Az előző cikkben az antihősökről írtam, és ott említettem, hogy a szerzők gyakran elkövetik azt a hibát, hogy egy sötét vagy egy szürke karaktert megpróbálnak teljesen kifehéríteni, felmenteni.
Ennek érdekében egyrészt igyekeznek a vétkeiket tompítani, például ha a szereplő embert ölt, akkor ezt megpróbálják azzal magyarázni, hogy nem tehetett mást, a másik amúgy sem volt jó ember, és egyébként is szerencsétlen gyilkosnak nehéz volt a gyerekkora.
A másik módszer, hogy igyekeznek a pozitív tulajdonságait kiemelni, például vonzó, néha kedves, szereti az állatokat, adakozott az árváknak stb.

Abban nincs semmi rejtély, hogy az emberek miért szeretnek gonosz vagy ambivalens karakterekről írni vagy olvasni. Az előző cikkben kitértem arra, hogy az antihősökkel az olvasó lehetőséget kap, hogy megélje a saját sötét oldalát, eközben pedig nem árt senkinek, és semmilyen következménytől nem kell tartania. 

Valamint persze ott van a puszta kíváncsiság is, hogy így kicsit beleláthat olyan figurák elméjébe, akiket a való életben messziről elkerülne.