de akkor miért használják ennyien az ilyen vagy ehhez hasonló beat sheeteket? Azért, mert többnyire működnek. Általában a legtöbb történet a fenti vázlatnak megfelelően kezdődik: a főhős éli a mindennapi kis életét, mígnem egy váratlan esemény ki nem zökkenti – megszületik a konfliktus. Tehát a plotpontok sorrendjéről még itt az elején nem érdemes vitatkozni, a nyitókép, témameghatározás, alapfelállás, katalizátor sorrend így logikus. A második felvonásban már kevésbé vagyok biztos (a „téma ígérete” pont értelmezése is problémás lehet bizonyos zsánereknél). Viszont a harmadik felvonás és az azelőtti pontok adta struktúra (első megoldási kísérlet és annak bukása, a főhős szimbolikus halála, második megoldási kísérlet és annak sikere) a sok történet esetében működik, és jó eszköz arra, hogy az író a végén emelje a téteket (és a feszültséget).
Érdekes, hogy egy olyan kreatív írás tanár, aki saját bevallása szerint nem is olvasta a Save the Cat! könyvet, a cselekményt úgy írja le, mint próbálkozások és bukások körforgását: a karakter újra és újra megpróbál felülkerekedni a problémán, de egyszer sem jár sikerrel, és mikor már biztosak tűnik a vereség, végül előáll egy új, meglepő, olykor tabudöntögető megoldással. A beat sheetnél is valami hasonlót találunk: a főhősnek vereségek vagy olykor hamis győzelmek során kell végigmennie, hogy végül ő kerüljön ki győztesen.
Nem mondhatjuk, hogy Snyder ezzel a listával feltalálta volna a spanyolviaszt, leginkább vett néhány történetmeséléssel kapcsolatos alapelvet – mint például azt, hogy a mű elején fel kell vázolni a konfliktust, vagy hogy a mű végén emelni kell a téteket – és listába rendezte őket. Nem véletlen az sem, hogy néhány pontja emlékeztet a cambelli mitikus struktúrára. Tehát valószínűleg nem azért épül ma annyi film erre a szerkezetre, mert minden egyes forgatókönyvíró Save the Cat beat sheetet használ, hanem mert Snyder jó érzékkel rátapintott bizonyos egyetemes történetvezetési alapelvekre, amelyek követése sok esetben valóban izgalmas cselekményt eredményez.
Mielőtt még azt hinnénk, hogy ez a vázlat csak a hollywoodi szuperprodukciókra, akció- és kalandfilmekre illik, Snyder honlapja egymás után mutatja ki a beat sheet szerkezetét olyan kisebb független filmekben és kritikuskedvencekben is, mint a Birdman, Her, The Babadook vagy a Whiplash.
Habár eredetileg a beat sheetet filmekhez fejlesztették ki, nyugodtan lehet használni regényíráshoz is. A cikk után linkelt kalkulátornak a segítségével ki lehet számolni, hogy adott hosszúságú szöveg esetében melyik oldalra kell esniük az egyes pontoknak. Ezeket a számokat persze nem kell teljesen komolyan venni. Másrészt pedig egy forgatókönyv sokkal rövidebb, mint egy regény, tehát míg az előbbi esetében esetleg van értelme ragaszkodni az „ütemtervhez”, egy 400 oldalas regénynél nem számít, ha egyes pontok 20-30 oldallal elcsúsznak. Egy szöveget sem érdemes megerőszakolni azzal, hogy megpróbáljuk beleerőltetni egy sablonba. A beat sheet csak iránymutatás, nem szentírás. Viszont hasznos lehet, ha már megírtuk a történet vázlatát, akkor utólag összevetjük például ezzel a struktúrával, és ha valami nagyon elcsúszott (például a katalizátor nem történik meg csak a 150. oldal után), akkor elgondolkozunk, tényleg indokolt-e ennyi időt eltöltenünk a felvezetéssel.
Persze gyakorlott íróknak vagy azoknak, akiknek eleve jó a dramaturgia érzéke, nincsen szükségük ilyen külső mankókra, illetve bizonyos történetek, zsánerek estében sem célszerű ezt a listát követni. Ám ha valaki tudja magáról, hogy az írásainak rendszeresen strukturális problémái vannak, a dramaturgia szétcsúszik, a cselekményvezetés bizonytalan, annak segítséget jelenthet egy ilyen vázlat. Inkább legyen a történet kicsit sablonos, mint egy dramaturgiai katasztrófa.
Innen letölthető egy magyar nyelvű beat sheet táblázat, amibe beírhatod a történeted fordulópontjait, legfölülre pedig a szavak számát, és a táblázat automatikusan kiszámítja, körülbelül melyik oldalra essen az adott pont.
Beat sheet a regényekre, konkrétan a Büszkeség és balítéletre, Az éhezők viadalára és a Bovarynére alkalmazva itt.
Forrás: - Blake Snyder: Save the Cat!
A neten többféle beat sheet is megtalálható, de én ezek közül most a – talán a legismertebb és legnépszerűbb – Blake Snyder-féle „Save the Cat” beat sheetet mutatom be.
A Save the Cat! Blake Snyder forgatókönyvíró 2005-ben megjelent könyve, amit azóta az egyik legkeresettebb forgatókönyvírás tankönyvként tartanak számon. Egyébként a „save the cat” cím onnan ered, hogy a szerző megfigyelte, hogy az egyik legjobb eszköz a nézői szimpátia felkeltésére, ha a főhős a film közben megment valakit (kutyát, gyereket, öreg nénit). Konkrétan az ő inspirációja az a jelenet volt, amiben Ripley, A nyolcadik utas a halál főhősnője megmenekíti a legénység macskáját. Ebben a könyvben található meg a híres beat sheet, ami írós körökben annyira népszerűvé vált, hogy több filmes szakember erre fogja a mai hollywoodi filmek ötlettelenségét, mondván, ma az összes forgatókönyvíró e sablon alapján dolgozik. De erről egy kicsit később.
Blake Snyder szerint egy történetnek a következő lépésekből kell felépülnie:
1. Nyitókép: megismerkedünk a főhőssel és világával; mi van azelőtt, mielőtt a történet elkezdődne, megadja a mű alaphangulatát és stílusát (a regényekben ez az írói ígéret helye).
2. Téma meghatározása: az egyik mellékszereplő kimondja a történet alapvető kérdésfeltevését, de ekkor még a főhős nem tudja erre a választ; itt hangzik el a premissza (például „a család fontosabb, mint a pénz”), a kérdés, amit a mű majd körül fog járni.
3. Alapfelállás: bemutatja a főhőst, a történet tétjét és célját; megismertet a főbb karakterekkel és legfontosabb személyiségjegyeikkel; bemutatja (nem elmondja) a főbb problémákat, melyeket a történet során meg kell majd oldani; nyugalmi állapot a nagy változás előtt (a regényekben a narratív horog helye).
4. Katalizátor: az esemény, ami elindítja a főhőst a változás útján, valamint beindítja a cselekményt; az ismert valóság vége.
5. Dilemma: a főhős azon tanakodik, hogy vállalja-e a kalandot, végül meghozza a döntést (a konfliktus kezdete).
6. Második felvonás kezdete: belépés az új világba, ami az előzőleg megismert világ antitézise; megkezdődik a kaland.
7. Mellékszál: kis kitérő a főszáltól, gyakran ez hordozza a történet premisszáját; ekkor megjelennek új mellékszereplők, illetve kibontakozik a szerelmi szál.
8. A téma ígérete (móka és játék): itt a lényeg nem a cselekmény előremozdítása, hanem a „szórakozás”, vagyis ebbe a részbe kerül mindaz, ami a témában bevonzotta a nézőket (például a szuperhős próbálgatja az erejét).
9. Középpont: az a pont a történetben, amikor a főhős számára minden tökéletes (de ez csak látszólagos győzelem) vagy minden szörnyű; emelkednek a tétek.
10. Közelednek a rosszfiúk: az antagonista előkészíti a támadást a főhős ellen, az ellenfél csatarendbe állítja a csapatát, miközben a főhős csapata széthullik; a főhős egyedül marad, a vereség elkerülhetetlennek tűnik.
11. Minden odavan: a főhős élete romokban hever, látszólag mindent elvesztett, amiért eddig küzdött (a kulcsszó a látszólag, ez valójában még nem totális vereség, de annak tűnik), minden remény szertefoszlott; gyakran ekkor érinti meg a szereplőt a halál szele (például az egyik mellékszereplő meghal).
12. „A lélek sötét éjszakája”: a főhős a mélyponton van, és számot vet a veszteségekkel; ennek hatására döbben rá a történet tanulságára; a teljes bukás elismerésével jön rá, mit kell tennie ahhoz, hogy végül megmeneküljön.
13. Harmadik felvonás kezdete: egy új ötlet, esemény vagy tanács hatására a főhős talál egy új módszert a probléma megoldására; ebben gyakran a mellékszálban megismert karakter(ek) segíti (általában a szerelme).
14. Finálé: a főszál és a mellékszál összeér, és a történet lezárul; az eddig tanultak segítségével a főhős győzelmet arat, nehézségi sorrendben számol le az ellenfelekkel (a legnehezebbel utoljára); a régi világ vége és egy új világ kezdete.
15. Zárókép: a nyitókép ellentéte, ebben mutatkozik meg, hogy mennyit változott a világ (és a főhős) a történet kezdete óta.
Sok híve van Snyder történetfelépítési módszerének, de mások (például Robert McKee, egy másik híres forgatókönyvíró-guru) kimondottan károsnak tartja az ilyen sablonok alapján történő írást. Nyilván senki sem akarja, hogy a művét végül sablonosnak bélyegezzék, de akkor miért használják ennyien az ilyen vagy ehhez hasonló beat sheeteket? Azért, mert többnyire működnek. Általában a legtöbb történet a fenti vázlatnak megfelelően kezdődik: a főhős éli a mindennapi kis életét, mígnem egy váratlan esemény ki nem zökkenti – megszületik a konfliktus. Tehát a plotpontok sorrendjéről még itt az elején nem érdemes vitatkozni, a nyitókép, témameghatározás, alapfelállás, katalizátor sorrend így logikus. A második felvonásban már kevésbé vagyok biztos (a „téma ígérete” pont értelmezése is problémás lehet bizonyos zsánereknél). Viszont a harmadik felvonás és az azelőtti pontok adta struktúra (első megoldási kísérlet és annak bukása, a főhős szimbolikus halála, második megoldási kísérlet és annak sikere) a sok történet esetében működik, és jó eszköz arra, hogy az író a végén emelje a téteket (és a feszültséget).
Érdekes, hogy egy olyan kreatív írás tanár, aki saját bevallása szerint nem is olvasta a Save the Cat! könyvet, a cselekményt úgy írja le, mint próbálkozások és bukások körforgását: a karakter újra és újra megpróbál felülkerekedni a problémán, de egyszer sem jár sikerrel, és mikor már biztosak tűnik a vereség, végül előáll egy új, meglepő, olykor tabudöntögető megoldással. A beat sheetnél is valami hasonlót találunk: a főhősnek vereségek vagy olykor hamis győzelmek során kell végigmennie, hogy végül ő kerüljön ki győztesen.
Nem mondhatjuk, hogy Snyder ezzel a listával feltalálta volna a spanyolviaszt, leginkább vett néhány történetmeséléssel kapcsolatos alapelvet – mint például azt, hogy a mű elején fel kell vázolni a konfliktust, vagy hogy a mű végén emelni kell a téteket – és listába rendezte őket. Nem véletlen az sem, hogy néhány pontja emlékeztet a cambelli mitikus struktúrára. Tehát valószínűleg nem azért épül ma annyi film erre a szerkezetre, mert minden egyes forgatókönyvíró Save the Cat beat sheetet használ, hanem mert Snyder jó érzékkel rátapintott bizonyos egyetemes történetvezetési alapelvekre, amelyek követése sok esetben valóban izgalmas cselekményt eredményez.
Mielőtt még azt hinnénk, hogy ez a vázlat csak a hollywoodi szuperprodukciókra, akció- és kalandfilmekre illik, Snyder honlapja egymás után mutatja ki a beat sheet szerkezetét olyan kisebb független filmekben és kritikuskedvencekben is, mint a Birdman, Her, The Babadook vagy a Whiplash.
Habár eredetileg a beat sheetet filmekhez fejlesztették ki, nyugodtan lehet használni regényíráshoz is. A cikk után linkelt kalkulátornak a segítségével ki lehet számolni, hogy adott hosszúságú szöveg esetében melyik oldalra kell esniük az egyes pontoknak. Ezeket a számokat persze nem kell teljesen komolyan venni. Másrészt pedig egy forgatókönyv sokkal rövidebb, mint egy regény, tehát míg az előbbi esetében esetleg van értelme ragaszkodni az „ütemtervhez”, egy 400 oldalas regénynél nem számít, ha egyes pontok 20-30 oldallal elcsúsznak. Egy szöveget sem érdemes megerőszakolni azzal, hogy megpróbáljuk beleerőltetni egy sablonba. A beat sheet csak iránymutatás, nem szentírás. Viszont hasznos lehet, ha már megírtuk a történet vázlatát, akkor utólag összevetjük például ezzel a struktúrával, és ha valami nagyon elcsúszott (például a katalizátor nem történik meg csak a 150. oldal után), akkor elgondolkozunk, tényleg indokolt-e ennyi időt eltöltenünk a felvezetéssel.
Persze gyakorlott íróknak vagy azoknak, akiknek eleve jó a dramaturgia érzéke, nincsen szükségük ilyen külső mankókra, illetve bizonyos történetek, zsánerek estében sem célszerű ezt a listát követni. Ám ha valaki tudja magáról, hogy az írásainak rendszeresen strukturális problémái vannak, a dramaturgia szétcsúszik, a cselekményvezetés bizonytalan, annak segítséget jelenthet egy ilyen vázlat. Inkább legyen a történet kicsit sablonos, mint egy dramaturgiai katasztrófa.
Innen letölthető egy magyar nyelvű beat sheet táblázat, amibe beírhatod a történeted fordulópontjait, legfölülre pedig a szavak számát, és a táblázat automatikusan kiszámítja, körülbelül melyik oldalra essen az adott pont.
Beat sheet a regényekre, konkrétan a Büszkeség és balítéletre, Az éhezők viadalára és a Bovarynére alkalmazva itt.
Forrás: - Blake Snyder: Save the Cat!
A fenti cikk szerint az első három pont a múltat mutatja be, és azon rágódik a néző és olvasó is. Egri Lajos ezzel szemben azt mondja, hogy a történet akkor kezdődjék, amikor a főhős életében valami visszavonhatatlan változás áll be. A helyzet az, hogy Egri a receptet több száz éves összegzés alapján írta, a beatsheet rabjai pedig egy, legfeljebb két évtizedes dogmában hisznek. Azt csak mellékesen fűzöm hozzá, hogy olvasóként a kuikába küldöm a 40 oldalon keresztül csak emlékezgető, és hátteret bemutató regényeket, de filmnéző ként perceken belül más csatornára kapcsolok, ha ilyen sületlen módon kezd untatni egy film. Van helye a múlt és az előzmények bemutatásának, de ha ez határozott séma szerint a film elején altat, akkor rövid életű lesz a recept.
VálaszTörlésEzt már a Facebookon megválaszoltam, de a tisztaság kedvéért, akkor itt is.
VálaszTörlésEz a beat sheet se mondja, hogy akkor fejezeteken keresztül írjál a szereplő múltjáról. Ezt nem úgy kell értelmezni, hogy kezdjünk visszaemlékezéssel vagy tiszta expozícióval. Például ha van egy átlagos hosszúságú, 90.000 szavas regényed, akkor a katalizátort a kalkulátor a 30. oldal környékére javasolja (tehát a felvezetés még a szöveg tizede se lesz). Az max. 1-2 fejezet. Még az Egri szöveg értelmében sem tehetjük a katalizátort az első oldalakra. Ugye Egrinél központi kérdés, hogy a karakter hogyan változik a történet során. Ezt a változást nem fogod tudni érzékeltetni, ha nem láttuk az "előtte" állapotot. Persze nem érdemes oldalra pontosan megszabni, hogy az "előtte" állapot bemutatása meddig tartson, de a rendes fejlődési ívhez az is szükséges. Tehát a konfliktus előkészítéséről van szó, hogy a katalizátor értelmezhető legyen az olvasó számára.
Épp egy színpadi dráma írásán ügyeskedek, ezért gondoltam, a tisztánlátás érdekében beszállok én is a felmerült kérdés elemzésébe. Remélem, nem bánjátok.
VálaszTörlésAttila, nem gondolom, hogy az évek száma mérvadó lehet az értékek elemzésében, hiszen adott esetben Egri "több száz éves összegzése" lényegesen korábban került napvilágra, mint a cikkben felvázolt szerkezet. Ebből kifolyólag magától értetődőnek gondolom, hogy ha közvetett formában nem is, de valahogyan hatással kellet, hogy legyen Egri összefoglalt, kielemzett tudásanyagának veleje Blake-re. Nem tudhatjuk, hogy olvasta-e annak idején, de Egri metódusa oly sok műben volt alkalmazva az évek során, hogy elkerülhetetlennek hiszem, hogy egy 2005-ben forgatókönyvírással foglalkozó szakember ne találkozott volna temérdek munkával, amiben Egri módszerei megtalálhatóak.
A tudás (ahogy a technológia is) exponenciálisan nő a korral. Amit elődeink hosszas kikövetkeztetések és gyakorlatok árán szereztek, az a legtöbb esetben ma már csak egy megtanulandó tétel. Felesleges visszamenőleg a gyökerekig megérteni, mert elég, ha tudjuk, hogy mit kaphatunk tőle.
Ezzel egyetemben a modernizáció velejárója az ősi tudás beolvasztása is, hiszen az új technológiák gyakran feleslegessé teszik a régen alkalmazott megoldások megtartását. Ezüst bevonatú tükröt sem gyárt ma már senki, pedig évszázadokig csak az volt.
Persze nem gondolom, hogy Egri metódusával ne lehetne ma is működő, jó filmet szerezni, de örök igazság, hogy a világ folyton ki van éhezve az újra. Mi pedig nem magunknak, hanem végül is nekik alkotunk.
Réka jól mondja. Az egymást követő részek nincsenek mennyiségi mutatóval ellátva. Az üzenet nem az, hogy miből-mennyi legyen felhasználva, hanem hogy milyen sorrendben kövesség egymást az információk.
Nekem például az első három pontot probléma nélkül sikerült 10-15 perc játékidőbe beletenni. Ha azt a tanácsot követem, amit anno tőled kaptam(!), és nem teszek olyat az írásba, aminek nincs szerepe a történetben, akkor ez nem okozhat gondot.
Ja, jut eszembe. Ha jól emlékszem Egri szerint is a 10. percben kell felborítani a nyugalmat. Ami a Beat Seat szerint a negyedik pont. (De lehet, hogy most épp keverem Syd Field - A forgatókönyvírás alapjai c. szakkönyvvel...)
VálaszTörlésMeg azt se felejtsük el, hogy nem feltétlenül kell ezeknek a pontoknak teljesen más fejezetekre esniük. :) Be lehet úgy mutatni a főhőst és a környezetét, hogy közben előrevetítjük a fő témát, az alapkonfliktust.
Törlés