Az írással kapcsolatban hajlamosak vagyunk főként a „nagy” témakörökkel foglalkozni, mint a dramaturgia vagy a karakterábrázolás, pedig ezek mellett az apróságok, a szavak és a mondatok is éppolyan fontosak, hisz ezekből épül föl a szöveg. Most konkrétan a művünkben megjelenő részletekkel foglalkozom, elsőként praktikus megközelítésből, majd pedig olyan irodalmi eszközként, aminek segítségével valószerűséget kölcsönzünk a kitalált történeteknek.

A részletek kiválasztásánál érdemes azokat kihagyni, amit az olvasó magától is kikövetkeztet. Mondjuk a jelenet helyszíne egy iroda, és azt szeretnénk bemutatni. Ebben az esetben fölösleges ecsetelni, hogy a szobában íróasztalok és számítógépek találhatók, mert ezek már eleve benne vannak az iroda fogalmában. Ehelyett azon gondolkodjunk el, hogy mi az, amiben ez az iroda eltér a többitől. Ha a helyszín egy titkos kormányhivatal, érdekesebb lehet az a részlet, hogy minden íróasztal alján van egy zseb, ahonnan támadás esetén a hivatalnokok előhúzhatják a pisztolyaikat. Ez többet elárul a munkahelyről, mint mondjuk az irathalmok. De ha ez a munkahely abban tér el a többitől, hogy még mindig kilencvenes évekbeli monstrum gépeket használnak, akkor ezt is meg lehet említeni.