Tévképzetek az írásról

Az egyik leggyakoribb tévképzet az írással kapcsolatban, hogy csak tehetség kell hozzá és pont.
Valamiért a zenéről, táncról, festésről és az egyéb művészeti ágakról még elhisszük, hogy igényelnek némi tanulást és gyakorlást, az írásról azonban sokan még mindig úgy gondolkodnak, mint a 19. századi romantikusok, vagyis hogy az író (legfőképpen persze a költő) valamiféle misztikus tudással van felvértezve, illetve abból lesz művész, aki már eleve ezzel a küldetéssel jön a világra. Persze az ennyire ezoterikus felfogás ritka, de még mindig nem akar elterjedni a köztudatban, hogy az írás is mesterség, amit el kell sajátítani, akárcsak a festést vagy a fafaragást.
A klasszikus szerzők közül sokakról tudjuk, hogy esetenként napokig tudtak ülni egy-egy mondat fölött (Flaubert), vagy akár százszor is újraírták a regényük befejezését, amíg tökéletesnek nem találták (Hemingway). Az irodalomtankönyvek ezzel szemben imádják a zsenikultuszt terjeszteni. Tipikus példa Arthur Rimbaud, akit előszeretettel emlegetnek kamaszzseniként, csak azt felejtik el megemlíteni, hogy előtte az iskolában évekig íratták vele a klasszikus latin és görög mintákat követő verseket, és napjai legnagyobb részét könyvvel a kézében töltötte. Kamaszzseni, csak mert "az ifjú költő, aki évekig gyakorolta a horatiusi strófát, és imitált parnasszista verseket, mielőtt kifejlesztette volna saját stílusát" címke nem cseng olyan jól. Természetesen zseni volt, de ez nem azt jelenti, hogy neki ezért nem kellett megdolgoznia.

A másik tévképzet, hogy ha valaki sokat foglalkozik irodalommal, sok könyvet olvas, esetleg sokat is elemez vagy kritizál műveket, akkor belőle automatikusan jó író lesz. Ennek körülbelül annyi értelme van, mintha azt mondanám, én megtanulok zongorázni azáltal, hogy sokat járok hangversenyekre. Az olvasás és a művek elemzése segít, de attól még, hogy valaki kiemelkedő kritikus vagy irodalomtudós, az még nem garantálja, hogy ő jól is tud írni, mint ahogy nem minden művészetkritikusban veszett el egy Picasso.

Azzal a feltevéssel, hogy az íráshoz leginkább tehetség kell (vagyis születni kell rá) az a probléma, hogy az "azért nem jók a műveid, mert nem vagy elég tehetséges" kijelentés megcáfolásáért nem sok mindent tehet az ember. Ellenben "az írásaid azért rosszak, mert ezt vagy azt még nem sajátítottad el, nincsen elég gyakorlatod, nem foglalkoztál vele eleget" kritikával már lehet kezdeni valamit, mert ez mind olyan dolog, amin változtatni lehet.
Akár kevés valakinek az önbizalma, akár meg van győződve arról, hogy ő egy született Tolsztoj, nem fog fejlődni, ha nem hiszi el, hogy az írás olyasvalami, amit tanulni, gyakorolni lehet. A könyvesboltok polcain többségében olyan szerzők művei találhatók, akik vagy nagyon tehetségesek, de emellett még valamennyire szorgalmasak is, vagy akik kevésbé tehetségesek, de rettentően kitartóak.


Azt, hogy az íráshoz munka és gyakorlás kell, senki sem tudja jobban, mint a sikeres írók. Az alábbi két részlet közül az első Ira Glass rádiós újságíróval készített interjúból származik, aki arról beszél, hogy a jó ízlés miért nem garancia a sikerre, és hogyan lehet a kezdeti csalódáson túllendülni. A második szöveg Neil Gaiman egy művészeti főiskolán tartott beszédének kivonata.

Ira Glass: a rés az ízlésed és a munkád között

"Senki sem mondja el a kezdőknek – és azt kívánom, bárcsak valaki mondta volna nekem –, hogy mindnyájan, akik kreatív munkát végzünk, azért vágunk bele, mert jó az ízlésünk. De van itt egy rés, ugyanis az első pár évben, amit csinálsz, nem igazán jó, oké? Nem valami fényes. Próbál jó lenni, törekszik, hogy jó legyen, de mégse lesz az.
De az ízlésed – az, ami miatt ide jutottál – még mindig király, és az ízlésed elég jó ahhoz, hogy tudjad, amit csinálsz, csalódást jelent a számodra, érted, mire gondolok?
Egy csomó ember nem jut túl ezen a fázison. Ezen ponton egyszerűen feladják. És az, amit most mondani akarok neked, teljes szívemből, hogy minden olyan ember, akit ismerek, és érdekes kreatív munkát végez, átment egy többéves perióduson, mikor azáltal, hogy jó volt az ízlésük, meg tudták mondani, hogy amit alkotnak, nem annyira jó, mint amennyire szeretnék – tudták, hogy nem érte el azt a szintet, nem volt meg benne az a különleges plusz, amit elvártak.
Az, amit mondani akarok ezzel, hogy mindenki átmegy ezen. És hogy te ezen átlendülj, ha éppen ennek a közepén vagy a végén tartasz, tudnod kell, hogy ez teljesen normális.
És a lehető legfontosabb dolog, amit tehetsz, hogy rengeteget írsz, óriási mennyiségű anyagot produkálsz. Állíts magadnak határidőket, hogy tudd, minden héten, minden hónapban be kell fejezned egy történetet. Mert csak nagy mennyiségű munka létrehozásával tudod áthidalni azt a rést. És az, amit alkotsz, végül lesz olyan jó, mint az ambícióid. Időbe telik, eltart majd egy darabig, és normális, ha időbe telik. Neked csak át kell küzdened magad rajta."

Neil Gaiman: kövess el érdekes, bámulatos, ragyogó, fantasztikus hibákat

"Először is: mikor művészeti területen kezdesz karrierbe, fogalmad sincs, mit csinálsz.
Ez remek. Az emberek, akik tudják, mit csinálnak, ismerik a szabályokat, tudják, hogy mi lehetséges és mi nem. Te nem tudod. És nem is kell, hogy tudd. A művészetben a szabályokat, amelyek meghatározzák, hogy mi lehetséges és mi nem, olyan emberek hozzák, akik nem tesztelték a lehetséges határait azzal, hogy túlléptek rajtuk. De te ezt megteheted.
Ha nem tudod, hogy lehetetlen, egyszerűbb megtenned. És mivel senki sem csinált még ilyet, még nem hozták meg a szabályokat, melyek megakadályozhatják, hogy mások is megtegyék.

Másodszor, ha van egy elképzelésed, hogy mit akarsz alkotni, hogy mi a feladatod az életben, csak menj és csináld.
És ez sokkal nehezebb, mint amilyennek hangzik, és végül sokkal könnyebbnek bizonyul, mint ahogy képzeled. Általában vannak dolgok, amiket meg kell tenned, mielőtt elérsz oda, ahol lenni szeretnél.
Olykor az út, ami elvezet ahhoz, amit szeretnél, világos, de máskor szinte lehetetlennek tűnik eldönteni, hogy vajon helyesen cselekszel-e.
Ami nekem működött, hogy elképzeltem, az, amit el akarok érni – szerzővé válni, leginkább fikciót írni, jó könyveket és képregényeket alkotni és a szavaimmal fenntartani magam – egy hegy. Egy távoli hegy. A célom.
És tudtam, amíg a hegy felé haladok, minden rendben van. És mikor nem voltam benne biztos, hogy is kéne döntenem, megálltam, és elgondolkoztam, hogy ez vajon közelebb visz-e a hegyhez vagy távolabb tőle.
Úgy tanultam meg írni, hogy írtam. Mindent elvállaltam, ha kalandnak tűnt, és abbahagytam, ha munkának, ami azt jelentette, hogy az élet sem érződött munkának.

Harmadszor, kezdőként meg kell birkóznod a kudarc problémájával. Vastag bőrt kell növesztened, és megtanulnod, hogy nem minden projekt éli túl. A szabadúszó élet, a művészek élete néha olyan, mint egy lakatlan szigeten üzeneteket tenni a palackba, és reménykedni, hogy valaki megtalálja majd az egyik palackodat, kinyitja, elolvassa, és tesz ő is valamit az üvegbe, ami majd megtalálja az útját vissza hozzád: dicséretet, megrendelést, pénzt vagy szeretet. És el kell fogadnod, lehet, hogy útjára engedsz száz palackot, és közülük csak egy tér vissza.
A bukás problémája az önbizalomvesztés, a reménytelenség és a türelmetlenség problémái. Azt akarod, hogy minden egyszerre történjen, most azonnal, de közben hiba csúszik a számításodba. Az első könyvem után eldöntöttem, hogy a jövőben nem fogok csak pénzért megírni valamit. Ha ezt teszed, és nem kapsz érte pénzt, akkor nem nyersz semmit. Ha olyan munkát végzek, amire büszke vagyok, de közben nem kapom meg a pénzt, még mindig ott lesz a munkám eredménye. A dolgok, amiket azért hoztam létre, mert fellelkesítettek, és látni akartam őket kész valójukban, sosem okoztak csalódást, és sosem bántam meg az időt, amit rájuk szántam.

A bukás nehéz.
A siker árnyoldala nehezebb lehet, mert senki sem figyelmeztet rá. A legelső probléma bármilyen, akármilyen apró sikerrel, hogy hatalmába kerít a megingathatatlan meggyőződés, hogy nem érdemelted ki, és erre a többiek bármelyik pillanatban rájöhetnek. Ez az Imposztor Szindróma, vagy ahogy a feleségem, Amanda elnevezte a Kamurendőrség.
Én biztos voltam benne, hogy egyszer valaki bekopogtat az ajtómon, és ez az ember csíptetős mappával a kezében (nem tudom, hogy miért képzeltem, hogy mappája van, de volt neki) közli velem, hogy vége a játéknak, elkaptak, és mostantól kerítenem kell egy igazi munkát, egy olyat, ami nem abból áll, hogy kitalálok és leírok dolgokat, és olyan könyveket olvasok, amilyeneket szeretnék.
A sikerrel az is a baj, hogy egy ponton meg kell tanulnod nemet mondani. Hallottam, hogy a pályatársaim panaszkodnak, hogy már el sem tudják képzelni, hogy azt csinálják, amit mindig is akartak, mert most már meg kell keresniük egy bizonyos összeget, hogy fenntartsák magukat. Nem foglalkozhatnak azokkal a dolgokkal, amelyek fontosak a számukra, és amelyeket valójában meg is akarnak csinálni; és ez éppen akkora tragédiának tűnik, mint a bukás.
Mindezek után pedig a siker legnagyobb árnyoldala, hogy a világ összefog azért, hogy akadályozzon a munkádban, csak mert sikeres vagy.

Negyedszer, remélem, hibáztok majd. Ha hibákat követtek el, az azt jelenti, tesztek valamit. És már maguk a hibák is hasznosak. Egyszer elírtam egy levélben a Caroline nevet, és arra gondoltam "a Coraline úgy hangzik, mint egy igazi név..."
És ne felejtsd el, akármilyen művészeti ágban tevékenykedsz, ha zenész vagy vagy fényképész, képzőművész vagy képregényrajzoló, író, táncos, dizájner, bármit is csinálsz, van egy különleges képességed. Meg van a képességed, hogy művészetet hozz létre. És ez nekem, és még jó pár embernek, akiket ismerek, életmentő. Átsegít a jó időkön és a többin is.
Az élet néha nehéz. Rosszul mennek a dolgok a kapcsolatodban, a munkahelyeden, a barátaiddal, az egészségeddel, és minden más is elromlik, ami csak elromolhat. És mikor rosszra fordulnak a dolgok, ez az, amit tenned kell: alkoss jó műveket.
Komolyan beszélek. A férjed lelépett egy politikussal? Alkoss valami jót. A lábad szilánkosra tört, aztán megette egy mutáns óriáskígyó? Alkoss valami jót. Az adóhatóság a nyomodban van? Alkoss valami jót. Felrobbant a macskád? Alkoss valami jót. Valaki az interneten azt mondta, hogy amit csinálsz az ostoba vagy gonosz, és egyébként is elcsépelt? Alkoss valami jót. Valószínűleg minden megoldódik majd, és az idő enyhíti majd a fájdalmat, de ez nem számít. Csináld, amit a legjobban tudsz. Alkoss jó műveket.

És ötödször, alkoss olyan művet, ami te vagy. Csináld azt, amit csak te tudsz.
Kezdetben az ösztönöd azt súgja, hogy másolj, és ez nem egy rossz dolog. A legtöbbünk azután találja meg a hangját, miután már hangzott úgy, mint sokan mások. De az egyetlen dolog, amivel senki más, csak te rendelkezel, az te vagy. A te hangod, a te elméd, a te történeted, a te elképzeléseid. Írj és rajzolj és építs és játssz és táncolj és élj, ahogy csak te tudsz. A pillanat, amikor erre ráérzel, olyan mintha meztelenül végigmennél az utcán, túl sokat megmutatva a szívedből, az elmédből és abból, ami belül van; túl sokat mutatsz meg önmagadból. Ez az a pillanat, amikor elkezded jól csinálni.
Azok a dolgok, amik számomra a legjobban működtek, azok voltak, amikben leginkább bizonytalan voltam, azok a történetek, amiknél biztos voltam benne, hogy vagy működnek majd, vagy akkora bukások lesznek, melyekről az emberek majd az idők végezetéig beszélnek. Egy valami mindegyikben közös volt: visszanézve sokan el tudják magyarázni, hogy miért lettek szükségszerűen sikeresek. Amikor dolgoztam rajtuk, erről fogalmam sem volt.
És még mindig nincs. Ám mi lenne abban az élvezet, ha olyasmit csinálnál, amiről tudod, hogy működni fog?
És időnként bizonyos dolgok tényleg nem működtek. Vannak olyan történeteim, amiket sosem adtak ki újra. Néhányuk el se hagyta a házam. Mégis, legalább annyit tanultam belőlük, mint azokból, amik sikerültek.

Valaki nemrég megkérdezte, hogyan fogjon hozzá valamihez, amiről ő úgy gondolta, hogy nehéz lesz a számára, ebben az esetben egy hangoskönyv felvételéhez, és én ezt javasoltam neki, hogy tegyen úgy, mintha ő olyasvalaki lenne, aki meg tudja csinálni. Ne azt tettesse, hogy megcsinálja, hanem tettese, hogy ő az az ember, aki meg tudja. Felragasztott magának erről egy cetlit a stúdió falára, és később azt mondta, segített.
Szóval légy bölcs, mert a világnak több bölcsességre van szüksége, és ha nem tudsz bölcs lenni, csak tettesd, hogy olyan ember vagy, aki az, és tégy úgy, ahogy ő tenne.
És most menj és kövess el érdekes hibákat, kövess el bámulatos, ragyogó, fantasztikus hibákat. Szegd meg  a szabályokat. Tedd a világot érdekesebbé azzal, hogy a része vagy. Alkoss jó műveket."


Forrás: - http://www.brainpickings.org/2014/01/29/ira-glass-success-daniel-sax/
- http://www.uarts.edu/neil-gaiman-keynote-address-2012