Regénynevelde írócsoport

Mi az a pleonazmus, és miért kell irtanod az írásodból


A pleonazmus (szószaporítás) olyan stilisztikai hiba, melyet akkor követünk el, ha ugyanazt a fogalmat egymást követő, szinte ugyanazon szavakkal írjuk le.
A fölösleges szavakkal teletűzdelt mondatok elhomályosítják a jelentést, gyengítik a mondanivalót, és összezavarhatják az olvasókat. Bizonyos területeken (néha az egyetemeken is) szinte elvárják a terjengős, körülményes vagy éppen óvatoskodó fogalmazást, abból kiindulva, hogy minél hosszabb a mondat, feltehetően annál műveltebb a szerző. Ez a fajta írásmód néha pont abból a célból születik, hogy gyengítse a kijelentés hatását: a „tulajdonképpen többé-kevésbé én úgy gondolom, hogy igazából a professzor úrnak ebben a kérdésben némileg nincs igaza” megfogalmazás mégiscsak enyhébb, mint „a professzor úrnak nincs igaza” megállapítás. De ami esetleg érthető egy iskolai dolgozatban, az nem elfogadható egy kreatív szövegben. Ilyen általánosan előforduló fölösleges szavak például a többé-kevésbé, tulajdonképpen, csak, egyszerűen, biztosan, igazából stb. Vegyünk néhány példamondatot velük: Egyszerűen tudom, hogy meghalt. Igazából, nem számít. Többé-kevésbé jól vagyok.
Az előző mondatok mindegyikében egy szó felesleges, és törölhetjük anélkül, hogy megváltozna a mondat értelme: Tudom, hogy meghalt. Nem számít. Jól vagyok.
A következőkben a pleonazmus különböző megjelenési módjaival ismerkedünk meg, melyek azonosításával és törlésével jelentősen javíthatunk egy szöveg hatásán és ritmusán.


Tautológia

Ugyanazon szó vagy szószerkezet felesleges ismétlése. Tipikus megjelenése párbeszédekben a „kiáltotta hangosan”, „suttogta halkan”, „morogta morcosan” és társaik. A kiáltotta, üvöltötte, sikította stb. igékben már eleve benne van, hogy ezek hangosak, ezért teljesen fölösleges utána írnunk, hogy „hangosan”.
Másik típusa, ha a szerző egymás után különbözőképpen mondja el ugyanazt: „Nagyon félt. Még sosem érzett ilyen félelmet korábban. A rettegés szinte felemésztette.” Ebben az esetben az írónak egyet kéne kiválasztania a három mondat közül, a többit meg törölnie.

A „mutasd, ne mondd” szabályhoz kapcsolódó tautológiák

Tudjuk, hogy hatásosabb, ha valamit megmutatunk az olvasónak, mintha csak informálnák róla. Viszont bizonyos esetekben az író elbizonytalanodik, hogy az olvasó megértette-e, amit ő közölni akart, ezért biztonság kedvéért, még berak a jelenet után egy magyarázó részt: „A könnyek csak úgy patakzottak Ella szeméből. Nagyon szomorú volt.” Már az első mondatból is kitalálható, hogy a lány szomorú, nem kell megsérteni az olvasó intelligenciáját azzal, hogy a szájába is rágják, a karakter mit érzett.

Hezitálás

Az író bizonytalansága nyomot hagy a szövegen: „Szinte teljesen eláztam.” „Majdnem azt kívántam, bárcsak halott lennék.” „Úgy állt a helyzet, hogy akár ijedtnek is tűnhettem.”
A rövidebb, magabiztos változatuk sokkal hatásosabb: „Teljesen eláztam.” „Azt kívántam, bárcsak halott lennék.” „Féltem.”

Mindennapi cselekvéssorok

Nem kell a szereplők életének összes apró részletét bemutatni. Fölösleges leírni, ahogy a főhős reggel kikászálódik az ágyból, kávét főz, megreggelizik, lezuhanyozik, felöltözik, megeteti a macskát. Mindennapi tevékenységek leírását csökkentsük a minimumra, kivéve, ha jó okunk van arra, hogy miért írjuk le a szereplőnk napi rutinját.

Helyváltoztatás

Ahogy az előbbi szabály esetében, itt sem érdemes hosszasan leírni, hogyan jutnak el a karaktereink egyik helyről a másikra. Szörnyen fárasztó végigolvasni annak leírását, ahogy a szereplő felveszi a kabátját, bemegy a garázsba, kinyitja a garázsajtót, beszáll a kocsijába, beindítja a motort, kitolat stb. Ez persze mindenféle busz-, vonat-, repülőútra is vonatkozik. A legtöbb esetben ennyi elég: Gábor reggel felszállt a távolsági buszra, és fél óra múlva már ott is állt Attila házának küszöbén.

Határozószók

A határozószavaknak elég rossz hírét keltették a kreatív írás tankönyvek, melyek némelyike amellett kardoskodik, hogy húzzuk csak ki az összeset a szövegből.  Ám a határozószavak több fajtája van, melyek a helyet (kint, bent, lent, elöl, amarra), időt (ma, azonnal, korán, egyszer, most), állapotot (egyedül, valóban, együtt, békén) stb. is jelölnek. Probléma legtöbbször a módot jelölő határozószavakkal van (például a lassan, gyorsan, hangosan, hangtalanul), melyekkel általában az író egy gyengébb igét szeretne megtámogatni, vagy egy erős igéhez biggyeszti oda őket teljesen feleslegesen. Az utóbbi esetben, az olyan kifejezéseknél, mint a „gyorsan keresztülvágtatott az mezőn” vagy „halkan elsuttogott egy imát”, a határozószó szükségtelen.
Az előbbi esetben, mikor a gyenge ige jelentését próbálja az író egy határozószóval módosítani, hogy passzoljon az általa elgondolt jelentéshez (például „mondta hangosan” a „kiáltotta” helyett, „gyorsan ment” a „rohant” helyett), az ige+határozószó kombinácó helyére egy megfelelő erős igét kéne inkább keresni.

Szükségtelen közbevetések

Párbeszédekben időnként fölösleges kérdésekkel szakítják meg az egyik karakter beszámolóját:
– Elmondtam neki a jó hírt – mondta.
–  És mi volt az? – kérdeztem.
– Terhes vagyok.
Egyszerűbben: – Elmondtam neki a jó hírt – mondta. – Terhes vagyok.

Pleonazmus a párbeszédekben

Lehetőleg a dialógusban ne írjuk le minden egyes megszólalás után, hogy éppen ki beszél.
–  Hol van a táskám? – kérdezte Lilla.
–  Én nem tudom – felelte Kati.
–  Emlékszem, hogy ide tettetem – erősködött Lilla.
–  Talán a kocsiban hagytad – mélázott Kati.
Az is fárasztó lehet, ha végig ehhez hasonló (beszéd módjára utaló) közbevetéseket alkalmazunk. Ha szükséges, cselekvéssel is jelölhetjük a beszélő személyét. Például: – Hol van a táskám? – Lilla felállt a kanapéról, és körbetekintett a szobában.

Időrend

Ha két cselekvést „és”-sel választunk el, arra következtet az olvasó, hogy azok egymásra következnek. Például: „Megkötötte a cipőjét, és felvette a kabátját.” Tudjuk, hogy először a cipőjét kötötte meg, és utána vette fel a kabátját, nem kell külön „majd”-dal vagy „aztán”-nal kihangsúlyozni.
Azt se írjuk, hogy „elkezdte bekötni a cipőjét”, hacsak valami nem történt közben, ami félbeszakította.

Szereplők beszéde

A formális stílus, a kerek mondatok, a hibátlan nyelvtan és fogalmazás hiteltelenné teszik a párbeszédeket. Az ehhez hasonló megszólalások, mint „nem világos számomra, hogy melyik dologra utalsz, ugyanis több is az eszembe ötlik a tegnapi kellemetlen eset után, melyet még mindig nem hevertem ki” természetellenesnek és mesterkéltnek hangzanak (persze ez a megszólaló személyes stílusától is függ). Ehelyett: „Nem tudom, melyikre gondolsz. Több is volt. Az a tegnapi hülyeség teljesen kikészített.”

Fölösleges szűrők

Az E/1 elbeszélési módban gyakoriak az  olyan közbevetések, hogy „éreztem”, „tudtam”, „láttam”, „megfigyeltem”, „hallottam” stb. Az olvasó tudja, hogy mindent az adott karakter szemszögéből lát, ezért fölösleges minden megállapítás elé odaírni, hogy „láttam, ahogy a macska átrohan az úton”, „éreztem, hogy a víz forró”. Ehelyett: „a macska átrohant az úton”, „a víz forró volt”.  Az ilyen „filter” szavak kizökkentik az olvasót, eltávolítják a karaktertől. Ez persze a közeli E/3-ban írott elbeszélésekre is vonatkozik.

Mosoly, vigyor, sóhaj, vállvonogatás

Karaktereink ne mosolyogjanak minden egyes oldalon, ne sóhajtozzanak minden megszólalásuk után, és ne vonogassák a vállukat. Ne ismételgessük ugyanazokat a cselekvéseket.

Passzív mondatok

Magyarban elég ritka, a legtöbb embernek bántja a fülét, de azért emlékeztetőül megjegyzem, hogy a passzív mondatok, mint a „a kenyér meg volt sütve”, „a férfi el volt késve”, „a kutya el van ütve” helyett használjuk az aktív megfelelőjüket: „megsütötték a kenyeret”, „a férfi elkésett”, „a kutyát elütötték”.

Felkiáltójel

Sok kezdő író esetében előfordul a felkiáltójelek halmozása, néha zsinórban 8-10 mondaton keresztül. Itt a fő szabály az, hogy minél többször használjuk, annál inkább csökken a hatása. A narratív részben ritkán indokolt felkiáltójel, de a dialóguson belül is törekedjünk a minimumra csökkenteni a használatukat. Még ha a karakterek veszekednek is, próbáljunk csak 1-2 stratégiailag fontos helyen alkalmazni. A szereplők érzelmeit elsősorban a szóválasztás és a mondat szintaxisa kell hogy közvetítse, és nem a felkiáltójelek és a magyarázó közbevetések.

Környezetleírás

A környezet leírásának relevánsnak kell lennie a történet szempontjából (ne alkalmazzunk többoldalas, öncélú természetleírásokat). Próbáljuk a leírásainkat aktívvá tenni. Például ne csak azt írjuk, hogy a könyv az asztalon feküdt, hanem az egyik karakter vegye fel, nézzen bele, és rakja át az éjjeliszekrényre – lépjenek a szereplők interakcióba a környezetükkel.

Érkezz későn, távozz korán

Jobb a jelenetet későn elkezdeni (minél közelebb a tetőponthoz), és korán elhagyni (a tetőpont elérése után). Például ha az akció a reggelizőasztalnál történik, nincs szükség arra, hogy a jelenetbe az is belekerüljön, ahogy a nézőpontkarakterünk belépett a szobába. Hasonlóképpen a jelenetben annak sem kell benne lennie, ahogy elhagyta a szobát.


Ami igaz a mondatokra, jelenetekre, ugyanúgy igaz a fejezetekre és a szöveg egészére is. Nézd át a regény összes jelenetét, és húzd ki (vagy rövidítsd le) belőlük azt, amelyik szerinted a leggyengébb. Jó eséllyel nincs rá szükséged, és a szöveg egésze is feszesebb lesz ezáltal.


Forrás: - Allen Guthrie: Hunting Down the Pleonasms

Réka

Kozma Réka szerkesztő

7 Megjegyzések

  1. Egyszerűen tudom, hogy meghalt. Igazából, nem számít. Többé-kevésbé jól vagyok. <- Ebbe látom az életet, hogy valakinek a szava járása, bele tudom látni, hogy a karakter azért húzza-vonja a szavakat, mert esetleg még neki is nehezére esik kimondani, szembenézni a dologgal, lehet hogy hebegve-habogva közli mindezt, vagy tényleg ő próbálja túlmagyarázni. Kifejezetten a "többé-kevésbé" tényleg hülyén hangzik nekem személy szerint, de egy "viszonylag" már nem zavarna a lehető legkevésbé sem. Hm, még az is lehet, hogy igazából nem is biztos benne annyira, csak így győzködi magát.
    Tudom, hogy meghalt. Nem számít. Jól vagyok. <- Ez vagy egy robot, aki szituációleírást tanul szavakban visszaadni egy kis mesterséges érzelmi intelligenciával, vagy egy ember aki a sokkos helyzeteket elidegenedve, szűkszavúan kezeli. Vagy nem akar róla beszélni, csak éppen odaveti valakinek és aztán eltűnik, vagy elküld mindenkit a pi...
    Persze, feleslegesen, ha nem a karakterizációt szolgálja, felesleges belereszelni minden apró-cseprő hülyeséget, de van amit jól kiszolgál egy ilyen "túlírt" mondat. Mint valami dogma azt mondani h ezeket a szavakat aztán sose használd szerintem eléggé káros egy karakter egyedi szóhasználatának a kialakításához. És ha ez narrátorként került kimondásra, én akkor se bánom ha fenti módon bele lehet valamit érezni. Nem túlírást meg letisztultságot látok a két mondat közötti kontraszt gyanánt, hanem két különböző jellemű, vérmérsékletű karakter szavait. Nem captcha-t akarok olvasni, hanem elbeszélést.

    "A könnyek csak úgy patakzottak Ella szeméből. Nagyon szomorú volt." Ha én ezt olvasom valahol, inkább arra gondolok, hogy ez egy plusz hangsúlyozás, ami nem igazán zavar. Nem feltétlenül inzultálja az olvasó intelligenciáját néha teljesen 100%-ban, kerek perec odavágni a konklúziót, még akkor is ha amúgy kitalálható. Nem kell mindig, de van amikor tetszetős hatást tud kelteni. Mondjuk itt a kontextus ismerete nélkül, persze, hogy lehet gagyi meg szükségtelen. De miért kell úgy tenni folyton mintha a show don't tell arról szólna, hogy ha valamit mondasz, nem pedig mutatsz akár csak egy mondat erejéig is, akkor valamiféle bűnös lélek vagy?

    "– Elmondtam neki a jó hírt – mondta.
    – És mi volt az? – kérdeztem.
    – Terhes vagyok."
    Igen. Egyetértek, hogy nem MINDENKI kommunikál így, viszont ha a karakterhez illik, hogy mindenbe beleszóljon még mielőtt meghallja az érdemi információt, akkor inkább hiteltelenné teszi ezt a lépést kihagyni, mint beleírni, főleg ha "a formális stílus, a kerek mondatok, a hibátlan nyelvtan és fogalmazás hiteltelenné teszik a párbeszédeket."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kontextustól és karaktertől is függ, hogy valami hiba-e. Ezek csak irányelvek, de ha az író ki akar fejezni valamit a hosszabb megfogalmazással vagy a túlmagyarázással, akkor persze azt nem kell javítani.

      Törlés
  2. Kedves Réka!

    Nyelvészetből diplomáztam, és nem értek egyet az első bekezdésben. Szerintem a Tudom, hogy meghalt. és az egyszerűen Tudom, hogy meghalt, nem ugyanazt jelenti. Az Egyszerűenből kiderül hogy valójában nincs birtokában az illető az infóknak, csak úgy gondolja, hogy tudja, sőt, sokkal valószínűbb, hogy ez a mondat válasz, mint hogy önmagában álljon. A másikra ez nem igaz. A hezitálásban semmi problémát nem látok, viszont a hiteltelen beszédmód és az, hogy ne írjuk mindenhova oda, hogy mondta, teljesen igaz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Judit! Ez inkább csak egy általános tipp, de én is úgy gondolom, hogy adott esetben az "Egyszerűen tudom, hogy meghalt." valóban jobb lehet, mint a rövidebb változat. Pl.: - De biztos az, hogy már nem él?
      - Egyszerűen tudom, hogy meghalt.

      Törlés
  3. Kedves Réka, én nem diplomáztam nyelvészetből. De sok esetben nem értek egyet. A kiragadott példák javitásának nagyrésze sablonossá, sivárrá teszik a szöveget és a karaktereket is.
    Az egyértelmű, hogy a karakterek mondatainak nem az iró stilusát kell követni, de ettől még lehet a beszédük irodalmi, vagy éppen okoskodó, körülmagyarázó. Ezzel csak szinesitik az irás, és néha nem is kell cselekvéssel körülirni, hogy ki beszél, az olvasó már a stilusból is felismerheti a megszólalót.
    Nem kell leirni, hogy felveszi a kabátját, kimegy az ajtón, elég, hogy félóra múlva ott van. Talán. Lényeges egyáltalán, hogy mikor ér oda? Történet és esemény függő. Viszont, hogy milyen kedvvel készülödik, felkapkodja a ruháit, és még a fogkefével a szájában indul el, vagy sokáig pepecsel, próbálja húzni az időt, esetleg agora fóbiája van, ki sem akar menni a házból. Ezek mind karakter szinesitő, finomitó információk lehetnek.
    Környezet leirás. Eszembe jutott, hogy Jókai biztosan nem olvasta ezt a blogot, amikor harminc oldalon keresztül az részletezte, milyen hideg és fehér az orosz hó. Sem Tolkien, aki Hobbitfalva minden egyes fűszálát név szerint bemutatta az olvasóknak. Nem valóban nem kell ennyire terjengősnek lenni, mert az embernek elmegy a kedve a tovább olvasástól, ha sokáig nem történik semmi, de néha igenis le kell irni a környezetet interakció nélkül is, hogy az olvasó el tudja képzelni. A falakon körbefutó mennyezetig érő könyvespolcok hangulatot adnak a szobának, és az olvasó máris el tudja képzelni, ki lakhat itt, ahogy az az egyetlen köny is, ami a dohányzó asztalon hever, de a porból itélve még az előző lakó hagyhatta itt, szintén a szoba lakóját segit lefesteni, anélkül, hogy bárki céltalanul hozzáérne, vagy odébbtenné.
    Nem kötekedni akartam, csak rávilágitani, hogy semmire sem lehet kategórikusan azt mondani, hogy rossz, fölösleges, kerülendő (talán ez is szócséplés volt, talán csak hangsúlyozás:) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! A kreatív írásnak egy alapszabálya, hogy ha valamit ki lehet úgy húzni a szövegből, hogy utána nem hiányzik, azt általában jobb húzni. Ezt nem én találtam ki, hanem Hemingwaytől kezdve Zinsseren át Stephen Kingig rengeteg írónak ez a mottója. :)
      De ez persze egy általános tanács, amit nem lehet egyöntetűen minden esetre alkalmazni. Ahol direkt körülményesebb a fogalmazás, mert stíluselem vagy ilyen a karakter, ott valóban nem kell egyszerűsíteni. De ahol nem volt az írónak ilyen célja, az a szöveg jó eséllyel túlírt.
      A készülődés is olyan dolog, hogy ha az írónak van a cselekménysor leírásával konkrét célja, valamiért tényleg fontos, hogy a szereplő hogy mossa a fogát, akkor nem fölösleges. De az esetek többségében nem érdekes az, hogy a karakter mit csinál reggel, és hogy jut be a munkába.
      A környezetleírásoknál is ki van emelve, hogy nem magukkal a leírásokkal van gond, hisz azok elengedhetetlenek, hanem hosszú "öncélú" leírásokat jobb húzni. Egy leírásnak lehet célja az atmoszférateremtés is, így már rögtön van szerepe, de ha én mondjuk 2 oldalon keresztül mutatom be a szemközti épületet, az biztosan nem ad hozzá a szöveghez.
      Attól még, hogy vannak kivételek, a szabály nem hibás. Szinte minden szövegnek jót tesz, ha az író néha megkérdezi magától, nem tudná-e feszesíteni.

      Törlés
    2. Koszonom. Igy, peldak nelkul, egyetertek.

      Törlés
Megjegyzés küldése
Újabb Régebbi