Ha szeretnénk fenntartani az olvasók figyelmét, akkor a történet folyamán emelnünk kell a téteket. Ez jól is hangzik, viszont nem minden író tudja, hogy mégis mi is ennek a módja. Pedig ez egy fontos tanács, mivel sok esetben, ha unalmasnak találunk egy művet, az azért van, mert ebben a vonatkozásban nem működik.
Az olvasók szurkolnak a szimpatikus főszereplőknek, azt akarják, hogy elérje, amit szeretne, és csalódottak, ha elbukik. Íróként is sokaknak ez az ösztöne, nem szeretik a hősüket igazán nehéz helyzetekbe kényszeríteni, a történetmesélés szempontjából viszont ez egy veszélyes álláspont.
A legelső lépés, amin az írás megkezdése előtt el kell gondolkoznunk, hogy mit akar a főhős, mi a célja, és mi az az akadály, ami ennek útjában áll. Minél jelentősebb ez a cél, és minél nagyobb az akadály, amit a hősnek le kell győznie (és minél nagyobb a veszteség, ha nem sikerül neki), az olvasó annál jobban izgul érte. Egy jelentős cél lehet például a világ megmentése, aminek a tétje az emberiség fennmaradása lesz. Ehhez pedig egy hasonlóan jelentős akadályt kell társítanunk, ami jelen esetben lehet egy gonosz, aki van annyira erős, hogy képes legyen elpusztítani az emberiséget, emellett a hős számára is kihívást jelent a legyőzése.
Persze nem minden történet dolgozik ilyen nagyszabású tétekkel, viszont egészen apró célokkal is lehet nagy feszültséget gerjeszteni, ha a tét emocionális jellegű. Például ha hősünk egy iskolai táncversenyt akar megnyerni, az a világ megmentésével összehasonlítva elég kis jelentéktelen célnak tűnik, de ha érzékeltetjük, hogy a főszereplőnek miért annyira fontos ez, felépítünk egy erős emocionális tétet, és bemutatjuk, hogy a hős milyen nehézségeken kell átmennie emiatt, akkor az olvasó pont annyira izgul majd érte, mintha egy nukleáris töltetet kellene hatástalanítania.
Sok kézirat már az első, meghatározó lépéseknél elcsúszik: a cél nem eléggé jelentős, illetve a hős nem invesztál eleget az elérésébe (miért muszáj elérnie?); nincsenek világosan meghatározva a tétek (mit veszít, ha nem sikerül neki?); az akadályok nem elég nagyok, vagy az antagonista nem elég erős.
Ha ezek mind a helyükön vannak, az még csak az alap, az első lépés. Vegyünk egy olyan regényt, aminek a felütése, hogy a Földet egy hónapon belül meg fogja támadni egy idegen faj. Mondjuk a főszereplő kutatók a könyv háromnegyedéig fegyvereket fejlesztenek ellenük, közben az idegenek lassan egyre közelebb kerülnek, a cselekmény utolsó negyedébe pedig berakunk egy látványos harcot kettejük között. Itt lesz egy világos célunk (megmenteni a Földet), magas tétünk (emberiség sorsa) és erős ellenfeleink, mégis unalmas lesz a történet, ha a cselekmény legnagyobb része csupán a végső csata előkészítéséből áll.
Kezdő íróknál gyakori hiba, hogy a szöveg elején körvonalazzák a főhős küldetését, a végére kitalálnak egy izgalmas tetőpontot egy nagy összecsapással, de a kettő között nem történik semmi lényeges. Ezért fontos, hogy a regény folyamán emeljük a téteket, és fokozzuk az izgalmakat.
Gondolhatunk úgy is erre, mint az egy napi étrendünkre. Ha a nap elején és a végén megeszünk egy magas cukortartalmú édességet, az reggel meg este ad némi energiát, de napközben fáradtak és lehangoltak leszünk. Viszont napi többszöri étkezéssel fenn tudjuk tartani a lendületünket a nap végéig. Így van ez a regényekkel is: ha a felütésed és a lezárásod izgalmas, de közte nem történik semmi, nincs benne fordulat, az olvasók elunják magukat. Ha viszont folyamatosan adagolod a feszültséget, akkor végig fenntartod majd az érdeklődésüket.
Másik jellemző hiba, hogy az író kitalál egy központi konfliktust, és minden feszültebb jelenetnél ahhoz nyúl vissza, gyakorlatilag ugyanazt az eseménysort játszatja el a szereplőkkel újra és újra. Például egy romantikus történetben a lányt a szülei eltiltják a fiútól, aki tetszik neki. A szerzők olykor ahhoz a megoldáshoz fordulnak, hogy mikor a két fiatal éppen közelebb kerülne egymáshoz, az utolsó pillanatban a lány mindig előáll ugyanezzel a kifogással, azután eljátsszák pont ugyanezt a felállást még háromszor, mielőtt a szereplők végre egymásra találnak.
Ennek egy változata mikor a kalandregényekben megy a hős, találkozik a óriással, legyőzi, aztán találkozik a sárkánnyal, legyőzi, és ez így megy tovább, míg el nem jut a fő ellenfélig. Ha ugyanazt a forgatókönyvet ismételgetjük csak más körítéssel, az olvasó hamar unatkozni kezd.
Néhány módszer, amivel emelhetjük a téteket:
– határidő (1 órája van, hogy hatástalanítsa a bombát; a nőnek, akibe szerelmes, 1 hét múlva lesz az esküvője)
– növeljük a veszélyt (a rendőrnek el kell kapnia a gyilkost, ha nem akarja, hogy kirúgják, de gyilkos most már az életét is fenyegeti)
– növeljük az akadályt (a királylány nemcsak, hogy el van rejtve egy barlangban, de ráadásul egy sárkány őrzi a bejáratot)
– fenyegesse azt, ami a hősnek fontos (terroristák fel akarják robbantani a hotelt, és kiderül, hogy a hős húga is épp ott szállt meg)
– legyen személyesebb (a főhőst megbízzák egy korrupciós ügy felderítésével, mire kiderül, hogy a legjobb barátja is benne lehet)
– ingassa meg a hős hitét/értékrendszerét (a hatalomról, akit szolgál, kiderül, hogy titokban embereket gyilkol)
– követeljen áldozatot (megmentheti a húga életét, de csak ha elárulja a szerelmét)
– a megoldás lesz az újabb probléma (a hős megölte a gonosz uralkodót, de ennek következményeképpen polgárháború robban ki)
A fenti lehetőségek tehát arra vonatkoznak, hogy a történet közben hogyan növeljük a feszültséget, az elején kezdhetünk kisebb tétekkel is, és páran ezt is javasolják, ugyanis így tudunk hová építkezni.
Térjünk vissza az idegentámadásos példához, aminek az alapfelállása az, hogy az idegenek 1 hónap múlva idejönnek, és elpusztítják az emberiséget. Ez önmagában elég súlyos tét, de nézzük meg, a fentiek alapján hogyan lehet még ezt fokozni: a tudósok elszámolták magukat, és az idegenek 2 hét múlva már itt lesznek; a tudósok között vita alakul ki a megoldást illetően, így két táborra szakadnak; a bunkert, ahol dolgoznak, megostromolják a védelmet kereső menekülők; a főhős a családját felküldte a hegyekbe, ahol elrejtőzhetnek, de az idegenek pont a magasabb területeket használják leszállópályának.
Attól függetlenül, hogy kisebb céljai vannak a főhősünknek vagy nagyok, a történet minden pontján kérdezzük meg magunktól: hogy lehetne ez a helyzet még rosszabb? A feszültséget pedig vagy a külső, vagy pedig a belső (emocionális) tétek emelésével lehet növelni – vagy maguk a következmények nagyobb horderejűek lesznek, vagy a főhősnek még fontosabbá válik a győzelem. A jó történetek pedig egyaránt felállítanak egy külső és egy belső tétet is.
A sorozat főhőse, Jessica Jones, egy alkoholista magánnyomozó New Yorkból, akinek az a szuperképessége, hogy emberfeletti erővel rendelkezik. A sorozat elején bemutatják Jessica önpusztító életmódját, ami annak a következménye, hogy korábban egy másik szuperképességekkel rendelkező férfi, Kilgrave heteken keresztül irányítása alatt tartotta (neki ez a szuperképessége), és arra utasította, hogy öljön meg egy nőt. A főhős halottnak hiszi a férfit, mígnem felkérik egy lány felkutatására, akiről kiderül, hogy valószínűleg Kilgrave rabolta el. Jessica pánikszerűen menekülne a városból, de végül a mostohanővére meggyőzi, hogy segítenie kell a lánynak.
Itt már van egy világos célunk: leszámolni Kilgrave-vel; van tétünk: a lány és Jessica szabad akarata, ártatlanok megmentése; és van akadályunk: Kilgrave szuperképessége. Egyúttal a cél egyszerre külső és belső (emocionális tét).
A sorozat azért erőteljesebb, mint a tipikus szuperhősfilmek, mert itt nemcsak feltűnik a gonosz a semmiből, és elkezd épületeket rombolni (ez egy külső konfliktus), hanem hősnek és a gonosznak már múltja van, amikor elkezdődik a történet, így a gonosz elkapása a főszereplőnek mélyen személyes ügy: bosszút akar állni azért, amit tett vele. Valamint az is egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Jessica önmagát látja a bajba jutott lányban, így az ő kiszabadítása is többről szól: a megmentésével próbálja feloldozni magát a kényszer alatt elkövetett gyilkosság alól.
Nem feltétlenül a legnagyobb tétek a leghatásosabbak. Egy személyes probléma leküzdése izgalmasabb lehet az olvasó számára, mint az univerzum megmentése.
A sorozat alapötlete érdekes, de így is könnyen unalomba fulladhatott volna, ha mondjuk a cselekmény kimerül a kergetőzésben és egy-egy összecsapásban, amikből a gonosz mindig kimenti magát.
Nézzük meg, hogy a sorozat hogyan kezeli a problémát, milyen eszközökkel emeli a téteket:
1. Még Kilgrave fel se tűnt a színen, de az egyik első megmozdulása az, hogy odaküld valakit Jessica nővérének lakására, hogy ölje meg a nőt. Ezzel egyrészt a nézők számára hangsúlyozzák, hogy ő egy valódi fenyegetés, másrészt pedig még személyesebbé teszik a konfliktust a főhős számára.
2. Ráadásul nehezítésként Jessica nem ölheti meg a férfit (akit egyébként le is lőhetne, hisz nem sérthetetlen), mivel élve kell elkapnia, hogy bebizonyítsa, a bajbajutott lány, Hope (akit Kilgrave szintén gyilkosságra kényszerített) valójában nem bűnös.
3. A főhősnek végül sikerül kinyomoznia a gonosz hollétét, de végül kicsúszik a kezei közül, amikor a testőrei feltűnnek és megmentik.
4. Később Jessicának sikerül foglyul ejtenie Kilgrave-et egy olyan szobában, amin kívül nem működik az elmeirányítási képessége, most viszont valahogy rá kell vennie a férfit, hogy demonstrálja a képességét, mert csak így bizonyíthatják be, hogy Hope ártatlan.
5. Közben Hope-nak az ügyész vádalkut ajánl rövidebb letöltendő börtönbüntetéssel, de az ajánlat csak korlátozott ideig áll. Végül Jessica meggyőzi a lányt, hogy ne fogadja el az alkut – így ha nem jár sikerrel, Hope bebörtönzése duplán is az ő hibája lesz.
6. Jones felkutatja Kilgrave szüleit, remélve, hogy így kicsikarhatja belőle, hogy használja a képességét, de mielőtt a szülei belépnek a szobába, valaki tönkreteszi a biztonsági rendszert, és a kavarodásban a férfi megszökik.
7. Kilgrave apja (aki egyébként tudós) elkezd dolgozni egy vakcinán, ami semlegesítheti a fia képességét. Közben Kilgrave elrabolja Hope-ot, de hajlandó elengedni, ha Jessica elhozza neki az apját. Megtörténik a találkozó, de a vakcina nem működik. Miután Hope rájön, hogy Jessica addig nem öli meg Kilgrave-et, ameddig őt védelmezi, leszúrja magát. Közben Kilgrave eltűnik az apjával.
8. Kilgrave kényszeríti az apját, hogy fejlesszen ki egy szérumot, ami erősebbé teheti, miután kiderült, hogy Jessicán már nem hat a képessége.
9. Miután Kilgrave megtámadja Jessica egy ismerősét, Luke-ot – akinek a szuperképessége a sebezhetetlenség –, ők ketten Jessicával összefognak, hogy megállítsák.
10. Sikerül Kilgrave nyomára akadniuk, de kiderül, hogy Luke eddig a férfi irányítása alatt volt, és rátámad Jessicára, aminek az lesz az eredménye, hogy Luke kómába kerül – tehát a nő elveszti a fő segítőjét.
11. Végül Kilgrave apjának sikerül kidolgoznia a szérumot, aminek segítségével Kilgrave képessége még erősebb lesz, még több embert tud egyszerre kontrollálni, így már talán Jessica sem tud ellenállni neki.
A fenti lépések mind valamilyen formában kiélezik a konfliktust vagy növelik a téteket, és jól demonstrálják, hogy a készítőknek mennyi új bonyodalmat kell kitalálniuk, ha a néző figyelmét az egész évadon keresztül fenn akarják tartani.
Ugye arról már volt szó, hogy az nem jó stratégia, ha ugyanazt a helyzetet játszatjuk el a szereplőinkkel egymás után (pl. elkapják-megszökik, elkapják-megszökik), de az se egy jó megoldás, ha a főhősünket folyton vesztes helyzetekbe kényszerítjük. A feszültséget azáltal is csökkentjük, ha a főszereplő egymás után többször kudarcot vall. Jessica nem egy védtelen szereplő, de nyilvánvaló hátrányban van egy olyan emberrel szemben, aki bárkit rávehet bármire. A sorozatban úgy növelik a készítők a feszültséget, hogy a főhősnek adnak ugyan kisebb győzelmeket, de azok következményeképpen még rosszabb helyzetbe kerül. Például Jessica foglyul ejti Kilgrave-et, de ennek egyrészt az lesz a következménye, hogy Hope meghal, másrészt Kilgrave így megszerzi az apját, aki képes arra, hogy még erősebbé tegye.
Tehát amellett, hogy akadályokat gördítünk a főhős útjába, jó, ha kitalálunk ilyen álgyőzelmeket is, amikre utána fordulatokat alapozhatunk.
Viszont lehetőleg mérjük fel, hogy a történetünkbe egyáltalán milyen konfliktusok a hitelesek. Apróbb dolgokkal is emelhetjük a téteket, nem kell rögtön óriási veszélyekbe helyezni a főhőst, olyan kisebb eseménnyel is növelhetjük a feszültséget, hogy a főhős összeveszik a barátjával. A lényeg, hogy érzékeltessük a lehetséges kudarc közösségi vagy személyes jelentőségét.
Forrás: - Donald Maass: Writing the Breakout Novel
- http://blog.janicehardy.com/2013/12/the-one-two-punch-creating-conflict-and.html
Az olvasók szurkolnak a szimpatikus főszereplőknek, azt akarják, hogy elérje, amit szeretne, és csalódottak, ha elbukik. Íróként is sokaknak ez az ösztöne, nem szeretik a hősüket igazán nehéz helyzetekbe kényszeríteni, a történetmesélés szempontjából viszont ez egy veszélyes álláspont.
A legelső lépés, amin az írás megkezdése előtt el kell gondolkoznunk, hogy mit akar a főhős, mi a célja, és mi az az akadály, ami ennek útjában áll. Minél jelentősebb ez a cél, és minél nagyobb az akadály, amit a hősnek le kell győznie (és minél nagyobb a veszteség, ha nem sikerül neki), az olvasó annál jobban izgul érte. Egy jelentős cél lehet például a világ megmentése, aminek a tétje az emberiség fennmaradása lesz. Ehhez pedig egy hasonlóan jelentős akadályt kell társítanunk, ami jelen esetben lehet egy gonosz, aki van annyira erős, hogy képes legyen elpusztítani az emberiséget, emellett a hős számára is kihívást jelent a legyőzése.
Persze nem minden történet dolgozik ilyen nagyszabású tétekkel, viszont egészen apró célokkal is lehet nagy feszültséget gerjeszteni, ha a tét emocionális jellegű. Például ha hősünk egy iskolai táncversenyt akar megnyerni, az a világ megmentésével összehasonlítva elég kis jelentéktelen célnak tűnik, de ha érzékeltetjük, hogy a főszereplőnek miért annyira fontos ez, felépítünk egy erős emocionális tétet, és bemutatjuk, hogy a hős milyen nehézségeken kell átmennie emiatt, akkor az olvasó pont annyira izgul majd érte, mintha egy nukleáris töltetet kellene hatástalanítania.
Sok kézirat már az első, meghatározó lépéseknél elcsúszik: a cél nem eléggé jelentős, illetve a hős nem invesztál eleget az elérésébe (miért muszáj elérnie?); nincsenek világosan meghatározva a tétek (mit veszít, ha nem sikerül neki?); az akadályok nem elég nagyok, vagy az antagonista nem elég erős.
Ha ezek mind a helyükön vannak, az még csak az alap, az első lépés. Vegyünk egy olyan regényt, aminek a felütése, hogy a Földet egy hónapon belül meg fogja támadni egy idegen faj. Mondjuk a főszereplő kutatók a könyv háromnegyedéig fegyvereket fejlesztenek ellenük, közben az idegenek lassan egyre közelebb kerülnek, a cselekmény utolsó negyedébe pedig berakunk egy látványos harcot kettejük között. Itt lesz egy világos célunk (megmenteni a Földet), magas tétünk (emberiség sorsa) és erős ellenfeleink, mégis unalmas lesz a történet, ha a cselekmény legnagyobb része csupán a végső csata előkészítéséből áll.
Kezdő íróknál gyakori hiba, hogy a szöveg elején körvonalazzák a főhős küldetését, a végére kitalálnak egy izgalmas tetőpontot egy nagy összecsapással, de a kettő között nem történik semmi lényeges. Ezért fontos, hogy a regény folyamán emeljük a téteket, és fokozzuk az izgalmakat.
Gondolhatunk úgy is erre, mint az egy napi étrendünkre. Ha a nap elején és a végén megeszünk egy magas cukortartalmú édességet, az reggel meg este ad némi energiát, de napközben fáradtak és lehangoltak leszünk. Viszont napi többszöri étkezéssel fenn tudjuk tartani a lendületünket a nap végéig. Így van ez a regényekkel is: ha a felütésed és a lezárásod izgalmas, de közte nem történik semmi, nincs benne fordulat, az olvasók elunják magukat. Ha viszont folyamatosan adagolod a feszültséget, akkor végig fenntartod majd az érdeklődésüket.
Másik jellemző hiba, hogy az író kitalál egy központi konfliktust, és minden feszültebb jelenetnél ahhoz nyúl vissza, gyakorlatilag ugyanazt az eseménysort játszatja el a szereplőkkel újra és újra. Például egy romantikus történetben a lányt a szülei eltiltják a fiútól, aki tetszik neki. A szerzők olykor ahhoz a megoldáshoz fordulnak, hogy mikor a két fiatal éppen közelebb kerülne egymáshoz, az utolsó pillanatban a lány mindig előáll ugyanezzel a kifogással, azután eljátsszák pont ugyanezt a felállást még háromszor, mielőtt a szereplők végre egymásra találnak.
Ennek egy változata mikor a kalandregényekben megy a hős, találkozik a óriással, legyőzi, aztán találkozik a sárkánnyal, legyőzi, és ez így megy tovább, míg el nem jut a fő ellenfélig. Ha ugyanazt a forgatókönyvet ismételgetjük csak más körítéssel, az olvasó hamar unatkozni kezd.
Hogyan emelhetjük a téteket?
A konfliktus alapja tehát, hogy a szereplőinket egy szorult helyzetbe kényszerítjük, a téteket pedig úgy tudjuk a történet során emelni, hogy megkérdezzük magunktól: hogyan tehetném ezt a helyzetet még rosszabbá/nehezebbé a főhősöm számára?Néhány módszer, amivel emelhetjük a téteket:
– határidő (1 órája van, hogy hatástalanítsa a bombát; a nőnek, akibe szerelmes, 1 hét múlva lesz az esküvője)
– növeljük a veszélyt (a rendőrnek el kell kapnia a gyilkost, ha nem akarja, hogy kirúgják, de gyilkos most már az életét is fenyegeti)
– növeljük az akadályt (a királylány nemcsak, hogy el van rejtve egy barlangban, de ráadásul egy sárkány őrzi a bejáratot)
– fenyegesse azt, ami a hősnek fontos (terroristák fel akarják robbantani a hotelt, és kiderül, hogy a hős húga is épp ott szállt meg)
– legyen személyesebb (a főhőst megbízzák egy korrupciós ügy felderítésével, mire kiderül, hogy a legjobb barátja is benne lehet)
– ingassa meg a hős hitét/értékrendszerét (a hatalomról, akit szolgál, kiderül, hogy titokban embereket gyilkol)
– követeljen áldozatot (megmentheti a húga életét, de csak ha elárulja a szerelmét)
– a megoldás lesz az újabb probléma (a hős megölte a gonosz uralkodót, de ennek következményeképpen polgárháború robban ki)
A fenti lehetőségek tehát arra vonatkoznak, hogy a történet közben hogyan növeljük a feszültséget, az elején kezdhetünk kisebb tétekkel is, és páran ezt is javasolják, ugyanis így tudunk hová építkezni.
Térjünk vissza az idegentámadásos példához, aminek az alapfelállása az, hogy az idegenek 1 hónap múlva idejönnek, és elpusztítják az emberiséget. Ez önmagában elég súlyos tét, de nézzük meg, a fentiek alapján hogyan lehet még ezt fokozni: a tudósok elszámolták magukat, és az idegenek 2 hét múlva már itt lesznek; a tudósok között vita alakul ki a megoldást illetően, így két táborra szakadnak; a bunkert, ahol dolgoznak, megostromolják a védelmet kereső menekülők; a főhős a családját felküldte a hegyekbe, ahol elrejtőzhetnek, de az idegenek pont a magasabb területeket használják leszállópályának.
Attól függetlenül, hogy kisebb céljai vannak a főhősünknek vagy nagyok, a történet minden pontján kérdezzük meg magunktól: hogy lehetne ez a helyzet még rosszabb? A feszültséget pedig vagy a külső, vagy pedig a belső (emocionális) tétek emelésével lehet növelni – vagy maguk a következmények nagyobb horderejűek lesznek, vagy a főhősnek még fontosabbá válik a győzelem. A jó történetek pedig egyaránt felállítanak egy külső és egy belső tétet is.
Példák a feszültség növelésére
Ezek után pedig nézzük meg, hogy a gyakorlatban hogyan néz ki a tétek növelése, egy tavaly bemutatott sorozatnál, a Jessica Jonesnál. Természetesen nem a Jessica Jones az egyedüli, ami ezeket a technikákat alkalmazza, és biztosan lehetne találni olyan példákat, amik még jobban is használják, de most a szemléltetés a fő cél.Itt már van egy világos célunk: leszámolni Kilgrave-vel; van tétünk: a lány és Jessica szabad akarata, ártatlanok megmentése; és van akadályunk: Kilgrave szuperképessége. Egyúttal a cél egyszerre külső és belső (emocionális tét).
A sorozat azért erőteljesebb, mint a tipikus szuperhősfilmek, mert itt nemcsak feltűnik a gonosz a semmiből, és elkezd épületeket rombolni (ez egy külső konfliktus), hanem hősnek és a gonosznak már múltja van, amikor elkezdődik a történet, így a gonosz elkapása a főszereplőnek mélyen személyes ügy: bosszút akar állni azért, amit tett vele. Valamint az is egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Jessica önmagát látja a bajba jutott lányban, így az ő kiszabadítása is többről szól: a megmentésével próbálja feloldozni magát a kényszer alatt elkövetett gyilkosság alól.
Nem feltétlenül a legnagyobb tétek a leghatásosabbak. Egy személyes probléma leküzdése izgalmasabb lehet az olvasó számára, mint az univerzum megmentése.
A sorozat alapötlete érdekes, de így is könnyen unalomba fulladhatott volna, ha mondjuk a cselekmény kimerül a kergetőzésben és egy-egy összecsapásban, amikből a gonosz mindig kimenti magát.
Nézzük meg, hogy a sorozat hogyan kezeli a problémát, milyen eszközökkel emeli a téteket:
1. Még Kilgrave fel se tűnt a színen, de az egyik első megmozdulása az, hogy odaküld valakit Jessica nővérének lakására, hogy ölje meg a nőt. Ezzel egyrészt a nézők számára hangsúlyozzák, hogy ő egy valódi fenyegetés, másrészt pedig még személyesebbé teszik a konfliktust a főhős számára.
2. Ráadásul nehezítésként Jessica nem ölheti meg a férfit (akit egyébként le is lőhetne, hisz nem sérthetetlen), mivel élve kell elkapnia, hogy bebizonyítsa, a bajbajutott lány, Hope (akit Kilgrave szintén gyilkosságra kényszerített) valójában nem bűnös.
3. A főhősnek végül sikerül kinyomoznia a gonosz hollétét, de végül kicsúszik a kezei közül, amikor a testőrei feltűnnek és megmentik.
4. Később Jessicának sikerül foglyul ejtenie Kilgrave-et egy olyan szobában, amin kívül nem működik az elmeirányítási képessége, most viszont valahogy rá kell vennie a férfit, hogy demonstrálja a képességét, mert csak így bizonyíthatják be, hogy Hope ártatlan.
5. Közben Hope-nak az ügyész vádalkut ajánl rövidebb letöltendő börtönbüntetéssel, de az ajánlat csak korlátozott ideig áll. Végül Jessica meggyőzi a lányt, hogy ne fogadja el az alkut – így ha nem jár sikerrel, Hope bebörtönzése duplán is az ő hibája lesz.
6. Jones felkutatja Kilgrave szüleit, remélve, hogy így kicsikarhatja belőle, hogy használja a képességét, de mielőtt a szülei belépnek a szobába, valaki tönkreteszi a biztonsági rendszert, és a kavarodásban a férfi megszökik.
7. Kilgrave apja (aki egyébként tudós) elkezd dolgozni egy vakcinán, ami semlegesítheti a fia képességét. Közben Kilgrave elrabolja Hope-ot, de hajlandó elengedni, ha Jessica elhozza neki az apját. Megtörténik a találkozó, de a vakcina nem működik. Miután Hope rájön, hogy Jessica addig nem öli meg Kilgrave-et, ameddig őt védelmezi, leszúrja magát. Közben Kilgrave eltűnik az apjával.
8. Kilgrave kényszeríti az apját, hogy fejlesszen ki egy szérumot, ami erősebbé teheti, miután kiderült, hogy Jessicán már nem hat a képessége.
9. Miután Kilgrave megtámadja Jessica egy ismerősét, Luke-ot – akinek a szuperképessége a sebezhetetlenség –, ők ketten Jessicával összefognak, hogy megállítsák.
10. Sikerül Kilgrave nyomára akadniuk, de kiderül, hogy Luke eddig a férfi irányítása alatt volt, és rátámad Jessicára, aminek az lesz az eredménye, hogy Luke kómába kerül – tehát a nő elveszti a fő segítőjét.
11. Végül Kilgrave apjának sikerül kidolgoznia a szérumot, aminek segítségével Kilgrave képessége még erősebb lesz, még több embert tud egyszerre kontrollálni, így már talán Jessica sem tud ellenállni neki.
A fenti lépések mind valamilyen formában kiélezik a konfliktust vagy növelik a téteket, és jól demonstrálják, hogy a készítőknek mennyi új bonyodalmat kell kitalálniuk, ha a néző figyelmét az egész évadon keresztül fenn akarják tartani.
Ugye arról már volt szó, hogy az nem jó stratégia, ha ugyanazt a helyzetet játszatjuk el a szereplőinkkel egymás után (pl. elkapják-megszökik, elkapják-megszökik), de az se egy jó megoldás, ha a főhősünket folyton vesztes helyzetekbe kényszerítjük. A feszültséget azáltal is csökkentjük, ha a főszereplő egymás után többször kudarcot vall. Jessica nem egy védtelen szereplő, de nyilvánvaló hátrányban van egy olyan emberrel szemben, aki bárkit rávehet bármire. A sorozatban úgy növelik a készítők a feszültséget, hogy a főhősnek adnak ugyan kisebb győzelmeket, de azok következményeképpen még rosszabb helyzetbe kerül. Például Jessica foglyul ejti Kilgrave-et, de ennek egyrészt az lesz a következménye, hogy Hope meghal, másrészt Kilgrave így megszerzi az apját, aki képes arra, hogy még erősebbé tegye.
Tehát amellett, hogy akadályokat gördítünk a főhős útjába, jó, ha kitalálunk ilyen álgyőzelmeket is, amikre utána fordulatokat alapozhatunk.
Viszont lehetőleg mérjük fel, hogy a történetünkbe egyáltalán milyen konfliktusok a hitelesek. Apróbb dolgokkal is emelhetjük a téteket, nem kell rögtön óriási veszélyekbe helyezni a főhőst, olyan kisebb eseménnyel is növelhetjük a feszültséget, hogy a főhős összeveszik a barátjával. A lényeg, hogy érzékeltessük a lehetséges kudarc közösségi vagy személyes jelentőségét.
Forrás: - Donald Maass: Writing the Breakout Novel
- http://blog.janicehardy.com/2013/12/the-one-two-punch-creating-conflict-and.html