Könyvkiadás és egyéb konteók

, , No Comments
A könyvkiadás kívülről misztikus dolognak tűnhet, de valójában nem sokban különbözik más vállalkozásoktól. A piac elég egyszerű elven működik: ami jó könyv vagy sikert remélnek tőle, azt megjelentetik, amit nem tartanak elég jónak, azt nem. A „nem elég jó” viszont túl megfoghatatlan indoknak tűnik, az egyszerű magyarázatok pedig gyanúsak, ezért szeretjük őket túlbonyolítani.
A kezdő írók a kiadókat úgy képzelik el, mint kapuőröket, akik köztük és a vágyott siker között állnak. Így amikor egy kiadótól negatív visszajelzést vagy elutasítást kapnak, az ebből fakadó csalódottság olykor éppen a kiadón csapódik le. Ilyenkor némely szerző összeesküvést kezd sejteni a háttérben, vagy pedig a kiadó munkatársait dilettánsoknak kiáltja ki, akik nem képesek felismerni a valóban jó műveket.
Ez egy érdekes jelenség, mert ha valaki elmegy egy állásinterjúra, ahol rajta kívül még van 100 másik jelölt, ha végül nem őt veszik fel, először nem arra gondol, hogy az ostoba cég még azt sem tudja eldönteni, hogy ki neki a megfelelő munkaerő. Vagy ha értékesítőt keres egy termékéhez, nem gondolja, hogy a másik bolond, ha nem köt vele üzletet. Ha valaki jelentkezik egy művészeti iskolába, és nem veszik fel, nem gondolja, hogy a felvételi bizottság nem a teljesítménye alapján döntött, hanem hátsó szándék vezérelte.

Más területeken elfogadják, hogy a cégeknek van egy válogatási rendszerük, vannak minőségi kritériumaik. A művészeti területeknél viszont ha egy cég felállít magának egy kritériumrendszert, az könnyen támadás alá kerülhet.
Az embereknek az a feltételezése, hogy a művek megítélése szubjektív, és ha a képzett kritikus mond valamit, a szava ugyanannyit ér, mint a szomszéd nénié. Ez nem így van, a műkritika bizonyos mértékben persze szubjektív, viszont igenis vannak szempontok, ami alapján el lehet különíteni a rossz műveket a jóktól. Ellenkező esetben nem lenne irodalmi kánon, nem lennének szakmai bizottságok, akik megállapítják, hogy a gyerekeknek Petőfit meg József Attilát kell tanulniuk, nem a magyartanár kedvenc ponyvaregényét.
Lehet, hogy a legtöbb könyvkiadó nemcsak múlhatatlan irodalmi remekműveket ad ki, de a szórakoztató regényekkel szemben is van egy elvárás rendszerük, ami – bármilyen meglepő legyen is – főként szakmai kritériumokra épül. A szerkesztők nem a maguk kénye-kedve szerint válogatják a kéziratokat, hanem meghatározott szempontok alapján.
Így ha valakinek a kéziratát azért utasítják el, mert nem találták elég jónak, a döntés jó eséllyel szakmai szempontok alapján történt, nem a kiadó dilettantizmusa vagy vélt előítéletei miatt.

Tanulságos megnézni a nyílt pályázatokat, mert érdekes visszajelzések érkeznek az íróktól. A várható „miért nem az én művemet választották?” kérdések mellett olyan javaslatok is elhangzanak, mint „ a kiadó adja ki xy művet, amit már elutasított, majd a szerkesztő felhozza kiadható szintre”, „a kiadó oktassa ingyen az elutasított írókat”, „ a kiadó mentorálja az elutasított írókat, ameddig el nem érik a kiadható szintet”, „a kiadó jelezzen vissza minden egyes (esetleg több száz) elutasított írónak, és magyarázza el egyenként, miért nem fogadta el a művét”.
Ha valaki egy percig elgondolkozik ezeknek a javaslatoknak a kivitelezhetőségén, hamar rájön, hogy ezek megvalósíthatatlanok. Egy szerkesztőtől sem lehet elvárni, hogy ingyen oktasson kezdőket, akiknél az írástechnikai alapok is hiányoznak. Nem lehet elvárni a kiadóktól, hogy a sok száz szerzőnek, akik akár kéretlenül is küldenek nekik anyagot, mind visszajelezzenek, sőt, az elutasító levélben adjanak nekik tanácsokat is. Ehhez fel kéne venniük egy plusz szerkesztőt, akinek kizárólag az a dolga, hogy az elutasított kéziratok szerzőinek válaszolgasson. Külföldön is az a rendszer, hogy az író elküldi 30 kiadónak a regényét, és van, hogy nem kap visszajelzést egyiktől sem. A pályázatoknak annyi az előnye, hogy legalább biztosak lehetünk benne, hogy az anyagunkba belenéztek, és nem pihen évekig a kiadó fiókjában olvasatlanul.
Érthető, hogy többeket frusztrál az, ha a levelükre nem érkezik válasz, de sajnos nincs mindenhol kapacitás arra, hogy minden írónak visszajelezzenek.

A kiadók sem kizárólag tökéletes műveket várnának, amikben még egy vesszőt sem kell odébb tenni, és bevállalnak időnként olyan kéziratokat is, amiket szerkesztéssel javítani kell.
Sok kiadónál tehetséggondozás is folyik, vagyis felkarolnak olyan írókat is, akik még nincsenek „készen”, akiknek a kéziratán még dolgozni kell, viszont úgy látják, hogy van benne potenciál. Ilyenkor a kiadó erőforrást és időt áldoz a szerzőre abban a reményben, hogy képes a fejlődésre, és ebből a befektetésből nyernek egy kiadható könyvet, és egy jó szerzőt, akivel a jövőben is együtt tudnak dolgozni.
Sok magyar kiadó ebben a formában támogatja a magyar szerzőket, és ily módon lehetővé teszik, hogy az amatőrök profi szintre emelkedjenek. Viszont ahhoz nem rendelkeznek elég erőforrással, hogy ugyanezt a támogatást megadják minden egyes szerzőnek, aki csak kéziratot küld nekik.

Sokan elfelejtik, hogy ahhoz, hogy egy könyv eljusson a könyvesboltok polcaira, pénzt kell belefektetni, méghozzá nem keveset. Ha hagyományos kiadók megjelentetnek egy regényt, először ki kell fizetniük az írót, ezen kívül a lektort, a szerkesztőt, a korrektort, a tördelőt, a grafikust, a műszaki szerkesztőt, a nyomdát, a marketinget stb. Ennek a költsége több millió forint, vagyis mire elkészül a könyv, a kiadó több millió forint mínuszban van, amit akkor tud behozni, ha minél többen megveszik a könyvet. Ha nem fogy kellő példányban, az a kiadó számára maradandó veszteség, arról nem is beszélve, hogy a maradék példányokat raktározni kell, ami újabb összegeket emészt fel.
Egy-egy ilyen nagyobb kudarc ahhoz vezethet, hogy a következő években a kiadó kevesebb könyvet tud megjelentetni, vagy inkább olyan regényeket jelentetnek meg, amik kisebb üzleti kockázatot jelentenek (pl. befutott írók, újrakiadások). (Egyébként ezért okoz a könyvpiacnak óriási károkat a könyvletöltés, valamint az ebből fakadó anyagi veszteség oda vezet, hogy a kiadók kevesebb könyvet tudnak megjelentetni, kevesebb új szerzőt tudnak felkarolni, nem tudnak befejezni sorozatokat stb.)
Tehát amikor a kezdő írók arról próbálják meggyőzni a kiadókat, hogy tegyenek egy próbát a regényükkel, valójában azt kérik, hogy fektessenek bele nagy összegeket, és vállalják az ezzel járó nagy anyagi kockázatot.

Ezért van az, hogy a hagyományos kiadóknak meghatározott elvárásaik vannak azokkal a kéziratokkal kapcsolatban, amiket megjelentetnek. Az államilag támogatott kiadók számára kevésbé sarkalatos kérdés a fogyás, de a nem államilag támogatott kiadók hosszútávon akkor tudnak fennmaradni, ha a könyveiket el tudják adni.
A magánkiadók más rendszer szerint működnek. Ezeknél a kiadóknál a szerző fizet a megjelenésért, és általában olyan szolgáltatást kap, amilyenért fizetett (pl. alacsonyabb összeg fejében nem kap szerkesztést, maximum korrektúrát, gépi tördelést kap kézi helyett). Fontos különbség, hogy ebben az esetben a szerző vállalja az anyagi kockázatot, hisz ő állta az előállítási költségeket. Ennek megfelelően a magánkiadók szinte bármilyen hozzájuk beérkező kéziratot kiadnak, hisz nekik akkor sem kell veszteséggel számolniuk, ha egy példányt sem sikerül eladniuk.
A hagyományos kiadónak abból van bevétele, hogy az olvasó megveszi a könyvet, a magánkiadónak főként abból, hogy a szerző fizet a megjelenésért. Emiatt a hagyományos kiadónak az az érdeke, hogy jó minőségű, élvezhető regényeket publikáljon, amikkel a vásárlók elégedettek. Persze a magánkiadók is örülnek annak, ha egy regényük sikeres, de számukra kevésbé fontos szempont a megjelentetett könyv minősége.

Talán nem árt átlátni ilyen szempontból is a kérdést, mert néha az írók is elfelejtik, hogy a kiadók többsége nem non-profit vállalkozás, szükségük van anyagi stabilitásra a fennmaradáshoz. Amikor egy szerző azt mondja, hogy több hagyományos kiadó elutasította a regényét, de elvitte egy magánkiadóhoz, és az boldogan megjelentette, esetenként az írók sem tudják, hogy ez nem azért van, mert a magánkiadó olyan potenciált látott a kéziratban, amit mások nem vettek észre, hanem mert a számukra nem jelent kockázatot egy rosszabb mű kiadása.
Ezzel nem azt mondom, hogy amit a kiadók elutasítottak, az szükségképpen rossz mű, vagy magánkiadásos mű nem lehet jó és sikeres.
Lehetséges, hogy nem magával az elutasított regénnyel van a gond, egyszerűen tényleg nem illik bele az adott kiadó profiljába. Viszont ha technikai problémák vannak vele, nem jó nyelvileg, a narrációs technikája elavult, rossz a dramaturgiája, rossz a nézőpontkezelése, kiérződik belőle a zsánerismeret hiánya, akkor érdemes elgondolkozni, hogy vajon tényleg okos-e elvinni egy magánkiadóhoz, és megjelentetni a meglévő hibákkal.

Egy könyv megjelentetésénél valóban felmerülhetnek üzleti szempontok is, például melyik zsánert keresik jobban az olvasók, miből van hiány, megjelent-e a kiadónál egy hasonló történet nemrég. Az írónak se jó, ha a kiadó megjelenteti a vámpíros urban fantasyját, és a kutya sem kíváncsi rá, mert már van legalább 58 másik a piacon.
Ha viszont nem is üzleti szempontokról van szó, hanem tényleg azért utasították el a szerzőt mert hiányzik még a technikai felkészültsége ahhoz, hogy megalkosson egy működőképes történetet, a felháborodás eléggé érthetetlen reakció. Szerintem villanyszerelőből sem bérelne fel senki olyat, akinek hiányzik a szükséges szaktudása, és nem választaná a tapasztalatlan munkaerőt, csak mert ő annyira lelkes.

Némely írónál a görcsös megjelenési vágy mutatkozik meg, amit bizonyos esetekben pozitívum is lehet. Ez egy jó motiváció lehet arra, hogy az illető képezze magát, írástechnikai könyveket és cikkeket olvasson, tanuljon más íróktól, jelentkezzen valamilyen tanfolyamra, írástechnikai gyakorlatokat végezzen. Aki az energiáit önmaga fejlesztésére fordítja, az jó eséllyel megtérül, és nem csak egy könyv erejéig, hanem hosszútávon.
Ennek a negatív változata, amikor a kezdő a kiadóktól, a könyvpiactól, az olvasóktól várja el, hogy változzanak annak érdekében, hogy az ő könyve megjelenhessen és sikeres legyen. Ebből fakadnak az olyan megjegyzések, hogy „a kiadók azért nem jelentetnek meg, mert nekik csak az ilyen vagy olyan (általában ócska fércművek) kellenek”, „mert most a piacot ez vagy az a trend uralja, és más nem kap esélyt”, „mert az olvasók most az ilyen vagy olyan (ócska fércműveket) keresik”. A konklúzió az, hogy nem az ő kéziratával vannak problémák, hanem az egész világgal, ami nem ismeri fel annak nagyszerűségét.

Bizonyos esetekben egy kézirattal éppen az a probléma, hogy kiérződik belőle a megvetés a zsánerrel, az olvasókkal, a kortárs irodalommal szemben. Például az illető úgy ír romantikus regényt, hogy a romantikus regényeket sekélyesnek tartja, nem is olvassa őket. Vagy úgy ír ifjúsági regényt, hogy szerinte a művek többsége ostobácska, ezért a saját kéziratában nekiáll megreformálni a műfajt. A másik gyakori hibás feltételezés, ha valaki „nehezebb” vagy „irodalmibb” zsánerben ír, például történelmi regényt, az ő műve alapból minőségibb, mint egy mese vagy romantikus regény.
Valakinek úgy általában az irodalom változása nem tetszik, sokkal jobban kedveli a néhány évtizeddel vagy évszázaddal ezelőtti klasszikus műveket, ezért azokat használja mintákat. Utána pedig nem érti, hogy miért utasították el a kéziratát.
Ha egy szerző olyan témáról vagy zsánerben ír, ami neki idegen, ha lenézi a könyvpiacot vagy az olvasókat, ha nem bevonja, hanem kioktatja őket, a szemlélete beszivárog a művébe, és kiadhatatlanná teszi.

Ha valakinek az a vágya, hogy legyen egy kiadott regénye, és fizikai valójában is kézbe tudja venni, azt ma már könnyebb megvalósítani, mint valaha. Itthon is számos magánkiadó van már, ahol különböző összegekért különböző szolgáltatásokat vehetnek igénybe a szerzők. Ott vannak a nyomdák, ahol tetszőleges példányban kinyomtatják az adott könyvet. Ha futottál egy kört a regényeddel a kiadóknál, és ők nem tettek rá ajánlatot, adasd ki magánban, ha mindenképpen meg szeretnéd osztani a világgal.
Viszont a hagyományos kiadóknak megvannak a maguk válogatási szempontjai, és mivel ők fizetnek az íróknak, és ők vállalják az anyagi kockázatot, szerintem megengedhetik maguknak, hogy ők döntsék el, milyen műbe fektetnek be.
A kiadók pedig nem azokat a szerzőket keresik, akik nagyon-nagyon meg szeretnének jelenni, hanem akik jó írókká szeretnének válni. Ők pedig nem a kiadóktól és az olvasóktól követelik a támogatást, ami szerintük megilleti őket, hanem tesznek a fejlődésükért. A nemrég Magyarországon járt Pierce Brown (aki manapság az egyik legmenőbb fantasy író) egy interjúban elmondta, hogy mielőtt egy kiadó lecsapott volna rá, 7 regényét utasították el. Más íróknak még ennél is több regénye végezte a fiókban, mielőtt befutottak. Hol lenne most Pierce Brown, ha még mindig az első pár regényével házalna, ahelyett, hogy azon dolgozott volna, hogy egyre jobb történeteket vessen papírra?

***

Az írás sajnos egy olyan munka, ahol előre kell dolgozni, és korántsem biztos, hogy azután meghozza a remélt sikert. Az egy nagyon szép eredmény, ha valaki megír egy regényt, de ez még nem biztosít neki előjogokat. A kiadó nem tartozik a hozzá pályázó írónak azzal, hogy megjelentesse a kéziratát. Ha nem jelenteti meg, nem tartozik neki magyarázattal, vagy azzal, hogy megtanítsa írni. Ha kiadták a regényét, az olvasó nem tartozik azzal, hogy megvegye, ha pedig megvette, nem tartozik azzal, hogy jó hírét keltse, és mindenhol csak pozitív értékelést adjon rá.

Ha komolyan író szeretnél lenni, dönts el magadban, hogy kezelni tudod-e a kudarcokat is. Ha valakinek a gyakorlás teher, a tanulás nyűg, a kiadók dilettánsok, a piac métely, az olvasó pedig ellenség, valószínűleg több frusztrációt tapasztal meg, mint örömöt, és ez a frusztráció lecsapódik a szövegeiben.
Aki tehetséges és szorgalmas, azt biztos megtalálják a lehetőségek, és el fogja érni a céljait. Sőt, aki igazán tehetséges, még akkor is ki fogják adni, ha problémás a hozzáállása, és rágja a kiadók fülét. Viszont önmagában az által, hogy felháborodik, szidja a rendszert, és győzködi a kiadókat, hogy márpedig mekkora hibát követnének el, ha nem fogadják el a kéziratát, biztos nem ér el semmit. Produktívabb a sikeres szerzők útját követni, akik az elutasítások ellenére sem adták fel, és ha kaptak is kritikát, utána mindent megtettek azért, hogy felülemelkedjenek rajta.

0 comments:

Megjegyzés küldése