Egy regény megírása nem könnyű feladat. Egyrészt az ember fejében lévő megannyi ötletből ki kell tudni választani a legjobbat, amire aztán érdemes hónapokat áldozni az életéből, másrészt pedig ez alatt a hosszú idő alatt folyamatosan szem előtt kell tartani két kérdést: miről szól a történet, és mit akarok vele mondani. Ebben pedig segítségünkre lehet három fogalom: a logline, a premissza és a téma.
Amivel ebben a cikkben foglalkozni fogok, az a logline, ami tulajdonképpen a történet egymondatos összefoglalása. Ha egy regény összefoglalójára gondolunk, akkor előbb jutnak eszünkbe olyan szavak, mint a szinopszis vagy a fülszöveg, de ami miatt én most nem ezekkel, hanem a logline-nal foglalkozom az, hogy az előbbieket általában a szerző már a kész könyvéhez írja, vagy azért, mert ezzel akarja eladni egy szerkesztőnek (szinopszis), vagy mert valaminek kerülnie kell a hátlapra és a könyv ismertetőjébe (fülszöveg), de magába az írás folyamatára, a kész szövegre ezek már nem lesznek hatással. Ezzel szemben a logline-t használhatjuk arra, hogy megtaláljuk a történetünk fókuszát.
A logline eredetileg filmes kifejezés, és arra szolgál, hogy ha az írónak van egy kész forgatókönyve, és véletlenül összefut egy hollywoodi producerrel egy liftben, akkor az alatt az egyperces liftút alatt felkeltse az érdeklődését, és el tudja neki adni a forgatókönyvét. Ezek a szakemberek több száz forgatókönyvet kapnak havonta, és nincs idejük arra, hogy elolvassák mindet, de még arra se, hogy elolvassák az ötoldalas szinopszist. Ezért úgy állnak hozzá, hogy ha te nem tudsz egy érdekes sztorit felvázolni egy perc alatt, akkor valószínűleg a kéziratodat sem érdemes elolvasni.
Persze a regényíróknak sem árt marketing szempontból, ha ők is kitalálnak egy ilyen találó, figyelemfelkeltő mondatot a regényükhöz, és nem kezdik el a cselekményt magyarázni negyedórán keresztül, ha valaki a történetükről érdeklődik. Ha egy szerkesztő megkérdezi, miről szól a könyved, nem szerzel nála jó pontokat, ha csapongsz ide-oda, a karakter háttértörténetéről kezdesz el mesélni, vagy a könyv végén lévő nagy leszámolásról áradozol. Amiben viszont a logline magában az alkotásban segít, hogy általa pontosan megfogalmazod magad számára, hogy miről is szól a történeted. Lehet, hogy ez nyilvánvalónak tűnik, de egy 300-400 oldalas regényt egy-két mondatba belesűríteni nehéz, olykor lehetetlennek tetsző feladat. Viszont ha nem tudod egy vagy két mondatban megfogalmazni, hogy az írásod miről szól, az egyértelmű jele lehet annak, hogy magad sem tudod, ugyanis hiányzik a történetből a fókusz.
A logline összetevői 1. a főhős (ami általában leírja a szereplőt, utal arra, hogy mi az érdekes benne, például „korrupt zsaru", „antiszociális diáklány”, az „utolsó megmaradt vámpír”), 2. a cél, amit el akar érni, vagy a probléma, amivel meg kell küzdenie; 3. az a dolog vagy személy, ami ebben megakadályozza (felvázoljuk a konfliktust), 4. a tétek.
Például: A jövőbeli Észak-Amerikában a diktatórikus kormányzat évente megrendezett és a lakosság számára közvetített játékokkal tartja fenn hatalmát, amikben a tizenkét körzet fiataljainak kell megküzdeniük egymással. Katnissnek, a tizenhat éves kamaszlánynak helyt kell állnia az élet-halál harcban, mikor a húga helyett jelentkezik a játékokra.
Ha spekulatív fikcióról van szó, vagy nem ma játszódik a történet, illetve valamilyen szempontból érdekes a helyszín, akkor azzal szokták kezdeni a logline-t, tehát a fentiben is ezzel nyitnak. Utána megemlítik a főszereplőt (kamaszlány), a problémát és az ellenfeleket (harc más fiatalokkal) és a tétet (élet-halál), valamit pluszként utalnak a katalizátorra is (húga helyett jelentkezik).
Látszik, hogy jó logline specifikus. Azt ne írjuk, hogy „egy kamaszlány küzdelme az elnyomó hatalommal”, mert ez másik száz disztópiára ugyanúgy igaz. Ha egy összefoglalóban megemlítjük, hogy ez a könyv vámpírokról, szuperhősökről, zombikról szól, az űrben vagy a jövőben játszódik, azzal még nem mondtunk semmit, mindegyikre van ezer példa. Ha azt mondod, hogy ebben a regényben zombik vannak, senkit nem fog érdekelni. Ha azt mondod, hogy egy maroknyi túlélő az életéért küzd a zombiapokalipszis közepén, az szintén elcsépelt. Ha azt mondod, hogy „egy maroknyi túlélő az életéért küzd a zombiapokalipszis közepén, egy zombi pedig szerelmes lesz a csapat vezetőjének lányába, és kettőjüknek esélyük van rá, hogy megtalálják a gyógymódot” (Eleven testek), vagy „négy évvel a zombik feltámadása után a kormány kifejleszt egy vakcinát, ami visszaadja az élőhalottak öntudatát, ezután pedig megpróbálja visszaintegrálni őket a társadalomba, ami éveken keresztül irtotta őket” (In the Flesh), akkor már van egy érdekes, egyedi koncepciód.
Nézzük meg A beavatott logline-ját: A távoli jövőben Chicagoban, a társadalmat a fő erények alapján öt csoportra osztják. A tizenhat éves Tris elhagyja családját, hogy csatlakozzon egy rivális csoporthoz, ahol megtudja, hogy az Elfajzottak közé tartozik, így el kell titkolnia az identitását a hatalom elől, akik minden Elfajzottat ki akarnak iktatni.
Sokan úgy tartják, hogy a tulajdonképpen A beavatott Az éhezők viadalának koppintása, sőt, nagyrészt az összes ifjúsági disztópia Collinst másolja, de ha megnézzük a két logline-t, azért láthatjuk, hogy ez nem ugyanaz a történet. Lehet, hogy leginkább csak a körítés változott, de azért Roth regényében van annyi újdonság, hogy bevonzza az olvasókat.
Akármilyen zsánerben is írsz, a műved be fog csatlakozni egy irodalmi hagyományba, és bármily egyedinek és megismételhetetlennek érzed is a saját írásod, nagy valószínűséggel sok más hasonló könyv van már a piacon, ami hasonló világban játszódik, hasonló felütéssel indul, hasonló konfliktusokat tartalmaz… A logline arra is jó eszköz, hogy elgondolkozz rajta, a te könyved milyen olyan egyedi ötleteket tartalmaz, ami ugyanabban a zsánerben a többi könyv nem. Ha te egy sci-fi ötletén dolgozol, megírod hozzá a logline-t, és az túlságosan is emlékeztet a Csillagok háborújára, valószínűleg azt a történetet nem érdemes megírni, vagy ki kell találnod hozzá olyan elemeket, amik a filmtől különbözővé teszik.
A másik dolog, ami a logline-ból kiderül, hogy egyáltalán van-e a történetben konfliktus. Például az az összefoglaló, hogy „a nagymama 100 éves lesz, a család pedig összejön, hogy megünnepeljék a születésnapját” nyilvánvalóan unalmas történetet sejtet. Pár hasonló, de izgalmasabb koncepció az iMDb-ről: „egy rég elvált házaspár azt tetti, hogy még mindig együtt vannak, amikor a család összegyűlik egy esküvőre”, „apjuk halála után négy egymástól eltávolodott testvér arra kényszerül, hogy egy fedél alatt lakjanak egy hétig”. Utóbbi esetekben már a koncepcióba bele van építve a konfliktus, egy olyan szituációt vázolnak fel, ahol a szereplők között ellentét van.
Egy tipp, amit a forgatókönyvírók gyakran alkalmaznak, hogy a logline-ban már eleve legyen valami ironikus, például egy rendőrt megvádolnak gyilkossággal, és a saját kollégái elől kell menekülnie, egy rákkutatót rákkal diagnosztizálnak, az alkoholista szuperhősnek kell megmentenie a várost, víziszonyos rendőrnek kell elkapnia a cápát. Gyakorlatilag az összes olyan történet ide tartozik, ahol a főhősnek egy olyan helyzetben kell helytállnia, ami teljesen idegen a személyiségétől és a mindennapi életétől. Ezzel tulajdonképpen eleve belerakunk egy plusz konfliktust a történetbe, és itt az irónia sokszor a belső konfliktusra utal (elkapni a cápát – külső konfliktus, legyőzni a víziszonyt – belső konfliktus; megmenteni a várost – külső, alkoholizmus – belső). Az szintén ironikus, ha valami olyasmi történik a főszereplővel, ami teljesen ellentétes a várakozásainkkal (pl. a buta szőkét felveszik a jogi egyetemre, ráadásul kiderül, hogy megállja a helyét).
A másik eszköz, hogy raknak bele valamiféle határidőt, illetve magas tétet. Az éhezők viadalában és A beavatottban a tétek egyértelműek: ha Katniss nem nyeri meg a játékot, meghal, ha Tris nem játssza ki a hatalmat, megölik. De persze a tét nem csak az élet vagy halál lehet, hanem bármi, ami a főhősnek fontos, a munkától kezdve családon át sok minden. Írhatunk egy olyan logline-t, hogy „az emberkerülő autószerelő átutazik az országon, hogy találkozzon a lányával, akit születése óta nem látott”, és ezzel máris felvázoltunk egy emocionális tétet.
A határidő pedig egyértelmű, például a titkos ügynöknek 24 órája van, hogy megtalálja az elrejtett bombát, a kislánynak egy hónapja van, hogy felkészüljön a táncversenyre, és beteljesítse az álmait, a fiú meg akarja kérni a barátnője kezét a születésnapján, és két hete van, hogy addig meggyőzze a morcos jövendőbeli apósát, hogy adja rájuk áldását.
Természetesen ezek a lehetőségek mind opcionálisak, egyáltalán nem kötelező elemek.
Mik a high-concept történetetek jellemzői: 1. szórakoztató, 2. újszerű a megközelítése (pl. feldogoz egy ismert mesét, de a gonosz szemszögéből), 3. egyedi (pl. különleges írói stílus, technika), 4. vizuális (könyv is lehet vizuális, ez általában azt is jelenti, hogy cselekményorientált), 5. meghatározott érzelmi fókusza van, 6. széles közönség számára vonzó, 7. egy „mi lenne ha” kérdésből születik (pl. mi lenne, ha idegenek támadnák meg a Földet).
Ezek közül nem kell mind a hét tulajdonságnak meglennie a műben, csak a többségének.
Mi az, ami nem high-concept: kevés az aktuális történés, lassú, leginkább a karakterre fókuszál, a főhős nem külső célokra vagy problémákra koncentrál, hanem belsőkre, cselekmény vagy nincs, vagy nincs íve stb.
Tehát az olyan lassan hömpölygő, karaktercentrikus szépirodalmi regények, amiben a főhős az alkoholizmussal küszködik, vagy elmegy a tengerparti nyaralójába, ahol az elmúlásról elmélkedik, nem high-concept regények. Bizonyos zsánerekben nagyobb jelentősége van annak, hogy mennyire ütős az alapötletet. A szépirodalmi regényeknél ez kevésbé szempont, ott a kivitelezés a fontos, de ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne high-concept szépirodalmat írni, lásd például a Benjamin Button különös életet (ami egyébként egy F. Scott Fitzgerald novella), A Legyek Urát, A szolgálólány meséjét, vagy Kate Atkinson néhány évvel ezelőtt megjelent bestsellerét (Life After Life), ami egy nő különböző életeit követi nyomon.
Egy alapvetően nem high-concept történetből is lehet azt csinálni, ha belerakunk egy csavart: a házaspár egyik tagja eltűnik – ebben semmi különleges nincs, de ha látszólag tökéletes párkapcsolatban élő feleség eltűnik, és a férjet gyanúsítják (Holtodiglan), az már lehet high-concept. A romantikus regények ritkán high-conceptek, de más szórakoztató zsánerek esetében (pl. fantasy, sci-fi, kalandregények, thriller) – nem azt mondom, hogy elvárás –, de nem árt, ha efelé törekszünk.
Erre lehet, hogy páran azt mondják, hogy ők bizony nem hajolnak meg a szórakoztató ipar elvárásainak, és a több eladott példány érdekében nem fogják a legkisebb közös többszörös szintjére levinni az írásukat, de nem is erről van szó. Mi is kell a high-concepthez: egy egyedi ötlet, egyedi megközelítés, egyedi kivitelezés, erős dramaturgia és érzelmi hatás. Ezek a tulajdonságok nem csak a jól eladható könyvekre jellemzőek, hanem szimplán a jó könyvekre. Egy szépirodalmi mű esetében nem bánom, ha egy olyan ezerszer feldolgozott témáról szól, mint a válás, ha az a könyv gyönyörűen van megírva, de egy fantasy vagy misztikus-romantikus mű esetében nem fogok egy jellegtelen, fantázia nélküli, ezerszer látott sablonokból építkező könyvet megvenni a könyvesboltban. Az, hogy egy történetet elég egyedi-e, a legtöbbször már a logline-ból kiderül. Mondjuk van egy ötleted egy disztópiához, megírod hozzá a logline-t, azonban ha abban nincs valami fantáziadús, egyedi elem, ami elválasztja Az éhezők viadalától és a többi népszerű könyvtől a zsánerben, akkor az az ötlet (még) nem elég jó.
Tehát még egyszer, mire jó a logline: vonatkoztatási pont írás közben; megmutatja, hogy tudod-e milyen történetet szeretnél elmesélni, és elég jó-e az ötleted; marketing eszköz, magyarul bárkinek el tudod mondani néhány találó, tömör mondatban, hogy miről szól a könyved (és a reakciók alapján eldöntheted, hogy érdemes-e vele vesződni).
Logline-t bármikor kitalálhatsz: az írás megkezdése előtt, az írás közben, az első vázlat elkészülte után, és persze változtathatsz is rajta, ahogy a kéziratod is változik. Főleg a komplexebb, cselekményesebb történetekhez javaslom erősen a logline-t, hogy miközben új szereplőket vezetsz be, új szálakat, új kalandokat és fordulatokat találsz ki, magad számára legyen egy vonatkoztatási pontod, legyen egy világos irány, amerre a történeted halad, hogy ne zavarodj bele a cselekménybe, ne veszítsd szem elől a történet központi konfliktusát.
Forrás: - Blake Snyder: Save the Cat
- Lisa Cron: Wired for Story
- http://www.writersdigest.com/online-editor/write-better-the-7-qualities-of-high-concept-stories
- http://zsuzsyb.blogspot.hu/2014/02/tema-premissza-vagy-koncepcio.html
- http://graemeshimmin.com/writing-a-logline-for-a-novel/
Amivel ebben a cikkben foglalkozni fogok, az a logline, ami tulajdonképpen a történet egymondatos összefoglalása. Ha egy regény összefoglalójára gondolunk, akkor előbb jutnak eszünkbe olyan szavak, mint a szinopszis vagy a fülszöveg, de ami miatt én most nem ezekkel, hanem a logline-nal foglalkozom az, hogy az előbbieket általában a szerző már a kész könyvéhez írja, vagy azért, mert ezzel akarja eladni egy szerkesztőnek (szinopszis), vagy mert valaminek kerülnie kell a hátlapra és a könyv ismertetőjébe (fülszöveg), de magába az írás folyamatára, a kész szövegre ezek már nem lesznek hatással. Ezzel szemben a logline-t használhatjuk arra, hogy megtaláljuk a történetünk fókuszát.
A logline eredetileg filmes kifejezés, és arra szolgál, hogy ha az írónak van egy kész forgatókönyve, és véletlenül összefut egy hollywoodi producerrel egy liftben, akkor az alatt az egyperces liftút alatt felkeltse az érdeklődését, és el tudja neki adni a forgatókönyvét. Ezek a szakemberek több száz forgatókönyvet kapnak havonta, és nincs idejük arra, hogy elolvassák mindet, de még arra se, hogy elolvassák az ötoldalas szinopszist. Ezért úgy állnak hozzá, hogy ha te nem tudsz egy érdekes sztorit felvázolni egy perc alatt, akkor valószínűleg a kéziratodat sem érdemes elolvasni.
Persze a regényíróknak sem árt marketing szempontból, ha ők is kitalálnak egy ilyen találó, figyelemfelkeltő mondatot a regényükhöz, és nem kezdik el a cselekményt magyarázni negyedórán keresztül, ha valaki a történetükről érdeklődik. Ha egy szerkesztő megkérdezi, miről szól a könyved, nem szerzel nála jó pontokat, ha csapongsz ide-oda, a karakter háttértörténetéről kezdesz el mesélni, vagy a könyv végén lévő nagy leszámolásról áradozol. Amiben viszont a logline magában az alkotásban segít, hogy általa pontosan megfogalmazod magad számára, hogy miről is szól a történeted. Lehet, hogy ez nyilvánvalónak tűnik, de egy 300-400 oldalas regényt egy-két mondatba belesűríteni nehéz, olykor lehetetlennek tetsző feladat. Viszont ha nem tudod egy vagy két mondatban megfogalmazni, hogy az írásod miről szól, az egyértelmű jele lehet annak, hogy magad sem tudod, ugyanis hiányzik a történetből a fókusz.
A logline összetevői 1. a főhős (ami általában leírja a szereplőt, utal arra, hogy mi az érdekes benne, például „korrupt zsaru", „antiszociális diáklány”, az „utolsó megmaradt vámpír”), 2. a cél, amit el akar érni, vagy a probléma, amivel meg kell küzdenie; 3. az a dolog vagy személy, ami ebben megakadályozza (felvázoljuk a konfliktust), 4. a tétek.
Például: A jövőbeli Észak-Amerikában a diktatórikus kormányzat évente megrendezett és a lakosság számára közvetített játékokkal tartja fenn hatalmát, amikben a tizenkét körzet fiataljainak kell megküzdeniük egymással. Katnissnek, a tizenhat éves kamaszlánynak helyt kell állnia az élet-halál harcban, mikor a húga helyett jelentkezik a játékokra.
Ha spekulatív fikcióról van szó, vagy nem ma játszódik a történet, illetve valamilyen szempontból érdekes a helyszín, akkor azzal szokták kezdeni a logline-t, tehát a fentiben is ezzel nyitnak. Utána megemlítik a főszereplőt (kamaszlány), a problémát és az ellenfeleket (harc más fiatalokkal) és a tétet (élet-halál), valamit pluszként utalnak a katalizátorra is (húga helyett jelentkezik).
Látszik, hogy jó logline specifikus. Azt ne írjuk, hogy „egy kamaszlány küzdelme az elnyomó hatalommal”, mert ez másik száz disztópiára ugyanúgy igaz. Ha egy összefoglalóban megemlítjük, hogy ez a könyv vámpírokról, szuperhősökről, zombikról szól, az űrben vagy a jövőben játszódik, azzal még nem mondtunk semmit, mindegyikre van ezer példa. Ha azt mondod, hogy ebben a regényben zombik vannak, senkit nem fog érdekelni. Ha azt mondod, hogy egy maroknyi túlélő az életéért küzd a zombiapokalipszis közepén, az szintén elcsépelt. Ha azt mondod, hogy „egy maroknyi túlélő az életéért küzd a zombiapokalipszis közepén, egy zombi pedig szerelmes lesz a csapat vezetőjének lányába, és kettőjüknek esélyük van rá, hogy megtalálják a gyógymódot” (Eleven testek), vagy „négy évvel a zombik feltámadása után a kormány kifejleszt egy vakcinát, ami visszaadja az élőhalottak öntudatát, ezután pedig megpróbálja visszaintegrálni őket a társadalomba, ami éveken keresztül irtotta őket” (In the Flesh), akkor már van egy érdekes, egyedi koncepciód.
Nézzük meg A beavatott logline-ját: A távoli jövőben Chicagoban, a társadalmat a fő erények alapján öt csoportra osztják. A tizenhat éves Tris elhagyja családját, hogy csatlakozzon egy rivális csoporthoz, ahol megtudja, hogy az Elfajzottak közé tartozik, így el kell titkolnia az identitását a hatalom elől, akik minden Elfajzottat ki akarnak iktatni.
Sokan úgy tartják, hogy a tulajdonképpen A beavatott Az éhezők viadalának koppintása, sőt, nagyrészt az összes ifjúsági disztópia Collinst másolja, de ha megnézzük a két logline-t, azért láthatjuk, hogy ez nem ugyanaz a történet. Lehet, hogy leginkább csak a körítés változott, de azért Roth regényében van annyi újdonság, hogy bevonzza az olvasókat.
Akármilyen zsánerben is írsz, a műved be fog csatlakozni egy irodalmi hagyományba, és bármily egyedinek és megismételhetetlennek érzed is a saját írásod, nagy valószínűséggel sok más hasonló könyv van már a piacon, ami hasonló világban játszódik, hasonló felütéssel indul, hasonló konfliktusokat tartalmaz… A logline arra is jó eszköz, hogy elgondolkozz rajta, a te könyved milyen olyan egyedi ötleteket tartalmaz, ami ugyanabban a zsánerben a többi könyv nem. Ha te egy sci-fi ötletén dolgozol, megírod hozzá a logline-t, és az túlságosan is emlékeztet a Csillagok háborújára, valószínűleg azt a történetet nem érdemes megírni, vagy ki kell találnod hozzá olyan elemeket, amik a filmtől különbözővé teszik.
A másik dolog, ami a logline-ból kiderül, hogy egyáltalán van-e a történetben konfliktus. Például az az összefoglaló, hogy „a nagymama 100 éves lesz, a család pedig összejön, hogy megünnepeljék a születésnapját” nyilvánvalóan unalmas történetet sejtet. Pár hasonló, de izgalmasabb koncepció az iMDb-ről: „egy rég elvált házaspár azt tetti, hogy még mindig együtt vannak, amikor a család összegyűlik egy esküvőre”, „apjuk halála után négy egymástól eltávolodott testvér arra kényszerül, hogy egy fedél alatt lakjanak egy hétig”. Utóbbi esetekben már a koncepcióba bele van építve a konfliktus, egy olyan szituációt vázolnak fel, ahol a szereplők között ellentét van.
Egy tipp, amit a forgatókönyvírók gyakran alkalmaznak, hogy a logline-ban már eleve legyen valami ironikus, például egy rendőrt megvádolnak gyilkossággal, és a saját kollégái elől kell menekülnie, egy rákkutatót rákkal diagnosztizálnak, az alkoholista szuperhősnek kell megmentenie a várost, víziszonyos rendőrnek kell elkapnia a cápát. Gyakorlatilag az összes olyan történet ide tartozik, ahol a főhősnek egy olyan helyzetben kell helytállnia, ami teljesen idegen a személyiségétől és a mindennapi életétől. Ezzel tulajdonképpen eleve belerakunk egy plusz konfliktust a történetbe, és itt az irónia sokszor a belső konfliktusra utal (elkapni a cápát – külső konfliktus, legyőzni a víziszonyt – belső konfliktus; megmenteni a várost – külső, alkoholizmus – belső). Az szintén ironikus, ha valami olyasmi történik a főszereplővel, ami teljesen ellentétes a várakozásainkkal (pl. a buta szőkét felveszik a jogi egyetemre, ráadásul kiderül, hogy megállja a helyét).
A másik eszköz, hogy raknak bele valamiféle határidőt, illetve magas tétet. Az éhezők viadalában és A beavatottban a tétek egyértelműek: ha Katniss nem nyeri meg a játékot, meghal, ha Tris nem játssza ki a hatalmat, megölik. De persze a tét nem csak az élet vagy halál lehet, hanem bármi, ami a főhősnek fontos, a munkától kezdve családon át sok minden. Írhatunk egy olyan logline-t, hogy „az emberkerülő autószerelő átutazik az országon, hogy találkozzon a lányával, akit születése óta nem látott”, és ezzel máris felvázoltunk egy emocionális tétet.
A határidő pedig egyértelmű, például a titkos ügynöknek 24 órája van, hogy megtalálja az elrejtett bombát, a kislánynak egy hónapja van, hogy felkészüljön a táncversenyre, és beteljesítse az álmait, a fiú meg akarja kérni a barátnője kezét a születésnapján, és két hete van, hogy addig meggyőzze a morcos jövendőbeli apósát, hogy adja rájuk áldását.
Természetesen ezek a lehetőségek mind opcionálisak, egyáltalán nem kötelező elemek.
High-concept/low-concept
A következő dolog, amin a logline kapcsán érdemes elgondolkozni, hogy vajon a történetünk high-concept-e. Ez szintén egy filmes kifejezés, amit mára már átvett a könyvkiadás is. A high-concept azt jelenti, hogy már a film vagy a könyv kiinduló ötlete annyira eredeti és figyelemfelkeltő, hogy az emberek már annak alapján is tódulnak a moziba vagy a könyvesboltba. Ha megnézzük a bestseller listákat, a rajta lévő regények jó része high-concept (Harry Potter, Az éhezők viadala, Holtodiglan, A marsi). Példa: egy állatkert, amiben dinoszauruszok vannak. Még a logline se kell hozzá, már maga az ötlet eladja a művet, egy film esetében nem számít ki játszik benne, vagy ki rendezi, a könyv esetében nem számít ki írta, vagy mit mondtak róla a kritikusok. Tehát ha valami high-concept, az még nem garantálja a minőséget, sem azt, hogy az egy jó könyv lesz, de megragadja az emberek figyelmét, és segíthet eladni a könyvet.Mik a high-concept történetetek jellemzői: 1. szórakoztató, 2. újszerű a megközelítése (pl. feldogoz egy ismert mesét, de a gonosz szemszögéből), 3. egyedi (pl. különleges írói stílus, technika), 4. vizuális (könyv is lehet vizuális, ez általában azt is jelenti, hogy cselekményorientált), 5. meghatározott érzelmi fókusza van, 6. széles közönség számára vonzó, 7. egy „mi lenne ha” kérdésből születik (pl. mi lenne, ha idegenek támadnák meg a Földet).
Ezek közül nem kell mind a hét tulajdonságnak meglennie a műben, csak a többségének.
Mi az, ami nem high-concept: kevés az aktuális történés, lassú, leginkább a karakterre fókuszál, a főhős nem külső célokra vagy problémákra koncentrál, hanem belsőkre, cselekmény vagy nincs, vagy nincs íve stb.
Tehát az olyan lassan hömpölygő, karaktercentrikus szépirodalmi regények, amiben a főhős az alkoholizmussal küszködik, vagy elmegy a tengerparti nyaralójába, ahol az elmúlásról elmélkedik, nem high-concept regények. Bizonyos zsánerekben nagyobb jelentősége van annak, hogy mennyire ütős az alapötletet. A szépirodalmi regényeknél ez kevésbé szempont, ott a kivitelezés a fontos, de ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne high-concept szépirodalmat írni, lásd például a Benjamin Button különös életet (ami egyébként egy F. Scott Fitzgerald novella), A Legyek Urát, A szolgálólány meséjét, vagy Kate Atkinson néhány évvel ezelőtt megjelent bestsellerét (Life After Life), ami egy nő különböző életeit követi nyomon.
Egy alapvetően nem high-concept történetből is lehet azt csinálni, ha belerakunk egy csavart: a házaspár egyik tagja eltűnik – ebben semmi különleges nincs, de ha látszólag tökéletes párkapcsolatban élő feleség eltűnik, és a férjet gyanúsítják (Holtodiglan), az már lehet high-concept. A romantikus regények ritkán high-conceptek, de más szórakoztató zsánerek esetében (pl. fantasy, sci-fi, kalandregények, thriller) – nem azt mondom, hogy elvárás –, de nem árt, ha efelé törekszünk.
Erre lehet, hogy páran azt mondják, hogy ők bizony nem hajolnak meg a szórakoztató ipar elvárásainak, és a több eladott példány érdekében nem fogják a legkisebb közös többszörös szintjére levinni az írásukat, de nem is erről van szó. Mi is kell a high-concepthez: egy egyedi ötlet, egyedi megközelítés, egyedi kivitelezés, erős dramaturgia és érzelmi hatás. Ezek a tulajdonságok nem csak a jól eladható könyvekre jellemzőek, hanem szimplán a jó könyvekre. Egy szépirodalmi mű esetében nem bánom, ha egy olyan ezerszer feldolgozott témáról szól, mint a válás, ha az a könyv gyönyörűen van megírva, de egy fantasy vagy misztikus-romantikus mű esetében nem fogok egy jellegtelen, fantázia nélküli, ezerszer látott sablonokból építkező könyvet megvenni a könyvesboltban. Az, hogy egy történetet elég egyedi-e, a legtöbbször már a logline-ból kiderül. Mondjuk van egy ötleted egy disztópiához, megírod hozzá a logline-t, azonban ha abban nincs valami fantáziadús, egyedi elem, ami elválasztja Az éhezők viadalától és a többi népszerű könyvtől a zsánerben, akkor az az ötlet (még) nem elég jó.
Tehát még egyszer, mire jó a logline: vonatkoztatási pont írás közben; megmutatja, hogy tudod-e milyen történetet szeretnél elmesélni, és elég jó-e az ötleted; marketing eszköz, magyarul bárkinek el tudod mondani néhány találó, tömör mondatban, hogy miről szól a könyved (és a reakciók alapján eldöntheted, hogy érdemes-e vele vesződni).
Logline-t bármikor kitalálhatsz: az írás megkezdése előtt, az írás közben, az első vázlat elkészülte után, és persze változtathatsz is rajta, ahogy a kéziratod is változik. Főleg a komplexebb, cselekményesebb történetekhez javaslom erősen a logline-t, hogy miközben új szereplőket vezetsz be, új szálakat, új kalandokat és fordulatokat találsz ki, magad számára legyen egy vonatkoztatási pontod, legyen egy világos irány, amerre a történeted halad, hogy ne zavarodj bele a cselekménybe, ne veszítsd szem elől a történet központi konfliktusát.
Forrás: - Blake Snyder: Save the Cat
- Lisa Cron: Wired for Story
- http://www.writersdigest.com/online-editor/write-better-the-7-qualities-of-high-concept-stories
- http://zsuzsyb.blogspot.hu/2014/02/tema-premissza-vagy-koncepcio.html
- http://graemeshimmin.com/writing-a-logline-for-a-novel/
Köszönöm a részletes leírást ismét! A cikk energiáival feltöltve neki is álltam az aktuál munkám logline-jának. Gondoltam, bemásolom, hátha valaki erre jár, és mond rá egy kritikus véleményt :)
VálaszTörlésHotel Edge - Evilági másvilág
Létezik egy földalatti járat valahol Anglia területén, ami egy förtelmes teremtményekkel benépesített másik világ bejáratához vezet. A rommá gyúrt ex-sittes és valamivel eszesebb barátja csak a vak szerencsére és néhány különleges képességre számíthat abban a groteszk, földöntúli csapdában, ahol minden élőlény meg akarja ölni őket.
Kedves Réka!
VálaszTörlésLátom, már több, mint öt éves ez a bejegyzés, de én csak most bukkantam rá. Remélem még kérdezhetek...
A logline kinek szóljon? Lelőhetem-e a poént, hogy kiemeljem a fordulat egyediségét, hasonlóan a szinopszishoz, vagy ezt semmiképp se tegyem, hasonlóan a fülszöveghez? Vagy legyen inkább két logline-om, hogy a megfelelő "közönségnek" a megfelelőt tudjam előrántani?
Előre is köszönöm a választ!
Nem tudom, miért Unknown "név" alatt került ki a hozzászólásom, amikor amúgy is ki kellett választanom, hogy "kiként" írom. Elnézést, nem titokzatoskodni akartam :-)
TörlésHegedűs Franciska
Szia Franciska! :)
TörlésA logline-ban nem lövöd le a poént. Annak az a lényege, hogy az alapötleted egyediségét emeled ki benne. Persze, ha egy szerkesztő vagy valaki megkérdezi tőled, hogy mi a nagy csavar a történet végén, akkor áruld el neki, de alapvetően a logline nem erre irányul.
Szia!
VálaszTörlésA szinopszisról illetve arról, hogy miként írjunk jó szinopszist, hol s merre tudok tájékozódni? esetleg te írtál már róla? (A keresőben rákerestem, de nem találtam...) Hálásan köszönöm!
Szia!
TörlésKülön a szinopszisról tényleg nem írtam még, de valószínű, hogy a kéziratfejlesztő játék keretében fogok róla.