Az utóbbi pár évben azt figyeltem meg, hogy bizonyos írókörökben az a nézet terjed, hogy az a jó/korrekt/szakmai kritika vagy értékelés, ami a szerző számára hasznos.

Ezt persze nem pont így szokták megfogalmazni, viszont az érvelésnek ez a lényege. Régebben láttam olyan videót, amiben egy szerző arról beszél, hogy a negatív vélemények mennyire ártalmasak az írókra nézve, és ha valaki ilyet nyilvánosan közzétesz, gondoljon bele, hogy ezzel tönkreteszi valakinek az álmait.

Gondoljon bele, hogy az író azon a könyvön mennyit dolgozott, a szívét-lelkét beletette. Gondoljon bele, hogy a rossz értékeléssel eltántoríthat másokat, hogy megvegyék a könyvet, és ezzel anyagi és lelki károkat is okozhat az írónak.

Ezt nyugodtan nevezhetjük érzelmi alapú manipulációnak.

Valószínűleg minden író hallotta már azt a tanácsot, hogy keress bétákat, találj hasonló érdeklődésű írókat, csatlakozz egy írókörhöz. Ezek jó tanácsok, és valóban minden szerzőnél eljön az a pont, amikor a hiába olvasott már száz írástechnikai anyagot, és írt le sok százezer szót, ő maga nem tudja megítélni, hogy működik-e a története, ehhez szüksége van külső véleményre.
A családtagok és barátok „laikus” véleménye is nagyon hasznos lehet, de ha szerencsés az ember, akkor talál egy olyan gyakorlottabb szerzőt, aki általános benyomások mellett konkrét technikai tanácsokat is tud adni. Ha pedig az ember rábukkan egy olyan írókörre, ahol a tagoknak hasonló az érdeklődési köre, mint neki, és a véleményükben megbízhat, akkor a segítségükkel rövid időn belül rengeteget fejlődhet alkotóként.

Valóban úgy gondolom, hogy egy megbízható, támogató közösség alapja lehet annak, hogy valaki kiteljesedjen alkotóként, és sikereket érjen el.

Viszont azt sem szabad elhallgatni, ha ez ember bekerül egy rossz írós közösségbe, akkor a téves tanácsok és a negatív hozzáállás miatt nemcsak az írói fejlődése állhat meg, hanem teljesen elfordulhat az írástól.

Sajnos találni olyan csoportokat, ahol mindenféle korrekció nélkül keringenek hamis elméletek és téves „szakmai” tanácsok. Sajnos olyan közösségek is léteznek, amelyek körül olyan negatív légkör alakult ki, hogy a tagok egy része egyszerűen felhagyott az írással, elvesztette a motivációját.

Ezért fontos, hogy felismerd nemcsak azt, hogy az íróköröd miben segít téged alkotóként, hanem azt is észleld, ha egy csoport már csak félrevisz, visszafog. Összegyűjtöttem néhány jellemzőt, ami azt jelzi, hogy ideje lehet új közösséget keresned. 

 Az előző cikkben az antihősökről írtam, és ott említettem, hogy a szerzők gyakran elkövetik azt a hibát, hogy egy sötét vagy egy szürke karaktert megpróbálnak teljesen kifehéríteni, felmenteni.
Ennek érdekében egyrészt igyekeznek a vétkeiket tompítani, például ha a szereplő embert ölt, akkor ezt megpróbálják azzal magyarázni, hogy nem tehetett mást, a másik amúgy sem volt jó ember, és egyébként is szerencsétlen gyilkosnak nehéz volt a gyerekkora.
A másik módszer, hogy igyekeznek a pozitív tulajdonságait kiemelni, például vonzó, néha kedves, szereti az állatokat, adakozott az árváknak stb.

Abban nincs semmi rejtély, hogy az emberek miért szeretnek gonosz vagy ambivalens karakterekről írni vagy olvasni. Az előző cikkben kitértem arra, hogy az antihősökkel az olvasó lehetőséget kap, hogy megélje a saját sötét oldalát, eközben pedig nem árt senkinek, és semmilyen következménytől nem kell tartania. 

Valamint persze ott van a puszta kíváncsiság is, hogy így kicsit beleláthat olyan figurák elméjébe, akiket a való életben messziről elkerülne.

Az antihősök azok a karakterek, akiket romlottságuk ellenére is szeretünk, vagy éppen imádjuk utálni őket. Felrúgják azt a képet, ahogy egy igazi hőst elképzelünk, és rákényszerítenek, hogy egy más nézőpontból tekintsünk a világra (gondoljunk csak azokra a feldolgozásokra, melyek a hős után az antagonista szemszögéből mesélik el újra ugyanazt a történetet.)
Egykor az írók ódzkodtak tőle, hogy egy megosztó, nem éppen feddhetetlen jellemű figurát tegyenek meg főszereplőnek, de manapság az antihősök népszerűbbek, mint valaha.
Ez nem azt jelenti, hogy könnyű írni ezt a karaktertípust, ellenkezőleg: egy rosszul ábrázolt gyarló főszereplő könnyedén válhat izgalmasból szimplán unszimpatikussá, ezzel magát a történetet is élvezhetetlenné teheti. Elvégre milyen olvasó követne hosszú fejezeten keresztül egy olyan főhőst, aki irritálja?
A gyakorlatban szinte bármilyen  karakterre rámondják, hogy antihős, aki jó, de rendelkezik sötét oldallal is, vagy fordítva, viszont hivatalosan ez egy szűkebb fogalom.

Jól elkezdeni egy regényt a világ egyik legnehezebb dolga. Az írók döntő többségének nem is sikerül.
Itt nem csak a kezdőkre és a kevés gyakorlattal rendelkező szerzőkre gondolok, hanem akár a tapasztalt írókra is.
Ha megnézzük a kiadott könyveket, azoknak a kezdése ritkán kiemelkedő. Nem indítanak rosszul, mert akkor el se jutott volna a publikálásig a kézirat, de nem is olyan fantasztikusak, hogy az olvasóban komoly nyomot hagyjanak az első bekezdések.

Az első pár mondatnak nem is feltétlenül kell zseniálisnak lennie, elég, hogy felkeltse annyira az olvasó érdeklődését, hogy ne rakja rögtön félre a könyvet. Ne sugallja azt az olvasóknak, hogy ez egy unalmas történet lesz, amire nem érdemes időt pazarolnia.
A legtöbb író pontosan tudja, hogy mennyire fontos a jó indítás, így arra a szövegük kidolgozása közben is külön hangsúlyt fektetnek.
Vannak olyan unalomig ismert formulák, ahogy nem kezdünk regényt. Ilyen tiltólistás indítás, hogy megszólal az ébresztő, a főszereplő felkel, megreggelizik, megmosakszik, bemegy a munkahelyére vagy az iskolába. Ebben a cselekvéssorban önmagában semmi izgalmas nincs, főleg, ha a karakter napi rutinja nem sokban tér el a többi emberétől. Viszont olvastam már olyan ébredős indítást, amiben szintén csak annyi történt, hogy a karakter megreggelizett és bement a munkahelyére, ami remekül működött, mert noha a cselekvés nem volt érdekes, ahogy a szerző leírta, az különleges volt. De ez mondjuk egy filozofikusabb szépirodalmi regény, egy thrillernél ez már nem működne.

Egy ideje írós oldalakon meg fórumokon az a tanács kering, hogy íróként neked feltétlenül fel kell bérelned egy szerkesztőt még a kiadás előtt. Tehát még ha egy hagyományos kiadóhoz vinnéd is a kéziratodat, vagy jelentkeznél egy pályázatra, még előtte meg kell szerkesztetned valakivel.
Mindenki tudja, hogy a szerkesztés minden kéziratnál elengedhetetlen (a korrektúra nem kevésbé), de hagyományos kiadás esetén ha az író felfogad külön egy szerkesztőt, mielőtt bármilyen kiadónak elküldené a kéziratát, akkor jó eséllyel duplán lesz szerkesztve az a szöveg, két különböző szakember által.
Az előzetes szerkesztés valamikor egyszerűen csak fölösleges, valamikor meg kimondottan hátrányos lehet. Ebben cikkben összeszedem, hogy kinek és milyen esetben hasznos adott szerkesztési munkákat elvégeztetni, és kinek nem ajánlott.
Ha még nem tetted, előbb olvasd el a korábbi cikket a szerkesztés szintjeiről, mert itt is használni fogom az abban elmagyarázott kifejezéseket (pl. line és content editing).

Még mindig sokan szeretnének itthon publikált szerzők lenni, sokaknak az az álma, hogy egyszer az ő könyvük is ott lesz a boltok polcain. Ami különbség a korábbi évekhez képest, hogy most már a kezdőknek is árnyaltabb elképzeléseik vannak arról, hogy ezt a célt hogyan tudnák elérni.
Már kevesekben él az a romantikus elképzelés, hogy valakiből úgy lesz ismert író, hogy hirtelen eszébe jut egy jó történetötlet, azt lázas ihletettségben papírra veti, másnap pedig postázza a kiadónak, aki rögtön küldi is neki a szerződést. A szerzőknek ma már pontosabb információik vannak arra nézve, hogyan lehet bejutni egy kiadóhoz, hogy érdemes pályázni, és arra nézve is, hogy íróként hogyan fejlődhetnek.
A tudatosabb írói hozzáállás következménye, hogy magyarul is egyre több írástechnikai anyag elérhető, megjelentek az íróiskolák, és megjelent alternatív lehetőségként a magánkiadás is. Ahogy növekszik az írókat megcélzó szolgáltatások száma, természetes, hogy lesznek köztük valóban hasznosak és minőségiek, és lesznek köztük rosszabbak. Valószínűleg mindenki találkozott már olyan hirdetéssel, amiben kezdő szerző, valódi szakmai háttér nélkül irodalmi ügynökséget indít, szintén pár kötetes szerző írós tanfolyamokat tart, vagy emberek szakmai tapasztalat nélkül irodalmi szerkesztést vállalnak pénzért.

Amatőr írós körökben elkezdett terjedni az a nézet, hogy mielőtt elküldenéd a kéziratodat egy kiadónak vagy egy irodalmi pályázatra, meg kell szerkesztetned (erről egy későbbi cikkben írok, hogy ez a tanács miért félrevezető). Ezzel párhuzamosan mintha az utóbbi időben megnövekedett volna azon hirdetések száma is, amelyek szerkesztést kínálnak.
Az nagyon jó, hogy az amatőr íróknak is megvan arra a lehetőségük, hogy felkeressenek szabadúszó szerkesztőket és cégeket, akik segíthetnek a kéziratuk fejlesztésében. Ha esetleg a szerző a kéziratát magánkiadásba szeretné vinni, akkor feltétlenül szükséges, hogy megjelenés előtt átnézze egy profi. Emellett léteznek olyan szolgáltatások, amelyekből sokat is lehet tanulni.
Viszont nagyon hiányosak az információk azzal kapcsolatban, hogy egy adott típusú szerkesztés mit is takar, mi a célja, kinek és milyen okból érdemes igénybe vennie.
Még ha egy hirdetés egyértelműen tájékoztat is, és egyáltalán nem szándéka félrevezetőnek lenni, akkor is az amatőr írók jó része egyszerűen nem tudja felmérni, hogy ha igénybe veszi azt a szolgáltatást, akkor az valóban segít-e elérni a céljait. És valószínűleg sokan téves elvárásokkal ugranak ezekbe bele, és csak későn jönnek rá, hogy okosabb lett volna azt az összeget inkább egy olyan képzésbe vagy szolgáltatásba fektetniük, ami valóban előremozdította volna az alkotói fejlődésüket. 

A 100. poszt alkalmából kiemeltem egy-egy tippet az eddigi cikkekből. A linkekre kattintva elolvashatod a teljes bejegyzést.

1. Ne hallgass olyasvalakire, aki lekezelően bánik veled, csak mert kezdő vagy.

2. Igen, az írás nehéz, biztos elkövetsz majd hibákat, de azért ne kritizáld halálra magad.

3. A szöveg rendszerint erősebb lesz, ha kihúzod belőle a fölösleges részeket.

4. A narratív távolsággal manipulálni tudod, hogy az olvasó milyen mélyen legyen benne a nézőpontkarakter szemszögében.

5. A narratív távolság használata összefüggésben van a karakterábrázolással és a „mutasd, ne mondd” szabállyal. 

6. A rosszul adagolt információ vagy hiányt és zavart okoz, vagy megakasztja, nehézkessé teszi a cselekmény természetes folyását.

A legújabb Star Wars-filmről eddig is millió kritika jelent meg, és rengeteg vélemény meg ellenvélemény fogalmazódott meg azzal kapcsolatban, hogy az utolsó rész méltó lezárása-e ennek a trilógiának, vagy visszalépés. Mivel számos elemzés található a filmről, ami foglalkozik annak történetével, háttérvilágával, mágiarendszerének egységességével és logikai lyukaival, ezeket nem is fogom érinteni. Magának a történetnek boncolgatásával is meg lehetne tölteni egy könyvet, így erre sem vállalkozom, ehelyett ebben a cikkben a karakterábrázolásra fókuszálok, azon belül is a főszereplők mélypontjára, és hogy ezt a filmek hogyan kezelték.
Ez nem lesz átfogó dramaturgiai elemzés, viszont az új Star Wars-filmek jó lehetőséget adnak, hogy egy konkrét példán keresztül nézzük meg, milyen jelentősége van a mélypontnak a karakterív szempontjából.