Így írj lenyűgöző antihősöket

Az antihősök azok a karakterek, akiket romlottságuk ellenére is szeretünk, vagy éppen imádjuk utálni őket. Felrúgják azt a képet, ahogy egy igazi hőst elképzelünk, és rákényszerítenek, hogy egy más nézőpontból tekintsünk a világra (gondoljunk csak azokra a feldolgozásokra, melyek a hős után az antagonista szemszögéből mesélik el újra ugyanazt a történetet.)
Egykor az írók ódzkodtak tőle, hogy egy megosztó, nem éppen feddhetetlen jellemű figurát tegyenek meg főszereplőnek, de manapság az antihősök népszerűbbek, mint valaha.
Ez nem azt jelenti, hogy könnyű írni ezt a karaktertípust, ellenkezőleg: egy rosszul ábrázolt gyarló főszereplő könnyedén válhat izgalmasból szimplán unszimpatikussá, ezzel magát a történetet is élvezhetetlenné teheti. Elvégre milyen olvasó követne hosszú fejezeten keresztül egy olyan főhőst, aki irritálja?
A gyakorlatban szinte bármilyen  karakterre rámondják, hogy antihős, aki jó, de rendelkezik sötét oldallal is, vagy fordítva, viszont hivatalosan ez egy szűkebb fogalom.

Ki az antihős?

Alap definíciója szerint olyan főszereplő, akiből nagyrészt hiányoznak azok a pozitív tulajdonságok, amelyeket rendszerint egy hősnek tulajdonítunk.
Figyelem, egy karaktert akkor nevezhetünk antihősnek, ha ő főszereplő, protagonista (nézőpontkarakter is).
Láttam arra példát, hogy egy cikkben a hős–antihős fogalmakat a protagonista–antagonista szinonimájaként használták, de ez hibás. Az antihős nem azt jelenti, hogy ez az a karakter, aki a főhőssel szemben áll.
Ha egy karakter a történetben antagonista (nem főszereplő), akkor nem  mondhatjuk rá, hogy antihős, akkor sem, ha ő egy pozitív tulajdonságokkal is rendelkező ellenfél.

Mikor tekinthetünk egy főszereplőt antihősnek?
Ezzel kapcsolatban is sok a keveredés. Ha a főszereplőd kimondottan gonosz, akkor nincs kérdés, ő antihős. Viszont az egyértelműen jó és gonosz karakterek között van egy széles sáv, ahol a „szürke” karakterek helyezkednek el, akiknek vannak jó és rossz tulajdonságaik is.
Attól, hogy a főszereplő nem egy kiköpött fényes páncélú grállovag, még nem lesz antihős. (Láttam olyan listát is, ahol Harry Potter volt beállítva antihősnek, mert nem viselkedett a sorozatban végig példamutatóan).
A hősöknek ugyanúgy lehetnek negatív jellemvonásaik, lehetnek esendőek, hibázhatnak, időnként árthatnak másoknak. A pozitív karakterfejlődési ív éppen abból indul ki, hogy a főhősnek vannak olyan gyengeségei, amiket le kell küzdenie a regény végére – egy tökéletes figura nem is tud fejlődni.

A hős meg az antihős között nem az a különbség, hogy az egyik lehet esendő meg hibázhat, a másik meg nem, hanem a tradicionális főhősök még ha hibáznak is, tudjuk, hogy az értékrendjük a helyén van, és ez egy olyan értékrend, amivel olvasóként nagyrészt azonosulni tudunk.
Az antihősök jellemében van valami, ami a közösség szabályaival ellentétes, amit az olvasók megvetendőnek éreznek. Ilyen tulajdonság lehet a gyávaság, önzés, erőszakosság, becstelenség, alattomosság, érzéketlenség stb.
Egy hős lehet, hogy egyszer csal, hogy megkapja az előléptetést, de lelkifurdalása van miatta, és nem akar ebből szokást csinálni. Az antihős tudja, hogy a csalás becstelenség, de nem zavartatja magát emiatt, úgy érzi, a szabály felett áll. Vagy a lelke mélyén bűntudata van, de nem eléggé, hogy többet ne viselkedjen így.

A sötét karakterek varázsa

Ha egy antihősnek olyan a jelleme és olyan dolgot tesz, amit megvetendőnek tartunk, akkor mégis miért szeretünk az ilyen főszereplőkről olvasni?
A klasszikus főhőstípus főleg pozitív tulajdonságokkal rendelkezik, mint a bátorság, önfeláldozás, kedvesség, hit az emberi jóságban. Őket csodáljuk, mert jobbak nálunk, és mi is ilyen emberekké akarunk válni.
Az antihősök nem olyan figurák, amilyenek szeretnénk lenni, hanem amilyenek ténylegesen vagyunk. Azért vagyunk képesek azonosulni velük, mert pontosan tudjuk, hogy nem vagyunk feddhetetlen hősök, mi is rendelkezünk egy sötét oldallal, mi is hozunk rossz döntéseket.

A szürke főszereplők az átlagembert képviselik, akik nem egyértelműen jók vagy rosszak.
A negatívabb antihősők azt is megmutatják, hogy mi történik, ha egy emberen elhatalmasodik a sötét oldala. Ezek a történetek az olvasó számára egy olyan fantáziát mutatnak be, amiben a főszereplő áthágja a társadalmi korlátokat.
Ha egy olyan regényt olvasunk, amiben a főszereplő bosszút áll mindazokon, akik korábban bántották, ugyan tudjuk, hogy a viselkedése helytelen, mégis közvetve megélhetjük azt, milyen lenne, ha mi is megbüntethetnénk azokat, akik minket bántottak.
Mi lenne, ha hírhedt bűnöző lennél, aki mesés gazdagságot szerez magának, és közben kicselezi az igazságszolgáltatást? Mi lenne, ha maszkos igazságosztó lennél, aki egyszerűen kiiktatja a rossz embereket? Mi lenne, ha a szemébe mondhatnád mindazoknak, akiket nem kedvelsz, hogy mit gondolsz róluk?
Az antihősök által az olvasó következmények nélkül megélheti a saját negatív oldalát.

Antihősök, akiknek szurkolhatunk

Amíg egy gonosz antagonistának nem kell feltétlenül kerek személyiségnek lennie, akinek van egy jó oldala is (ebben a cikkben írtam az abszolút gonoszokról), a főszereplőd nem lehet teljes mértékben egy utálatos, szánalmas, szörnyű figura, mert egy ilyen karaktert az olvasók nem szívesen követnek egy regényen keresztül (a szépirodalomban ez kevésbé igaz). Az olvasóknak még egy antihőssel is törődnie kell, különben egyszerűen nem fogja érdekelni őket a sorsa.
 A közönségnek nem feltétlenül kell szeretnie az antihőst, nem kell vele szimpatizálnia, de a szerzőnek fel kell ruháznia olyan tulajdonságokkal is, amitől ő egy dinamikus, izgalmas karakter lesz, akivel lehet empatizálni.

Egy korábbi cikkben több eszközt is felsoroltam, hogy lehet egy karaktert kedvelhetővé tenni, és azokat a trükköket lehet használni az antihősöknél is.
Pár népszerű jellemvonás, amellyel egy negatív figurát vonzóbbá tesznek a szerzők:

– Legyen a személyisége, külseje vonzó, a negatívak mellett legyenek pozitív jellemvonásai. Egy szép, karizmatikus, elegáns, intelligens gonosztevőnek kevesen tudnak ellenállni, akkor is, ha a tetteit elítélik. Szintén komoly pozitívum, ha a szereplőnek van humora.

–  Legyen valamilyen területen kiemelkedő. A „zseni” karakterek akkor is népszerűek, ha a modoruk és a módszereik erősen kifogásolhatóak.

– Szomorú előélet, traumák. Nehezebben ítélünk el valakit, ha tudjuk, milyen tragikus események állnak amögött, hogy rossz útra tért.

– Legyen igazságtalanság áldozata, állítsd leküzdhetetlennek tűnő akadályok elé. A lopást elítéljük, de ha azt látjuk, hogy egy agyondolgoztatott és alulfizetett irodista lopja meg az arrogáns főnökét, azt jobban elnézzük. Vagy ha az osztály legnépszerűtlenebb tanulója akarja megszerezni a körberajongott lány szerelmét, jobban elnézzük neki, ha emiatt hazudik, mint egy szépfiúnak.

– Ha egy nagyon negatív főszereplőd van, mondjuk egy gyilkos, maffiózó, akkor gyakori módszer, hogy az író betesz mellé egy olyan karaktert, antagonistát, aki még nála is rosszabb. Pl. Dexter öl ugyan, de csak a rossz embereket, az ellenfelei viszont ártatlanokra támadnak.

– Másik módszer, hogy aki el akarja kapni a főszereplőt, az szintén bűnös, unszimpatikus. Pl. ha van egy bűnöző főszereplő, az őt üldöző rendőrök gyakran kellemetlennek, ostobának, korruptnak vannak ábrázolva – kettőjük közül így már inkább a bűnözőnek szurkolunk.

– Adj mellé valakit, akivel törődik, és akiért bármit megtenne. Lásd Joel a The Last of Us videójátékból, aki az egész emberiség túlélését feladná, hogy egy lány életben maradjon. Nehezen lehet elképzelni ennél nagyobb önzést, valahol mégis megértjük.

– Ez az előző ponthoz kapcsolható: legyenek világosak a motivációi. Ha a hős valami rosszat tesz, értsük, hogy miért teszi, akkor is, ha a tettet magát elítéljük.

– Végül pedig legyen kezdeményező, proaktív – az olvasók önkéntelenül is csodálni fognak egy olyan karaktert, akinek van egy pontos célja, és azt tűzön-vízen át is eléri. Ezért könnyebb izgalmas történetet írni egy aktív gonosszal, mint egy passzív hőssel.

Az antihősök típusai

A neten az antihősöknek különböző típusait állapítják meg, de személy szerint ezeket a besorolásokat olyan szempontból idejétmúltnak tartom, mert szerintük minden figura antihős, aki nem hasonlít az idealizált, mitikus hősökre: tehát antihősnek tartják a morcos, ügyefogyott, esendő főszereplőket is. (Máshol antihősként jellemzik a tragikus hősöket is, akik pozitív figurák ugyan, de elbukják a küldetésüket – szerintem ők sem tekinthetők antihősöknek.)
Ma már az idealizált hős a ritkább, és szinte az összes pozitív főszereplő esendő, „underdog” karakter, akiből nem feltétlenül néznénk ki hősi tetteket.
Amit viszont hasznos felosztásnak tartok, amikor a szereplőket aszerint nézik, hogy milyen szándékból mit tesznek, és milyen módszerekkel érik el a céljaikat.

A klasszikus hősöknek persze mindig nemes a szándéka, és a célt nemes eszközökkel érik el. Superman nem csak megvédi az embereket a gonosztevőktől, de még a bűnözőket sem hajlandó megölni.
Az egyik típusú antihősnek jók a szándékai, de a célját helytelen eszközökkel próbája elérni. Egy jó példa Light a Death Note-ból, aki meg akarja tisztítani a világot a bűnözőktől, de a módszere az, hogy egyszerűen legyilkolja őket. Még nagyon gyakori, amikor a főszereplő a családja jóléte vagy biztonsága érdekében követ el bűnt: a céllal egyetérthetünk, az eszközökkel nem.
A másik típusú antihős, akinek nincsenek jó szándékai, mégis jót tesz. Erre példa Sherlock, aki nem akar segíteni az embereken, neki a bűntények csak érdekes rejtvények, és emellett teljesen mellékes körülmény, hogy ezzel jót tesz. Általában az antiszociális zseni karakterek ebbe a kategóriába tartoznak.
Persze más jellegű antihősök is elképzelhetők, de ha olyan szereplővel találkozol, aki beleesik az előző két kategória egyikébe, akkor őt jó eséllyel antihősnek lehet tekinteni.

Bűn és bűnhődés

Úgy gondolom, az egyik legnagyobb hiba, amit az írók néha elkövetnek az antihősök (vagy akár a gonoszok) kapcsán, hogy kiindulnak egy sötét vagy szürke karakterből, aki szörnyű dolgokat tesz, és a végére ebből a szereplőből egy hólelkű angyalt próbálnak csinálni, aki valójában csupa jóság.
Azzal semmi gond nincsen, ha egy antihős karakter a történet folyamán javul, és ahogy többet tudunk meg róla, a korábbi rossz cselekedeteit is jobban megértjük, esetleg kevésbé ítéljük el őt.
De láttam arra példát, hogy egy karakter gyilkosságot, emberrablást vagy nemi erőszakot követett el (nem azért, mert fegyvert tartottak a fejéhez, hanem önös érdekből), és utólag ezeket a bűnöket az író megpróbálja kimagyarázni. Igaz, hogy a főszereplő hidegvérrel megölt valakit, de az az ember is csúnya dolgokat tett, így ez nem is igazán gyilkosság. Igaz, hogy elrabolt valakit, de a lelke mélyén igazából jó ember, csak a fiatalkori traumák megzavarták. Igaz, hogy lényegében megerőszakolt valakit, de a másik vonzódott hozzá, így utólag ezt lehet konszenzuálisnak tekinteni.

Tegyük félre azt, hogy morálisan mennyire problémás az, hogy gyilkosságot, kínzást, emberrablást, szexuális erőszakot mentegetünk, csak hogy egy karaktert jobb színben tüntessünk fel. Technikailag ezzel a fő probléma az, hogy a szerző ezzel lenulláz egy addig még komplex és érdekes karaktert.
Az antihősök népszerűségének titka éppen abban rejlik, hogy rendelkeznek egy sötét oldallal, ezért izgalmasak. Ha ezt utólag megpróbáljuk kihipózni belőlük csak azért, hogy „szerethetőbbek” legyenek, színtelenné hipózzuk a személyiségüket is. Ráadásul teljesen hiteltelen az olyan karakterábrázolás, ha egy szereplő, aki vidáman gyilkolt és dühében embereket kínzott, pár fejezettel később már jófiúnak van kikiáltva. Vagy az a férfi, aki elrabolt egy nőt, csak mert megkívánta, a végére ideális férjalapanyaggá válik.
Ahogy mondtam, egy antihős is javulhat. Ha a múltban tett valami szörnyűt, azt megbánhatja, megpróbálhat vezekelni érte, tanulhat a hibájából (nem egyik pillanatról a másikra, hanem több lépésben). Ez karakterfejlődés. Az viszont nem az, ha az író próbálja megmagyarázni az olvasónak, miért nem igazán bűn, amit a főszereplő a múltban elkövetett. Ezeknek a negatív tetteknek legyen súlya, ellenkező esetben a karakterek minden cselekedete, minden döntés, az egész történet súlytalanná válik.

Egy egész jó példa Piton a Harry Potterből (bár ő nem főszereplő), aki azért is érdekes, mert az ifjúsági regényekben ritka az olyan jó oldalon álló karakter, akit az író végig megtart szürkének, és ellenáll annak, hogy feddhetetlen hőst csináljon belőle. Igaz, romantikusnak van beállítva, hogy Piton a szerelme miatt feláldozta magát, de a bántalmazó természete nem lett felmentve. Szerencsére nincs könnyes bocsánatkérés, nincs mentegetve az, hogy évekig terrorizált kiskorúakat, mert ezt nem is lehet mentegetni.
Ezért érdekesek az antihősök, mert egyrészt csodáljuk őket, képesek hősies cselekedetekre, de közben látjuk a sötét oldalukat, ezért a valóságban inkább elkerülnénk őket. Az olvasó számára éppen azért vonzóak, mert kettős érzéseket váltanak ki. Íróként ezt kell tudni kiegyensúlyozni, hogy miközben őszintén megmutatjuk a karakter hibáit és rossz döntéseit, elérjük, hogy az olvasó ennek ellenére is kíváncsi legyen a szereplőre.

Egy gonosz antihősnek is adhatsz pozitív fejlődési ívet, de ha múltban egy rendkívül súlyos bűnt követett el, nem ajánlott neki happy endet adni, bármennyit változott. Ilyenkor az írók néha a "hősi halál" megoldáshoz nyúlnak, mert így a szereplő vezekelhet a bűneiért, és nem jutalmaznak boldog élettel egy gonosztevőt.
Például a Skywalker korában Kylo Ren hiába tért át a jó oldalra és iktatta ki a főgonoszt, egy apagyilkosnak nem adhattak a készítők boldog véget (ebben a cikkben bővebben írtam Kylo és Rey karakterívéről). A Dexter sorozatgyilkos főszereplőjének végül tönkremegy az élete, a Breaking Bad antihőse szintén negatív véget ér.
Hiába imád a közönség egy gonosz főszereplőt, ha neki egy pozitív véget adsz, az végül azt bizonyítja, hogy a világ romlott, mert a bűnös emberek is sikerre vihetik benne. Egy pozitív hős happy endje az egész történetre nézve happy end, egy bűnös főszereplő happy endje a történetet illetően negatív vég. (Tehát az utóbbi esetben az a pozitív befejezés, ha a gonosz főszereplő elbukik, vagy legalábbis egy nagy veszteséget szenved el, pl. feláldozza magát.) De persze ha tudatosan olyan regényt szeretnél írni, amiben a gonosz győz, az is egy lehetőség.

Ha az antihősöd ugyan nem egy angyal, de nem is teljesen menthetetlen, nem csalta, lopta, gyilkolta végig a regényt, akkor persze bejárathatsz vele egy pozitív fejlődési ívet, is, aminek a végén jobb ember lesz, és eléri a célját. (Ilyenkor általában arra is rá kell döbbennie, hogy a kezdeti céljai hibásak voltak, és egy jó célnak kell szentelnie magát.)
Ezen kívül lehet vele negatív fejlődési ívet is írni. Mondjuk egy hibákkal rendelkező szereplő próbál változtatni, de elbukik. Vagy pedig egy kisebb hibákkal rendelkező ember egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed. Ez utóbbi kettő a Bukás és a Hanyatlás karakterív, amelyekről ebben a cikkben írtam.

***

Ahogy az idealizált hősfigurák, úgy az is korról korra változik, hogy kit tekintünk antihősnek.
Míg a klasszikus hősök olyan megnyugtató világ részei, amelyben a jó és a gonosz világosan elhatárolódik egymástól, addig az antihősök ráébresztenek, hogy a valóság ennél bonyolultabb.
A klasszikus „jó és rossz párharca” történetekben a gonosz gyakran társadalommal ellentétes és társadalmon kívüli, viszont egy antihős képes közelről megmutatni, hogy a gonoszt éppen a társadalom termeli ki, felelősek vagyunk a létezéséért, és mi sem vagyunk mentesek tőle.
Nem véletlen, hogy egy ideje sok antihős karakterrel találkozhatunk a művekben, mivel manapság a közgondolkodás nem a stabilitás és megőrzés, hanem a társadalmi problémák feltérképezésével és megoldásával van elfoglalva – nem a meglévő struktúrák védelmével, hanem a lebontásukkal.

Bármennyire népszerűek is ezek a megkérdőjelezhető jellemű karakterek, hiba lenne azt hinni, hogy ők valamiképpen felsőbbrendűek vagy jobb főszereplők a klasszikus hősöknél.
Az irodalomban mind a két típusú hősre szükség van: szükség van a stabilitást nyújtó, egyértelműen pozitív karakterekre, és az antihősökre is, akik rávesznek minket, hogy megkérdőjelezzük a szabályokat és a kereteket, amelyek között élünk.
Ez a poszt a DC és Marvel képregények hőseiről és antihőseiről beszél, és rámutat arra, hogy Batman és Vasember antihős mivolta éppen Superman és Amerika Kapitány idealista hősiességével kontrasztba állítva értelmezhető.
Ez persze azt is jelenti, hogy akár egy művön belül is érdemes a szereplőknek különböző jellemet, értékrendszert és világlátást adni. Ezzel egyrészt érdekes konfliktusokat lehet beleszőni a történetbe, másrészt képes leszel a fő témákat árnyaltabban bemutatni azáltal, hogy több szemszögből is megvizsgálod őket.


Kapcsolódó cikkek:
- Pozitív karakterfejlődési ív
- Főszereplők a sötét oldalon – Negatív karakterfejlődési ívek
- Hogyan tedd a főhősöd kedvelhetővé
- Gonoszok és antagonisták 1.
2. Mi a kettő között a különbség és kell-e őket sajnálnunk