Hogyan (ne) adjunk tanácsot

, , 7 comments
A jelenség, mellyel most foglalkozni fogok szerencsére nagyon-nagyon ritka. Legalábbis, ha az írástechnikával foglalkozó könyveket, cikkeket, blogokat nézzük. Én konkrétan egy olyan könyvvel találkoztam eddig, amit ilyen szempontból problémásnak éreztem, és természetesen ez volt (talán) az első (kifejezetten) írástechnikával foglalkozó szakkönyv, ami évekkel ezelőtt a kezembe került. A poszt végére szerintem mindenki számára kiderül, hogy miért volt ez akkora balszerencse.
A szóban forgó könyv John Gardner The Art of Fiction: Notes on Craft for Young Writers című mára már klasszikusnak mondható könyve. Nem nevezhető kifejezetten szórakoztató olvasmánynak, de a benne található észrevételek, tanácsok helyenként valóban hasznosak, és a benne felsorolt gyakorlatok is bizonyára segítenek. Tehát nem rossz könyv ez, valószínűleg én is fogok rá a jövőben hivatkozni, viszont eddig akárhol olvastam írástechnikáról, soha nem éreztem úgy, hogy a stílus leereszkedő, arrogáns, kioktató lett volna egyedül csak e könyv esetében. Ez még nem is akkora baj, ha az olvasónak, aki a kezébe veszi, már van egy rálátása az egész mesterségre, és arra, egyáltalán hogyan néz ki egy regény megírása a gyakorlatban, de egy ténylegesen kezdő író esetében ez a hangnem és megközelítés káros. Hiába ritka az ilyesmi, fontosnak érzem, hogy megemlítsem a jelenséget, ha egy kezdő író találkozik egy olyan szakszöveggel, ami a segítségnyújtás helyett a tehetségtelenségét veri a fejéhez, ne vegye el a kedvét, hanem lássa annak, ami: faragatlanságnak.

A The Art of Fiction alcímében még ártatlannak hangzó „fiatal” író Gardnernél rövidesen „kezdő” író lesz, amiből azután „amatőr”, „ügyetlen”, majd „rossz” íróvá válik. Most képzeljük el szegény egyetemi hallgató, ne adj isten gimnazista írópalántát, aki szeretne javítani az íráskészségén, erre az „Általános hibák” fejezet alatt ilyen mondatokat talál, hogy a „rossz író” a „rossz kéziratában” ilyen és ilyen ügyetlenségekre vetemedik. Nem is értem hogyan képes valaki, akibe akár egy minimális pedagógiai érzék szorult (Gardner egyébként egyetemi tanár is) egy kezdő (fiatal!) íróknak ajánlott tankönyvben ilyet leírni, hogy ha te azt a hibát elköveted, akkor rossz író vagy. Ráadásul itt nem olyan iskolás gyerekektől is elvárható evidenciákról van szó, hogy a mondatot nagybetűvel kezdjük, vagy egyeztetjük benne az alanyt és az állítmányt, ami alapvető ismeret.

Később olyan aranyköpésekkel örvendeztet meg minket Gardner, mint „az elbeszélésmód problémái általában az író személyiségének vagy iskolázottságának hiányosságaira vezethetők vissza. A stílustörések és a nem megfelelő stílus kitartó használata mély rossz ízlésre utal, vagy tapasztalanságból és félénkségből ered. Kevés vagy szinte semmi remény az olyan felnőtt író számára, aki ehhez hasonló mondatokat produkál…”
Egyrészt az ember ízlésének és annak, milyen színvonalúak az írásai nem feltétlenül van közük egymáshoz. Nonszensz azt elvárni, hogy csak azért, mert valakinek jó az ízlése, az rögtön remek regényeket fog írni. Biztos vagyok benne, hogy jó pár olyan művészetkritikus szaladgál a világon, akik fél perc alatt felismerik a tehetséges festőt, de maguk egy pöttyös labdát sem tudnak lerajzolni. Nem állítom, hogy a jó ízlés nem fontos, mert az. De a jó ízlés ott kezdődik, hogy az ember felismeri, hogy amit írt, az nem jó, egyszerűen nem éri el azt a színvonalat, amit ő elvárna magától, és nem abban, hogy mindig tökéletes mondatokat alkot. Esetleg ha Gardner életében társalgott volna írókkal, tudná, hogy a rendkívül sikeres és tehetséges szerzők is gyakran adnak ki olyan munkát a kezükből, ami a saját bevallásuk szerint is szörnyű, klisés, giccses, illetve előszeretettel bélyegzik szemétnek ifjúkori munkásságukat. Akkor ezek a szerzők mind „rossz” írók, mert az elbeszélésmódjuk nem volt mindig tökéletes?

A másik megjegyzés, amit szintén előszeretettel emleget Gardner, hogy a rosszul megalkotott szöveg a szerző iskolázottságával, műveltségével van összefüggésben. Vagyis szépen megfogalmazva ő azt állítja, hogy ha nem írsz jól, az azért van, mert hülye vagy. Azt nem tagadom, hogy az íráshoz kell némi intelligencia, mivel elég komplex és sokrétű művelet. Az is biztos, hogy az olvasottság elvárásnak tekinthető egy író esetében, ahogy a világ felé nyitottság és a tudomány, történelem, művészetek stb. iránti érdeklődés sem árt. És igen, az írást is bizony tanulni kell, különben ennek a blognak sem lenne értelme. De azért, mert valaki nem tud valamit, vagy nem tökéletesen csinál meg valamit rögön elsőre, azért ő hülye lenne vagy iskolázatlan? Nem hiszem.
Gardner összes megállapítása közül, amit én a legvédhetetlenebbnek és leggonoszabbnak tartok az a szerző személyére, személyiségére való utalgatás. Például: "Foglalkozzunk most három hibával, melyek sokkal súlyosabbak, mint a puszta ügyetlenség – nem technikai hibák, hanem a lélekéi: szentimentalitás, érzéketlenség és modorosság... Tulajdonképpen a kreatív írás tanár fő feladata, és magával kapcsolatban az író fő feladata, hogy megváltoztassa az író alapvető karakterét. [...]  Hogy segítse  az írót, hisz ez a feladata, a tanárnak fel kell ismertetnie az íróval – részben azzal, hogy megmutatja, látásmódja torz (ahogy a közelről vizsgált fikció meg is fogja mutatni) –, hogy a személyisége kívánnivalókat hagy maga után."

Nem, a tanárnak, kritikusnak, bétaolvasónak, szerkesztőnek stb. nem feladata vagy előjoga az író jellemét kritizálni, és civilizált tanár nem is teszi. A tanár nem azért van ott, hogy az író fejére olvassa az "eltorzult" világlátását. Másrészt a szentimentalitás, modorosság, érzéketlenség a szövegben éppenhogy nagyon gyakran technikai hiba. Téves azt képzelni, hogy mert valakinek a prózája távolságtartó, hogy ő biztos ilyen jellem, mert lehet, hogy éppen a túlzott érzelmességét próbálja így kompenzálni, csak átesett a ló túlsó oldalára. Rengeteg tanács született azzal kapcsolatban is, hogy például hogyan lehet hatásosan megírni egy érzelmes jelenetet (az előbbi hibák nélkül), tehát ha ilyen téren vannak valakinek gondjai  (ami lehet például a "mutasd, ne mondd" szabállyal vagy karakterábrázolással kapcsolatos), akkor nem az "eltorzult" jellemét kell kikúrálnia, hanem ezeket a technikai kérdéseket kell magában tisztáznia.

A szerzőnek az írásával való azonosítása nemcsak, hogy jócskán túlhaladott megközelítés az írodalomtudományban és  -kritikában egyaránt, hanem ilyen alapvető tévedésekhez vezet, melyek végül sem az író, sem a szövege hasznára nem lesznek. Emellett pedig nyilvánvaló, hogy miért nem elfogadható az, ha valaki a mű helyett az írót kritizálja. Az ilyesfajta személyeskedés könyves oldalakon sem elfogadott. Még a 14 éves könyves blogger is tudja, ha valakinek a regényéről kritikát vagy véleményt ír, akkor nem illik benne a szerző személyével foglalkozni, ha éppen nem tetszett neki a könyv. Érthetetlen, hogy egy ilyen, még amatőr kritikusi körökben is ismert és elvárt illemszabályt, hogy hagyhat ennyire figyelmen kívül egy fiatal, kezdő íróknak szóló írástechnikai tankönyv. Itt a nagy probléma azzal van, hogy ha az ember írását kiadják, vagy valamilyen más formában elérhető lesz a nyilvánosság számára (legyen az blogregény, fanfiction, suliújságban megjelenő novella), akkor a legtöbb szerző tudja, hogy az intelligensebb kritikusok és bloggerek úgyse őt fogják kritizálni, a névtelen kommentelőket pedig, akik a magánéletére célozgatnak, úgyis megtanulja figyelmen kívül hagyni.  De mi a helyzet akkor, ha egy autoritás, egy elismert írástechnika tankönyv mondja azt, hogy te az vagy, amit leírsz, és az emberek teljes joggal hoznak ítéletet a személyiségedről az irományod alapján?

Nemcsak a kezdők, hanem a gyakorlott, többkönyves írók is folyamatos kételyek közepette alkotnak: jó-e, amit írok, van-e értelme, érteni fogják-e, érdekesek-e a karakterek, nem túl elvont, nem túl szájbarágós, nem túl sok a leírás, nem túl kevés a cselekmény, tetszeni fog-e a szerkesztőnek, az olvasóknak, az anyukámnak, Sárinak, a szomszéd néninek? Erre a tengernyi kétségre és frusztrációra még rá is pakol Gardner azzal, hogy azt mondja, nem a kéziratoddal vannak problémák, hanem veled. Nem azért nem tudtál összehozni egy sikeres regényt, mert mondjuk elcsúszott a dramaturgia, vagy rosszak voltak az arányok, vagy a háttérvilág nem volt rendesen kidolgozva, hanem azt állítja, benned, a te személyiségedben van a hiba. Nos, ha valaki ilyet mond egy írónak, az nem csak egyszerűen hazudik, hanem nagy valószínűséggel szabotálni akarja a munkáját. Egy ilyen kijelentés olyan blokkokat okozhat az emberben, melyek nem csupán megnehezítik felszabadult kreatív munkát, hanem egyenesen lehetetlenné teszik. Senkinek nem szabadna azt mondani, hogy ha nem csinálod meg ezt a dolgot így meg így, ilyen és ilyen eredménnyel, akkor te egy bukott ember vagy, de főleg nem annak, aki bonyolult és bizonytalan végkimenetelű alkotómunkát végez.

Későbbi posztokban én is fogok olyan kifejezéseket használni, mint „kezdő író”, „professzionális író”, „gyakorlott” esetleg ”gyakorlatlan” író, de azt megígérhetem, hogy soha nem írom le azt, hogy „a tehetségtelen író”, „az ügyetlen író”, „a rossz író”. Ezt a megközelítést egyszerűen primitívnek és kártékonynak tartom, körülbelül annyira érettnek, mint kigúnyolni valakit, mert nem tud deriválni, vagy nem ért az autószereléshez. A „kezdő író” egyszerűen annyit jelent, hogy esetleg még nincs tisztában minden szabállyal vagy írástechnikai fogással, ezért nála jellemzőbben fordulnak elő bizonyos problémák. Viszont ezek a hibák kis gyakorlással könnyen kiküszöbölhetők. Ha valamiről te azt olvasod, hogy hiba, és azt esetleg te is elkövetted a múltban, az nem azt jelenti, hogy te tehetségtelen vagy rossz író vagy, és főleg nem azt, hogy ostoba vagy rossz ember.
Intelligensen és belátással nemcsak fogadni kell a kritikát, hanem adni is.

7 megjegyzés:

  1. "Még a 14 éves könyves blogger is tudja, ha valakinek a regényéről kritikát vagy véleményt ír, akkor nem illik benne a szerző személyével foglalkozni, ha éppen nem tetszett neki a könyv."

    És mi van akkor, ha valóban nem ír jól valaki? Arról, hogy egy könyv rossz (tudom, tudom, ez szubjektív, kinek mi a rossz), az író tehet, hiszen ő alkotta meg. Ha van mondjuk egy klassz sztori, de béna a stílus, nagyon pongyola a nyelvezet, nyögvenyelősek a párbeszédek, stb. és én azt mondom, hogy az író nem jó, akkor bunkó vagyok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fenti mondat ugye elsősorban arra vonatkozott, hogy ne kritizáljuk az író személyét az írása helyett, tehát ne mondjuk az íróra olyanokat, hogy ostoba, akkor sem, ha az írását annak tartjuk. Ez minden esetben érvényes, az más kérdés, hogy valakire mondhatjuk-e azt, hogy rossz író. Ez nagyon kontextustól függ, kritikában, ha valaki objektíven alátámasztja, és szakmai szempontok alapján, több könyvet elolvasva megindokolja, akkor esetleg. De ha mondjuk elsőkönyves szerzőről van szó, vagy a kritikus semmi mást nem olvasott az illetőtől, egy könyv alapján azért nem kellene kijelenteni valakiről, hogy rossz író.
      Ha bétázásról van szó, vagy az írónak adott tanácsról (pl. írókurzus), akkor senkinek nem lehet azt mondani, hogy "te egy rossz író vagy". A szövegét természetesen lehet kritizálni, el lehet mondani, hogy mi a baj a stílussal, párbeszéddel, sztorival stb., ez a szerzőnek segítség.

      Törlés
  2. Rossz író létezik. Nem mindenki tud írni, és nem mindenki tud fejlődni, ezt kár lenne tagadni. Ehhez is kell tehetség, csak azért, mert valaki betartja az írástechnikai aranyszabályokat, még nem biztos, hogy jó művet fog alkotni.

    1000 és 1 olyan blogot, molyos értékelést tudnék linkelni, ahol magát az írót minősítik, nyilván az írásán keresztül. Tehát ha rosszat alkotott, akkor rossznak titulálják, ha jót, akkor áradoznak róla, milyen tehetséges. És valahol ez így is van jól. Félre ne érts, nem vagyok híve a sértegetésnek és a személyeskedésnek, de ha valami rosszul sikerül, akkor az azért van, mert aki megalkotta, az rosszat alkotott. Tehát az író és a könyve összefüggenek, nehéz lenne a kettőt elválasztani egymástól.

    Persze, egy béta vagy egy írói tanácsadó ne mondjon olyat, neki nyilván ösztönöznie kell a kezdő írót a fejlődésre, de ha egy blogger vagy egy kritikus, vagy akár egy olvasó is azt mondja, hogy szerintem ez egy rossz író, akkor még nem feltétlenül hágott át súlyos illemszabályt. Nyilván nem áll ez, ha van valakinek 25 könyve, ő pedig egy után ítélkezik, mindenkinek vannak jobb és rosszabb írásai, még a legnagyobbaknak is. De ha valaki többször futott bele rossz írásba, és ahogy te is írtad, alátámasztja az érveit, akkor szerintem a rossz író kritika, természetesen kulturáltan megfogalmazva, elfogadható. Mondom, ezt a bloggerekre, kritikusokra és olvasókra értem, nem szerkesztőkre és tanácsadókra, nyilván ők nem mondhatnak ilyet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha valaki azt mondja egy íróról, hogy rossz vagy tehetségtelen, az a bajom, hogy ezzel mintha megbélyegezné a szerzőt, ezáltal előre kijelentené, hogy bármit is ír ezután, az szükségszerűen borzalmas lesz. Igaz, nem mindenki fejlődik, de adjuk meg rá lehetőséget.
      A másik dolog pedig az objektivitás kérdése, amire korábban utaltam. Ha olvasok egy rosszul megírt könyvet, elmondhatom, hogy azzal milyen problémák vannak, de egyetlen szöveg alapján nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy ez egy rossz író. Ahogy egy sportolóról sem jelenteném ki, hogy rossz, csak mert az egyik versenyen éppen nem jól teljesített. Ezért mondtam azt, hogy ha valaki ilyen végletes kijelentéseket akar tenni magáról az alkotóról, akkor az egész munkásságát figyelembe kell vennie.

      A moly és a személyes blog teljesen más kérdés. Eddig én főleg a kritikáról beszéltem, amikor valaki úgy lép fel, hogy ő most objektív, szakmai szempontok alapján értékel valamit (a kritikuson kívül ide tartozik a szerkesztő, tanár is). Egy könyves blogger elvileg írhatná azt, hogy xy a világ legrosszabb könyve, és még arra se méltó, hogy tüzelőnek használják, mert mindenki tudja, hogy ez az ő személyes véleménye mint olvasó, és ahhoz mindenkinek joga van.
      Egyébként én blogokon se nagyon találkozom olyan véleménnyel, amiben kijelentik, hogy az író rossz. Elmondják, hogy nem szeretik, nem az ő stílusuk, többet nem olvasnának tőle, de ennyi. Ettől még leírhatnák, hogy xy rossz, de általában nem teszik, vagy odaírják, hogy "szerintem", ami nem számít se személyeskedésnek, se szakmailag megalapozatlannak, hisz nem is próbálják általános érvényűnek feltüntetni.
      "...de ha valami rosszul sikerül, akkor az azért van, mert aki megalkotta, az rosszat alkotott." - pontosan, rosszat alkotott, de eközött és az "ő maga rossz" kijelentés között azért van különbség. :)

      Törlés
  3. Kedves Réka!

    Szeretném megkérdezni, hogy lesznek-e még cikkek, ugyanis már az összeset elolvastam, és nagyon szimpatikus a látásmód, sokat lehet belőle "tanulni".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Persze, lesznek még cikkek, reményeim szerint a jövőben rendszeresebben is.

      Törlés
    2. Köszönöm a válaszodat:
      Egy olvasód

      Törlés