Kreatív írás idegen nyelven

Nem tudom, Magyarországon hány szerző ír idegen nyelven, de tény, hogy az angol egyre elterjedtebbé válik itthon is, és ma már nem ritka, ha valaki angolul vezet blogot, vagy tölti fel a netre a novelláit, és nem az anyanyelvén. Ma már egy magyar szerzőnek is ugyanúgy megvan a lehetősége arra, hogy angolul (is) elérhetővé tegye a műveit. Az idegen nyelven való írással kapcsolatban elég nehéz tanácsot adni, hisz alapvetően a nyelvi felkészültségtől függ, hogy valaki miképpen fog neki. Nem állítom, hogy anyanyelvi szintű nyelvtudás nélkül senki meg se próbálkozzon az angolul való írással, de ha valaki a kiadott regények szintjét szeretné megütni, annak legalább egy erős középhaladó szinten ismernie kell a nyelvet. Ha minden mondatnál a megfelelő igeidőn gondolkozol, kevésbé valószínű, hogy meg tudsz írni egy történetet. Illetve lehet, hogy meg tudsz, de kínszenvedés lesz.
Ebben a posztban nem nyelvleckéket adok, hanem elmondom a saját tapasztalataimat, és megosztok pár tippet, hogy mit érdemes megfontolni, mielőtt belefognál az idegen nyelven való írásba.

Először is kitérnék a dolog praktikus részére, vagyis arra, hogy az angolul való írás mennyiben segíthet a nyelvtanulásban, esetleg felkészíthet-e a nyelvvizsgára. Ha idegen nyelven írunk kreatív szövegeket, az természetesen sokat segíthet a nyelvtanulásban, de önmagában többnyire nem elég a nyelvvizsgához. Még ha az ember gyakorlásképpen meg is ír három-négy regényt az adott nyelven, valószínűleg nem fogják érinteni mindazokat a témákat, amelyek a vizsgán szóba kerülhetnek. Például a felsőfokú nyelvvizsgán tudni kell beszélni az egészségügytől kezdve számítástechnikán át számos dologról, ám az ehhez szükséges tudást és szókincset egy szerző nem fogja felszedni azáltal, hogy Agatha Christie-stílusú krimiket ír. Hasonlóképpen, a regényírás által valaki még nem tanulja meg, hogyan lehet egy megfelelő érvelő szöveget megírni.
Ez természetesen visszafelé is érvényes: attól még, hogy valaki letette a felsőfokú nyelvvizsgát, még nem tud automatikusan azon a nyelven kreatív szövegeket írni. Az iskolai nyelvoktatásnak az a célja, hogy a tanulók választékosan és hiba nélkül tudjanak kommunikálni az adott nyelven, úgy, hogy azt egy anyanyelvi beszélő is megértse. Természetesen ez az írókra is érvényes, de azon túl, hogy az érthetőség érdekében nekik is ismerniük kell a nyelvtant, számukra ez a tudás határozza meg a kreatív lehetőségeiket. Ha valakinek szűk a szókincse, a nyelvtant is csak alapfokon ismeri, annak nagyon erősen korlátozva lesz az eszköztára. El tudja érthetően mesélni a történetet, de technikai szempontból szegényes, kevéssé élvezhető lesz a műve.

Az idegen nyelven való regényíráshoz – ha rendelkezel egy tág alapszókinccsel – nem feltétlenül kell óriási szókincs, viszont sok esetben szükséges egy specifikus szókincs. A nyelvvizsgán elvárják, hogy az ember minden témához hozzá tudjon szólni, a környezetvédelemtől az űrkutatásig, de ha valaki csak és kizárólag fantasyt akar írni, akkor számára valószínűleg nem szükséges a gazdasági angol ismerete. Aki a tőzsdén játszódó történetet akar írni, annak nem kell megtanulnia például a mágiához és varázsláshoz kapcsolódó kifejezéseket. Ha valakinek az alapszókincsen kívül van egy nagyon erős zsánerszókincse, azzal azért már el lehet boldogulni. Ettől függetlenül persze nagyon fontos, hogy az ember sokat olvasson az adott nyelven, többféle zsánert és akár ismeretterjesztő könyveket is. Emellett érdemes kiírni a számunkra a hasznos vagy szimpatikus kifejezéseket. Viszont kevésbé látom értelmét megtanulni az összes ismeretlen szót, amivel találkozunk. A nem anyanyelvi beszélőnek az egyik legnagyobb hátránya, hogy kevésbé érzi a stílusbeli különbségeket, hogy mi számít formálisnak, mi nem, nem tudja, hogy az egyes szavakat milyen helyzetben és kik használják. Ezért például nem feltétlenül szerencsés, ha egy író iskolás módjára bemagol minden különlegesebb szót, aztán olyan szavakat ad például a gimnazista szereplőinek szájába, mint „conspicuously humble abode”. A szinonimák széles ismerete sokszor elengedhetetlen, de ha írásaink mai környezetben játszódnak, és hétköznapi embereket szerepeltetnek, akkor jobb, ha az „imbibed enormous quantities of alcohol” helyett azt mondjuk egyszerűen, hogy „he drank too much”, hiába hangzik az előbbi elegánsabban.
A zsáneren és a témán kívül, ami még meghatározhatja, hogy az embernek milyen szókincsre lesz szüksége, az a személyes elbeszélői stílusa. Például ha valaki számára nagyon fontos a környezet leírása, az valószínűleg sok tájleíró szót fog használni, vagy a különféle bútorokat és hétköznapi használati tárgyakat fogja jól ismerni. Más a karakterábrázolásra helyezi a hangsúlyt, így ő rengeteg érzelmekhez, személyiséghez, viselkedéshez kapcsolódó szót fog használni.

Attól függetlenül, hogy milyen zsánerben vagy stílusban írunk, lesz egy általános gyakorlat, amit követni fogunk.
Az írók legfontosabb eszközei az igék. Ez lehet, hogy elsőre furcsán hangzik, hisz az angoltanárok se emelnek ki egy szófajt, mondván, a többi nem olyan fontos. Tény viszont, hogy a mondat legfontosabb eleme (legalábbis a kreatív írás szempontjából) az ige, utána jön a főnév, majd a többi szófaj. Ha megnézem a saját szószedetemet, amit az évek során kigyűjtögettem, a szavak több mint a fele ige vagy igés szerkezet, a negyede melléknév, utána jönnek a főnevek, de a határozószavakból csak párat írtam ki. Nem biztos, hogy mindenki listája így fog kinézni, de vitathatatlan, hogy a pontos fogalmazás egyik alapköve a jól megválasztott ige. Már több posztban is említettem, ahelyett, hogy egy gyenge ige mellé raknák egy határozószót, amivel módosítjuk a jelentését, inkább használjunk erős igéket, melyek pontosan azt jelentik, amit ki szeretnénk fejezni. Az ige és a határozószó kombinálására az idegen nyelven író szerzők még hajlamosabbak is lehetnek, hisz így időt spórolnak, nem kell a szótárt bogarászniuk a megfelelő szóért. Ha például arra hajlanánk, hogy azt írjuk „said loudly”, mert önmagában a „say” igét nem tartjuk elég kifejezőnek, ehelyett szedjük elő a szótárat, és keressük ki belőle azt a szinonimát, ami szerintünk a helyzethez leginkább passzol (yelled, screamed, bellowed, roared stb.). Ez ugyanúgy vonatkozik a főnevekre is, például a „truck” helyett ne írjuk azt, hogy „big car”, a „peacock” helyett, hogy „pretty, colorful bird”.

Amikor arról beszéltem, hogy az íróknak specifikus szókincsre van szükségük, akkor például azokra az általános, mozgással kapcsolatos igékre utaltam, melyek a legtöbb történetben hatványozottan fordulnak elő. Így gyakran megesik, hogy míg az ember egy-egy szóra akár tíz különböző szinonimát is megtanul, addig egy másik, hasonlóan köznapi szóra egyet sem. Ilyen tipikus, rendszeresen használt szavak a helyváltoztatással kapcsolatos igék, mint a megy, fut, sétál és ezek szinonimái. Egy kéziraton belül nem ritka, hogy ezek egy-két tucat alkalommal is előfordulnak, úgyhogy ezekből jobb minél többet megjegyezni. Szintén gyakran ismétlődő mozdulat, amikor valaki leül, feláll, lefekszik stb. Amikor egy fejezetben már ötödszörre ül le valaki, akkor az ember már megunja ismételgetni, hogy „sat down”, és elkezdi variálni: „plopped down”, „sank into a chair”, „took his seat”, „collapsed” stb.
Nagyon fontosak a testbeszéddel kapcsolatos igék. Általában az a lusta fogalmazás jele, ha a szereplő reakcióinak leírása kimerül abban, hogy mérgesnek/ijedtnek/boldognak látszott. Ehelyett a testbeszédet (is) használjuk: winced, flinched, blushed, paled, cringed, trembled, beamed stb. Ehhez persze hozzájönnek még a különböző testrészek gesztusai: eyes crinkled at the corners, jaw tensed, muscles flexed, hands clenched into fists stb.
Gyakran előfordulhatnak még az érzékeléssel kapcsolatos igék. Minden egyes alkalommal, mikor a szereplőnk megnéz vagy lát valamit, nem írhatjuk, hogy saw, így előbb-utóbb ezt is variálnunk kell (observed, scrutinized, peeped, peeked, noticed, glimpsed). Ezen kívül persze még ott vannak a gondolkodással és egyéb mentális tevékenységekkel kapcsolatos szavak (realize, imagine, comprehend, fathom, take in stb.).

Az igék mellett, ami még hasznos lehet, azok az érzelmeket kifejező melléknevek, ugyanis például distressed, worried, ruffled, agitated, bothered mind az upset szinonimái, de nem mindegy, hogy adott esetben melyiket használjuk.
Érdemes lehet megjegyezni a különböző színárnyalatok neveit, hisz a red, yellow, blue, valamint ennek módosulásai, mint a dark yellow vagy light blue hamar kimerülnek. A színeknek az angolban is több tucat különböző árnyalata van, így ha egy karakter a tenger színét akarja leírni, lehetőleg ne intézzük el annyival, hogy blue. Ehhez kapcsolódnak a különböző szemszínek, hajszínek (a szőkének is van rengeteg árnyalata: honey blonde, sand, dirty blonde, strawberry blonde, nordic blonde stb.). Még érdekesek lehetnek a hangok (hoarse, brittle, throathy, silky), illatok (pungent, acrid, floral, fragrant) és a tapintás jelzői (rough, jagged, downy, fluffy, silken).

A felsorolt példák persze csak töredékei a rendelkezésre álló opcióknak. Akármelyik szót is használjuk, ne elégedjünk meg az első eszünkbe ötlő változattal, hanem nézzünk utána, találjuk meg azt, amelyik leginkább megragadja, amit ki szeretnénk fejezni.


A másik kérdés, amit érdemes megemlíteni az a mondatszerkesztés. Ez is inkább saját tapasztalat, lehet, hogy másoknak nincsenek ilyen gondjai, de eleinte szinte az összes mondatom ugyanúgy épült fel: alany + állítmány + egyéb. Itt ugye az a probléma, hogy az angolórán vagy a nyelvvizsgán senkit sem rónak meg azért, ha egysíkúak a mondatai, a lényeg a nyelvtani helyesség. Amikor az ember nekiáll írni, akkor, nem meglepő módon, a begyakorolt struktúrákat használja, ami viszont egy unalmas, monoton szöveget eredményez. Visszanézve eléggé alapvető dolognak tűnik, de korábban teljesen jól elboldogultam a nyelvvel anélkül, hogy melléknévi igeneves mellékmondatokat használtam volna, pedig azt is illik tudni. Szerintem a legjobb módszer az, ha először úgy írsz, ahogy tudsz, a lényeg, hogy nyelvtanilag azért helyes legyen. Később, amikor már szert tettél némi gyakorlatra, igyekezz variálni a mondatok hosszúságát, a szórendet, a szerkezeteket.
Érdemes a szokatlan vagy érdekes szerkezetű mondatokat aláhúzni vagy kiírni. Például az „Unjust I may have been, weak and resentful I have been, but never inconstant.” mondat sokkal erősebb érzelmi töltettel rendelkezik, mintha a szerző egyszerűen annyit írt volna, hogy „I might have been unjust, weak and resentful, but never inconstant.” Az angolban is ugyanúgy lehet variálni a szórendet attól függően, hogy melyik szóra akarjuk helyezni a hangsúlyt.
Amire érdemes még figyelni, hogy a nyelvtankönyvek, a nyelvvizsgára felkészítő gyakorlófüzetek inkább az érvelő esszé stílusát akarják begyakoroltatni. Tehát például azokat a kötőszavakat, melyek egy dolgozatban remekül működnek (pl. furthermore, moreover, additionally), nem nagyon használjuk a regényben. Úgy általában kerüljük az esszés megfogalmazást, mert nagyon mesterkéltté teszi a kreatív szöveget.


Végül beszéljünk arról, hogy hol vannak az idegen nyelven való írásnak a korlátai. Természetesen, aki anyanyelvi szinten műveli az angolt, az belevághat akármibe. Aki hajlandó hónapokat áldozni szótárazásra és kutatómunkára, az belevághat akármibe. Ám aki tudja magáról, hogy van még mit fejlődnie, de ennek ellenére inkább írna, minthogy szótárazzon egész nap, az válasszon magának elérhető célokat. Elsőként döntsd el, hogy inkább az amerikai angolt preferálod vagy a brit angolt, és lehetőleg később se nagyon váltogass a kettő között. Lehet, hogy úgy tűnik, nincs nagy különbség a kettő között, de bizony van. Általában az iskolában még elnézik, ha valaki váltogatja az amerikai és a brit megfelelőjét a szavaknak, de ha te bármilyen formában publikálni akarod az írásodat, akkor szigorúan tartanod kell magad az egyikhez. Vannak ismertebb különbségek, mint a yard/garden, apartment/flat, de például én teljesen véletlenül tudtam meg, hogy az amerikai iskolákban hallway van, és nem corridor. Még akkor is nagyon könnyen bele lehet csúszni hibákba, ha az ember odafigyel.
A másik szempont, hogy lehetőleg olyan környezettel és szereplőkkel dolgozz, amit meg is tudsz írni. Gondolom, nem újdonság, hogy Amerikában és Angliában országrészenként máshogy beszélnek az emberek. Drámai különbségek vannak egyes tájegységek között, ezért ezt jó, ha figyelembe vesszük. Nem tanácsolnám például, hogy egy magyar ember texasi farmerekről írjon regényt, mert nem fogja tudni visszaadni a beszédstílusukat, de ugyanúgy ne válassza főhősének a skót bányászt se. Egy jó, haladó nyelvtudással a legkönnyebben a középosztálybeli környezetet lehet megjeleníteni, vagyis akik egyszerű, standard angolt beszélnek. A gyakorlottabbak megpróbálkozhatnak a felsőbb osztályokkal is, például egy angol arisztokrácia körében játszódó történettel, mert a picit formálisabb, picit választékosabb stílust még különösebb kínlódás nélkül el lehet sajátítani. Ami szerintem nagyon nehéz, azok az alsóbb néprétegek: a farmer, a kocsmáros, a kamionsofőr, a vendégmunkás. Persze lehet szerepeltetni egy nagyon elegánsan beszélő kamionsofőrt is, de a nem standard angolt, amiben sok a nyelvtani hiba, sok a szleng, sok a tájjellegű szó, nagyon nehéz hitelesen megjeleníteni (sok anyanyelvi szerzőnek is beletörik a bicskája).

A dolog pozitív oldala, hogy az angolul íróknak rengeteg olyan dolog áll a rendelkezésükre, ami megkönnyíti az életüket. A könyvek terén – természetesen az ezernyi kreatív írással foglalkozó kiadvány mellett – készültek külön íróknak szóló szókincstárak, melyek némelyike egyetlen témára koncentrál, mint a The Emotion Thesaurus vagy a The Describer’s Dictionary. De a Pinteresten is rengeteg szógyűjteményt találunk, melyek közül én is jó párat kigyűjtögettem. Ezen kívül persze még számtalan nyelvtani, stilisztikai és mondatszerkesztéssel kapcsolatos könyv létezik külön íróknak.
Hasznos oldal angolul íróknak a Free Dictionary, egy egynyelvű szótár, ami sokkal részletesebb, mint bármi, amit magyar nyelven találnánk. Ez is listázza a szavak szinonimáit, de ha külön szinonima szótárt keresünk, a thesaurus.com is nagyon hasznos. Ami még érdekes lehet, főleg, ha valaki történelmi regényeket ír, az Ngram, aminek segítségével megnézhetjük, hogy az egyes szavak mikor váltak elterjedtté. A szövegszerkesztéshez és az ötleteléshez külföldön sokan külön programot használnak (pl. Scrivener), de online is találunk szerkesztői segédleteket például itt, de az egyik legnépszerűbb a Prowritingaid, ahol csak regisztrálni kell, és a beillesztett szöveget a program analizálja neked. Természetesen kilistázza a nyelvtani hibákat, de emellett aláhúzza a határozószókat és a fölösleges szavakat, elemzi a mondataid és szavaid hosszúságát, kiemeli a gyakran ismétlődő szavakat, tehát számtalan olyan apróságra rávilágít, ami nem biztos, hogy egyébként feltűnne.


Ha valaki érez hozzá kedvet, hogy idegen nyelven írjon, szerintem annak ellenére is érdemes kipróbálni, hogy nyilván azért nagyobb kihívás, mint az ember anyanyelvén. Nyelvtanulás szempontjából is hasznos, és a többség szórakoztatóbbnak is találja, mint az esszéírást. Ha pedig valaki komolyan veszi a dolgot, sokat gyakorol, és természetesen a nyelvi felkészültsége is megvan hozzá, nem tartom elérhetetlennek, hogy valaki idegen nyelven legyen sikeres. Főleg manapság, mikor az Amazonra bárki feltöltheti a művét. Az írástechnikai szabályok pedig az angol szövegekre is éppúgy érvényesek. Egy jól megírt történet minden nyelven működni fog.