Valószínűleg minden író hallotta már azt a tanácsot, hogy keress bétákat, találj hasonló érdeklődésű írókat, csatlakozz egy írókörhöz. Ezek jó tanácsok, és valóban minden szerzőnél eljön az a pont, amikor a hiába olvasott már száz írástechnikai anyagot, és írt le sok százezer szót, ő maga nem tudja megítélni, hogy működik-e a története, ehhez szüksége van külső véleményre.
A családtagok és barátok „laikus” véleménye is nagyon hasznos lehet, de ha szerencsés az ember, akkor talál egy olyan gyakorlottabb szerzőt, aki általános benyomások mellett konkrét technikai tanácsokat is tud adni. Ha pedig az ember rábukkan egy olyan írókörre, ahol a tagoknak hasonló az érdeklődési köre, mint neki, és a véleményükben megbízhat, akkor a segítségükkel rövid időn belül rengeteget fejlődhet alkotóként.
Valóban úgy gondolom, hogy egy megbízható, támogató közösség alapja lehet annak, hogy valaki kiteljesedjen alkotóként, és sikereket érjen el.
Viszont azt sem szabad elhallgatni, ha ez ember bekerül egy rossz írós közösségbe, akkor a téves tanácsok és a negatív hozzáállás miatt nemcsak az írói fejlődése állhat meg, hanem teljesen elfordulhat az írástól.
Sajnos találni olyan csoportokat, ahol mindenféle korrekció nélkül keringenek hamis elméletek és téves „szakmai” tanácsok. Sajnos olyan közösségek is léteznek, amelyek körül olyan negatív légkör alakult ki, hogy a tagok egy része egyszerűen felhagyott az írással, elvesztette a motivációját.
Ezért fontos, hogy felismerd nemcsak azt, hogy az íróköröd miben segít téged alkotóként, hanem azt is észleld, ha egy csoport már csak félrevisz, visszafog. Összegyűjtöttem néhány jellemzőt, ami azt jelzi, hogy ideje lehet új közösséget keresned.
Sznobizmus
Ebből a szóból biztos sokan arra következtetnek, hogy az olyan sznobokra gondolok, akik szerint a szépirodalmon kívül minden más komposztra való, de a szórakoztató irodalmon, sőt, az egyes zsánereken belül is gyakran megjelenik a sznob hozzáállás.
Az ember bizonyos közösségekben úgy érezheti, hogy létezik a zsánereknek egy ki nem mondott rangsora. Ha valaki történelmi regényt vagy komolyabb fantasy, sci-fi szövegeket ír, az "előkelőbb", mint ha mondjuk romantikus regényeken dolgozik. Ha valaki felnőtteknek ír, az bizonyos körökben előkelőbbnek számít, mint ha ifjúsági regényeket, meséket írna.
Nem is olyan régen egy „legjobb fantasy könyvek” összeállítás kapcsán láttam egy cikkben olyan véleményt, hogy nem kellett volna a listára annyi ifjúsági művet felvenni, mert ettől „gyerekesnek” tűnik a zsáner.
Néha olyan megjegyzéseket látni, amiből arra következtethetünk, a zsánereken belül bizonyos alzsánerek menőbbnek számítanak, mint mások. Például sok rajongói rétegre jellemző, hogy menőbb, ha valaki kevésbé népszerű és kevésbé ismert alzsánerben ír. Egy regény felértékelődhet a kritikus szemében pusztán csak azért, mert rétegkönyv.
A trendek változása természetes folyamat, valamikor menő volt a cyberpunk, most már kevésbé az, valamikor menő volt a grimdark, most már nem akkora újdonság. De a kezdő írók műveit nem lehet aszerint bétázni, hogy éppen mi a trend, és technikai tanácsok címén egy klasszikus hősfantasyt író szerzőre ráerőltetni mondjuk a grimdark paneleit.
Ha a te írókörödben fellelhető hasonló sznob hozzáállás, akkor előfordulhat, hogy ha te egy értékesebbnek tartott kategóriába írsz, akkor elfogultabbak lesznek veled, és pozitívabban állnak a történetedhez.
Például a történelmi írások felé megnyilvánul egyfajta tisztelet, értékelik, hogy a szerző kutatott, és ezért a béták hajlamosak feldicsérni azt a regényt is, ami technikailag rossz. A romantikus regények felé pedig megnyilvánulhat egy előítélet, és a te írásod lehet akármilyen színvonalasan kidolgozott, kritizálni fogják. Ilyenkor pedig nem arra fogsz kapni tanácsokat, hogyan fejleszd a történetedet, hanem az íróköröd kimondatlanul is arról próbál majd meggyőzni, hogy ne írj abban a (szerintük ciki) zsánerben.
Egy írós csoportban valaki megkérdezte, hogy mi a különbség a YA és az NA korcsoport között, és erre azt a választ kapta, hogy ha korcsoportokban gondolkozik, akkor csak sablonos történeteket fog írni. Egy ilyen megnyilvánulás nemcsak téves, hanem kártékony. Emögött a tanács mögött nem segítő szándék volt, hanem a hozzászóló ezzel tulajdonképpen azt mondta a szerzőnek, hogy ne akarjon ezekben a korcsoportokban írni.
Amelyik írókörben előítéletek vannak bizonyos műfajokkal, zsánerekkel, korcsoportokkal szemben, és te esetleg pont ilyen típusú művet szeretnél írni, ott tanácsadás ürügyén arról próbálnak majd meggyőzni, hogy ne írj olyan művet, amilyet terveztél. Írj egy olyat, ami nekik tetszik, amit ők színvonalasnak gondolnak.
Egy írós közösség akkor konstruktív, ha abban próbálnak segíteni, hogyan tudod a legjobban elmesélni azt a történetet, amit TE szeretnél elmondani, nem azt, amit ŐK akarnának olvasni.
Rugalmatlan gondolkodás
Ez kapcsolódik az előző ponthoz, és tulajdonképpen ez is azonos problémából ered, abból, hogy egy írókörben az emberek a sajátjukon kívül nem képesek megérteni másfajta írói törekvéseket.
Mentségükre legyen mondva, amíg valaki kezdő író, addig ez érthető is. Természetes, ha valaki elsősorban mondjuk krimiíró, és ezen a területen képezte magát, akkor az összes többi szöveget ebből a nézőpontból vizsgálja.
A szerkesztő az, akitől elvárható, hogy több zsánerben is otthon legyen, és ezek szempontrendszere között tudjon váltani attól függően, hogy milyen szövegen dolgozik. Ez egy szerzőtől alapvetően nem várható el, viszont ha tanácsot ad, és rendszeresen bétázik másoknak, akkor mégiscsak felelős azért, hogy milyen tippeket ad az írótársainak.
Ha ez egy kisebb írókör, és mindenki hasonló történeteket ír, akkor ebből kevésbé van probléma. Ám egy nagyobb csoportban, ahol többféle kategóriában írnak az emberek, ott már gond lehet, hogy ha a tagok nem rugalmasak, nem tudnak kicsit se szemléletet váltani. Ilyenkor előfordulhat az, hogy az író csak olyan tanácsokat kap, amik tulajdonképpen arról szólnak, hogy a többiek a helyében hogyan írnák meg a regényét.
Ha nagyon homogén szemléletű az írókör, annak az a veszélye, hogy még ha tapasztalt írók is vannak benne, nemcsak a jó tippeket meg írói fogásokat veszik át egymástól a tagok, hanem a rosszakat is. Például egy mesterkélten fogalmazó, túlíró szerzőnek elkezdik páran dicsérni a stílusát meg a leírásait, és ha az írókör gondolkodásában ez lesz a „szép” stílus, pár év múlva az ottani szerzők háromnegyede ilyen modorosan fog írni.
Tehát egy csoportnál azt is érdemes nézni, hogy mennyire rugalmas gondolkodásúak a tagok, tudnak-e értékelni különböző jellegű szövegeket is, megjelennek-e a tanácsokban különböző szempontok, vagy mindenkit egy elvárásrendszer szerint ítélnek meg.
Úthenger mentalitás
Egy korábbi cikkben írtam a Dunning-Krueger hatásról, konkrétan arról, hogy aki keveset tud egy témakörről, az hajlamos túlbecsülni az ismereteit, és biztosabb az (esetleg téves) véleményében, mint az, aki valóban tájékozott a témában. Aki nagyon vehemensen és határozottan fejti ki az álláspontját, annak sok ember hajlamos hinni, pedig lehet, hogy ő abszolút tévúton ját, miközben a szelíd, bizonytalannak tűnő „esetleg csinálhatnád így, de nem vagyok szakértő, ez csak az én véleményem” hozzászólásokban vannak a valóban hasznos tanácsok.
Láttam olyan fórumokat, ahol a hangadók olyan szerzők voltak, akiknek alkalomadtán voltak jó meglátásaik, de gyakran szakmai szempontból téves dolgokat hangoztattak. Viszont hihetőnek tűnt az érvelésük, így a kezdők körében szinte szakmai tekintélyt vívtak ki maguknak.
Az, hogy az ember mit szeretne hallani, és hogy mi az igazság, gyakran két különböző dolog. Ha egy téves vélemény megnyugtatóbb, és egy könnyebb megoldást kínál fel, akkor az emberek hajlamosak az igazság helyett inkább azt elfogadni.
Kezdő íróként nagyon nehéz eldönteni, hogy a sok vélemény közül melyik az igaz. Valamikor az illető nem is téved, mert egy bizonyos típusú műre, egy zsánerre vonatkoztatva igaza van, csak a többi zsánerre vonatkoztatva nem működik, amit mond.
Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy aki a tanácsot adta, milyen zsánerben, korcsoportban mozog, honnan veszi a példáit. Nem minden tipp alkalmazható univerzálisan minden szövegre. Ha az illető folyton szépírókra meg klasszikusokra hivatkozik az érvelésében, te pedig pergő, mai thrillert vagy romantikus regényt írsz, akkor kevésbé valószínű, hogy az ő tanácsai használhatók lesznek például a cselekményvezetést illetően. Ha az illető weird novellákat ír, ne tőle várj tanácsot a YA regényeddel kapcsolatban.
Ha hallasz egy tippet, mindig gondold át, hogy az igaz-e a zsánereden belüli kortárs regényekre.
Amit az írós közösségekben nézz meg, hogy mennyire kiegyensúlyozottak a vélemények. Van egy vagy két hangadó, és szinte mindenki bólogat hozzájuk, vagy teret kapnak más vélemények is, és valódi eszmecsere zajlik a csoportban.
Tiéddel ellentétes írói célok
Az, hogy egy tanács kinél fog működni, kinél nem, az nemcsak azon múlik, hogy az illető milyen zsánerben meg korcsoportban ír, hanem azon is, hogy egyáltalán ő szerzőként mit szeretne elérni.
Vegyünk egy meseírót, aki hobbiból, a gyerekei szórakoztatására mesél, esetleg van egy írói oldala, ahol az ismerőseivel is megoszthatja a történeteit, és ez neki elég, ez örömet hoz. Vagy vegyünk egy blogregényeket író lányt, akinek van egy szép követői rétege, ő szeret a neten publikálni, nem feltétlenül akarja nyomtatott formában látni a történeteit, legföljebb a követői számát szeretné növelni. Ezeket az írókat teljesen fölösleges frusztrálni írástechnikai szabályokkal meg a kiadók elvárásaival.
Különböző írói célok vannak, és ezek mind egyenrangúak, nem kell, hogy mindenkinek az legyen élete álma, hogy a boltok polcán ott legyen a könyve. Az is egy jó cél, ha valaki szeretne elérni 100.000 olvasást a Wattpadon.
Egyrészt nem jó, ha egy hobbiíró egy csoportban folyton azt hallja, hogy neki publikálásra kellene hajtania. De az sem jó, hogy ha valaki profi író szeretne lenne, neki tényleg az az álma, hogy ott legyenek a könyvei a boltokban, és népszerű szerző legyen, de a környezetében csak amatőr hozzáállással és lenézéssel találkozik.
Ha valaki egy kevésbé népszerű zsánerben szeretne írni, egy szűkebb, válogatott olvasórétegnek, az egy jó írói cél. Ha valaki populáris író akar lenni sok ezres olvasóréteggel, az szintén egy jó cél. Ne hagyd, hogy egy írós közösségben megalázzanak az álmaidért.
Ha te boldog lennél egy kisebb szépirodalmi kiadónál, 600 fős olvasóréteggel, akiktől pozitív szakmai megerősítést kapsz, ne hagyd magad arról meggyőzni, hogy ezek rossz ambíciók, hogy valaki csak tízezres fogyás után nevezheti magát írónak. Viszont ha az álmod a tízezres fogyás, és hogy a Molyon ott legyen a könyved a legnépszerűbb kaland, romantikus vagy ifjúsági regények között, akkor ne hagyd magad arról meggyőzni, hogy te ezért lelketlen bértollnok vagy.
Mindez csak önigazolás. Aki azt hangoztatja, hogy a szakmai elismerés nem számít, csak az eladott példányszámok, az éppen a szakmai megerősítést hiányolja. Aki szerint a népszerűség nem számít, az éppen amiatt aggódik, hogy nem lesznek olvasói.
A nagy művészek többféle motivációból alkottak, Van Gogh nem tudta eladni a képeit, ő belső szükségletből festett, Michelangelo viszont megrendelésre, pénzért festette a Sixtus-kápolna freskóit. Ha valaki tehetséges és jó történetmesélő, akkor mindegy, hogy neki a fő motivációja a népszerűség, a pénzkeresés vagy a pozitív kritikai visszhang (azzal ugyanúgy el lehet rontani egy regényt, ha valaki csak pénzért, vagy csak a szakma elismeréséért ír).
Ha valaki egy jó szöveget írt, teljesen mindegy, milyen célból írta. Ne maradj tag olyan közösségekben, ahol egymás támogatása helyett lenézik és kigúnyolják azokat, akik az általuk felállított írói ideáloknak nem felelnek meg.
Mérgező légkör
Azt mondják, hogy általánosságban is jellemző ránk magyarokra, hogy hajlamosak vagyunk mindenben a negatívumokat keresni. Bár ez egy sztereotípia, azért ha megnézek külföldi írós oldalakat, meg megnézem a magyar oldalakat, észre lehet venni, hogy általánosságban más a hozzáállás. Nekünk az optimizmus gyanús, az új kezdeményezések gyanúsak, és elkezdjük keresni mögötte a rossz szándékot, az átverést.
Én is látok néha olyan pályázatokat, amiktől óva intenék mindenkit. Például ha egy kis kiadó olyan novellapályázatot hirdet meg, ahol az írónak fizetnie kell, hogy megnézzék a novelláját, az jó eséllyel nem pályázat, hanem az író fizet a megjelenésért. Még kínosabb, ha a pályázók fedezik a könyv megjelenésének költségeit, aztán végül jórészt be se kerülnek a kötetbe.
Léteznek kétes kezdeményezések, és bizonyos pályázatokra az ember elvi okokból nem jelentkezne. Ha valami átverésnek tűnik, természetes, hogy erre egy írókörben figyelmeztetik egymást. Nem is az ilyen esetekre gondolok, hanem amikor felmerül egy új lehetőség, akkor a csoport egy része automatikusan összeesküvés-elméleteket kezd el gyártani.
Magam is hallottam több pályázat kapcsán ilyen megjegyzéseket, hogy ez biztos csak kamu, már előre el van döntve, ki nyeri meg, ez protekciós rendszerű, itt senkinek semmi esélye, fölösleges próbálkozni…
Konkrétan hallottam olyan esetet, amikor egy szerző azért nem mert jelentkezni egy pályázatra, mert egy csoportban hasonló megjegyzésekkel találkozott, és attól tartott, hogy ha esetleg valamilyen helyezést ér el, akkor őt is támadások érhetik.
Ha egy írókörben nem örülnek az új lehetőségeknek, és nem támogatják egymás sikerét, hanem egy szerzőnek azon kell aggódnia, hogy beszólnak-e neki, ha ő pályázik vagy esetleg megnyer valamit, az a közösség mérgező.
Sajnos a közösségi médiában karriert lehet építeni összeesküvés-elméletekből, fanyalgásból és mások kigúnyolásából, de még ha egy bizonyos szintig szórakoztató is szarkasztikus kommenteket olvasni, ez téged íróként nem visz előbbre. Ez a fajta negatív hozzáállás a kudarctól való félelemből és az irigységből ered, és ha rendszeresen ki vagy téve ennek, téged is csak elbizonytalanít és gátol.
Láttam hasonló mérgező csoportokat, és a szomorú az, hogy ezek mögött is sokszor valódi segítő szándék van, igény a közösségépítésre, csak sajnos sokszor az adminok sem veszik észre, hogy a kommunikáció, ami ott folyik, nem segíti a tagokat, hanem visszafogja.
Ritkán lehet ezeket a közösségeket megreformálni, így sokszor az egyetlen lehetőséged, hogy kilépsz vagy legalábbis tisztes távolból figyeled az ott zajló eseményeket.
Hidd el, nincs szükséged arra, hogy rendszeresen elmagyarázzák neked, hogy az irodalom hanyatlik, az olvasók ostobák, a kiadók csak a gagyit keresik, és a kultúra halott, így minden szó, amit leírsz, csak egy meddő kiáltás, amit elnyel majd az általános közöny feketelyuka. Még a végén sikeres szerző leszel, ami még a kudarcnál is megbocsáthatatlanabb bűn.
***
A mikrokörnyezet, amiben alkotóként benne vagy, nemcsak azt befolyásolja, hogy milyen témákban milyen információk jutnak el hozzád, hanem a hozzáállásodat is az íráshoz. A művészetben mindig is népszerű volt a „szenvedő, meg nem értett művész” szerepkör, amit bárki magára ölthet akkor is, ha alkotóként nem sok mindent tud felmutatni. De amit a könyvekből és filmekből megtanulhattunk, hogy ez a szenvedő művész póz lehet kifelé látványos, de nem valami szórakoztató, és biztos nem kifizetődő.
Az alkotásnak nem kell szenvedésnek lennie, és a könyvpiacot nem kell valami veszélyes ingoványnak elképzelni, ami a kezdő szerzőket előbb-utóbb a mélybe rántja és kizsigereli.
Vannak olyan olvasók, akik kíváncsiak a történetedre. Lehet egy olyan kiadó, aki talán pont egy olyan regényt keres, amilyen a tiéd. Csak abból lehet sikeres szerző, aki elhiszi, hogy az ő írásai számítanak, és ha kitartó és szorgalmas, akkor elérheti a céljait. Biztos nem pár hónap alatt, és lehet, hogy nem is pár év alatt, de az a csodás az írásban, hogy nem lehet belőle kiöregedni.
Kerüld el a cinikus, meg nem értett szerzők közösségeit, és találj egy olyan írókört, akik rendszeresen megerősítenek abban, hogy amit létrehozol, az értékes, az álmaid értékesek.
Mert az irodalom területén sokféle érték van. Értékes az olyan robosztus nyelvezetű mélylélektani szépirodalmi regény, amit lehet, hogy csak 400-an olvasnak el, de olyan gazdag a szimbólumrendszere, hogy egyetemi szemináriumokon elemzik. És értékes az izgalmas krimi vagy a könnyed romantikus fantasy regény, ami nem újítja meg a zsánert, de nem is vállalkozik sokkal többre, mint hogy könnyed kikapcsolódást nyújtson. Szerintem abban egyetérthetünk, hogy egy világjárvány alatt, amikor az emberek nagy része négy fal közé van zárva, másoknak meg még rosszabb körülményekkel kell megbirkózniuk, pár óra kikapcsolódás egy olvasónak a legnagyobb ajándék lehet.
Az a minimum, amit egy egészséges, pozitív írós közösségtől el lehet várni, hogy attól függetlenül, hogy ott a tagok milyen területen publikálnának és milyen eredményeket szeretnének elérni, mindenki céljait tiszteletben tartják, nem alakítanak ki köztük alá-fölérendeltségi viszonyt.
Vannak olyan támogató csoportok, ahol ez megvalósul, csak meg kell találnod őket. Ha pedig nem találsz, alapíts egyet!