Hogyan írjunk fantasy regényt? 3. Hadászat és mágia

, , 6 comments
A fantasy regényekkel foglalkozó sorozat mostani részében arról lesz szó, hogyan tudunk a kitalált világunkban realisztikus fegyvereket, vértezetet és egyéb védelmi rendszereket szerepeltetni, és hogy a különböző mágikus képességek vagy lények milyen hatással lehetnek a hadviselésre.
Hogy miért érdemes külön cikket szentelni annak, hogyan írjunk a harcászatról a fantasy regényekben, és nem annak, hogy ez hogyan működik a történelmi regényekben, arra egyszerű a válasz. A történelmi regényekben ezzel kapcsolatban a fő tanács, amit meg lehet fogalmazni, a következő: nézz utána.
Általánosságokat el lehet mondani például a fegyverekről, és az lehet, hogy adott állítás igaz lesz egy bizonyos korszakra és egy bizonyos nemzetre, de ha egy kicsit ugrunk az időben és térben, akkor már nem. Például ha azt mondjuk „9. században így harcoltak”, valamilyen szempontból biztos, hogy nem lesz igazunk, mert például az akkori viking és szász harcmodorban azért vannak erős különbségek. Tehát ha valaki a 9. század végi Angliáról akarna írni (ami akkoriban még több királyságot jelentett), annak nincs mese, konkrétan utána kell néznie annak a korszaknak.
Ezzel szemben a fantasyben azért egy kicsit nagyobb szabadságunk van ebben a tekintetben, hisz egy kitalált világon nem lehet számon kérni a történelmi hitelességet.

Sok író azért is választják ezt a zsánert, mert annyira nem kötik meg a kezüket a tények. A történelmi regényekben ott van szilárd alapként a valóság, és az írónak leginkább arra van lehetősége, hogy a homályos részeket és a lyukakat kitöltse a saját ötleteivel (azért vannak olyan alzsánerek, ahol az olvasók kevésbé várják el a történelmi hitelességet, például ilyen a kalandregény vagy a történelmi romantikus).
A különböző zsánerek a kutatómunka tekintetében is más megközelítést igényelnek, viszont a szabadság, ami a fantasynek nagy előnye, az egyben egy komoly buktató is lehet.

Ha egy író csak minimális történelemtudással és utánanézéssel ír meg egy fantasy regényt, egy átlagos olvasó lehet, hogy a 30%-ára mondja azt, hogy ostobaság, míg egy történész (aki persze nem a kitalált világot ismeri jobban, hanem a kultúrák kialakulását és az összefüggéseket) a 90%-ára. Hasonlóan működik ez, mint a sci-fi történeteknél. Lehet, hogy a tudós azt mondja egy regény legnagyobb részére, hogy az tudományos szempontból teljes képtelenség, de ha az író rendelkezik az alapvető tudományos ismeretekkel, és az ötleteit hihetően és logikusan tudja tálalni, egy átlagos olvasó el fogja hinni azt, hogy mondjuk a Marson vizet lehet kinyerni a sziklából.
Viszont bizony vannak olyan fantasy regények, amiknél a szerző mindenféle megfontolás nélkül egybepakolt különböző elemeket, abból összelegózott egy világot, de hogy azok az elemek nem illenek össze, mert mondjuk egy kváziközépkori környezetben furcsán hat a csapvíz és a gőzgép, az már nem tűnt fel neki.
Ezért azt javaslom, hogy mielőtt nekikezdenél a világépítésnek, válassz magadnak egy helyet és korszakot (pl. 9. század, Anglia – normannok). Nem azért, hogy aztán a te birodalmad 100%-osan megfeleljen egy valóságosnak, hanem hogy legyen egy képed a világ általános fejlettségi szintjéről, és tudjál mihez viszonyítani. Egyes találmányok feltételezik, hogy előtte már léteztek bizonyos technológiák. A társadalmi változások sem a semmiből jöttek, hanem egy folyamat részei.

Fegyverek és vértek

Hogy rátérjek a harcászatra, például a vértek fejlődése összefügg a fegyverek fejlődésével. A középkor elejétől népszerű sodronyvért (sűrűn szőtt fém láncszemekből álló vért) jó védelmet nyújtott az akkoriban használt fegyverek jó része ellen. Egy kardcsapást vagy bármilyen vágó fegyvertől eredő csapást gond nélkül kivédett, az ütések erejét pedig nagyobb testfelületen osztotta el. Az egyedüli, ami ellen viszont nem volt túl hatékony, azok a szúrófegyverek, mert például a lándzsa átdöfhette, de ezt leszámítva abban a korban teljesen hatékony volt (persze nem szabad megfeledkezni mellette a sisakról és az egyéb bőrből készült vértezetről, amit a szegényebbek a sodronying helyett vagy mások amellett hordtak plusz védelemként).
De aztán elterjedt Európában a hosszúíj, ami akkora erővel rendelkezett, hogy könnyen átvitte a sodronyvértet, és ezért a 14. századtól megjelentek kiegészítésnek a lemezvértek, melyek akkor még leginkább a törzset védték, a végtagok nagyobb részét még mindig sodrony borította. Aztán, ahogy a technológia is fejlődött, a 15. századtól már megjelentek a teljes testpáncélok – felváltva a sodronyvértet –, amik a harcos testének minden négyzetcentiméterét lefedték (de például keleten még sokáig a sodronyvért marad a domináns).

Ezért nincsen értelme sok fantasy páncélnak, mert hiába adott a technológia egy teljes testpáncélhoz (megjegyzés: teljes testpáncél mellé nem hordtak pajzsot, mert fölösleges), csak a harcos fejét és a mellkasát védi valami (a nők esetében persze a mellvértnek mindössze a mell alá kell érnie, hisz eszébe se jutna senkinek a hasukat támadni). Az ellenséges harcos nem ostoba, nem páncéllal védett mellrészt fogja támadni, hanem kifigyeli a vértezet gyenge pontjait, és oda csap le.
Ahogy a reneszánszban kezdenek elterjedni a kézben hordozható lőfegyverek, amik könnyedén átütötték a fémet, a testpáncél értelmetlenné vált.
Nem kell ismernünk az egész fegyvertörténelmet, csak gondoljuk át azt, hogy ha az egyik csapatnak ilyen fegyvereket adunk, akkor a másik csapat azt milyen vértezettel próbálja majd kivédeni, és fordítva. A páncél praktikus célokat szolgál (konkrétan, hogy az illető ne haljon meg), és nem dekorációnak van ott. Tehát még ha el is térünk a klasszikus dizájntól, gondolkozzunk el rajta, hogy az praktikus-e, mert lehet, hogy jól hangzik a katonák vértjére mindenféle pengét meg tüskét rakni, de ha harcban a saját embereiket kaszabolják le vele, az kevésbé előnyös.

Utolsó megjegyzésként még azért elmondom, hogy a páncélnak nem volt óriási súlya, a katona tudott benne normálisan mozogni, ha elesett, fel tudott kelni a földről, és nem kellett daru, hogy fölszálljon a lovára.
Emellett azért is érdemes tudni minimálisan a fegyverektől, mert így elkerülhetjük a fantasy regényekben rendre megjelenő hibákat. Például a 16 éves főhősnőnek, aki még fegyvert nem is fogott a kezében, rögtön íjat adnak, mert biztos az neki az ideális. Az íjat elég nehéz felhúzni, a felajzásáról nem is beszélve, úgyhogy egy gyenge fizikumú embernek nem praktikus az íj (a számszeríj annál inkább). Egy másik klisé, hogy mindenki, a parasztoktól kezdve a bárókig karddal harccol – ami azért nem realisztikus, mert a kard egyrészt sok fémet igényel, ezért sokba kerül, másrészt gyakran inkább másodlagos fegyver volt a lovagoknál is (például mert a kard nem viszi át a páncélt). A kard valójában nem is háborúban volt praktikus, hanem a mindennapokban önvédelmi fegyverként.
Több szempontot is figyelembe kell venni annak megítéléséhez, hogy egy fegyver hatékony-e. Például az ember fizikuma (gyenge embernek ne adjunk óriási fejszéket meg buzogányokat, mert nem tud vele mit kezdeni), hogy mennyire jó fegyverforgató (egy gyakorlatlan harcos sokkal jobban elboldogul lándzsával, bárddal, számszeríjjal, mint karddal) hogy milyen helyzetbe használják (senki sem fog alabárddal császkálni a városban, viszont a harcmezőn sokkal többre megy vele, mint szinte bármi mással, mert nagyobb a hatóköre, mint pl. a kardnak) és mi ellen (amint mondtam, a páncél ellen nem jó a kard, de páncél nélküli ellenség ellen jobb, mint mondjuk a buzogány).

Varázslat és mágikus lények

Nagyon sok fantasy történetben találunk varázslókat és mágikus lényeket, és ezek gyakran szerepet kapnak a háborúkban is. Rengeteg regény alapul arra, hogy egy különleges tehetséggel megáldott vagy egy feltűnően jó képességű fiatalt a hatalom próbálja megszerezni, hogy az ő oldalán harcoljon. Lehet, hogy már elcsépelt tűnik ez a felütés, de az biztos, hogy ha egy ország háborúban áll, akkor igyekszik megragadni minden lehetőséget, ami előnyhöz juttatja az ellenséggel szemben. Ha egy birodalom gyakran konfrontálódik a szomszédaival, akkor ha megjelenik egy új találmány, azt valószínűleg megpróbálják felhasználni katonai célokra, ha ez lehetséges, és ugyanez érvényes a mágiára.

Mary Robinett Kowal Tűnékeny illúziók című fantasyje a 19 századi Angliában játszódik, ahol ugyan ismerik és használják a mágiát, de csupán dekoratív és szórakoztató célokra. Nagyon nehezen tudok elképzelni egy olyan társadalmat, ahol ugyan létezik varázslat, léteznek emberek, akik egész magas fokon művelik, de azt semmilyen praktikus célra nem használják. Ráadásul az említett könyv a napóleoni háborúk idején játszódik, így igencsak furcsa, hogy senkinek nem jut eszébe, hogy a mágiát felhasználják a harcokban.
Ezzel szemben ott van Susanna Clarke Hollókirály című fantasyje, ami szintén a napóleoni háborúk idején játszódik. A történetről annyit kell tudni, hogy hosszú időn keresztül nem léteztek gyakorló mágusok Angliában, és a regény két főszereplője két olyan férfi, aki újra elkezdi gyakorlatban is használni a mágiát. Természetesen erről a hatalom is értesül, és rövidesen mind a kettőjüket bevonják, hogy segítenek megnyerni a háborút. Bár az egyik karakter még kimondottan kezdő, a képessége pedig kiforratlan, elküldik a frontra „valamire csak jó lesz” alapon.

A tanulság ebből az, ha létezik varázslat a világunkban, és vannak olyanok, akik irányítani tudják, akkor nem csak látványos, ha felhasználjuk a mágiát a csatákban, hanem a legtöbb esetben egyedül így logikus.
Amit ilyenkor még számításba kell vennünk, hogy ilyen esetekben a mágia hogyan hat az egész hadsereg felépítésére. Ha csak egyetlen mágus is van köztük, már az is nagy előnyhöz juttathatja őket. Például ha az a mágus tud repülni, akkor feltérképezheti az ellenség helyzetét, kifigyelheti a gyenge pontjaikat, meghatározhatja a legjobb helyet az összeütközésre stb. Korábbi cikkben említettem, hogy ha van a hadsereggel olyan, aki ételt tud varázsolni a semmiből, az nagy változásokat jelent az utánpótlásvonalakban.

Ha több mágusunk vagy mágikus lényünk van, akkor azon is gondolkozzunk el, hogy a hadsereg szervezetében ezek milyen pozíciót foglalnak el. Ha van egy tucat mágusunk, akik legnagyobb előnye, hogy tűzgömböket tudnak lőni az ellenség felé, akkor őket nyilván nem az első sorba fogjuk rakni a csatában, de nem rakjuk bele a gyalogság közepébe sem. Ők nem fognak részt venni közelharcban, hanem távolabbról fogják támadnia az ellenséget.
Ha van egy csapat óriásunk, azt nyilván az első sorba fogjuk tenni, hogy megtörjék az ellenség arcvonalát. Ezek a különleges lények és képességek mind hatással lehetnek arra, hogy a hadsereg hogyan épül fel, és milyen stratégiát alkalmaz, de ennél még jelentősebb hatásuk is lehet.
A vértekkel kapcsolatban írtam, hogy amint a páncél értelmetlenné vált a puska megjelenésével, azzal a lovagok kora is leáldozott. Ha nekünk olyan mágusaink vannak, akikkel szemben a páncél nem hatékony (pl. a tűzgömb lehet ilyen), akkor az hasonló következményekkel járhat, mint a puska megjelenése, tehát mi alapozhatjuk a világunkat a középkori viszonyokra, viszont ilyen mágusok mellett valószínűtlen, hogy a lovagok egy elit csoportnak fog számítani, ehelyett a mágusoknak lesz a hadseregen belül a legmagasabb státusza.

Ahhoz, hogy hogyan lehet beépíteni egy mágikus fajt egy meglévő katonai szervezetbe, meg lehet nézni Naomi Novik Őfelsége sárkánya című fantasyjét (változatosságképpen szintén napóleoni háborúk kora). Ott külön kiképzőközpontok vannak a sárkányoknak, egy külön parancsnoksággal, amik persze kapcsolatban állnak a hadsereg többi részével, de mégis többé-kevésbé autonóm módon működnek. Itt a sárkányoknak is van rangja, és mivel többféle faj van, mindegyiknek megvan a maga feladata, például kisebb, gyorsabb sárkányok üzeneteket továbbítanak vagy felderítenek, a nagyobb sárkányok a közelharcban vesznek részt, amelyik tüzet is okád, az tulajdonképpen tüzérségi funkcióban áll. Bármilyen erős sárkányokról is van szó, a kiképzésen alapvető, hogy megtanítsák nekik, hogy engedelmeskedniük kell a parancsoknak, és hogyan repüljenek alakzatban.

A mágia gyakorlati felhasználása

Akármilyen lényeket is szerepeltetünk, a kiképzésük és megfelelő felhasználásuk a csatában valószínűleg probléma lesz. Hiába van valakinek egy tucat sárkánya, ha csak úgy rászabadítja őket az ellenségre, lehet, hogy több bajt csinálnak, mint hasznot, vagy éppen a saját seregüket égetik fel. Nem feltétlenül az nyeri a csatát, akinek önmagában nézve erősebb hadereje van, hanem aki a rendelkezésre álló seregét okosabb tudja felhasználni. (Egyébként ezeket a problémákat – mint például a mágikus lényt nem lehet teljesen megszelídíteni, vagy a varázslók önálló rendet alkotnak, ezért nem feltétlenül hűségesek egy hatalomhoz – nagyon jól ki lehet aknázni dramaturgiailag.)

A mágikus lények és képességek előfordulása nyomán ugye egyrészt a hadseregek felépítése is megváltozhat annak megfelelően, hogy milyen fenyegetéseket kell elhárítaniuk – gondoljunk csak a sárkányölő fegyverekre –, de ezeken kívül a várépítészetre is hatással lehetnek. Ha gyakoriak egy területen a sárkányok, az előbb-utóbb az építkezést is befolyásolni fogja.
Ha a sárkányok tüzet tudnak okádni, akkor nyilván nem célszerű bármilyen éghető anyagot használni, de a kövek ellen a tűz nem hatásos. A várak nyilván erősen fel lesznek szerelve a leghatékonyabb védelmi fegyverekkel, mint a kőhajító, dárdavető és egyéb tűzfegyverek, ha már feltalálták a puskaport. Ezen kívül a fontosabb erődöket érdemesebb úgy építeni, hogy a sárkány egyáltalán ne férjen hozzá, például a hegy belsejébe vájni, kisebb települések meg azzal is próbálkozhatnak, hogy egyszerűen elrejtik magukat a sárkány elől, például átköltöznek egy sűrűbb erdőbe, amiből a sárkány nem lát felülről semmit, ha elrepül fölötte.

A másik kérdés a várakkal kapcsolatban, hogy mi van, ha az ellenségnek mágusai vannak. Ha ezek olyan képességekkel rendelkeznek, melyek segítségével az ellenség könnyedén átjut a várfalon (például felrobbanthatják, nyithatnak rajta egy lyukat, átteleportálhatják a hadsereget), akkor a várnak nem sok haszna van.
Ugye akkor van értelme nagy várakat építeni, ha azok kívül tudják tartani az ellenséget, és a középkorban évszázadokig eleget is tettek ennek a feladatuknak, mert a korabeli ostromfegyverekkel is nagyon nehéz volt egy erődöt bevenni (gyakori volt az ún. passzív ostrom, amikor mindkét oldal nagyrészt ül egyhelyben, amíg az egyik meg nem unja – éhezés, járvány, árulás stb.). De amikor megjelentek az ágyúk, amik a vastag falakat is szét tudták robbantani, onnantól már kevésbé érte meg várakat építeni, és a főurak otthonai már kevésbé védelmi, inkább reprezentációs célokat kezdtek betölteni.
Ugyanúgy, ha nekünk olyan mágusaink vannak, akik le tudják dönteni a falakat, akkor abban a társadalomban nem erős várakat fognak építeni ellenük, hanem valószínűbb, hogy ők is mágusokat szereznek, hogy például védőburkot hozzanak létre a település köré. Ezért fontos, hogy ebben az esetben is találjunk ki korlátokat a mágiának, mert ha egy mágus varázsolhat egy óriási tűzgömböt, és egy perc alatt elesik a vár, az elég unalmas.

Haditechnológia fejlődésének hatása a társadalomra

Nem túl meglepő, hogy egy új katonai találmány sok szempontból is hatással lehet arra, ahogy és amivel a háborúkat vívják. Ilyen nagy változásokat kiváltó felfedezés volt például a puskapor. Hatással volt egyrészt a fegyverekre: először főleg a kard, és a közelharcban használatos fegyverek szorultak háttérbe a lőfegyverek javára. Ahogy említettem, hatással volt a vértekre, a teljes páncélzat értelmetlenné vált. Az ágyúk megjelenésével pedig hatással volt a várépítészetre is.
Ezzel együtt megváltozott az is, ahogy a háborúkat vívták: egyre nagyobb létszámú hadseregeket állítottak, és ezeknek a fenntartásához persze több pénzre volt szükség. Viszont ahhoz, hogy az uralkodók több pénzhez jussanak, egy centralizáltabb hatalomra volt szükség, ami hatékonyabb az adók beszedése tekintetében. Így a történészek szerint a haditechnika átalakulása jelentősen hozzájárult a feudális rendszer hanyatlásához, és a nemzetállamok kialakulásához. (Egyébként néha az írók azt is elfelejtik, hogy a középkorban feudális rendszer uralkodott, és modern, centralizált államok mintájára építik fel a birodalmaikat.)

Mindez egy fantasy szerzőnek egyrészt azért érdekes, mert jól látszik, hogy egy technikai újításnak milyen hatása lehet az egész világra nézve. Például ebben a videóesszében amellett érvelnek, hogy a Trónok harca világa azért ragadt le a középkorban, mert nekik ágyúk helyett sárkányaik voltak. Ha a sárkányok számítanak a leghatásosabb fegyvernek az ellenség ellen, akkor a fő cél, hogy sárkányokat szerezzenek, vagy szövetséget kössenek valakivel, aki rendelkezik velük. Mivel a Trónok harcában nem történt meg az a haditechnológiai forradalom, ami Európában a középkor végén lezajlott, ez a centralizációs folyamat nem indult meg, nem léptek túl a feudalizmuson.
Tehát ha te mondjuk veszel egy középkori társadalmat, és beleraksz valami újdonságot, egy ott jelen nem lévő technológiát, felfedezést, lényt stb., akkor gondold át, hogy milyen hatása van annak a világ és a társadalom egésze szempontjából.

Kapcsolódó cikkek: - Hogyan írjunk fantasy regényt? 1. Világépítés
Hogyan írjunk fantasy regényt? 2. Mágiarendszerek, információadagolás

Forrás: - Rayne Hall: Writing fight scenes
- https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/93683/Phd_Toll_Laszlo_vedett.pdf
- http://deremilitari.org/2013/11/the-military-revolution-from-a-medieval-perspective/
- http://dankoboldt.com/fantasy-warfare-tactics/

6 megjegyzés:

  1. Végre valaki kimondta mindezt! :)

    VálaszTörlés
  2. Ha megengedsz két kérdést:
    A szereplők köré kell építeni a történetetv vagy a történethez kell írni a szereplőket?
    Steampunkról mit gondolsz? Mit kell figyelembe venni ilyen történet írása közben?
    Köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ez az adott műtől függ. Ha az írót először a történet ragadja meg, azt kezdi el kidolgozni, akkor neki az lesz az első lépés. Ha viszont egy karakter jut eszébe, akkor először őt gondolja ki, és később helyezi bele egy történetbe. A kiindulópont bármi lehet, de egy idő után már a kettőt együtt kell kezelni, mert kölcsönhatásban vannak egymással.
      A steampunknál ugyanazt érdemes figyelembe venni, mint a többi SFF zsánernél. Jó karakterek és jó történet kell bele, egy érdekes háttérvilág, és az írónak ismernie kell a zsánert, hogy valami egyedit tudjon létrehozni, és ne fusson bele klisékbe. :)

      Törlés