Új szerkesztői és írástechnika oldal!

Az olvasó és az érzelmi hatás 2. Mély nézőpont

A kortárs írók egyik legfőbb törekvése, hogy egy erős emocionális köteléket építsenek ki a főhős és az olvasó között. Azonban, ahogyan arra már kitértem az előző posztban, nem elég, ha a szereplőinket tragikus vagy meseszerűen boldog szituációkba helyezzük – ha azt akarjuk, hogy annak bármiféle hatása legyen az olvasóra, magának az esemény ábrázolásának kell olyannak lennie, hogy az kiváltsa belőle a kívánt érzelmet. Ennek pedig az egyik legfontosabb eszköze a helyes nézőponthasználat.
Korábban már volt szó róla, hogy hasonlóan, mint a filmeknél, a prózában is kiválaszthatjuk, hogy milyen távolságról mutatjuk be a történéseket: egészen messzire is húzódhatunk, mint a nagytotálnál, vagy olyan közel is mehetünk a szereplőhöz, hogy megmutathassuk minden apró arcrendülését, mint a szuperközeli felvételeknél. A prózában, ha például dramatikus nézőpontot veszünk fel, és csak kívülről, objektíven, mindenféle belső monológ nélkül leírjuk a nézőpontkarakter cselekedeteit, az érzésre távolabbinak fog tűnni, mintha ezzel együtt belső monológot is használnánk, és ismertetnénk a szereplő érzéseit, gondolatait is.
A mai olvasók megragadásához nem elég egyszerűen felmondani nekik a történetet, elvárják, hogy bele tudják élni magukat az eseményekbe, hogy a főhőssel együtt maguk is átéljék az ő boldogságát és szenvedéseit. Ebben segít a mély nézőpont, amivel most foglalkozni fogok.
Még mielőtt valaki megijedne, hogy az ismert nézőpontok mellé most még egy újabbat is el kell sajátítania, a mély nézőpont nem egy önálló nézőpont, mindössze így emlegetik azt a technikát, aminek segítségével az író még inkább bevonhatja az olvasót a történetbe. Ennek a technikának az elemei pedig a kis narratív távolság, ezzel együtt az elbeszélés hangjának szubjektívvá tétele, a szereplő érzékelésének használata és a filter szavak kiiktatása.

Hang


A narratív távolságnak több szintjét is elkülöníthetjük, melyek közül a távolabbiak pusztán informálnak, és az akció leírására korlátozódnak, a közelebbiek pedig fokozatosan behatolnak a nézőpontkarakter elméjébe. (Vagyis a legobjektívebbtől haladnak a legszubjektívebb felé.) Az utolsó kettőre, melyek a legközelebb mennek a karakterhez, úgy is hivatkoznak mint szabad indirekt stílusra és tudatfolyam technikára. A szabad indirekt stílusról már volt szó Jane Austen narrációs stratégiájával kapcsolatban, aki egyesek szerint „feltalálta” ezt a technikát. A szabad indirekt stílus lehetőséget ad arra, hogy alkalmazzuk a nézőpontkarakterünk szóhasználatát még abban az esetben is, amikor E/3-ban vagyunk, mint például a következő részletben: „Hogy lehet ezt kibírni? S ha Harriet miatt kell elveszteniök, ha ezentúl tudnia kell, hogy Harriet társaságában találja meg mindazt, amit kíván, ha Harriet lesz a kiválasztott, az első, a legkedvesebb, az egyetlen társ, a feleség, s Mr. Knightley nála keresi az élet minden örömét – lehet-e nyomorultabb Emma, mint ha arra gondol, amitől úgysem szabadulhat egészen, hogy mindez az ő műve?”

Tudjuk, hogy Austen a regényeiben (korlátozott) mindentudó narrátort használ, aminek megvan az a hátránya, hogy némileg eltávolít a szereplőktől. Viszont bizonyos részeknél szabad indirekt stílust alkalmaz, vagyis a szöveget a narrátor hangja helyett a karakter hangja és szóhasználata hatja át, ezzel pedig ismét közelebb hozza a szereplőt, illetve a belső világát az olvasóhoz. Az előbbi példa nagyobb narratív távolságból így hangzana: Emma nem tudta kiverni a fejéből, hogy ez az ő hibája. Ez egy egyszerű megállapítás, az olvasó a narrátornak tulajdonítja, de észrevehető, hogy ez mennyivel kevésbé hatásos, mint a karakter kétségbeesett, kérdésekkel tarkított kifakadása: „Hogy lehet ezt kibírni?” vs. Emma nem tudta, hogyan fogja elviselni, ha Mr. Knightley nem jön többé látogatóba.
Ez az oka, hogy a kisebb narratív távolság összefüggésben van a hanggal és a mély nézőponttal: minél inkább hagyjuk, hogy a karakter hangja áthassa a szöveget, annál jobban csökkentjük a narratív távolságot, és annál közelebb húzódunk a karakterhez.
A szabad indirekt stílusnál még jobban behatol a karakter elméjébe a tudatfolyam technika: „Péter belépett a konyhába. A kés még ott volt az asztalon, az életének megrontója pedig az emeleten horkolt. Most megöli, fogja a kést és belevágja tízszer. Nem! Hússzor, hogy ne kellhessen fel többé a szemétláda. De aztán a hulla… Nem akar börtönben kikötni. Azt azért nem. A kocsi viszont kint parkol, és elég nagy a csomagtartója. Talán.”
Észrevehető, hogy a második mondattól az már egyértelműen Péter hangja, az ő gondolatai, még úgy is, ha nem tettük ki, hogy „gondolta Péter”. Ebben az esetben is inkább megmutattuk a szereplő vívódását, belenéztünk az elméjébe, leírtuk, éppen milyen mondatok cikáznak a fejében, és nem csak egyszerűen elmondtuk nagyobb narratív távolságból, hogy „Péter azon tanakodott, hogy megölje-e a férfit.”
[Tipp a formázáshoz: ha akár E/3-ban is átváltunk tudatfolyam technikára, nem kell dőlttel szednünk a részt (ugye ezzel szokták jelezni a karakter gondolatait), kivéve, ha átváltunk E/1-re: Most megölöm, gondolta Péter, fogom a kést, és belevágom.]

Felmerülhet a kérdés, hogy a hang szempontjából mihez kezdjünk az E/1 nézőponttal, hisz ott az egész szöveg a nézőpontkarakter hangján van megírva. Igaz, hogy ott a hang szempontjából nem beszélhetünk ilyen váltásokról, de ebben az esetben is játszhatunk a narratív távolságokkal. Például a „Sokáig gondolkodtam, hogy elfogadjam-e a kellemetlen nagybácsim meghívását, de végül nemet mondtam.” nagyobb távolságot sejtet, mint a „Vacsorára hozzá? Még mit nem! De ha nem megyek, akkor a fél család kibeszél majd a hátam mögött. Nem, akkor sem érdekel.”
E/1 esetében is minél inkább észrevehető a karakter egyedi szóhasználata, illetve minél jobban engedjük, hogy az érzelmei áthassák a stílust (pl. feltűnően hosszú, rövid vagy hiányos mondatok, felkiáltójelek, költői kérdések, szleng, hasonlatok és metaforák, káromkodás), annál kisebbnek érzi az olvasó a távolságot: „Leültem az ismeretlen nő mellé, de fogalmam sem volt, hogy miről beszélgessek vele.” vs. „Feszengve ültem le az ismeretlen nő mellé. Mi a fenét kellene mondanom neki?”


Érzékelés


A mély nézőpont alkalmazásának egyik fő célja, hogy az olvasó maga is úgy érezze, mintha része lenne az eseményeknek, viszont ne csak egyszerű megfigyelő legyen, aki a játéktér széléről lesi az új fejleményeket, hanem a karakterekkel együtt élje át őket. A mély nézőpontnál nem egyszerűen megismertetjük az olvasót a főhősünkkel, hanem beköltöztetjük őt a fejébe és a bőrébe.
Ennek a legfőbb eszköze a nézőpontkarakter percepcióinak ismertetése. Az írónak jelenet közben bele kell képzelnie magát a szereplő helyzetébe, és le kell írnia, hogyan érzékeli a környezetét.
Vegyük azt, hogy a karakter éppen a szabadban van, a tengerparton. Milyen az időjárás? Nem, nem elég, ha leírod, hogy tiszta volt az ég, de az évszakhoz képest hűvösebb volt. Azt írd le, hogyan érzékeli a karakter az időjárást. Ha hideg van, írhatsz a szélről, ami áthatol a vékony kabátján, és lúdbőrrel borítja be a karját, az elgémberedő ujjairól és a zsibbadó ajkairól. Emellett leírhatod a homokot a talpa alatt, a sós párát, amit belélegez. Használj testérzeteket, tapintást és szaglást.
Egy másik jelenetben mondjuk a karakter egy elegáns bálba hivatalos. Ott lehet írni a kényelmetlen cipőről, ami összeszorítja a lábujjait, a nyakkendőről, ami dörzsöli a nyakát, de aztán végre leültetik, és kezébe nyomnak egy poharat, ami hideg és nyirkos az ujjai alatt az üveg oldalára kicsapódó párától, az italnak pedig enyhén citrus illata van. Találj érzékletes részleteket, és használd az összes érzékszervet a leírásoknál.

Ez már inkább a leírás témájához tartozik, de azon is érdekes lehet elgondolkozni, hogy a szereplőnek melyik a domináns érzékszerve. Aki érzékeny az illatokra, ha belép egy szobába, ahol kellemetlen szagok terjengenek, az tűnik fel neki legelőször. Hosszútávon nem is lesz képes megmaradni abban a helyiségben. Aki inkább a tapintás alapján szerzi a tapasztalatait, az lehet, hogy úgy ismerkedik egy szobával, hogy körbemegy, és mindent felemel, megtapogat.
Az is fontos kérdés, hogy mi az, amire a nézőpontkarakterünk felfigyelhet. Ha belép egy idegen házba, mást fog észrevenni egy lakberendező, egy építész vagy egy rabló. Egy tengerész, aki megtanulta apró jelekből megjósolni a vihart, érzékenyebb lesz a levegő változásaira.
Ezek a szempontok mind befolyásolhatják a karakterünk percepcióját, de ami a mély nézőpont szempontjából a lényeg, hogy közvetítsük az olvasó számára, hogy pontosan mi az, amit a nézőpontkarakter lát, hall, szagol, tapint, ízlel, érzékel.

Ugyanez vonatkozik az érzésekre is. Az előző posztban szó volt arról, hogy az érzelmek mutatásának egyik eszköze a testbeszéd alkalmazása, csakhogy van néhány dolog, amit a nézőpontkarakternél nem használhatunk. Például az, hogy "könnytől csillogott a szeme" nézőponttörés, mert a nézőpontkarakter nem láthatja kívülről magát. Viszont az ő esetében megvan az a nagy előnyünk, hogy leírhatjuk „belülről” az érzelmet.
Milyen érzés, ha valaki mérges? Mit tapasztal közben fizikailag? Például ami kívülről úgy mutatkozik meg, hogy az embernek elvörösödik a feje, az belülről leírható úgy, hogy a vér feltódul a fejébe, és úgy érzi, mintha égne az arcbőre. Ha az ember ideges, általában megugrik a vérnyomása, és ezt át lehet fordítani olyan fizikai érzetekre, mint hogy hallja a saját felgyorsult szívverését, vagy cseng a füle, remeg a keze, izzad, légszomja van, ezért kapkodva lélegzik, ha kiabált, utána fáj a torka... Ne elégedj meg azzal, hogy egyszerűen kijelented, a nézőpontkaraktered „dühös volt” vagy „érezte, ahogy elönti a méreg”, hanem mutasd be, hogy az milyen érzés.
A személyes érzékelés alkalmazása kéz a kézben jár a „mutasd, ne mondd” szabállyal, és az ott bemutatott eszközökkel együtt, mint a leírás, a dialógus és a testbeszéd arra irányul, hogy az érzelmek megnevezése helyett megjelenítsük őket. Mindezekkel a technikákkal a szerző segít az olvasónak jobban megérteni és átélni, hogyan érzékeli a főszereplője a világot, és az események milyen hatást váltanak ki benne.


Filter szavak


Amit még a nézőpont elmélyítésével kapcsolatban tanácsolnak, hogy részben iktassuk ki a szövegünkből az olyan „filter” szavakat, mint a látta, hallotta, szagolta, ízlelte, érezte, gondolta, tudta stb.
Ezeket a szavakat azért nevezik filter szavaknak, mert emlékeztetik az olvasót arra, hogy nem ő vesz részt a történetben, hanem a nézőpontkarakter, és minden esemény rajta keresztül, az ő érzékelésén átszűrve jut el hozzá. Ez egyrészt nagyobb távolságot iktat be a történet és az olvasó közé, mivel az „Ilona érezte, hogy a víz forró” kevésbé közvetlen, mintha egyszerűen csak annyit írnánk, hogy „a víz forró volt”. Másrészt, ha már kijelöltük, hogy ki a nézőpontkarakterünk, mindenki számára egyértelmű, hogy hozzá vagyunk kötve, csak azt látjuk/halljuk/érezzük, amit ő képes érzékelni, így fölösleges odaírnunk, hogy „láttam, ahogy a kutya átrohan a kerten”, mert ha a nézőpontkarakterünk nem látta volna, nem szerepelhetne a szövegben. 

Néhány példamondat filter szavakkal és filter szavak nélkül:
Anna látta, ahogy az előtte haladó autó jobbra kanyarodik. Helyette: Az előtte haladó autó jobbra kanyarodott.
Hallottam, ahogy elsül egy pisztoly. Helyette: Pisztolylövés törte meg a csendet.
Érezte, hogy kénszagú volt a levegő. Helyette: Kénszag terjengett a levegőben.
A macska szeme ragyogónak tűnt a sötétben. Helyette: A macska szeme ragyogott a sötétben.
Anna elgondolkozott azon, hogy miért ilyen kedves vele a szomszédja. Helyette: Hirtelen miért ilyen kedves vele a szomszéd?
Eldöntöttem, hogy ezt nem fogja elvinni szárazon. Helyette: Ezt nem fogja elvinni szárazon.
Tudtam, hogy ostobán viselkedtem, és csak magamat hibáztathatom. Helyette: Ostobán viselkedtem, és csak magamat hibáztathatom.

Különösképpen a látta, hallotta, gondolta és hasonló szavak esetében nagy a veszély, hogy túlzásba visszük őket. Ha minden egyes alkalommal, amikor a főszereplőnk észrevesz valamit, odaírjuk, hogy „látta”, akkor ez a szó több százszor fog szerepelni a regényünkben. Ez nem azt jelenti, hogy ki kell húznunk a szövegünkből minden ilyen szót, de ha kihúzhatjuk anélkül, hogy a mondat értelme megváltozna, és semmilyen más okunk (pl. logika, stílus, ritmus) sincs arra, hogy miért kéne megtartanunk, akkor húzzuk ki.
Viszont figyelni kell arra, hogy néha a követhetőség miatt kell benne hagyni azt a filter szót a szövegben, vagy egyszerűen mást jelentene a mondat nélküle. Például az „Elgondolkoztam azon, hogy munkahelyet váltok.” mondatból, ha kihúzzuk a „gondoltá”-t, annyi marad, hogy „Munkahelyet váltok.”, ami persze teljesen mást jelent. A „Leültem egy padra, és néztem, ahogy a galambok egy kenyérhéjat csipegetnek.” szintén értelmetlenné változik a „néz” szó nélkül: „Leültem egy padra. A galambok egy kenyérhéjat csipegettek.”
Tehát ha bizonytalanok vagyunk, inkább hagyjuk benne, mint hogy kockáztassuk a szöveg érthetőségét.


A következő szövegrészlet jellemzően mély nézőpontban van megírva, és a Harry Potter-sorozat utolsó részének, a Harry Potter és a Halál ereklyéinek végéről származik. A jelenetben a főhős éppen rájött, hogy csak akkor tud leszámolni Voldemorttal, ha ő maga is meghal, tehát fel kell áldoznia magát, ha azt akarja, hogy a szerettei túléljék a napot. Az  alapszituációnak megvan az a veszélye, hogy ha a szerző nem vigyáz, az egész vég nélküli kesergésbe torkolhat, a jeleneten pedig így eluralkodik a szereplő önsajnálata és a melodráma. Ennek elkerülésére – bár reflexió is van a részletben bőven – Rowling a testérzetekre koncentrál, a dobogó szívre, mint motívumra. Nem kapunk egy hosszú monológot Harry halálfélelméről, ehelyett az író azt mutatja meg, milyen érzés ez a félelem, többek között a szívdobogással, remegő kézzel és a kiszáradt torokkal.
További mély nézőpontra jellemező elem a karakter hangja, ami megmutatkozik például a költői kérdésekben. Azt, hogy „Fájni fog a halál?” nyilván nem a narrátor kérdezi, hanem a főszereplő kérdezi önmagától. A „Mennyivel jobb lett volna úgy halni meg, mint Hedvig…” szintén a szabad indirekt stílusra példa. Ezekkel a technikákkal a szerző végig közeli narratív távolságban tartja a fejezetet, amivel elősegíti, hogy az olvasó maga is átérezze a főhős helyzetét.

„Érezte, hogy hevesen dobog a szíve – milyen különös, hogy a halál torkában csak még elszántabban dolgozik, még vitézebbül őrzi gazdája életét. Pedig nemsokára meg kell majd állnia. Dobbanásai meg vannak számlálva. Vajon hányra lesz még ideje azalatt, hogy ő feláll, utoljára végigmegy a kastélyon, átvág a parkon, és besétál a Rengetegbe?
Feküdt a szőnyegen, hallgatta a mellkasában puffogó halotti dob szavát, és hirtelen rettegés fogta el. Fájni fog a halál? Sokszor volt már a közelében, sokszor menekült meg tőle, de sose jutott el odáig, hogy belegondoljon, milyen lenne maga a dolog, mert az élni akarás mindig elnyomta benne a halálfélelmet. Most az ellenkezője történik: nem akar menekülni, nem akar elfutni Voldemort elől. Tudja, hogy vége van, nincs már más hátra, csak maga a dolog: meghalni.
Bárcsak életét vesztette volna már azon a nyári éjjelen, amikor utoljára  eljött a Privet Drive-ról – amikor a nemes főnixtollas pálca megmentette őt! Mennyivel jobb lett volna úgy halni meg, mint Hedvig, túl lenni rajta egy szempillantás alatt! Vagy egy pálca elé vetni magát, hogy megmentsen valakit, akit szeret… Most még a szülei halálát is irigyelte. De hidegvérrel belesétálni a pusztulásba – ehhez másféle bátorság kell, mint az övé. Érezte, hogy remegni kezd a keze; igyekezett úrrá lenni rajta, jóllehet nem volt ki előtt szégyenkeznie, a portrék a falon mind üresek voltak.
Lassan, nagyon lassan felült, s közben minden mozdulattal rácsodálkozott élő önmagára – úgy érzékelte, figyelte saját eleven testét, ahogy még soha. Miért csak most fogja fel, mekkora csoda ez a gépezet: az izmok, a zsigerek, a dobogó szív? Hamarosan megszűnik létezni a teste… vagy legalábbis ő maga megszűnik létezni benne. Légzése fokozatosan lelassult, nyugodtabbá, mélyebbé vált; száraz volt a szája és a torka, de az volt a szeme is.”



Forrás: - Alicia Rasley: The Power of Point of View
- Jill Elizabeth Nelson: Rivet Your Readers with Deep Point of View


Réka

Kozma Réka szerkesztő

2 Megjegyzések

  1. Elnézést, de besűrűsödtek a helyesírási/központozási hibák ebben az egyébként remek szövegben.
    Ott kapcsoltam ki, amikor "halottam" szerepelt "hallottam" helyett.
    A sorozat harmadik résznél kezdtem. Láttam, hogy sorozat és három része is van, ezért átnyergeltem az elsőre, amit lelkesen olvastam és igen hasznosnak találtam, de ez a második rész kissé elszomorított.
    Azért el fogom ezt is olvasni, meg a harmadikat is.

    Jager Luca

    VálaszTörlés
  2. Pedig a "hallottam"-ra külön emlékszem, hogy kijavítottam. :) Lehet, hogy sikerült az eredeti változatot javítani e helyett. Köszi, hogy szóltál, átnézem.

    VálaszTörlés
Megjegyzés küldése
Újabb Régebbi