Retorikai, verstani alakzatok prózaíróknak 1. Bevezetés (A-)

, , No Comments
A gimnáziumi magyarórák a legtöbbünket meggyőztek arról, hogy a költői alakzatok egyedül az irodalomtanárokat érdekelhetik – na meg persze a költőket (de azok közül is csak az öreg, pápaszemes, szigorú tekintetű fajtát). Meg különben is te most éppen az új horror/sci-fi/ifjúsági misztikus-romantikus regényeden dolgozol, és az olvasók kiröhögnének, ha te a végső leszámolás közepén átmennél Petőfibe. Itt az előfeltevés az, hogy az alakzatok régimódiak, mesterkéltek, és nem illenek prózai szövegbe, főleg nem szórakoztató regénybe.  Ez ahhoz a másik előfeltevéshez kapcsolódik, hogy a használatuk mindig tudatos (akkor lesz metafora a szövegedbe, ha te eldöntöd, hogy beleraksz), és előismeretekhez kötött (vagyis ismerned kell őket). Csakhogy ez nem igaz. Erre én is akkor ébredtem rá, mikor elolvastam Mark Forsythnak a The Elements of Eloquence című könyvét. Forsyth nemcsak, hogy közérthető és szórakoztató formában ismerteti az alakzatokat, hanem a klasszikus művek mellett többek között szólásokat, politikai beszédeket, reklámszövegeket, popslágereket hoz fel példának. Szerintem az irodalomoktatás is nyerne azzal, ha az alakzatokat nem úgy tárgyalná, mintha a költők és irodalomtudósok kreálmányai (és tulajdonai) lennének, hanem aszerint amik: a mindennapi nyelvhasználatban elterjedt kifejezési eszközök. Petőfi és a szomszéd néni között a különbség nem abban áll, hogy az egyik használ metaforákat, a másik meg nem, hanem csupán annyi, hogy az előbbivel ellentétben Marika néni nem biztos, hogy tudatában lesz annak, hogy metaforát használt, amikor éppen a paprika árára panaszkodott.

Ha prózai műveket írsz, a kérdés nem az, hogy fogsz-e, vagy egyáltalán kell-e ilyen költői eszközöket használnod, mert mindkettőre a válasz garantáltan: igen. Még a legbutább ponyvaregények is tele vannak alakzatokkal. És még ha valaki nem is tör Joyce-i magasságokba, a legtöbb olvasó még egy könnyed romantikus regénytől is elvár egy bizonyos szintű nyelvi igényességet. Az alakzatok nem (csak) dísznek vannak, hanem tulajdonképpeni funkciójuk abban áll, hogy segítenek abban, hogy te minél pontosabban ki tudjad fejezni azt, amit szeretnél. A „hideg szél késként hatolt át vékony köpenyén” mégis egy konkrétabb leírás, mint a „nagyon hideg volt”, még ha nem is nézzük azt, hogy mennyivel szebben hangzik. A legtöbb író azonban leragad a hasonlatnál és a metaforánál, ami nem azt jelenti, hogy csak ezt a kettőt használja, hanem mindössze ezt a kettőt használja tudatosan, ezt a kettőt ismeri fel, pedig ezeken kívül is van még több tucat alakzat.
És nem, attól még, hogy elszórsz néhány szinekdochét, asszonáncot vagy metonímiát a kéziratodban nem leszel rögtön József Attila, de az ilyen apróságok is nagyon sokat számítanak egy kreatív szöveg esetében. Nem az lenne a cél, hogy bemagold az összes létező alakzatot, és azokat utána erőltesd bele minden második mondatba. Azért érdemes végigolvasni ezt a listát, hogy tudjad, a metaforán és hasonlaton túl is van élet. Ha legközelebb úgy érzed, a történeted túl lapos nyelvileg, vagy a leírásaid nem elég élénkek, akkor keresd meg a szövegben azokat a helyeket, ahol egy-egy ilyen alakzatot be tudsz illeszteni.
Ebben a sorozatban abc rendben ismertetem majd fontosabb, érdekesebb költői alakzatokat, melyek mind felhasználhatóak regény és novella írásánál is. Sajnos én Disney dalok, Katy Perry dalszövegek és rapszámok fordítására nem vállalkozom, de a verseken túl azért próbáltam más példákat is keresni.
Ha olvasás, zenehallgatás, sorozatnézés közben, vagy egyszerűen az utcán járva találsz az alábbiakra példát, írd meg kommentben, és kiegészítem a listát!



Abúzió, Katakrézis (képzavar): a szó vagy a kifejezés jelentését a megszokott dolog helyett másra vonatkoztatjuk, vagy két szókapcsolatot vegyítünk. Sok esetben hibát jelöl, mint például a szólások keveredésénél (Az őserdő olyan hely, ahová emberi kéz még nem tette be a lábát.), de akár stíluseszköz is lehet.  Mark Forsyth szerint irodalmi katakrézisről akkor beszélhetünk, ha egy mondat már annyira hihetetlenül rossz, hogy már jó.

Kálmán érzé az arcára hulló fürtök villanyos érintését, s vállával hallotta a hölgy szívének dobogását.
(Jókai Mór: És mégis mozog a föld)

Legyek kegyetlen, ne vértagadó, Dobjon szavam tőrt, ne rántson kezem, Nyelv s szándok ebben kétszinű legyen:
(Hamlet)


Allegória: olyan beszéd (szöveg), amely mást mond és mást jelent. Az allegóriában egymással szembesül és egyaránt megőrződik mindkét értelem: a valós szöveg értelme és a vele együtt értett, belőle megfejthető, rejtett értelem. Nem csak az egyes szavakra érvényes (mint a metafora), hanem az egész gondolatsorra, képre, akár a z egész szövegre is. Klasszikus példa az ismert Petőfi vers, mely még a megfejtést is tartalmazza (nép=tenger):

Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet”
Rémítő ereje.


Alliteráció: a szókezdő hangok ismétlődése. Jellemző a szólásokra (bort, búzát, békességet), népdalokra (Vetettem violát, Várom kikelését.) és Jane Austen regények címeire (Büszkeség és balítélet, Értelem és érzelem).

Ki vérünk ízét ismered,
tégy vallást, karszti kő,
(Babits Mihály: A könnytelenek könnyei)

s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.
(Radnóti Miklós: Naptár. Szeptember)

A királylány tekintete reszketve rebbent a rokka orsójára.


Anadiplózis: a mondat, tagmondat (vagy verstani egység) utolsó szava megismétlődik a következő mondat, tagmondat elején. Fő funkciója a mondanivaló erősítése (illetve a zenei hatás).

hogyha nősz,
csak fölfele nőhetsz, mint fölfele nő itt
ez az erdő s köszönt napos kalappal!
(Radnóti Miklós: Szerelmes vers az erdőn)

Egy ifjúság reménye és regénye
Ott álmodik a szőlőhegy tövén.
A szőlőhegy tövén a régi kocsma
A piros abrosz és piros borok,
(Juhász Gyula: Nagyvárad)

A félelem a Sötét oldal kapuja. A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet pedig kínt és szenvedést. (Yoda)

Ha a leves olyan meleg lett volna, mint a bor, a bor olyan öreg, mint a jérce, a jérce olyan kövér, mint a vendéglősné, elfogadható lett volna a vacsora.


Anafora: szavak ismétlődése két vagy több egymást követő tagmondat, mondat, illetve verssor/szak elején. Rendkívül hatásos eszköz, de esetenként az ismételt szavak elvonhatják a figyelmet a mondat további részéről.

Köd mindenütt. Köd a folyón fölfelé... köd a folyón lefelé, amerre a hajók sora egy nagy (és piszkos) város parti hányadéka közt hömpölyög... Köd lopakodik be a szeneshajók konyháiba; köd lebeg a nagy hajók árbocai körül, köd ül a kötélzetükön... Köd van az öreg greenwichi nyugdíjasok szemében és nyeldeklőjében, ...
(Dickens: Örökösök)

Hogy romlik minden, s hullnak díszei,
hogy senyved házam, s korcsul az idő,
hogy szélednek szét kertem színei,
hogy szól a gaz, s hogy hallgat a dicső,
(Markó Béla: Költők koszorúja)


Anticipáció, prolépszis: irodalmi műben utalás, célzás később bekövetkezendő, illetve tárgyalandó eseményre, mozzanatra. A retorikában arra az eszközre utal, melynél a szónok maga veti fel a gondolatmenetével szembehozható ellenérvet, ezzel semlegesítve azt. Forsyth (és a nyelvészek) azt az alakzatot érti rajta, mikor a névmás megelőzi a főnevet, melyre utal. Előnye, hogy a pillanatnyi rejtéllyel felkelti a figyelmet.

Őt senki sem hallotta, a halott férfit, de ő mégis feküdt és jajgatott.

A szenvedés felől sosem tévedtek ők, a Régi Mesterek…
(W. H. Auden:  Musée des Beaux Arts)


Antitézis, ellentét: ellentétes jelentésű mondatrészek, mondategységek szembeállítása. Ennek egy rafináltabb formáját kedvelte Oscar Wilde, aki sokszor vett egy kézenfekvő megállapítást, és megcsavarta. Például: „A nők az anyag diadalát jelentik az észen,”, aminek logikus folytatása az lenne, hogy a férfiak pedig az ész diadalát az anyagon, ám a mondat így folytatódik: „aminthogy a férfiak az ész diadalát jelentik az erkölcsön.”
Emellett konfliktust, egymással szemben álló érzelmeket is jelölhetnek (mint Shakespeare-nél).

„Derűs napok jártak, de viharosak is. Ez a Bölcsesség kora volt, de a Balgaságé is. A Hit korszaka volt ez, de a Hitetlenségé is. Világosság napjai voltak ezek, de a Sötétségé is. A Remény tavasza virult és Kétségbeesés fergetege is dühöngött. Mindent reméltünk és semmit sem reméltünk. (Dickens: Két város)

A halottak is eszembe jutnak, pedig
sohase gondolok rájuk.
(József Attila: Rossz volt, elszéledt szívemből)

Minden, mit elkészítettünk a nászra, Gyásszá borul, fekete temetéssé,
(Rómeó és Júlia)


Aposziopézis: elhagyás. A beszélő vagy az író a közlendő, a jelentésszerkezet lényegét elhallgatja, hirtelen megszakítja, váratlanul félbehagyja a közlést, megtöri a gondolatmenetet. A közlendő lényeges részének elhallgatása kifejezhet fenyegetést, felháborodást, haragot, kétséget, habozást, fájdalmat stb., de lehet humoros hatású is. Olykor azért nem fejezzük be a mondatot, mert a folytatás egyértelmű: Aki korpa közé keveredik…

– Hagyj, elegem van ebből. Ma, ott a sírnál… – Nem fejeztem be, de
Sanyi, mintha megérezte volna, mi van a mondat mögött.
(Németh László: Iszony)

Természetből kivetkezett banyák,
Oly bosszút állok mindkettőtökön,
Hogy a világ… oly dolgokat teszek…
Miket, még nem tudom, de amiken
Megrémül a föld.
(Lear király)


Aproszdokézis: a szerző egy állandó szókapcsolatban a várakozástól eltérő szót, kifejezést használ, vagy a hagyományos szerkezet módosításával ér el esztétikai hatást. Célja egy újfajta jelentés érzékeltetése, valamint az elidegenítés eszköze lehet.

Mindig jótanácsot sziszegnek
s még ifjú hülye akad ezeknek
az óvatosaknak, kopaszoknak,
nagyhasú, huncut okosoknak.
(József Attila: Mindig jótanácsot sziszegnek…)

Fejem fölé a csillagok
jeges tüzet kavarnak,
(Pilinszky János: Téli ég alatt)


Asszonánc: azonos magánhangzók és rokon mássalhangzók, esetenként csak a magánhangzók összecsengése két vagy több szó végén.

A kedvesem kétezer éve alszik,
kétezer éve meghalt s vár reám.
A neve Hegeso. – Lábhegytől arcig
márványszinű – s komoly görög leány.
(Babits Mihály: Egy görög emlékre)

s mi borzadva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk új ordas eszmék,
(József Attila: Thomas Mann üdvözlése)


A sorozat további részei: - Retorikai, verstani alakzatok prózaíróknak 2. (B-G)


Forrás: - Szathmári László (főszerk.): Alakzatlexikon
- Mark Forsyth: The Elements of Eloquence


0 comments:

Megjegyzés küldése